Torozon Tavernája

[Torozon]

-A férfiak többsége úgy gondolja, a szesz megbolondít minden nõt, csak hogy virradókor saját ürülékükben ébredjenek, rossz esetben üres erszénnyel.

Amint látja Rahim vívódását lehervad arcáról a mosoly. Nem néz félre.

-Emlék.

[Shirin Horha]

(Rahim)

-És honnan tudod,hogy a kávéba nem kevertettem volna Torozonnal valami kábítószert?-kérdezi selytelmes mosollyal az arcán,ami egy idõ után rövid,visszafogott kacajba megy át...

-Remélem nem vagyok túl kíváncsi,és nem kérdezek túl személyeset,de ha szabad tudnom,milyen emlék?-csendesíti le,és komolyítja el kissé hangját.

[Nelnor]

(Nelnor)

Belép a robosztus épületegyüttesbe, követi az egyre hangosabbá váló ricsajt. Egy asztalokkal megrakott termbe érkezik. Felmérve a helyet, felettéb méretesnek találja. Közben utat enged egy nála majdnem két fejjel magasabb, felbõszült izomkoloszzusnak. Talál egy üres asztalt, kényelmesen leül az egyik székre. Zsákját a lába mellé támasztja, majd a csuklyáját hátrahúzva, állát a kezére helyezve gondolataiba merül...

[Torozon]

(Nelnor)

Az izomkolosszus szesztõl bûzlõ teste csupán egy volt azon kellemetlen élmények sorozatának, melyet A Taverna kínált számára. De ez valójában nem csoda, ember-létesítmény, hangos és szagos. Vajon miért tartják ilyen nagyra?

Nehéz útja volt amíg talált egy üres asztalt, melynek környékén többé-kevésbé csöndes társaságok vacsoráztak, cseverésztek. Amint leült, szemét megütötte egy sziluett, ami a távoli, szemközti falon rajzolódott ki: egy elf íj. A húr az íjfára tekerve, három vesszõ volt alá erõsítve a falra, ahol függött. Ereklye lehetett, vágása jóval eltért a szokványostól.

(Rahim)

A kacaj nem volt képes mosolyt csalni az arcára, kõmerev maradt, úgy válaszolt.

-Torozon immáron tizenöt éve a barátom, nem ostoba ember. Eleget tenne a kérésednek, jó pénzért olyan szert keverne az italomba, amit azonnal felismerek. Kétszeresen megfizetnéd az árát. Az emlék pedig nem más, mint békés napok emléke.

[Shirin Horha]

(Rahim)

Ismét elmosolyodik...

-Nem gondolod,hogy túl komor vagy?Mit szólnál,ha egy kicsit többet mosolyognál?Hidd el nem fáj az annyira,és azt sem mondhatod,hogy nem tudsz,mivel már láttam!

Mondja,mielõtt megkockáztat egy kacsintást Pierrot felé.

-Amúgy beismerem...gyõztél...Nem tudnálak elkábítani...Még ha akarnálak,akkor sem!

-Visszatérve a Yakuzasikra,milyen okokból tartókodnak Erionban?Vagy nem Erioni szervezetrõl van szó?-halkítja le kicsit a hangját...

[Nelnor]

[...Egy elf íj. Néhány éve talán még fegyverrel vonta volna kérddõre a tujajdonost, hogy miként jutott hozzá. Persze már racionálisabban szemlélte a dolgokat. Még ráér megtudni, mi a helyzet ezzel az íjjal...]

Csak bámulta a remekmûvet és próbálta felidézni, hátha ismerõs lehet valahonnan. Közben jobbkezét fölemelve jelzett a pincérnek, hogy szüksége lenne a szolgálataira...

[Torozon]

(Rahim)

-Ha a mosoly nem õszinte akkor nem több egy grimasznál. Sosem mosolygok amíg nincs okom rá, nem igazán értem, hogy más nõk hogyan bírják erõvel. Szerintem igen fárasztó. A Yazasik -helyesbít- céljaiban nem vagyok különösebben érdekelt, így nem foglalkozom velük.

(Nelnor)

Kérésére nyomban mellette termett egy a taverna számos pincére közül, ez éppen egy jó vágású fiatalember volt, bõre kissé sötétebb, kecskeszakálla fekete. Udvarias mosollyal várta a rendelést.

