Shulur - Víziváros - Gattear

[Isshae Ianarak]

Gattear

A Gattear a Shulurbeli Víziváros éke: hatalmas színház, Toron talán leghíresebbje. A város fékevesztett örömünnepein, minden nagyszabású rendezvénysorozat keretein belül is kiemelkedõ szerepet kap az épület maga. Mindemellett a Gattear kiemelkedõ fontosságú társalgási tér: Shulur középosztálya üzleti és magán jellegû ügyeit is itt rendezi.

A színház maga az Ultimatorok terén helyezkedik el. A Víziváros ismert arról, hogy Shulur tengerszint alatti területén helyezkedik el, így csaknem teljes egészét víz borítja, erre épült a városrész. Az Ultimatorok terének alapjai kisebb szárazföldre lettek leverve, a színház maga szintén ezen a kis földdarabon helyezkedik el. A tér a negyed központjában található, több oldalról több kisebb híd köti össze a térséget a városrész többi épületszigetével. A kisebb szigetek között akár méteres csatornák is lehetnek, az idõk folyamán azonban kiépítették ezeket, hogy kordában tarthassák a vízszint emelkedésének és csökkenésének váltakozását. Gátakat létesítettek a szigetek közé, majd szépen lassan ezek okán a Víziváros egybeolvadt, ma teljes beépítettségével szerves része Shulurnak. Az Ultimatorok tere a kerület igazgatási központja: nem csak a Gattear, de a városi õrség székháza, valamint a helyi nagyságok hivatalai is itt találhatóak.

Kép a víziváros látképérõl:

<center> </center>

Az Ultimatorok terének közepén emlékmû áll: Kwah Ejt’tzyl-nek, a városrész építészeti struktúrájának tervezõje, a császár híres hadmérnökének szobra áll itt. A 7m magas óriás kezében papíros, másikjában penna. A kecskeszakállas alak hideg szemei a távolba révednek, mintha valamilyen messzi munkálatot dokumentálna éppen. Szobrának talapzatán toroni nyelven írt rövid szöveg emlékezik meg munkásságáról. A tér maga macskakövekkel van kirakva, keleti oldalán áll a Gattear épületegyüttese. Széles, körívben felfutó lépcsõn léphetünk be a nagy kétszárnyú kõrisajtón.

A kerek alaprajzú teátrum háromszintû. Mondják, az épületnek alagsora is van. Hogy miként lehet oda lejutni, senki se tudja, ám pletykák szerint helyi szervezetek bázisaként szolgál az épület maga. Az elõcsarnokba érve rögtön kétoldalt felfutó lépcsõsort láthatunk magunk elõtt, amely újabb szintre vezet föl minket. A színházon belül saját vendéglõ lett kiépítve, az elsõ emeleten egybõl a lépcsõk mellett. A Gattear Vendéglõ nem túl drága hely: a külsõ lépcsõtér és a külsõ héj közötti területen kisebb asztalkák lettek felállítva, ez szolgál a vendéglõ testeként. Rögtön a lépcsõk mellett a jobb oldalon bár lett kialakítva, ahol a shuluriak ételeiket rendelhetik. Leginkább meleg, egyfogásos vacsorák és középminõségû szeszes italok vásárolhatóak itt; a kiszolgálást és az étel milyenségét illetõleg senkinek se lehet kifogása.

A kör alapú épület két héjú: a külsõ héjra a lépcsõkön keresztül, illetve ha a földszinten vagyunk a lépcsõk között elhaladva juthatunk. A külsõ héj majdhogynem az egész színházat körülöleli. Ez alól egyedül a hátsó, színpad mögötti tér kivétel, ahol a különféle díszletraktárak, próbatermek stb. vannak. Mindenféle kisebb társalgási körök vannak a külsõ héjon kialakítva, melyek az épület tornyocskáinak alapját adják. A tornyocskák a körformából kitüremkednek, ezekbe, a kör alapokba lettek ezek a helyiségek berendezve. Minden ilyen körhöz két piros dívány és néhány szék tartozik ugyanebbõl a garnitúrából, ehhez egy kisebb asztalka járul. A külsõ héjból minden égtáj felõl 1-1 vörös kárpittal elfedett boltíves átjáró nyílik, ahol a színház felügyelõi állnak. Az idelátogatók itt szurkolhatják le egybõl a szükséges pénzösszegeket: ha valaki fizetés nélkül, öntörvényesen megpróbál bejutni, akkor annak súlyos következményei lesznek.

A színház saját rendfenntartói szervezettel rendelkezik: a lila egyenruhás Gattear gárdisták képzett testõrök, ha kell, övükre tûzött rövidkardjukhoz nyúlnak, hogy megállítsák a szabálysértõket. Fényes lilás színû mellvértet hordanak, rajta stilizált „G” betû jelzi hovatartozásuk. A felügyelõk mellett ilyen gárdisták vigyázzák a rendet.

