A Tükörvilág

[Az Álmok Õrzõje]

(Ryuu)

- Álom? Akkor soha nem akarok felébredni. Itt maradunk mindketten - csak Te és Én, meg a boldogságunk
*A csók elcsattan. Elõször Yuki elhúzza a fejét a tiédtõl, majd utána õ kezdeményezi a folytatást. Nem csókol vadul, hanem gyengéden, lágyan simulnak ajkaidra az õ puha ajkai. Óvatosságot és kis félelmet is érzékelsz mozdulataiban miközben kezével az arcodat simítja végig két oldalról.

Örökkévalóságnak tûnik a pillanat (perc?), míg puhán, boldogságtól elmerülve csókoljátok egymás, amikor is puha, birizgálást érzékelsz a hajadban. Yuki keze nem lehet, mert az az arcodon pihen...*

[Con Larrodan]

(Ryuu)

Teljesen elvész a puha érintésekben, odaadó csókokban... Ugyanúgy arcát cirágatja... majd végig az oldalát, és szorosan magához öleli... mintha sohasem akarná elengedni... Ekkor érzi, hogy valami birizgálja a haját...

- Mi a... - távolodik el az ajkaktól s próbál maga mögé sasolni...

[Az Álmok Õrzõje]

(Ryuu)

*Yuki csalódottan emeli fel a fejét, majd észreveszed, hogy kedvesen elmosolyog azon mit a fejed mögött lát. Kicsit ki kell tekerned magad, hogy megnézd mi is zargatott meg a csodás pillanatban. Két piros szemmel találkozik tekinteted, majd egy kissé nyirkos és hideg orr érintõdik homlokodhoz. Tulajdonosa a réten megjelent egyik nyuszika, csillogó rozsdabarna bundácskában.*
- Meg ne mozdulj! Ne zavarjuk el, olyan békés és nyugodt... - *hallod Yuki hangját halkan. Mire befejezi már a második nyuszi is odaugrált hozzátok, õ is érdeklõdve szaglászik fejed környékén, csakhogy õ a füledet vette célba, mely igencsak csiklandozósra sikeredett...*

[Con Larrodan]

(Ryuu)

Elvigyorodik a nyulakon és próbál mozdulatlan maradni... feje nem mozdul, de ujjai külön életet élnek... finoman siklanak Yuki oldalán, hasonlóan csikizve õt, mint ahogy a nyuszi csikizi az õ fülét... de még tûri...

//Ak próba megvan... //

[Az Álmok Õrzõje]

(Ryuu)

*A nyuszikák rövid szaglászás után odébb ugráltak egymás mellett, nem zavartatták magukat.
Viszont Yukin látszik, hogy igencsak nehezen bírja megállni, hogy ne nevessen fel hangosan a csiklandozó kezeid nyomán. Aprókat mozdul felsõ testével, ficánkol - bár szabadulni nem nagyon akar.
A nyuszik távozása után egy óvatlan pillanatban Yuki támadásba lendül - fürge kezeivel a hónad alját célozza meg, s mielõtt lezárhattad volna célba is ért. Gyengéden, de mégis kíméletlen csiklandozásba kezd, melyet már nem tudsz megállni...
Pár pillanat alatt adok-kapok játék kerekedik ki a csiklandozásból, s így hemperegtek - szinte bírkóztok - a réten; mint az önfeledt kisgyermekek.

Játszadozásotok alatt észre sem veszitek, hogy szeretett nagyapád megjlelent a réten. Véletlenül pillantottad meg Te is alakját, amint halovány mosollyal csendben figyel benneteket.*

[Con Larrodan]

(Ryuu)

Élvezi a játékot... csikizés közben egy kis cirógatás... simogatás... egy-két lopott csók... de amint megpillantja a nagyapját talpraugrik, kihúzza magát, s Yukit is felsegíti...

- Mester... Te mit? ... Hogyan? ... - látszik rajta nem érti hogy kerülhetett ide észrevétlenül...
- Mi csak.... Nem csináltunk semmi rosszat! ... Én nem... ne haragudj... - lehajtja a fejét.