-Üdvözöljük Torozon Tavernájában, uram! Megkérdezhetem, mit kíván vacsorára? Esetleg ajánlhatok önnek valamilyen frissítõt?

[Valkay]

*Kezdeti lelkesedés lassan lohad, s átadja helyét a kelletlen fáradtságnak. Lehet, hogy nagy a város, s ez a dicsõsége biztosan. Ugyanakkor épp ezért fojtogató.
Mélyebben fekvõ területeinek kiadós szél, sõt vihar kell talán, hogy felfrissülhessen a levegõje, kivigye füstöt s izzadtságot a szél egyaránt. A tenger friss, sószagú lehelete nem élénkíti most a látogatót.
Derült napon ilyesmi csak kósza remény lehet, s ha véletlen rámosolyog a szerencse a vándorra, bizony ráébred hamar, hogy nincs is éles határvonal szerencse és balsors közt.
Shulurt szidják tán sokan, milyen mocskos hely az olykor. Nos a kalandozók ékköve is elnyel megannyi embert, s a kiöklendezett maradéka, amely ráterül a környékre, s a kapuk messzire viszik a négy égtáj felé, nos, azok sem különbek másoknál.
Biztos írni fog dalt, a bunkó városõrrõl, ha végre elkapja az ihlet. Biztos írni fog arról, hogy Torozont mindenki megtalálja. Már ha már elvitték oda, és tudja, hol keresse. Egyébként nem. Ennyit a mítoszról.
Most végtelenül kicsinek érzi magát…
Nehezen szokik hozzá a magányhoz.. Alig pár napja még társa volt, aki irányt mutatott az életben. Mestere… Valaki, akihez kötõdhetett, hisz világ életében ezt tette. Most pedig nincs senki, és semmi.
Megáll olykor, hogy kulacsából felfrissítse magát… A sikátorok árnyékába nem kívánkozhat senki magafajta. *

*Hosszas kóborlás után megelégeli, s belöki az elsõ ajtót, valami masszív kõépület bejáratát. Egy kaszárnyaszerû fogadó csak megfelel neki…
Ott se sokat téblábol, hanem addig vánszorog amíg az elsõ üres asztalnál lerogyhat , s a földre ejtheti hátizsákját. Aztán feje koppan az asztalon, s szuszogása arrébb sodor pár ottmaradt morzsát.*

[Torozon]

(Valkay)

Furcsa nõszemély a szerencse, szeszélye olykor a legváratlanabb pillanatban kapja fel az embert. Bár eleinte nem nagyon tûnt fel neki, de a pincér - aki egy középkorú, kissé szigorú arcú nõ volt - noszogatása után elhangzó szavak felvilágosították, hogy valójában hol is tartózkodik.

-Üdvözöljük Torozon Tavernájában. Mivel szolgálhatunk?

És méghogy nem találja meg mindenki Torozont

[Shirin Horha]

(Rahim)

-Szerintem nem kéne ilyen komolyan venned az ilyen apróágokat...Az õszinte nevetéssel már más a helyzet,de egy mosoly,ami mögött nem rossz gondolatok,hamis szándékok vannak,nem ilyen dolog.Ne szégyeld és ne is sajnáld a mosolyt mások elõtt és másoktól...

Mondja Rahim egy mosollyal bezárólag.

-Akkor nem akarsz nekem mesélni az arcfestéssel kapcsolatos emlékekrõl?

[Valkay]

*Forgalmas helyre tévedett, annyi szent. Alig akadt üres asztal, s igencsak szaporázta lépteit az utolsó métereken. Mintha verseny lenne, melynek jutalma a magány, mely lelkét rágja szüntelen. Társasági lény… régebben ott voltak neki a libák, olykor a kecskék, majd csekélyke minõségi javulás után a mestere és a városi polgárság…
A kör csaknem bezárult. ~Lehet, hogy libákat kellene vennem? ~ Szûkül össze tekintete egy nagyobb, szinte gigantikus méretû morzsán, mely lassan gurulva sodródik egyre közelebb társai végzetét is jelentõ, rémisztõ szakadék felé.
Aláhull…
Nem sokkal késõbb, talán pár szívverés után a lány morzsás arccal felemelkedik, s körbepillant. Miért hagyott alább a zsivajgás?
Sok szem tekint lopva felé… s a szokásos vágyakozó, ’rögtönszerelmes’ és tûnõdõ, szemét vizslató pillantások közé most meglepett, megilletõdött pillantások is vegyülnek, s egyfajta várakozás. Valamint egy hang, mely üdvözli õt a tavernában.
Felismerés szikrája gyúl az igézõ, smaragd szempárban.