A színház belsõ héja végtére egybe van nyitva az elõadótérrel: a külsõ héjból belépõ nézõ egy oszlopsorral elválasztott, szûkebb sávban találja magát, ahova lefelé, illetve felfelé lépcsõsorok vannak építve, hogy a nézõtér minden részét el lehessen érni. Két oldalt a színpadot közrefogva úri páholyok állnak, ezekbe a belsõ körökbõl lehet bejutni. Minden páholy bejárata elõtt Gattear gárdista ácsorog, vigyázva, hogy csak a páholy bérlõje ülhessen a helyére. A nézõtér mindhárom szinten lépcsõzetesen lefelé lejtve biztosítja a megfelelõ rálátást a színpadra. Minden szintre vörös kárpittal bevont kényelmes székek vannak elhelyezve, mely kiválóan kiugrik az épület barackszín fala elõtt. Az épület kupolával rendelkezik, ennek a színház felõli, belsõ része mindenféle meserészletekkel van telerajzolva, amilyen Zinn és Gaota története is. Az egész hely megfelelõen ünnepélyes, a hely kivitelezése igényes, a mûvészet diadalát hirdetik a gazdag díszítések, a vörös és lila selyemkárpitokra hímzett arany minták és a színpad hatalmas vörös kárpitja. Az irónia az egészben az, hogy a nézõk többsége pusztán üzleti ügyeik rendezése okán jár ide, vagy sznob módon, közép-felsõrétegbeli hovatartozásának szeretne megfelelni.

<center> </center>
A színház állandó társulattal rendelkezik, akik a Gattear Csillagai nevet viselik. A társulat külföldön is igencsak híres, nagyon bonyolult, összetett drámákat is képesek színre vinni, nagy mûvészi gonddal alakítják a megfelelõ szerepeket. Nem jellemzõ, hogy rododa színjátszási formákra adnának, bár olykor-olykor megrendeznek régebbi, klasszikus darabokat is. Arról, hogy mikor milyen elõadás megy, egy hatalmas fatábla hírdet a Gattear elõtt, a bejáratnál. Nagy fekete betûkkel ide kerül az, hogy milyen darabokat is játszanak és mennyibe is kerül az elõadás maga. Összességében elmondható, hogy a Gattear igényes társalgási központ, a mûvészetnek egy bástyája Shulurban. Ugyan a botrányos közbiztonságú Vízivárosban található, ám mégis jól szervezett, meleg, barátságos hely.

Innuor Imperali: Tysson-Lar alias Isshae Ianarak

[Yvett de Crei]

(Ryni)

*A két régi olajlámpás sárga fénye egyetlen árnyékot vetített a nagynak nem mondható terem, könyvekkel megpakolt polcrendszerére. Ha valaki látná azt mondaná szobortól származik azaz árnyék, oly mozdulatlan. De tévedne az illetõ - csupán tulajdonosa annyira belemerül az elõtte fekvõ könyv soraiba, hogy egy izma sem rezdül meg, csak a könyv tartalmára figyel. Fertály óra is eltelik, vagy talán több is, mire lapoz néha-néha egyet.

A sötétszürke köpenyes, fakó-fekete színû kissé kócos hajú teremtés egyedül ül az apró könyvtárban. Azt sem vette észre, amikor két társa elhagyták a helyiséget, olyannyira belefeledkezett az olvasásba. Bizonyára azt gondolja a többség, hogy milyen lebilincselõ történetet olvas, ha így elfeledkezik mindenrõl, azonban õk tévednek. A fiatal teremtés tudásszomjjal a szemében görnyed az igencsak vaskos, régi fekete bársonnyal borított könyv felett, melynek borítójára és gerincére aranyos betûkkel a következõt írták: "Exortus doctrina" - amit talán így fordíthatna a hozzáértõ: "Szellemtan". A kissé sárgás lapokon valaha fekete cirkalmas betûk sorakoztak, mára azonban már kissé szürkén várják az olvasóikat - nem álltában kopott meg, hanem évtizedekre visszanyúló több száz? kéz álltali forgatás, lapozás nyomán.

