Haonwell városa

[Mesemondó]

________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- a fennsíkon
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, 5. nap, alkonyat
Résztvevõk: Arboron kívül mindenki
________________________________________________________



A megtartó Maldarba és Patba karolt.
-Olyan szótlanok vagytok, mért? Hisz nem marasztaltak el titetek. Nem lesz ez így jó. Üres hassal fõleg nem. Ó, követ úr, elmennél ahhoz a házikóhoz, ahol az ablakban sárga virágok vannak? Hozz vacsorát nekünk, kérlek! A tisztáson leszünk!
Szita feldolgozta még a programot estére aztán nyugodtabban követte az eseményeket. Morik egy csapat elf hajadon után nézett, akik csapatba verõdve elsétáltak mellettük.
-Ugyan-ugyan, aki nem néz a lába elé...
Morik egy fûcsomóban majdnem orra esett
-...az megbotlik.
Szita nem értette, honnan vette észre a megtartó, hogy a férfi nem néz a lába elé, de nem kérdezte meg. Furcsálkodva nézte Jeffete szakálltalan arcát.
<Ugye ezt nem miattam csinálta...?>
A tisztás a tó keleti oldalán volt, látni lehetett az égen lassan felbukkanó csillagokat haloványan. Tellervo leült és kezével helyet mutatott mindenkinek.
-Mi a tervetek, ha majd ezzel a munkával végeztek?-vágott bele a vaskos közepébe a nõ.

[Yvett de Crei]

(Patricia)

*Tellervoba karol õ is. Kérdésére csak halkan jegyzi meg.*
- Mert egy kicsit mérgesít az a tudat, hogy valaki - kik - leskelõdtek utánunk és hogy ez kiterjedt mindenre még az intim perceinkre is - és olyanoknak mesélik el akikre abszolút nem tartozik. Ez magánügy csak kettõnkre tartozik. - *hangjában érzõdik a felháborodás, és talán Tellervo számára feltûnhet a szomorkás fennhang is. Az út során szépen sétál, szótlanul, s elrendezi magában gondolatait. Hisz ha tudják, tudják... akkor sem fog változni semmi.... Még a maga harcát az érzelmeivel meg kell vívnia minél hamarab. Morik megbotlását észre sem viszi annyira magába száll. A tisztáson feltett kérdésre elmereng. Szemei távolba révednek - eszébe jut mi lehet vele ha itt végeztek... és az is mi nem lehet, mi nem történhet meg.*

[Alauron]

(Alauron)

A követ valóban szótlan kissé, megütötték a fülét az elhangzottak.
<Hogyhogy én nem tudtam semmirõl? Nem mintha ki kellett volna lesnem bármit is...pfúj...nem néztem volna végig...de tudnom kellett volna, máskülömben, hogyan képviselem az érdekeket...ideje tenni valamit, valamit, mégha nem is kedvem szerint való. Olykor a szeretõ madárpár is otthagyja a fészket, fiókkal, mindenestül... >
Egy csapásra megváltozik az arca. Az eltérés meglepõ, talán valami megváltozott benne?...
-Megyek, lesz vacsora hamar, van éh hasban elég már...
Azzal elindul a nevezett házhoz.

[Anathor]

(Maldar)

*Egy csöppet megijed mikor Tellervo belékarol*
<...na mostmár ideje hozzászoknom, hogy furcsa, meglepõ dolgok történnek itt...>
*Mégjobban lerohasztja a kedvét a megtartó, hogy szóba hozza a kapcsolatát(?) Pattal. A belsõ viadaltól eltorzul az arca, mintha fájdalom érné. Elkeserdetten nézi Patot, ahogy beszél, de õ nem mondd semmit. Elfordítja, majd lehajtja a fejét úgy ballag Tellervo mellett. Helyet foglal ott ahová a megtartó "tessékeli". Rákönyököl a térdére, és kezével megtámasztja a fejét. Egy pillanat múlva könnycseppek gyülekeznek a szemében, de végül nem hullanak alá. Valószínûleg nem látja senki a takarás miatt. Nem válaszol a kérdésre, csak ha személy szerint kérdezi az elf nõ.*

[Schinter]

Arbor Vitus

-Nem vagyok olyan mint Te joradam,ki minden útszéli virágot megnézeget. Még a végén kapsz is vmelyiktõl vmi kedveset
...
Nem is gondoltam volna,hogy egyszer hiányozni fog ez a beszélgetés ,de mára elég lesz a jóból. Megyek elintézek pár dolgot...Minden jót Joradam.

