Riegoy Öböl-Velyar és környéke

[Layla]

(Layla)

*A lány egy sóhajjal fogadja Szemi ölelését: ebben az érintésben, ebben az érzésben benne van minden, ami benne zajlik...félve karolja át a lányt, rettegve attól, hogy ez az apró reményugár is eltűnik a sötét, végeláthatatlan alagútban...jól esnek neki a Szemi agyában formálódott gondolatok, ezekbe kapaszkodik, ezekben keres biztos pontot, amiben lehet még hinni...de hiába. Már minden reménye tovaszállt a hideg, hűvös éjszakában. A hangok, melyek még csukott szemei elé is rémképeket vetítenek, szinte megerőszakolják a lelkét. Amikor Szemi elengedi, még elesettebbnek érzi magát...lelki békéja csak lassan állt helyre. Már csak a városa érdekelte, a saját élete, céljai nem -lemondott mindről. Szomorúan, fájdalmasan nézett Diakónára, akinek a kezébe adta az emlékeit s ezáltal az életét -várta, hogy az elf végre megszólaljon, várt, hogy legyen már valami.*

[Mesemondó]

__________________________________________________________

KM esemény [Hakea Ello]
Helyszín: Riegoy Öböl partvidéke, Velyar városa
Idõpont: Krad kvartja, a Bölcsek hava
Résztvevõk: Mindenki
_____________________________________________________________

Layla beszédét végighallgatja, a lányt nem méltatja egy pillantásra sem. Nyílpuskáját babrálja folyton, itt-ott állítgatva a fegyveren. Miután a boszorkány befejezte mondandóját, csend ül a teremre. Diakóna válasza késik, babrálása csak fokozza a feszültséget, látszólag az egészet elengedte a füle mellett. Majd hirtelen, mint a mennykő, rácsap a szék karfájára és egy rugyanyos mozdulattal fölpattan, nyílpuskája Laylával néz farkasszemet egy pillanatra, majd ismét a földet veszi célba.

-Ha tényleg boszorkány vagy, akkor minden bizonnyal az Amh-sil Ziosa nyomát keresed. Hát pórul jártál, úgy hírlik, az írmagjukat is kiirtották a városból, és ez nem hiszem hogy ócska pletyka, másfél tucat ribancot láttam karóba húzva a szemetek táborának szélén. Nem mondom, hogy örülök neki, de igazából magukat szivatták meg ügyetlenségükkel. Ha nem tudnám másképpen akkor azt mondanám, hogy valami földfejű törpe vezette őket...ki hallott már olyanról hogy néhány nő ócska hókuszpókuszával kiáll fél század fegyveres ellen. Azért kár értük, nem arról van szó.

Na ha már ilyen készségesek voltatok, elmondom, mi a helyzet. Driassel és a nyavalyás porzsákjai két évvel ezelőtt bevették a várost. Mindenkit szépen bekergettek a házukba, majd elkezdtek fosztogatni. Nem sokkal ezután megszerveztük az ellenállást, míg a Tanács a városházán gubbasztott, mi portyáinkkal tizedeltük az ellent. Eközben az a rühes Hét, aki egyébként a levert városi gárda kapitánya volt és a támadás napján elmenekült, mint egy nyúl saját bandát szervezett és néha betört a városba hogy kifossza a házakba ragadt szerencsétleneket. Na mindegy. Szóval miután pökhendi uraság kinyírta a boszkákat, vissza kellett húzódnunk, ő meg visszavonult néhány kutyájával Terisses várába, hogy ott meressze a seggét. Nos, ezzel nem lenne semmi gáz, de nemrég kapcsolatba lépett egy varázslóval aki át tudja törni a Sillamath által létrehozott védőburkot, mely a városházát védi. A patrónusunk ráadásul kómában van, valami undok mérget juttattak szervezetébe. Az első küldöncöt aki a varázslóért indult szétszedtük, a második mellé azonban félszáz katonát rendelt ki a rohadék, így már csak napok kérdése hogy felbukkanjon. Dióhéjban ennyi.