A fiatal teremtés lassan felemeli tekintetét a könyv sorairól, a lámpások lángjának egykedvû, nesztelen táncát nézi egy darabig, majd óvatosan becsukja a könyvet, miután megjelölte egy lilás színû szalaggal, hogy hol tartott. Feláll az egyszerû, faragott székrõl, kimozgatja tagjait gémberedségükbõl. A könyvet a helyére teszi, majd a két lámpással a kezében elhagyja a helyiséget. A lámpásokat a folyosó falán lévõ két kampócskára akasztja, majd el is fújja õket. Gyomra korgására fancsali képet vágva indul meg a közös étkezõ irányába, szinte nesztelen léptekkel a fáklyákkal megvilágított szûkös, kikövezett folyosón.*
<Vah'j, van már ebédidõ? Vagy tán már el is múlt? Csendes minden...>
*Ruganyos léptekkel halad célja felé, majd az étkezõ ajtaján lévõ hûvös kilincset lenyomva, az ajtót kinyitva határozottan belép a gyertyákkal megvilágított étkezõbe.*

[Yvett de Crei]

*Az ajtó halk nyikordulással engedett, s az étkezõ üres helyisége tárult fel elõtte. Belépett a hûvös terembe, s fülelt. Azonban a hatalmas csenden kívül mást nem hallhatott; senki nem volt rajta kívül ott. A terem túlsó végében, ahol a konyhával összekötõ majd két láb hosszú nyitott ablakszerûség van, egy tányér álldogált magában. Közelebb menve látszott, hogy egy fejadagnyi halászlé van benne, tetején a zsírréteg kiülve. Régóta ott lehetett már. Egy kisebb méretû vizescipó is gubbasztott mellette, kiskendõcskével átkötve. Ryni unottan fogta meg a tányért, majd a cipót, s tette a legközelebb álló asztalra.*
<Már megint, hogy elszállt az idõ. Érdekes, hogy ilyenkor nem szól senki. Na mindegy, így jártam ismételten. ... A fenébe, de hideg, és milyen vastagon áll rajta a zsír. Fujj...>
*Nem is ette meg az egészet. A megmaradt cipóját bele tette a fatányérba, visszavitte a kisablakhoz. Távozóban egy pillanatra megdermedt, mestere állt az ajtóban. Illedelmesen lehajtott fejjel, teste elõtt szétnyitott karokkal üdvözölte.*
- Hagyd el, csak ketten vagyunk. Ismét sokáig görnyedtél az egyik könyv felett, melyik volt az?
- Exortus doctrina; érdekes tanulmány. Csak a fejezet végén lehetett abbahagyni, hogy legyen értelme az addigi olvasottaknak.
- Dicséretes a mohóságod, de így elveszed minden energiádat a fontosabb dolgoktól.
- Mint például? - *lépett immáron testközelbe Drayhhoz.*
- Feladatot kapsz. Egy kicsit testhezállóbb feladatot, gyakorlatban.
- Mit? Tanulnom kell, igen szûkös az ismeretanyagom. - *húzta el a száját Ryni.*
- Ha csak gubbasztasz a könyv felett nem vesszük hasznodat. Bizonyítanod kell rátermettségedet, tudásodat.
- És milyen feladatot kell ellátnom?
- Érkezett egy hajó Alidaxból a délelõtt folyamán. Volt rajta egy egyedül utazó fiatal teremtés. Ki kell puhatolni ki õ, mit tud, mi az érkezésének és itt tartózkodásának az oka?
*Ryni elhúzta a száját ismételten.*
- A fiatal teremtésbõl arra következtetek nõ az illetõ. Legalább egy férfit tukmálnátok rám.
- Ez nem kérés volt, hanem parancs. Kötelezettséged van a klánnal szemben. Vagy megteszed, vagy szembenézel a büntetéssel, amit kiszabnak rád.
- Értem. De így a tanulmányommal nem fogok haladni. - *akadékoskodott még mindig.*
- A tanulmányod megvár. És ne feleselj velem. Tedd amit mondok.
- Jó. - *mondta minden meggyõzõdés nélkül Ryni.* - Morc vagy ma, feszült...
*Drayh odalép és beletúr a lány hajába, majd közelhúzza az arcához az arcát.*
- Add meg a tiszteletet! - *Azzal szájoncsókolja a lányt, aki vadul viszonozza a csókot, egészen bele feledkezik, az is kimegy fejébõl, hogy hol vannak. Pár órának tûnõ másdperc múlva elszakad egymástól a két száj.*
- Na menj. És vigyázz magadra. Nincs sok információnk.
- Óhhh... - *szakadt fel a lány torkából egy kis csalódott sóhaj.* - Este eljössz hozzám?
- Nem. Dolgom adódott, pár napra elutazom.
*A lány szemei kissé elsötétültek, de megfékezte azokat az érzelmeket, melyek felszínre akartak törni. Ismét ügyelt arra, hogy nem mutassa, kissé több számára Drayh mint aminek õ tudja magát.*
- Úrnõnk vigyázza lépteit mester! - *köszönt el a férfitõl Ryni, miközben szertartásos mozdulatokat ejtett feléje. Drayh egy kézmozdulattal küldte útjára, s Ryni szobája felé vette az irányát. Még ma munkához kell látnia.*