[Az Álmok Õrzõje]

(Ryuu)

*Yuki hasonló zavarba kerül mint te amint megpillantja nagyapádat - még el is pirul rendesen a füle tövéig. Maga elõtt a karját összefonja, mintha fázna, s szégyenkezve süti le szemét, nem mer sem rád, sem rá nézni.
A nagyapád megértõ mosollyal kedvesen lép hozzátok botjára támaszkodva.*
- Tudom, hogy nem csináltatok semmi rosszat. A szerelem nem rossz
No leányom, ne szégyeld így magad, a boldogságotoknak én örülök a legjobban. Azonban esteledik, haza kellene jönnötök. -*igaza van az öregnek, már a nap lemenõben van az égen, narancsos pompával árasztva el a horizontot.*
- Matsu Daira, én.... - *szólt volna Yuki, azonban hangos üvöltés rázza meg a környéket. Vagy 10 zöldbõrû rusnya ork ront rátok. Õket megpillantva Yuki egy nagyot sikkantva kapaszkodik beléd, nagyapád pedig a botját megszorítva elétek lép*
- Óvd meg Yukit, vidd biztonságos helyre!

{10 megtermett ork harcos, kiknek kezükben valami buzogányféle fegyver leng, szemben a koros nagyapáddal. Jobb oldaladon Yuki, kit szeretsz, s menekítenéd, hisz azt már tudod, ezektõl az állatoktól nincs kegyelem senkinek...
Gyors döntés kell, melyen az életed hátralévõ része dõl el...}

[Con Larrodan]

(Ryuu)

- Nem lehet Mester... sem Yukit, s Téged sem hagyhatlak egyedül...

Oldalra nyúl, s megnyugtatásként megszorítja Yuki kezét...

- Ne félj - suttogja - Nem hagyom, hogy bántódásotok essen... kerüljön bármibe is... - azzal elengedi a kezét, s elõrébb lép...

- Ne ébreszd fel a Szunnyadó Sárkányt... s ha mégis megteszed, viseld a következményeit... - üvölti az orkoknak, és feléjük iramodik.

<Itt a vég... de nem hagyhatom õket... Nagyapám... Tanításaid nem hagyhatnak cserben, egyszerûen lehetetlen... sikerülnie kell>

S olyan formulákat idéz fel melyeket eddig még nem volt képes használni... de ha ez most nem sikerül végük...

Mintha sárkányüvöltést hallatna, rohamozza az orkokat, s alakja megremeg, majd eltûnik...

A legközelebbi ork álla hirtelen csapódik fel, s hull erõtlenül össze... majd szép sorban potyognak a földre egy-egy "láthatatlan" lábsöprés után, s fogját térdüket, bokájukat.

Majd ismét megremeg a levegõ, s megjelenik... nagyokat fújtatva... kimerülve... de ellenfelei mind a földön vannak...

[Az Álmok Õrzõje]

(Ryuu)

*Még hallod Yuki hangját telicsordulva félelemmel, amint utánad szól, hogy ne hagyd egyedül, de mindent megteszel értük. Erõd felett teljesítessz, másodpercek alatt a födre küldted egyedül az összes ellenfelet.
Amint visszatérsz nagyapád mellé, õ egy elismerõ, dícsérõ pillantást vet rád, azonban több idõtök nem igen marad.
Az orkok gyorsan tápászkodnak fel a földrõl, mintha a lábukat ért rúgás csak pillanatnyi fájdalom lett volna számukra. Kettõ fürgébb mint a többi jóvalta, õk igen hamar érkeznek hozzátok ütési távolságon belülre. Nagyapádból s belõled álló kettõssel szemben azonban esélyük sincsen, hamar a földön találják ismét magukat tehetetlenül.
Számotokra azonban nincs megállás. Párban rohamoznak benneteket, de sziklaszilárdan álljátok a harcot az orkok ellen - õk hozzátok egy ujjal sem tudnak érni.
Az utolsó rohamhullám is elült körülöttetek, amikor egy éles síkítás üti meg a füledet... Yuki....
Feléfordulva, s megpillantva még a szíved is megáll egy pár pillanatra: egy eddig nem látott ork, ki egy hófehér ágyékkötõt visel vetette a lányt a vállára és iramodik meg az erdõ sûrûjébe vele.
Körötettek a többi ork lassan ismét döbbenetükkel az arcukon tápászkodnak fel, de szemükben ott ég a bosszú, ölniakarás tüze.
Még fel sem álltak rendesen, de nagyapád villámgyorsan visszaküldött hármat a talajra - nem is akartak onnantól kezdve felkelni, csak a fájdalomtól eltorzult arcuk volt a tanujele annak, hogy élnek...*
- Menj Ryuu, ha szemelõl téveszted soha nem találod meg... - *hallod nagyapád hangját az elmédben.*