Elbucsúzik Joradamtól és sietõs léptekkel elindul haza felé,hogy apjával váltson néhny szót...


//[ 2006.11.06, 20:25 ] - Schinter gurított 1d10 -t, az eredmény 1. Indok : aszt.
//

[Mesemondó]

________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- a fennsíkon
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, 5. nap, alkonyat
Résztvevõk: Arboron kívül mindenki
________________________________________________________


A megtartó összefûzte ujjait, mérlegelt, aztán határozottan bólintott:
-Hozzatok takarókat mert hûvös lesz. Nem, csak ti, fura illatúak, s te, aki csuhát kért de nem kapott. Hozzatok mindenkinek. Ti pedig maradjatok velem-helyezte finoman egyik kezát Pat, másikat Maldar karjára. Morik majdnem csuklani kezdett:
-Most komolyan le akar rázni minket hogy...?
-Hogy mi, nagyra nõtt harcosom? Siess inkább, vagy szememmel megbûvöllek s tulajdon anyád sem ismered meg...Vak szem bûvöl ám igazán!-a megtartó nem gondolta komolyan amit mondott, de morik úgy állt fel, mint akibe belecsíptek. Amikor Szita, Jeffete és Morik szépen odébb állt, a megtartó finoman megfogta Pat és Maldar állát és az égre fordította:
-Csak bús lelkek nézik az anyaföldet. A bús és bátortalan lelkek. Nem jó ha szótlanság börtönében indultok közös ügy zászlaja alatt s feszültséggel folytjátok meg még a füvet is. Mindkettõtök teste olyan mintha felajzott ideghez érnék, ami mindjárt elpattan, oly merev. S a szagotok más...Ó, az ember legnagyobb árulója önnön teste. A látó látja izmai rezdüléseit, arc táncában, s talán néha hallja hangja csikordulásában. De a vak, nos, a vak jós. Az hallja a lelket, érzi a lelket, az orrával, s lát ujjaival szeme helyett. Nem tudom mit látott Roniya, mielõtt ez emésztene benneteket. Annyit tudok, amennyit ott mondott a tanács elõtt s közben reátok mutatott. S persze Arborra is... De érzem én, népem fia nem érintett forró bõrt, mert akkor arca égett volna szégyennek mély tüzétõl, mert apja híre köti õt!

[Mesemondó]

________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- a fennsíkon
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, 5. nap, alkonyat
Résztvevõk: Arbor
________________________________________________________



//Pedig ha bemostál volna neki egyet...//

Joradam kacagott egyet Arbor szavaira.
-Ez igaz. A faluban rajtad kívül senkivel nem tudok ízeset feleselni! Máskor is összefuthatnánk egy kis évõdésre.
Odahaza Arbor anyja halkan dúdult valamit, miközben haját bontogatta fésûvel, kis mécseskék adtak fényt, ez volt a nõ bolondériája. Hiába látott elf szemekkel ebbe a kis késõ alkonyatban, õ ekkor már fényt gyújtott. Newar az étkezõbõl-konyhából nyíló kis helyiségben tertózkodott, ami a szülõk hálószobája is volt egyben. Egy ládikába zárta be az ékszereit, amikor fia rá talált. Felnézett rá de gyorsan a ládikának szentelte figyelmét.
-Nem örültem annak, amit hallottam, fiam. de ne foglalkozzunk vele most. Jártál a megtartónál. Mi a véleményed róla, hm? Meg tudnád szeretni?Maradnál miatta itt?