[Yvett de Crei]

(Ryni)

*Csalódottságát hamar maga mögött hagyta, az évek alatt már megszokta ezt az érdekes, furcsa viszonyt Drayhval. Szobájában fogta hátiját és belepakolta a szükségesnek vélt dolgait: egy komplett váltóruha, a kis tükör, kisolló, szappan került be elsõ körben. Majd hozzárakta még a kétliteres kulacsát, mely már igen rég nem látott semmi folyadékot. Minderre rátette a vékony takaróját, s összezárta a hátiját. A zsák kis zsebébe szénrudakat rakott be. Töprengett, hogy mi kellhet még számára, majd az ágya mellett álló kicsiny szekrénybõl kivett egy üvegcsét.* <Hm... hova is tegyem?... Fenéket, nem kell ez, csak árulkodó lehet.> *Azzal a kisüveget visszatette helyére. Megvonta a vállát, majd menet közben kiderül mire lehet még szüksége. Ujjaival végigfésülte haját, oldalára csatolta kopottas tokban leledzõ rövidkardját, s elhagyta a szobáját. Nem zárta kulcsra, nem hagyott titkot szobájában.
Egyenesen a kijárat felé vette az irányát sietõs léptekkel, s a kis száraz sikátort - mely itt a vízivárosban ritka - hamar el is érte. Kilépve onnan kicsit hunyorgott a délutáni napfényben, majd a kikötõ felé vette az irányt.* <Ha délelõtt érkezett, akkor csak a Horgas Hóhérban szállhatott meg. Ha nem szívtam....>

/folytatás a fogadónál/

[Yvett de Crei]

(Ryni)

*Már sötétedett, így a lámpagyújtogatók keze nyomán sorra kezdtek felgyulladni a lámpák a nagyobb utcákon. A kicsikbe csak a hold fénye szûrõdött be, s Ryni ezekben haladt uticélja felé. Hamar elérte a sikátort, hol bejuthatott a menedékbe.
Egyenesen a szobájába ment - tudta, hogy Dryah nincs itt, a többiekkel meg nem volt kedve szót váltani. Gyertyát gyújtott, s magára zárta szobája ajtaját: a naplóba beleolvasgatott - találomra ütötte fel három különbözõ helyen....*

[Kalmárfejedelem]

*Senki sem zavar meg az olvasásban. Sejtésed beigazolódik. Az õrszemeken kívül mindenki alszik már, és akimégsem, annak fontosabb dolga van annál, hogy téged zargasson. Jó újra biztonságban a menedékben lenni. A gyertyák remegõ fényénél felütöd a naplót találomra és elkezdesz olvasni. A papír gyönyörû, a bõr kötés is hibátlan és finom munka. Az írás pedig felteszi a pontot az i-re. Dõlt és gyöngy betûk tellítik be az oldalakat, és sehol sem kell visszaolvasni, mindenhol elsõre megérted az írást.*

" ... Az égi fény szerinti 3699.-ik esztendeje, Alborn terce, a lant hava:
- Végre abbamaradt a zápor. Bár köd ereszkedett le biztos nem marad sokáig. Holnapra már biztos kisüt a nap, és akkor elindulhatunk vidékre. Bár a fellegvárból a kilátás lenyûgözõ és a palota mindig új és mégújabb izgalmakat hoz, de vágyom már a természetbe. Egész nap a könyv felett görnyedek és biflázom a tanulnivalót. Nem mintha rossz lenne, sõt. Szeretek tanulni. De már egy kicsit vágyom a szabadba ... Anyámmal összevesztem. Gombóc van a gyomromban. Az a baj, hogy igaza van. Túl messzire mentem. Legközelebb vissza kell magamat fognom, akármennyire igazat adok magamnak. Késõbb hideg fejjel jön rá az ember, hogy esetleg még sincsen teljesen igaza. Majd holnap kiengesztelem valamivel ... Végre kisütött a nap. Anyámmal is kibékültem és engedélyt kaptam, hogy elhagyhassam a palotát. Nem is tudom, hogy mit vegyek fel. Ha túlságosan elõkelõnek öltözöm, akkor a parti faluban semelyik pasi nem mer majd kezdeményezni. Ha meg túl póriasan öltözöm fel, akkor a barátnõim fognak csúfolódni. Valami elegáns és sokat sejtetõ kell, hogy jól is nézzek ki és a pasik is hanyattdobják magukat ..."

