Kössz Castor, az önbecsülésem mégjobban megtapostad. Én is rájöttem máõr hogy mekkora barom voltam, hát még Seba. Mit gondolsz miért akar leszerelni? Jelenleg én cefetül érzem magam, de majd elmúlik, de tuti, hogy a tavernába csak akkor írok, ha ezek a felhõk elvonultak. Egyrészt nincs kedvem hallagtani, az "én megmondtam" monológot, másrészt hogy még többektõl halljam azt amit én is tudok, azaz hogy rosszul döntöttem. Még magamhoz kell térni egy kicsit, s el kell telni idõnek ahhoz, hogy a mostani pofáraesésen figurázni tudjak. Ez a szõlõ nagyon savanyú, magam részérõl felkészültem a legrosszabbakra. Egy ideig most a csevegõbe nem nézek, priviben várom a késõbbiekre vonatkozó instrukciókat. (Ez azt jelenti, hogy ide sem nézek, mert na.)
Egy kicsit messzire szaladtunk! Nava, kissé(?) túlreagálod a dolgot nem? Ne akarj bennem bûntudatot kelteni, mert semmi olyasmit nem csináltam ami becsmérelt volna! Tudtommal ez egy játék! Nemtudom melyik sor tiporta az önbecsülésed, pusztán felhívtam rá a figyelmet, hogy ebben annyiban volt az én kezem, hogy valóban én dobtam be a labdát, a többit ti forszíroztátok!
Nava:
Ugyan má...tudjuk,hogy a jó szerepjátékhoz beleélés kell,de azét ne vidd túlzásba és ne élj egy fantásia világban Mondjuk nem lenne rossz,de azért mégsem Ynevre születtünk...nem lenne net
Castor:
Én tudom,hogy lehet jó kedvû hadifogoly lenni...Szivesen türném(vagyis a karim)-egy darabig-ha kocsmában tartanák a hadifoglyokat Lehet,hogy úgy értette Nava,mert ezt irtad,hogy "Kik ezek a fickók? " és Bessy Csapi Kapi köztudott,hogy Nõ imitátor Sztem gyorsba kérjél tõleg elnézést emiatt
Amugy emberek ne adjátok fel..Addig nincs vége mig le ne fejeznek sõt akkor sincs,mert lehet hogy visszarugdosnak az Istenek mint Gandalfot az gyürükurában,bár ott lehet,hogy csak egy szimpla szint lépés volt És addig ne féljetek mig Erannal szabadok vagyunk...Egyszer még látjuk egymást igy vagy úgy És a kapuvár kocsmáját semmi pénzért sem adjuk át ne izguljatok Bár ha a ti életetekkel fenyeghetnek nos...akkor sem adjuk át Bár megfontolható,hisz kell 1-2 jó ivó cimbora egy kocsmai verekedéshez
Ja, Castor nem mondta,hogy a davaloni trk ,amibe beléptünk,tartó oszlopain az volt ráirva kis betükkel,hogy:
"Ki itt belép hagyj fel minden reménnyel..."
Na mind1 most már
A topik holnap éjfélig lezárva. (2007. április 15. 24 óráig)
Az esetleges problémákat, megbeszélnivalókat kérem addig privátban elintézni!
Nem fogom tovább koptatni a számat. Ha a szóból nem értetek, akkor más eszközökhöz nyúlok, még akkor is ha a csekélyke népszerûségem még jobban lecsúszik a semmibe.
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
RT-sek! Azok akik éppen a hadifogságból szöknek! (Victor, Seba, Hatarasima!) Kérek mindenkitõl 6 harci dobást, (nem hinném hogy a nyolc õr tovább tart hat körnél.) egyrészt hogy mennyit dobtál, mennyire volt sikeres a támadás, meg egy összesítettet a TÉ-vel, hogy mekkora VÉ-t üt. Meg sebzést. PM-ben.
-a karikidolgozás ETK alapján volt -ETKban nincs hadrend, az UT -így hadvezetés mf-vel kell beérnetek, de csak nem leszek már olyan gyíkarc, hogy ilyen malõr miatt, hogy egyik szabálykönyvben ez van másikban meg az és az mf hadvezetéssel ne tudjak már hadrendet! -komolyan mondom, kiderül, hogy van aki UTból zanzásított kicsit a karialkotáskor, amikor le volt szögezve, ETk alapján megy? Megáll az ember esze!
Egyébbként a kiirásban az szerepel, hogy minden eddiggi kiadvány amit hivatalos kiadó adott ki, kivév a D20-as rendszer, majd ezután kizártuk az UT-t is. Egyébként én inkább raktam össze a karit papok-paplovagok alapján, mint ETK szerint.
AMugy ha nincs vkinek hadrend mf azok csak hosszú gyakorlás után tudnak együtt harcolni,mig akinek mf je van asszem k6 körön belül hozzászokhat a társa harcmodorához ha mind2n ismerik az adott konfigurációt...Hadrenddel afvel alapban 3 tipust ismer az ember és további 2 kpba kerül 1 mig mfvel ismeri a legtöbbet kivéve a titkos hadrendeket,amiket kitalál az ember és a km
Amugy a hadrend le van irva a titkos fóliánsban hátul...asszem olyan 330-340. old környékén,de ez nem biztos
két fõre naon jó a shadoni párs-vagy más vidékeken hogy nevezik-védõk kapnak fejenként +5vét ám sokkal fontosabb,hogy nem lehet alkalmazni a falka taktikát ellenük,ami egy igen undoritó és tápos taktika
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Schinter 2007.04.18. 18:58-kor.