[Yvett de Crei]

(Patricia)

*Megrezzen amikor Tellervo megfogja a karját. Kicsit feszülten és döbbenten nézi, ahogy a többiek elmennek, majd kíváncsian fordul a megtartó felé. Tekintetét azonban az égnek fordítja az elf nõ. Szavai keserû mosolyt "csaltak" Pat szája szegletébe. Hangja hasonlóan csengett, csak egy kicsit még rekedt is volt hozzá.*
- Bús és bátoratlanok... no meg azok akik magányra vannak kárhoztatva. Felajzott ideg? Nem csodálom.... azok után, hogy... hogy nem... nem. - *elhallgatott, Maldarra sandított, majd egy pillanat múlva el is kapta róla a tekintetét. Tovább nézte a csillagokat. <hogy nem teljesült be, és nem is fog... A Hazám biztonsága és a feladatom az elsõ.... minden más csak utánuk jöhet. Nem. Más már nem fér bele életembe, nem férhet bele...> gondolatai után kíváncsian fordította fejét Tellervo felé.* - Más a szagunk? Ezt hogy érti? ... Természetes, hogy mindenkié különbözõ, hisz a kopók is így tudják követni egy ember nyomát.

[Mesemondó]

________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- a fennsíkon
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, 5. nap, alkonyat
Résztvevõk: Maldar, Patricia
________________________________________________________




A megtartó somolyogva nézett a nõre:
-Gyakran terelsz így ha olyan kerül szóba amirõl nem akarsz beszélni...-ez egyszerre tûnt kérdésnek és kijelentésnek, nem volt egyértelmû a nõ hangsúlya.
-Mondjuk úgy, én az ujjaimmal, fülemmel és orrommal látok. Legutóbbi egyéni tulajdonságom, érzékeny az orrom. Az emberek szaga savanyú. Az elfeké édes. S az embereken belül, kinek bõre sötétebb, más a savanyú árnyalata, testesebb.
-De én nem errõl szerettem volna beszélni. S mondja még valaki azt, hogy a mi népünk van bánattal bélelve s csak sirám hgyja el szájukat! Az emberek túl tesznek rajtunk is. Mindenki önmagát ítéli magányra, nem az élet teszi ezt vele. A döntést az ember hozza, nem az élete. Õ dönt, miben vesz részt, miben nem, nem igaz, Patricia? Van nem is, nem csak igen. Megmondom õszintén, nem érdekel, mik mélyebb gyökerei annak, ami idõvesztegetõ keservbe nyom s meghemperget még rája. Az nem tartozik rám, nem látom teljes birodalmát. Én mást látok, s az elég.
Elõre nézet, sem a férfira sem a nõre nem nézett.
-Mondok nektek egy türténetet a magról, mi korán hajtott ki tavasszal és megölte a fagy. A mag, földben nyugodva, pihent éveken át, várván, mikor éri el õt a nap melege, hogy majd kihajthasson, cserjévé nyúljon s fává terebélyesedjen. S lám, egyszer csak meglátá õt a föld méhében a nap s sugarával felébresztette õt. A mag nem nyugodhatott, látni akarta a napot s annak birodalmát, az eget. S kicsiny gyökeret hozott, szívta magát vízzel, szívta magát a föld erejével, s törte fel védõ kérgét, a talajt, hogy a nap elé kerülhessen s zsenge levelivel még közeleb tudja õt magához. Ám nem tudta, koratavaszi nap volt az, mi hívogatta, s a tél fogát nem csorbította még meleg szél. De nem tudta, s levelet hajtott, s majdnem cserjévé is vált. Ám a napot felhõ ûzte, takarta, s alig tûnt el, újra a tél vicsorgot rá, levelei megfagytak ereiben a víz kõvé dermedt s szétszaggatta testét. S a kis mag belehalt a nap utáni vágyakozásba s a nap belefulladt a tél szelébe, fellegeibe. Korai volt még a hajtás, korai volt még cserjévé válnia, nem volt még meleg, min életben maradt volna. Bár várt volna tavaszig, bár várt volna nyárig! Mi a tanulság ebbõl? Megmondom nektek: van, amikor korán hajt ki pár növény, nem vár türelemmel a maga idejére, s a tél megöli õket. De ha vártak volna a meleg nyárig, talán nem így történt volna. Így van ez az emberekkel is...Mindennel, ami a szívben lakozik...Lám, a kis mag is hamar nyúlt az ég felé és pórul járt.