*A szövegrészlet elgondolkoztató, és sok személyiségjegyet elõhoz. A következõ részlet kicsit odébb van.*

" ... Az égi fény szerinti 3699.-ik esztendeje, Krad kvartja, az ifjak hava:
- El sem hiszem. Abaszisz elképesztõ ország. Persze ha az ember jól érzi magát, akkor rohan az idõ. Az elmúlt két hét nem tûnt többnek pár napnál. Pörögtek az események. Az elsõ éjszakai kötelezõ bálon azt hittem, hogy az egész látogatás olyan unalmas lesz. Aztán jött Ricardo és felborult a valóság. Nem hittem volna, hogy két héten át minden éjszaka lehet mulatni. Persze gondolom az ajzószereknek is köszönhetem. Megkérték az árukat, hiszen szinte egész úton haza Alidaxban aludtam, de megérte. Elmondhatom, hogy ismerem Ifin minden mulatóhelyét. Mást nem, de ezeket elég jól. Ha legközelebb meghívást kapunk, akármi történik én ott leszek. Az elmúlt három hónapban nem szeretkeztem annyit, mint a fesztivál utolsó hetében. Brrr. Az a sok tengerész. Azt hiszem, hogy ezekután Itthon is el kéne járkálnom az alsóvárosi hajósok felé. Kár, hogy szegény navorok tartanak tõlünk. Végülis amilyen híre van a fellegvárnak ... azt hittem, hogy anyám ki fog akadni, de csak kérdezõsködött és mosolygott a történeteimen. Elhatároztam, hogy nem fogok semmit sem elhallgatni elõle. Ha akarja úgyis megtudja valamelyik locsifecsi barátnõmtõl, és azt is el tudom képzelni, hogy vigyázó szempárok figyelték minden lépésünket. Dehát miértis ne tették volna. Az anyai aggódást nem lehet csak úgy kijátszani. Bár ilyenkor elgondolkozom, hogy egy idegenben miért alakulnak ki olyan anyai ösztönök, amilyenek a vér szerinti szülõkben néha nem. Õ az igazi anyám, nem pedig az aki megszült. Hisz õ felnevelt, szeretett, gondozott, és midig csak a legjobbat akarta és adta nekem. Az igazi anyám meg mit tett? Eladott. Nem is csak otthagyott egy kosárban egy templom elõtt. Nem. Eladott rabszolgának. Hát milyen ember az ilyen? Még szerencse, hogy anyuhoz kerültem. Bele sem merek gondolni, hogy mi történhetett volna még velem. Ezért is hallgatok mindenben anyura. Ezért becsülöm õt annyira. A hülye barátnõim csak koloncnak tartják a szüleiket. Én legalább itthon is boldog vagyok, nem csak a barátaim között. Nem tudom, hogy anyám mit fog szólni, hogy jövõhéten el akarok majd menni a Kryssus családdal arra a hajókirándulásra. De ha nem enged el, nem fogok bánkódni. Ez az asziszok közti két hét elaltatta a kalandvágyamat egy idõre ... "

*A harmadik részlet még tanulságosabb.*

" ... Az égi fény szerinti 3700.-ik esztendeje, Uwel terce, a pengék hava:
- Újabb hírek délrõl. A sivatagi istennek kezd leáldozni. Pyarron meg Krán visszaszorították a hordát és közel a gyõzelem. A hatalmas hõsök sorban pusztítják el a manifesztáció evilági testeit. Meg a többi. Blablabla... Unom már ezt az egészet. Minden jóképû katona délre utazik, hogy "dicsõséget" szerezzen. Itt meg nem történik semmi. Az idõ hideg, úgyhogy nem lehet szabadtéri mulatságokat rendezni. Pedig az enyhe tél arra utalt, hogy hamar tavaszodni fog. Hát nem. Grrr. Jégpáncél az utakon, és fagyott hó mindenhol. Igazából lassan a kedvem is elmegy, hogy kimozduljak itthonról. Lehet, hogy nekem is délre kéne mennem, mint a költözõmadaraknak. Predocban ilyenkor milyen nagyvilági élet folyhat. Ahogy elképzelem a forró nap elõl a tengerparti ernyõk alatt hûs gyümölcsbort kortyolgató kis párokat, meg a langyos tenger habzó hullámai közt lubickolókat, elmegy az életkedvem. Már két napja ki se tettem a lábam itthonról. Ráadásul ami még ennél is szörnyûbb, megint elõjött az. Olyan érzés volt, mint amikor Onporban belekevertek valamit az italomban és teljesen túlpörögtem. Most is alig tudtam megfékezni magamat. Pedig semmi drog nem lehetett ludas a dologban. Szegény Shanis. Ha tudta volna, hogy mekkora veszélyben volt. Ilyenkor úgy érzem, mintha megkettõzõdne az erõm. A vágyam alig tudtam lelohasztani. De szerencsére senki sem vette észre ... mostmár el kellene mondanom anyámnak. De félek, hogy meggyûlöl érte. Félek, hogy mindaz a szeretet tovarebbenne, amit irántam érzett eddig. Hisz magamat is gyûlölöm legbelül. De anyám talán tudja, hogy mi ez. Biztos a megvételem elõtt kaptam meg. Talán a rabszolgák között ragasztották rám. Vagy még mielõtt eladtak a szüleim? Talán a szüleim is ilyenek voltak? Lehet, hogy erre a kérdésre csak Erionban kapok választ. De ugyan kitõl? Hisz amióta a szüleim eladtak, azóta eltellt tizenöt esztendõ. Azóta lehet, hogy már nem is élnek. De erre akkor is rá kell jönnöm. Mindegy. A legelsõ, hogy elmondom anyámnak. Akármi lesz. Ennyit megérdemel. Hiszen mi lesz, ha akkor jön elõ, amikor vele vagyok? Azt nem viselném el. Nem. Õbenne nem tehetek kárt soha sem. Õ a mindenem. Muszáj elmondanom neki. Igen. Most azonnal megkeresem ... "