[Con Larrodan]

(Ryuu)

- Neeeeeeeeee -kiált kétségbeesetten... s tekint Mesterére... a beleegyezõ bólintásra Yuki után iramodik...

<Csak most utoljára... kérlek...> Koncentrál, de a várt hatás elmarad...

- Neeeeee... nem lehet vége így.... Nem! - szemeibe könnyek gyûlnek... Yukiiiiiiii... - újra megpróbálja a diszciplínát... hátha... s érzi a környezete mintha megállt volna, s maga iszonyatos sebességgel halad... de... valahogy vészesen fogynak erõtartalékai... Csak néhány 10 méter... mindjárt... már majdneeeeem....

[Az Álmok Õrzõje]

(Ryuu)

*A távolság egyre csak csökken és csökken közted és a hófehér tógás ork között. Yuki kétségbeesetten kapálózik a vállán feléd nyújtott kezekkel, szemébõl könnyek gördülnek le az avarba, melyekbõl mihelyst talajt értek egy gyönyörúséges fehér liliom sarjad.
Hiába is erõlködöl, nem bírod utolérni az orkot, mintha valami meggátolna abban, hogy 4-5 lábnál közelebb kerülhess hozzá. A táj gyorsan változik körülöttetek, a sudár fákat felváltja egy kusza sötét erdõrész, telis tele bokrokkal, szúrós aljnövényzettel. Itt mintha a nap nem is olyan szépen világítana - a lemenõ nap narancsos sziulettje, mintha szürkébben "ragyogna" az égen. A bokros részt felváltja egy tûleveles erdõsség, mely lassan hófödte hegycsúcsokba torkollik. Azonban Ti csak rohantok és rohantok. Izmaidban érzed, hogy már igencsak a tartalékaidat használod fel, s érzed, hogy lassulsz. Nem úgy az ork elõtted, pedig neki még a vállán ott piheg Yuki fáradtan és megtörten.
A havas hegycsúcs egy irdatlan mély völgybe bukik át, melyen nem látol mást csak csupasz sziklákat. A terep nehezedésével egyre jobban és jobban távolodtok el egymástól, majd egy szerencsétlen lépés következtében bokád kibicsaklik, s így fájdalmasan hasalsz el. Bokád sajog, térdedrõl a bõr lekopott, könyökedrõl úgyszintén, s lábra nem tudsz állni.
Fájdalmasan tekintel kedvesed után... az orkkal is történhetett valami, mert egy nagyobb sziklától épp ellökte magát - lehet egyszerre estetek el. Láthatólag Yukinak nem esett baja fizikálisan, azonban sikít érted. Az ork tógája beleakadhatott valamibe, ugyanis megindulása után ott maradt a sziklán, hogy a gyenge szél meg-meglibbentse. Az immárom csupasz ork kedveseddel hamar eltûnik a látómezõdbõl, nem maradt utánuk semmi más, csak a tóga, és Yuki utolsó könnyébõl fakadt fehér liliom virág.*

[Con Larrodan]

(Ryuu)

Teljesen összetörve térdepel a földön... nem érdekli a fájdalom... meg kell mentenie Yukit... Négykézláb csúszik a hátramarad liliomért, s fogja az óvón kezébe... Telepedik le meditációs ülésbe...

