Ha éppen nem városokban járnál, s tartományokban, mik fentebb szerepelnek, legyen az szárazon vagy vizen...
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
Kissé elgondolkodva léptet fehér lovával... s igazán nem is tudja pontosan merre járhat... de ami biztos, hogy Berrana-roda felé közeledik... Már 3-4 napja hogy megszállt egy kis faluban, az ott vásárolt élelme is a végét járja...
- Gyönyörû idõ, zöldellõ fák, csicsergõ madarak... Domvik kedvének való - elmosolyodik, s nagyot szippant a friss reggeli levegõbõl - Kiváncsi vagyok mit tartogat ez a mai nap...
A tavasz nem hagyta magát, minél hamarabb igyekezett elfeledtetni a telet. Ami bár enyhe volt ezen a vidéken, de meghozta a maga esõs fellegeit. Balkézre, a korábban leégetett domboldalon zöldellett a fû, az utat két oldalról pitypangok sárga feje szegélyezte, jobbkézre pedig egy dombon virágzó gyümölcsös terült el, a szélen álló fák ágait akár el is érhette volna a férfi, ha kinyújtja felé kezét. Illatukat orra elé vitte a szél, verébcsapat rebbent fel fürdésébõl az útról. Az ég felhõtlen kék volt, halványsárga földút porzott Szélvész patái alatt, majd az emelkedõ tetejének elérése elõtt megkapta a választ, vajon mit tartogat a nap számára: egy szekértelen kerék jött vele szembe, magányosan, egyre gurulva. Mikor a fakerék elhagyta a lovát, megjelent nyomában egy izzadt homlokú, futó lány is -olyan 13-14 éves- fonatai hátát verték. Ám amikor meglátta a férfit, lefékezett, nyelt kettõt, tenyereit szoknyájába törölte, majd hátra arc, futott vissza. Hagyta a kereket a fenébe, ami azóta letért az útról, ingott-bongott, s végül az árokba szaladva eldõlt. Ijedelem terült szét arcát, mikor meglátta a boszorkányvadászt.
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
Jót mosolygott az elõzõ jeleneten, de mire a leány után kiáltott volna, az már eltûnt a szeme elõl...
-Sosem gondoltam volna, hogy ilyen félelmetes vagyok... - suttogja somolyogva az orra alatt... majd leszáll a lováról, felnyalábolja azt a bizonyos kereket az árokból, s lovát maga mellett vezetve elindul elõre, amerre a kislány szaladt
Az emelkedõ tetejére érve már látta, honnan van a kerék: egy hátsó tengelyt tört szekér volt az út közepén. Jól belehajtottak egy víz mosta árokba ami belerondított a földútba. Ügyes szekeresek könnyedén kikerülték volna, de a szekér mostani tulajdonosai nem voltak annak mpndhatók: az elõbb elfutó lány egy idõsebbnek -15-16 körül van, haja barna, egy fonatban a haja, feltûrt ingujj, rajta piros mellény, szoknya, mezítláb- magyarázott élénken és a férfi irányába mutogatott. Azaz a lány csak az irányba, ám az idõsebb, ki a szekér mellett állt csípõre tett kézzel, követte a kisebb ujját s meglátta õt. -Rosseb, hagyd a másik lovat!-*szólt rá egy harmadik lányra, aki a 2 lovat próbálta kifognia szekér elõl*
-Nem, mert akkor elkap minket!
A kapkodó szavak egy szintén 16 körüli, sötét hajú, ducibb teremtéstõl származott. Bajlódott a második lóval, az elsõt már egy kibontott, szõke hajú negyedik fogta, aki igen sudár volt, a négy közül a legszebb lány lehetett, halványkék blúzához sötétebb kék szoknya dukált. Mind mezítláb voltak, inkább parasztlányoknak tûntek. Szóval, ez a szõke riadtan lesett Conra, s azonnal a lóra lendült, nyereg nélkül megülte s oldalába sarkallt, hogy induljon. -Elenea!!!-*rikoltott utána a barna hajú dühösen.*
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
Parasztéknál a 16 éves kor pont házasulandó , de való igaz, lélekben nem lehetnek még nõk.-
-Én mondtam...-*bökte ki a kicsi a barnának, aki megtörölte a homlokát, ránézett a sápadt, Conra meredõ feketére és kezével intett, hagyja azt a lovat. Mindkét jószág karban tartott igavonó volt, a távolodó szöszkélt bármikor beérheti Szélvésszel.*
-Tisztelet naccságos úr!-*makogta a fekete hajú*-Belehajtottunk ebbe az árokba és kitört a kerék...