[Yvett de Crei]

(Ryni)

*Az elsõ bejegyzés után unottan üti fel a következõt találomra. Itt viszont már erõsen figyeli a szöveget, s nem azért, mert nem érti, nem bírja elolvasni, hanem mert olyan információkat tartalmaz számára, mely kicsit hevesebb szívverésre késztette. A harmadik bekezdést még nagyobb figyelemmel olvassa, szemeit összeráncolja nemtetszõen, a titok mely a könyvbõl terjeng kíváncsivá teszi.*
<Felkavart ez a pár sor, errõl az idegen nõrõl.... eszembe jutatta a hugaimat.... Furcsa... mennyi hasonlóság. Erionból származik õ is, ott adták el rabszolgálnak még kiskorában... vajon mennyi idõs lehet?.... Hm.... 16-17-nek saccolnám így visszaemlékezve, de jóindulattal is max 18 lehet. Még akár a hugom is lehet - évileg belefér meg az egybeesések miatt.... .... Kezd elmenni az eszem...Na, de elég... van ettõl fontosabb dolgom is, s ha ez a nõ veszélyt jelent ránk nézve, akkor bizony pusztulnia kell, akár ki is legen.... Nincs olyan kegyes sors, hogy csak így elém hozza a hugomat... ennyi év távlatából, véletlenszerûen..... be is sz@rnék, ha így lenne...>
*Azzal a könyvet óvatosan összecsukja, kisszekrénye aljára helyezi, s rápakolja a saját könyveit.
Hirtelen eszébe jut, hogy randija van a fogadóban, és sietnie kell, ha idõben vissza akar érni...* <Nem lenne jó, ha már az elsõ nap után gyanakodna bármire is... bár nem úgy nézett ki. Nem értem a férfiakat, miért jó, ha csak a farkuk után mennek?> *A szobájából kilép és ismét nem zárja be maga mögött, végig siet a hideg, félhomályos folyosón. Egyenesen a kijárathoz siet, az apró, szûk sikátorra nyíló titkos átjáróhoz. Az éjszakai posztot ellátó õr nem szól semmit hozzá, csak fejbiccentéssel közli: mehet, s Ryni ki is lép a sötét éjszakába. Hátizsákja rendesen a hátára van véve, jobb keze pedig rövidkardja markolatán a kabát alatt - Shulur utcáin sosem lehet tudni éjszaka idején... Így igyekszik elérni a kikötõt, a Hóhér fogadót minden incidens nélkül.*

//folytatás a Horgas Hóhér fogadónál//

[Yvett de Crei]

(Ryni)