<Hatalmas Dorcha, kérlek segítsd meg szükségében hû szolgádat. Vedd életem ha szükséges, de Yukiét kíméld meg...>

<Ha ez egy álom, talán tudom alakítani... hátha...>

Erõsen koncentrál, hogy a kezében tartott liliom hósárkánnyá változzon, s segítségével a lány nyomára bukkanhasson...

[Az Álmok Õrzõje]

(Ryuu)

*Amikor a liliomot a kezedbe veszed érzed, hogy Yuki merre található. Hogy honnan rejtély, de tudod, merre tart vele az ork.
Hósárkány nem lesz belõle, azonban füledet egy dalos pacsirta hangja üti meg. Arról érkezik a kismadár, amerre az ork eltûnt. Közel repül hozzád, le is száll a sziklára, a hófehér tógára. Most veszed csak észre, hogy az nem tisztafehér, hanem valami írás is van a vásznon. A pacsirta csiripelésre nyitja a csõrét, ám meglepõ módon nem lágy madárhang hagyja el azt, hanem mély férfi bariton.*
- A te kedvesedet is elrabolta Guf-bu?

[Con Larrodan]

(Ryuu)

Remény önti el az aggódó szívet mikor megérzi Yukit, s még jobban, mikor a kis madár megszólal...

- Nem tudom, mi a neve annak az orknak, de elvitte a legdrágább kincsem... s ezért meglakol! Mit tudsz róla? Mondd kérlek! - közben megvizsgálja a hátramaradt fehér szövetet is...

Ujját nyújtja a kis madárnak, hogy amaz repüljön rá, majd vállára teszi, s a liliomot a kezében, a fájdalommal nem törõdve tartva futásnak ered...

[Az Álmok Õrzõje]

(Ryuu)

*A fehér tógán egy nem túl rövid versike áll:

Álomország

Bús, magányos úton át,
Hol jó lélek sohse járt,
Hol az Éj, egy õs eidólon
Fenn uralg gyász-színû trónon,
Most érkeztem épp, egy távol
Ködös Óperenciából,
Világtalan vidékrõl, hol vad varázs terem,
Túl idõn - túl teren.

Fenéktelen völgyek, folyók,
Szurdok, mosás, titán-bozót,
Formákkal, miket senki sem sejt
Mert a harmat mindent elrejt;
Partnélküli tengerek,
S rájuk hulló meredek;
Tengerek, mik nem hevernek,
Tûz-egekre habot vernek;
Tavak, melyek hányják folyton
Holt vizük, mely holt és zordon,
Hûs vizük, mely halk és fáradt
S rajt a lenge liljomszálat.

S e tavaknál, mik így folyton
Holt vizet, mely holt és zordon,
Hûs vizet, mely halk és fáradt
S lengetnek lenge liljomszálat;
E hegyeknél - e folyóknál,
Lassan, egyre mormolóknál -
Vak bozótnál s hol a rossz
Béka és gyík táboroz -
E lápoknál és tarlóknál,
Hol manó jár -
Mindez átokvert helyekben -
Minden méla szögeletben -
Rémült utas mit lel itt?
Multja leples rémeit -
Szemfedõs formákat, mellyek
Sóhajtnak s tovább mennek -
Holt barátaiért, kik rég be-
Költöztek a földbe - s az Égbe.

Ha szivünk száz sebe fáj
Ez nyugtató és enyhe táj,
S a sötét és árny-imádó
És a csupán árnyat látó
Szellem számára Eldorádó.
De szétnézni nyílt figyelemmel
Az utas benne nem bír, nem mer
S titkát halandó gyenge szem
Nem issza tárva sohasem,
Mert tiltja szigorú királya
Rojtos pillát emelni rája
S a vándor itt csak lopva lát
Fekete szemüvegen át.

Bús magányos úton át,
Hol jó lélek sohse járt,
Hol az Éj, egy õs eidólon,
Fenn uralg gyász-színû trónon,
Most érkeztem épp, e távol
Ködös Óperenciából


*A kismadárka érdeklõdve nézegeti a felkínált ujjat, majd röpke vizsgálódás után rászáll és helyet foglal a válladon.*
- Ork? Milyen ork? Guf-bu nem ork, hanem egy istentelen ártatlan lelkekre vadászó lény.