A barna árgus szemekkel figyelte társnõje miket mond. Con Larrodannak kezdhetett világos lenni, van itt valami zsiványság is a háttérben. Mint a 3 lány ideges, és a szõke nem véletlenül ülhetett lóra elõle...
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
Az összerebbenõ tekintetek és a legkisebb aggódó tekintete önmagáért beszél: vaj van a fülek mögött, de hogy miféle...!A fekete bólogatott, amikor a férfi közölte, mi következik, s néztek is utána soká. A szõke közben azt híve, õneki nyert ügye van, lassabb tempóra vette lovát. Majd fülét elérte apatadobogás. Hátranézett, rémülten meredt a férfira. Azonnal visszafogta lovát vágtából, hogy álljon meg. S amint sikerült, leszállt a hátáról, s a földre vetette magát: -Nem vagyok boszorkány, nem vagyok boszorkány, nem akarok máglyára jutni..!-*a hadarás vége zokogásba fulladt.*
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
Mikor látja, hogy a lány lassít maga is megteszi, s megáll mellette...
<Hmm... boszorkány... nem tûnik annak, de fõ az elõvigyázatosság>
- Ha igaz amit állítasz, nincs mitõl tartanod... ne mozdulj... - suttogja mély tónusú hangon... -
Leszáll a lóról, megáll a leány felett, jobb kezét fegyvere markolatára csúsztatja, ballal megragadja Szent Jelképét mely lassan sárga fénnyel izzik, s halkan mormogni kezd s lassan kivonja Szent Fegyverét a Mendrát...
- Egyetlen Ura Földnek... Víznek... Tûznek... Levegõnek... a Mindenségnek... mutasd meg szolgáldnak mi lakozik eme ifjú lélek belsõ bugyraiban! - az utolsó szavakat már fennhangon kiáltja, s befejezéskor fegyverével megérinti a lányt-
//Asztrális pillantás a lányra - 9 Mp - 6+8 E -> AME 14E ellen Vigyázok rá, hogyha megmozdulna, összerándulna, még véletlen se szúrja meg magát//
A lány ha akart volna se tudott volna mozdulni. Lebénította a félelem de a felszólításra még a sírása is elnémult. Visszafolytott könnyekkel várta, mi következik most, csak néha remegett meg. A jelképbõl áradó erõ nem volt látványos, inkább csak õ érzékelte, hisz Domvik szolgái nem vásári mutatványosok. A fém érintésére nyöszörögni kezdett a lány. Nagyon félt. A férfi pedig semmi fenyegetést, furcsát nem talált a lányban. Egyszerû teremtés volt csupán. Lova, ami az elõbb még a szekér elé volt befogva, horkantgatott párat hátranézve, füleit a férfi felé fordította.
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
<Fõ a biztonság... sosem lehet tudni... de így legalább tudom, hogy ki is valójában...>
Fegyverét visszacsúsztatja hüvelyébe, s a leány mellé guggol, s próbál kedvesen rámosolyogni...
-Ne haragudj, de tudnom kellett... Semmi baj sincs veled, nem kell félned tõlem. Mostmár tudom, hogy nem vagy máglyára való. Gyere, hadd segítsek... - s kezét nyújta, hogy segítsen felállni - Menjünk vissza kis útitársaidhoz, mielõtt azt hiszik valami bajod esett volna. Felteszi a lányt a lovára (Szélvészre), s mindkettõt kantáron vezetve elindul vissza a tengelyt törött szekér felé.