[Ralog Gebbro]

(Jeffete Fortom)

*A tanács elõtt szemeit a talajra szegezi, így hallgatja Joradam fordítását. Morik és az õrök hirtelen megindulására megfeszül arca-teste minden izma, szinte görcsösen szorítja botját jobbjában. Aztán az események lassú alakulása - jó irányban - megnyugtatja, fõlleg az, hogy a tanács úgy döntött hogy beavatják a csapatot bajukba, elfogadják a segítségüket. A fõgondozónak biccent egyet, majd a többiekkel tart Pat-Tellervo-Maldar hármasa mögött. A tisztásra érve helyet foglal, majd a az elküldésekor Morik után indul kissé somolyogva a férfi reakcióján. Elérvén a lakjukat felkapaszkodik. Magához veszi a saját illetve Maldar takaróját, majd Morikhoz fordul.*
- Hozza Alauron takaróját? - *ha igen, akkor a kettõvel a kezében visszaindul a tisztásra, ha nem akkor az övét is magáhozveszi és égy indul vissza.*

[Schinter]

Arbor Vitus


[i]-Jó estét.Mit is hallottál anya?Ja,igen...jártam vele a ligetben és ööö szép...De volt egy kis nézeteltérés a beszélgetés végén.

[Yvett de Crei]

(Patricia)

- Gyakran. - *szúrta még közbe Tellervo elsõ kérdésére halkan. Majd figyelmesen hallgatta a nõt. Egyszer-egyszr bólintott egyet, majd a vége felé komoly arccal bólogatott. Néha rá-rá nézett Maldarra figyelte a reakcióit, s bár már sötét volt, de azét felfedezte a szemekben összegyûlt könnyeket. Amikor a megtartó befejezte a történetet nem várta meg, hogy Maldar is mondjon valamit.*
- Amikor a magányra való kárhoztatásról beszéltem magamra gondoltam. Egyedül én tehetek arról, hogy most itt tartok. Senki más. Se ember, se isten. Régen hoztam egy rossz döntést - a következményeit viselhetem életem végéig. És viselni is fogom, nem futok el elõlük, úgyis utolérnek egyszer. - *egy kicsit elhallgatott, majd a csillagos égboltot szemlélte, s úgy folytatta szomorúan, õszintén.* - Ez a kis történet minden mélységében igaz ránk nézve. A "szerelmünk"(?) csírája túlságosan is hamar akart kibontakozni - és ezt is fordítva kezdte el. Mint hazám erdejében a Crocus. Így kora tavasszal hozza tündöklõ szépségû és bódító illatú virágát, õsszel pedig a levelét, hogy erõt gyûjtsön a következõ tavasz virágzására. Ezt az apró bimbót mielõtt kibonthatta volna virágát pedig megfolytottam én az õszinteségemmel. Elhalt, ennyi volt. Egyszer akart virágot bontani, de már soha többé nem fog. - *felállt helyérõl pár lépéssel arréb ment, háttal a Tellervonak és Maldarnak folytatta még mindig a csillagokra nézve.* - Hogy honnan tudom hogy vége? .... Én a szememmel látok. Az arc rezdülését, a mozdulatokat, a testtartást, a szemben megbúvó érzelmeket, s a bennük összegyûlt könnyeket. Mind arról árulkodik, hogy ez a virág meghallt mielõtt kibonthatta volna szirmát, s bódító illatával boldoggá tett volna bárkit is. Fáj. Igen, fáj. És nem csak a halála fáj, hanem az, hogy én öltem meg.... az, hogy fájdalmat okoztam másnak, aki nem érdemli meg. Pedig csak õszinte voltam. Õszinteség nélkül nics kapcsolat, semmilyen. Ha én nem vagyok õszinte, a páromtól sem várhatom el. Hamar volt? Meglehet. De talán így kevésbé fájdalmas... talán. - *a végét könnyes szemekkel mondta már, s elhaló hangon, nem fordult hátra, nem nézett rájuk.*