*Mire átért gyalogosan a vízivárosba már ebédidõre járt. Útját elõször a menedékbe irányozta ahol gyorsan megebédelt - igaz megint utolsónak érkezett. Társai kíváncsi pillantásokkal kísérték, de nem szolgált senkinek magyarázattal, hogy miért van itt.
Szobájában magához vett egy sötétszürke bõ köpenyt, melynek csuklya része is van, magára kanyarintotta, valamint húzott kezére fekete kesztyût és így indult úrjára.
A Gangwel fogadót alig egy fertály órás séta után érte el. Szerény épület, sötétszürke kõbõl felépítve. A belseje kicsit komor, fõlleg a sötét színek dominálnak benne. Nem nagy fogadó - összesen 15 szobája van, melyek kiadóak. Ritkán van teltház nálluk, lévén, hogy a kerületben több nagyobb fogadó is mûködik, így ide csak a szerényebb erszényûek járnak.
Ryni mélyen az arcába húzta a csuklyát, így érte el a fogadót, s lépett be a fogadóba. A pultnál éppen nem állt senki, így az asztalon álló apró csengõt felemelte és megszólaltatta. Szinte azonnal megjelent egy fekete nadrágos, vajszínû inget viselõ, hátra nyalt hajú, pici bajszot viselõ férfi. A mosolyát valahol elhagyta, kicsit komoran fordult a kámzsás alakhoz.*
- Miben segíthetek?
- Egy szobát szeretnék kivenni. Rosanna Raymadur névre írja, õ a hugom és délután fog megérkezni. Holnapig kifizetném elõre a szobát, és majd õ eldönti marad-e még vagy nem.
- Rendben van asszonyom. - *mondta a férfi, majd egy vaskos könyvbe valamit beleírt. A könyvet Ryni felé fordította, s ujjával mutatott egy rublikára.* - Kérem itt írja alá.
- Sajnálom, de írástudatlan vagyok.
- Óh... akkor ha kérhetném a nevét, hogy ön vette ki a szobát.
- Írja a hugom nevét, Rosanna Raymadur - úgyis õ fogja birtokába venni.
- Értem, asszonyom. A szoba a 14-es számú lesz, a szállás mindössze 20 réz, és ebben a mai vacsora és a holnapi reggeli is bele van számítva.
- Rendben, köszönöm. Tessék itt a pénz - *adott át egy ezüstöt, amibõl a férfi a visszajárót vissza is adta maradéktalanul. Miután eltette biccentett fejével az udvarias személyzet felé és elhagyta a fogadót.
Gyors léptekkel indult neki egyenlõre céltalanul a városnak - gyakran hirtelen fordult be egy-egy utcasarkon. A kerület híressége mellett - a Gattearnál - már levette fejérõl a csuklyát, majd az egész köpenyt, s összehajtva beletette hátijába a kesztyûvel együtt.
Még volt egy kevéske ideje - úgy döntött visszatér a menedékbe addig és ismételten beleolvas abba a bizonyos naplóba.
Bár eléggé vaskos a könyv, de úgy dönt elejétõl kezdi, ami nem annyira érdekfeszítõ átugorja - kíváncsi a személyre, a tudásra, hogy kinek és minek kötelezte el magát, és legfõképpen arra volt kíváncsi, hogy miért jött toronba. Mégha õ hazudna is... a napló nem hazudik...

... ... ... ... ...

Hamarabb végzett az olvasással mintsem gondolta volna. Kevesebb információt tartalmazott az a könyv mint várta, de több volt mint a semmi. Visszatette szekrényébe, kivette a markában elférõ fiolát, zsebébe csúsztatta és elindult a Gangwelhez.
Nem viselte a köpenyt, így tért be és egyenesen az emeletre igyekezett. Itt nincsnnek vigyázó õrök, a személyzet is kevés ahoz, hogy számontartsák ki lakik itt, ki jön látogatóba kihez. Így könnyen feljutott a 14-es szobához. A folyosón nem volt senki, apróbb koncentrálás és az ajtó már nyitva is volt elõtte, késlekedés nélkül belépett - még idõben, mert a szomszéd szobából épp akkor lépett ki valaki, amikor bezárult mögötte az ajtó. Megvárta míg elhalnak és megszûnnek a léptek zajai, majd újabb koncentráció és a zár visszacsúszott helyére.
Zsebébõl kibányászta az apró fiolát és egyhúzásra megitta a tartalmát. Pár másodpercig összegörnyedt a rátörõ rosszulléttõl, majd lassan visszanyerte önuralmát teste felett.
Szétnézett a szobában. Eléggé kicsi - jobbra egy ágy kisszekrénnyel mellette lámpással rajta; az ablak középen helyezkedett el és tõlle balra egy asztalka alátolt székkel foglalta a helyet. Egy kicsiny szekrényke (alig másfél lábnyi magas, és egyetlen ajtaja van) volt még a szobában, mely az ajtótól balra helyezkedett el úgy, hogy az ajtó holtterében egy állványban lavór álldogált, alatta vizes bödönnel.
A szekrényként egy fél lábnyival az asztalka felé húzta - nem volt nehéz dolga és igyekezett minél kevesebb zajt ütni vele. A lavórt is arréb rakta, és megnézte elfér-e. Elfért. Hátijából kivette a köpenyt, magára kanyarintotta, felvette a kesztyûket is.
Már nem volt más hátra, mint a várakozás. Az ablakhoz lépett, szerencséjére az az utcára nézett. Figyelte az embereket, hátha meglátja a nõt, közben lélekben felkészült a találkozásra.*

[Quiasse Limenel Umassyras]

(Nyna)

*A lány csak az este beköszöntére találja meg a levélben írt fogadót. Bátortalanul lép be és megy a pulthoz. A fogadós odafordul és tátva marad a szája a lány szépségétõl.*

- Õõõ ... mit ... izé mit parancsol kis kegyed?
- Ha nem tévedek, kibéreltek a számomra egy szobát.