- Mondj el kérlek mindent az úgynevezett boszorkányságoddal kapcsolatban. Ki terjeszti ezt rólad, és miért? Ne félj, most már nem eshet bántódásod... beszélhetsz nyugodtan... - bíztatóan mosolyog -
A lány kisebb sokkot kapott, nem bírt moccanni, a férfinak kellett felnyalábolnia, bár amikor megérintette, kicsire összehúzta magát. Poros lett az arca, amin csak a könnyei mostak 2 csíkot lefelé az arcán. Behunyt szemmel hagyta, hadd tegyék lóra. Mikor a máglya szót is belefoglalta mondandójába Con, a lány még jobban összeszorította a szemét. Csendben marad s Szélvész nyakára fekszik, néha megremeg a háta. Ám még így porosan is látszik, nagyon szép lány, majdhogynek boszorkáényosan az. talán nem kell nagyon agyalni rajta, mért ragaszthatták rá csúfolódásképp az irigyek a bélyeget. Visszatérve az emelkedõre már csak a barna hajú és a kislány volt jelen, a fekete sehol. Arról, amerrõl a boszorkányvadász jött, három férfi tûnt fel, vasvillával, bottal s igen morcosan tartottak a szekér felé. Az egyik el is rikakntotta magát: -Büdös kis tolvajok! Látom, tönkretettétek a szekerem! Ostoba libák, minek loptok, ha nem tudok szekeret hajtani?! és hol vanak a lovak? Ez csak egy...!-*majd elhallgatott, két társára nézett, kiken ing, gatya, mellény s kettõnek sapka vot a fejébe nyomva. Feltûnt Con, és erre õsszedugták a fejüket, majd az eddig is hangoskodó odakiáltott, de közeledtek továbbra is:*
-Szép tavaszt, nagyuram, még jó, hogy erre talált jönni, s grabancon kaphatta ezt a majdnem maroknyi semmirekellõt! Áldja meg érte Urunk! Lia! Minek hoztad magaddala kis Martát és hol van Jolanda?! Meg az a szõke boszorkány, Letizia?!
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
Nem kiabál, szép lassan ballag feléjük a lovakkal... -Kik ezek az emberek? Ismered õket? - suttogja a nyeregben fekvõ lánynak.
S mikor már majdnem a szekérhez érnek...
- Aranyló napsütést, s éltetõ záport hozzon földjeitekre Domvik hatalmassága... Nektek is szép tavaszt. - köszönti a férfiakat -
- Letizia... hmmm... - visszafordul a Szélvész nyergében fekvõ lányhoz... - <Illik ez a szép név erre az aranyos teremtésre> - elmosolyodik, ölébe veszi a nyeregbõl, s a dús, zöldellõ pázsitra fekteti, majd leakasztja tömlõjét a nyeregtáskáról és a legkissebb kezébe adja... - Mosd meg arcát az út porától, nem szeretném ha baja esne... - s csak ezek után fordítja figyelmét a három férfi felé, közülük is arra, aki köszönt hozzá.
- Jól vigyázz kit gyanúsítgatsz boszorkányság vádjával, mert tudod jól mivel jutalmazza Domvik a hazugságot - sziszegi. Ez egy ártatlan teremtés, gonoszságnak a legkisebb csíráját sem találtam lelkében... - hosszan a férfi szemébe néz - nem úgy mint a Tiédben... - hosszan hallgat. És most szeretném hallani pontosan mi is történt... csak az igazat, mindenféle elferdítés nélkül... jól gondold meg mit mondasz, és az elõbbiekhez tartsd magad!
A férfiak leveszik sapkáikat, amikor odaértek. A lány a lovon felnyitja a szemeit majd szomorúan bólint a férfinak. Ekkor már látni, hol van Letizia, de nem mukkannak. A nagyhangú arca alázatos lesz, megszeppent: -Ha ön már megbizonyosodott felõle, hogy nem átkos leány, akkor ki vagyok én, egyszerû ember, hogy ezt másképp gondoljam? Örvendünk, hogy nem igazak a pletykák, s csak Domvik urunk áldotta meg a kelleténél szebb külsõvel!
-Úgy, úgy!-*helyeselt a vasvillás. A lány maga alá húzta a lábait s mosakodni kezdett*
-Ám még így sem ártatlan, jóuram-*sóhajtott fel a nagyhangú, akin látszott, csaka düh szólt elébb belõle, amúgy nem lehet gaz ember.*-Egyrészt, mert eme lányokkal, kik az unokahúgaim -*mutatott a barnára(Lia) és a kisebbre (Marta), akik egymást ölelve várták, mit ítélnek felõlük lesütött szemmel*-elkötötték a szekerem lovastul, s kárt is tettek benne. Aztán pedig tudja a faluban mindenki, hogy ez a leány már nem erényes, pedig úgy illene, a szénakazlak mesélhetnének...
Letizia a füle tövéig elvörösödött.
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!