[Mesemondó]

________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- a fennsíkon
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, 5. nap, alkonyat
Résztvevõk: Maldar, Patricia
________________________________________________________



A megtartó megõrizte nyugalmát, nem kezdett sopánkodásba, de még bõsz bólogatásba sem.
-Ha tudod, ki tehet róla, s tudtad akkor, mért bánkódsz? Nem tudtad, mire vállalkozol? Ezt nem hinném. Ám, úgy látom, hajlamos vagy a tragédiákra. Nem, nem a tragédiákra: magad csinálsz tragédiát olyanból, ami nem is az. Szeretsz szenvedni. Sõt, élvezed is. Ez rombol, nem épít. Nem csak magad ölöd meg, hanem a körülötted lévõket is. Ezért beszélek itt veletek, mert bajt hoz másra nem csak saját fejetekre.
-Az a baj, hogy az emberek a testi fellángolást gyakran a szerelemmel azonosítják, túlgondolnak egy csókot, egy ölelést, hamar menekülnek egymásba s aztán amilyen hamar felcsapott a szenvedély lángja, olyan hamar hamu is lesz belõle s emlék a testek özönében. Mert nem a test s üres, ám fényesen rebegett szavak, ígéretek teremtenek hidat két lélek között, hanem a szellem. Nagy kapkodás, ha férfi és nõ találkozván csak a testet látja s a kéjt fontolgatja, holott jó barátság többet ér minden forró csóknál. A ti világotok nem ismerem. Roniya viszont igen. Õ látta ezt és tanulta is. Tanulta, milyenek az emberek. S úgy látom, sajnos, hogy ama véredbõl hiába viselsz jegyeket magadon ami nálam tiszta, semmit nem örökölték korodon kívül, mi elf. S kár, mert elvesztegetett félhosszú élet lesz az így, a kín éltetésében.
-S hallgas el, mert szádon a bölcsesség hiány üvölt-kért csendesen, szelíden a megtartó.
-Ülj le, urald a testet, amiben élsz, mert õ rángat most szálakon, nem te õt. Ahhoz, hogy kettõbõl egy legyen, mindkettõ igene kell, ahogy ahhoz is, hogy egybõl kettõvé váljon szét. Te döntést hoztál. Egyedül te. Õ még nem szólt...-célzott ezzel Maldarra.
-De ez még nem volt egy, még kettõbõl álltok. Hisz olyanok nem lehet egy, kik nem tudnak beszélgetni, csak hallgatnak s saját szenvedésük szöges láncaiban vergõdve. Mint két nagy gyermek, nem mint férfi és nõ vagytok itt mellettem. Oh, lehet, hogy pengétek éle vért emlékezik, ó lehet, hogy testetek már nem szûzi, de gyermekiek vagytok érzületben. S két gyermek nem tud kedves lenni, csak pajtás. S sok ember míg él csak pajtása másiknak, s sosem lesz felnõtt, mégha rossz hírû házban is árulja halandó voltát. Patricia, hogy fájhat valami, ami még meg sem történt? Hogy sirathatsz olyat, ami csak lehetõség volt, de nem kapott életre? S te, férfi, aki fegyverekben jár, mért nem mutatod magad annak, amilyen egy ember férfi? Nem vagytok talán egymáshoz valóak, oh, talán jobb is hogy nem szökkent szárba ez a virág...-jelentette ki halkan.
-S rám hiába lesztek most dühösen emiatt, azt én nem érdemlem, de könnyebb mást okolni mint magunkat s aztán kilábalni a kátyúból emelt fejjel.
Felállt, leszedte a fûszálakat ruhájáról.
-Most megyek. Nincs már itt rám szükség. Eleget tettem lelkem óhajának, hogy beszéljek veletek. Neked, leány, hallgatni kéne amikor beszélsz, s neked, fiú, beszélni kéne amikor hallgatsz.
Ezután a megtartó tûnõdõ arccal elsátélt a tóparthoz, ott megállt, maradt.

