Volt egyszer két jó barát, kik sülve, fõve együtt járták a fantazi világát.
Kiötlötték, hogy egy marékocska virtuális földbe elültetik E fórum még csak éppenhogycsak csírázó magvacskáját.
Eleinte még kevesen voltak.
Majd lassan létszámuk gyarapodni kezdett.
Végül sok-sok színes egyéniség látogatta meg a kis csírás magocskából lombos fává cseperedõ fórumocskát.
Volt, aki csak fellángolásból jött el ide, s mikor kihunyt szívében a tûz hátat fordítva tovább is ment.
Viszont volt olyan aki állandó székhelyt hozott létre magának, s napi vendégként – majd késõbb törzstagként emelte színvonalát a fórumnak.
A két jó barát valamire azonban nem gondolt – vagy inkább nem néztek bele a jövõt sejtetõ gömbbe.
Nem gondolták volna ugyanis, hogy a legelõször létrehozott piciny hely kevés lesz a fórumnak
Így rövid idõ alatt kénytelenek voltak nagyobb létesítmény után nézni. Így történt, hogy a pici tanyasi viskót felváltotta
egy palota.
Palota, melybe a bejutás igen körülményes és hosszú folyamat volt.
S így nagyon sokan rekedtek az ajtaján kívül. Volt aki türelmesen várakozott a bebocsátásra, de akadt olyan is ki tovább ment vándorlásának útján.
A fejesek gondolkodtak is serényen, hogy mit is tehetnének a sok kinnrekedt érdekében.
Megszületett hát az ötlet, mely biztosította volna mindenkinek, hogy megtalálja önmagát, s helyét a nagyvilágban, még akkor is ha az kicsit elrugaszkodott volt a ’valóságtól’.
Az ötlet azonban apró hibát tartalmazott, de hála a kitartóan küzdõ vezetõségnek az ismeretlen hatalom ellen, hamar megoldódott a probléma,
és így kitárult a világ mindenki elõtt
A felhõtlen égi játszadozást azonban lassan beárnyékolja
A búcsú pillanata
Kedves Tavenánktól lassan könnyes búcsút kell vennünk
S lassan összegyûlhet mindenki, hogy megsirassuk együtt.
De én azt mondom, hogy ne sírjunk ezért, inkább együtt örüljünk,
Hogy a lestrapált tavernánk helyébe egy hangulatosabb, új üres lép,
ahol a vén tagok egymással karöltve,
a titokzatos idegeneket segítve
tovább folytathassák nem mindennapi bolondozásukat.
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
Nos azt hiszem lezárásnak ez tökéletes volt! Köszönjük Yvettnek e fantáziadús (és számomra megható) képsort, és örvendjünk együtt hogy egy újabb 300 at kezdhetünk meg rövidesen!