*Keze akaratlanul a szoknyájához ér és végigsimítja a rákötözött tõrt.*

- Á hát persze. Akkor Ön lenne Rosanna Raymadur. Ugye?
- Igen. Én vagyok. Melyik szoba az? Fáradt vagyok és hamar le szeretnék pihenni.

*Nem esik nehezére felvenni a szerepet. Gondolkozás nélkül beleilleszti magát a kis játékba.*

- A 14-es szoba az. Felkísérjem? Esetleg valami csomag amit fel kellene vinni?

*A fogadós esetlen próbálkozására Nyna majdnem elmosolyodik.*

- Nem köszönöm. Megtalálom. Holmim sincs itt.

*Azzal az elé tett kulcsot elveszi és felfelé indul. A lépcsõfordulóban idegesen kapkodja tekintetét. Mindenhol támadót sejt, de nem történik semmi. Hamar megtalálja a szobát és megáll elõtte. Pár pillanatig hallgatózik, aztán halkan a zárba illeszti a kulcsot és elfordítja. A néma csöndben az apró kattanás is nagy zajnak tûnik. Beleborzong és végigfut a hideg a gerincén. Kis kezét bátortalanul a réz kilincsre teszi és lenyomja azt. Halk nyikordulással kinyitja az ajtót és benéz a szobába. Nem látva semmit, apró bátortalan léptekkel betipeg. Jobb kezében a kis napernyõt szorongatja bátorságot merítve belõle. Szíve egyre hevesebben dobog. Mellkasa is gyorsabban emelkedik és süllyed. Mikor belépett, bal kezével betolja maga mögött az ajtót és kapásból az ablak felé sétál.*

[Yvett de Crei]

(Ryni)

*Már szürkült, esteledett - és szerencséjére nem kellett sokat várnia a delikvensre. Az utca forgatagából kivált egy teremtés, kezében egy napernyõvel - kicsit kirívott a környezetébõl.
Ryni gyorsan az elõkészített helyére lépett, csuklyáját fejébe húzta. a köpeny alatt kivonta a kardját - biztos ami biztos alapon.
Végtelennek tûnõ percek teltek el számára míg az ajtó elõtt motoszkálást hallott. Az ajtó kinyílt, majd becsukódott. A teremtés egyenesen az ablakhoz libbent. Ryni nem mozdul meg, pár percig még figyelni akarja a lányt, mielõtt felfedi létét.*

[Quiasse Limenel Umassyras]

*Miután kinézelõdte magát és kint nem látott semmit, elhúzza a függönyt, nehogy belásson valaki, esetleg. A szobára mégnagyobb sötétség borul, így visszasétál az asztalhoz és megnézi az olajlámpást. Talál mellette tûzszerszámot is, és elkezd babrálni, hogy meggyújtsa.*

[Yvett de Crei]

(Ryni)

*Amint a lány a lámpással kezdett bíbelõdni halkan lépett az ajtó elé. Két lépés és elállta az ajtót, mint menekülési lehetõséget. A síri csendbe megszólalt, hideg, nyugodt hangon.*
- Arra semmi szükség. Beszélgetni lehet sötétben is.

[Quiasse Limenel Umassyras]

*Nyna belemerül a lámpás beüzemelésébe és nem feltételezi, hogy van még valaki a szobában. A hang megszólalásakor felsikkant ijedtében és nekiesik az ablakpárkánynak. Régen ijesztették meg ennyire. Szíve hevesen kalapál és az ijedtségtõl majdnem elveszti az eszméletét. Fél perc is beletellik, hogy összeszedi magát. Szólni sem tud meglepetésében, csak meredten bámulja az árnyékot.*

[Yvett de Crei]

(Ryni)

*Nem mozdul az ajtóból, megvárja míg a kishölgy kiheveri az ijedségét. Amikor már láthatólag összeszedte magát - legalább is nem görnyed neki a párkánynak újra megszólal.*
- Nem kell ijedezni. Ha akartam volna, már rég halott lenne. Üljön le az ágyra, de eszébe ne jusson ostobaságot csinálni, mert akkor élve nem hagyja el a szobát.

[Quiasse Limenel Umassyras]

*Nyna pár másodpercig emésztgeti a szavakat, aztán zavartan az ágyhoz tipeg. Leül rá és ismét az ismeretlenre nézett.*

- Mit akarnak tõlem? Nem tettem semmit.

*Hangja kétségbeesett. Kezével a nyakában lévõ kis réz hollónyakláncot szorongatja. Már túlesett a emglepetés sokkján, de úgy látja, hogy nem árt ha a másik fél nem ezt hiszi.*

- Egyáltalán kik maguk?