[Mesemondó]

________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- a fennsíkon
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, 5. nap, alkonyat
Résztvevõk: Arbor
________________________________________________________


//A kérdést nem anyád tette fel hanem apád, hoppáré Apád van benn ahûálóban, õ teszi el az ékszereket. A berögzõdés, mi, hogy csak nõ tesz ilyet!//

-Mirõl? Arról a nézeteltérésrõl? Te csak összeveszni tudsz valakivel vagy magadra haragítani?-pillantott törõdötten fiára a férfi.
-Mért nem hallgatod meg, mi történt pontosan a fõgondozótól, hm? Mért jársz a nyomomban?

[Mesemondó]

________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- a fennsíkon
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, 5. nap, alkonyat
Résztvevõk: Jeffete
________________________________________________________


-Hozom neki, hozom...Amiket ma láttam, nem csodálkoznék, ha õ meg kibújna a bõrébõl és három elf hajadon mellett találná a reggel! Szelíd ábrázatja ki tudja milyen bikát rejteget!-humorizált a követen Morik.Szita orrát vakarta.
-A mi szállásunk ellenkezõ irányba van. Eljönnének velem oda, a mi takaróinkért?
-Én ráérek, hosszú csata lesz a megtartóval! Eh, puha fából faragták ezt a Maldart! Egybõl beleszerelmesedik abba a némberbe, akit megh...khm, akit ledönt a fûre...-módosította épp idejében a szót, mielõtt otrombábbal fejezte volna ki magát Szita jelenlétében.
-Így jár az, aki régen ölelt fehér mejjet. Az elsõ szebb nõi ölben a túlvilági paradicsomot véli felfedezni, repes a szíve, aztán rájön, hogy csak üres hordóra lelt! Na, de az a nõ is érdekes féle! A szája mint egy matrózé! S a fantázzijája is! Eh, be sok férfi látogathatta az õ dunyháját!
Szita öszevonta homlokát nemtetszõen.
-És azzal te mért foglalkozol? Hirtelen bíró lettél, avagy mégis csatlakoznál a képzeletbeli sorba egy babkaróhoz, ahogy te mondtad?
-Érdekel is engem hány férfi döntötte hanyatt! Az olyan nõk hiába szépek, ki tudja milyen nyavaja van a lábuk között pacsulival takargatva! Hujj, a fehérek úgy sem szeretnek fürdeni, az meg minden miazma talaja! Még ha meztelen elém is állna elhajtanám, s ennek a szónak az ég meg ti vagytok tanúi! Ám ha még egyszer azt kell látnom, hogy csinálja a fesztivált, hát elverem a fenekét! Nem verték meg úgy istenesen, azért ilyen rakoncátlan!
-Na de most már elég legyen! Könnyû egy nõvel erõre kelni, mi? Kelj velem!
Morik felnyihogott.
-Megjárnád s feldagadna az arcod. Mondom én, a kis verés jót tesz a nõknek. Ám, sose becsülj le egy nõt ha harcos. Tud olyan veszett lenni mint a haldokló medve!
-Ezt jól mondod, Morik. De befejezhetnéd mások szapulását, mert bántja a fülem s fogy a türelmem.
-Jól van, jól van, még a végén kikaparod a szemem!-vont vállat a férfi. Szita pedig szúrós szemekkel méregette séta közben a dzsadot.
<Ez sem bírja megálni, hogy olyanba ne szólna, mi rá nem tartozik. Hm, ne foglalkozzunk vele. de az igaz, aki nem biztos magában és céljaiban, az hibát hibára halmoz. Nekem vannak már terveim, mostanra is és késõbbre is. Egészen úgy érzem, megtaláltam magam. Egy kicsit ebbõl, egy kicsit abból. Hm, hm, jobban is érzem magam így, mint a mezsgyén élõhalottként járva vagy átbillenve a bódulatba vagy a hasztalan önostorzásba. Ó, ha hazaérek, leteszem a szolgálatot és festek megint! Ha megélem. Megbízóm megértõ lesz. Ismer már.>