~A valóság s a legenda mezsgyéjén tapodva átléptem a helyi határokat?!~

Elégedett sóhajtás közben boldogan, fesztelenül elmosolyodik, s szinte ügyet se vet a sokaságra.*

-Öh, *nehéz kezdet…* Köszönöm, igazán boldog vagyok, hogy ideértem végre. Egy örökkévalóságnak tûnt. *
Ujjait összefonja maga elõtt, mivel mindig is úgy gondolta ettõl elõkelõbbnek látszik.*
-Bodzaszörpöt kérek… és friss Shuluri rákragut, ha lehet olajbogyóval… szerintem nagyszerû lakoma lesz, a kellemes melódiák után… *Pillant a dalnokra aki most készül zenei aláfestést adni a fogadó zsivajához.
Talán a fesztelen viselkedés, talán a magabiztos rendelés, vagy a büszke arcél s a tekintet rebbenése, de van akik szemében felismerés csillan, s napirendre térnek az új vendég felett aki ha nem is túl elõkelõ helyen, de boldogan feszít az üres asztalánál.*

[Nelnor]

Gondalataiból ébredve szúrós tekintet vet a pincérre, amit szinte azonnal, halvány mosoly követ.

-Köszönöm, talán frissítõnek valami jó mézbort szeretnék, valamint friss fehér kenyeret és némi sajtot. Továbbá lenne néhány kérdésem ezzel a hellyel kapcsolatban, ha nem jelent problémát. Most járok elõször itt.

Ujjai között egy szép kövér haonwelli ezüst érmét kezd táncoltatni...

[Torozon]

(Valkay)

A pincér serényen bólogat, majd, bár nem túl készségesen (nem egy kellemes nõ, de hogy strapabíró, az szent) még egy kérdést tesz fel, miközben felveszi a rendelést.

-Lehet, persze. A bodzaszörpöt hûtve kéri?

(Nelnor)

A pincér úgy tûnik, kitanulta az illem iskoláját, mivel csupán egy pillanatra tekint az érmére. Vagy talán keveselné?

-A rendelését továbbadom, egy pillanat és visszatérek. Szívesen válaszolok kérdéseire, legjobb tudásom szerint.

Azzal eliszkol, az apró palatáblát mely nála volt egy fiú kezébe nyomja, majd visszatér az elfhez, várva kérdéseit.

(Rahim)

-Nem komolykodom. Ilyen a természetem. Megtanultam õszinte lenni önmagamhoz és ezáltal másokhoz is. Sajnos ritka dolog manapság az õszinteség. Nézz csak magad mögé.

Ha úgy cselekszik, a mögöttük lévõ asztalnál fekete, rakott szoknyát viselõ, ifjú dámát láthat, ki hatalmas legyezõt tart a kezében. Vele szemben hófehér hajú férfi, oldalán díszes egyeneskarddal.

-Csinos teremtés, nem gondolod? És milyen szerencsés a férfi, kire szemet vetett. Kár, hogy a jövõ reggelt nem éri meg.

[Nelnor]

(Nelnor)

Az ezüstöt a pincér markába csúsztatja, majd hozzá lát mondandójához:

-Elõször is azt szeretném megtudni. milyen és mekkora szobáik vannak. Lehetõleg egy kis szobát szeretnék, de nagy ablakkal, esetleg kis erkéllyel. Továbbá, hogy mit lehet tudni arról az íjról ott a falon, nagyon megakadt rajta a szemem...

Színpadiasan az íjra réved a tekintete, majd a pincér felé nézve megnyerõ mosolyt eröltet magára és várja a válaszokat.

[Torozon]

(Nelnor)

Az ezüstöt minden további nélkül elfogadja, hálás mosoly és enyhe meghajlás kíséretében.

-Sajnálom uram, de a ház szobái legtöbb esetben évekre lefoglaltak, igen neves személyek által, akik vagyont költenek arra, hogy Torozon világhírû tavernájában tölthessék nyugodalmas perceiket. Az íjjal kapcsolatosan jobb, ha Torozonhoz fordul, jómagam nemrég vagyok a személyzet tagja, így nem tudok pontosabb információval szolgálni.