[Layla]

(Layla)

*Egy őrült pillanatig farkasszemet nézett Diakóna nyílpuskájával. Egy fájdalmas másodpercig azt hitte, itt a vég, a szíve szabálytalanul kalapált a mellkasában -mikor a fegyvert tartó kéz lehanyatlott, Layla pedig végre képes volt levegőt venni. A szíve, mint egy ketrecbe zárt vadállat, válaszért ordított -amit a lány hamarosan meg is kapott. Remegett. Sírt a lelke, elvérzett odabenn, mintha kegyetlenül kitépték volna azt a húscsomót, amely egykor érzésektől és gondolatoktól sajgott...mintha rátapostak volna a szívére, és utána kegyetlenül, vadállat módjára visszatömködték volna a véres darabokat az üresen tátongó üregbe...fájt neki. Nagyon. Belekapaszkodott Szemibe, és ahogy a világ forgott vele, még egyszer, utoljára végignézett az arcokon, mielőtt minden elmosódott volna a szemei előtt...*

[Yvett de Crei]

(Szemi)

*Elborzadva hallgatja végig Diakóna szónoklatát. Szemei előtt látni véli a karóba húzott nők testét, borzadállyal hessegeti el maga elől a képet. Érzi amint Layla belekapaszkodik, ránéz, s látja az ájulás küszöbén áll. Megfeszíti izmait, hogy a testet valamilyen formában szépen a padlóra tudja helyezni amikor az ernyedten omlik karjaiba. Megértette a lány fájdalmát, s tudatának eme védekezését a borzalmas hír hallatán. Így egy pár másodpercig hagyta a nőt önkívületi állapotban. Halkan szólalt meg, szavait Diakónához intézte.*
- Kellene egy kancsó víz, és valamilyen erős ital ... de ha csak a vízzel szolgálhat, az is megteszi...
*Megvárja míg hoznak, majd egy löttyintésnyit a lány arcára önt belőle - hogy magához térjen. Arcát enyhén erősen paskolja meg, úgy szól hozzá.*
- Layla! Layla, kérlek térj magadhoz!

[Layla]

(Layla)

*Elmerengett, vagy csak a képzelete játszott vele, maga sem tudta. Érezte, hogy Szemi ölelő karjai tartják, és hallotta a lány hangját, de az álomvilága -az a rózsaszín, vattacukor puhaságú, édes egyveleg- egybeolvadt a szemei előtt a valósággal. Kinyitotta a szemét, és Selene-t látta maga előtt: arca felragyogott az örömtől, és igyekezett átölelni szeretett társát, de az árny tovatűnt, csak a foszlányai maradtak Layla előtt -a fájdalom vas-erőségű tőrként járta át a lány gyenge, megfáradt testét. Visszarepült a valóságba, tagjai elernyedtek, már alig tudta tartani magát...érezte, hogy ujjai még mindig kapaszkodnak, támaszt keresnek. Felnézett Szemi arcára, és a hála langyos hullámai siklottak át a kicsiny, megtört testen...*

-Köszönöm...köszönöm.- susogta, erőt gyűjtve a folytatáshoz...

[Yvett de Crei]

(Szemi Dalnia)

- Ne köszönd... csak próbálj meg mihamarább talpraállni - őérettük... Muszáj, hogy menjen Layla, muszáj... ha jól vettem ki, Te maradtál egyedül ... Tedd meg érettük, hogy befejezed munkájukat, hogy haláluk ne értelmetlenség legyen.... Kérlek
Tudom, hogy minden erődre szükség lesz, de képes vagy megcsinálni - és már nincs sok idő. Ha a város felszabadul, majd akkor foglalkozunk lelkükkel, fájdalmunkkal, gyászunkkal.
*Ránézett Tupatra, és Garretre - mik játszódnak le bennük. Végigmérte Diakónát is - nézte a kőkemény vonásokat az arcán, majd szemrebbenés nélkül kérdezett.*
- Nos, ebből azt vonom le, hogy abszolult egy a célunk - a várost megszabadítani ettől a Dirasseltől és kutyáitól. A kérdés csak az, hogy hol és mivel kezdjünk neki?

[Tysson-lar]

(Tupat Bofor)

<.. Ehh varázslók nomeg védőpajzsok... azok netán nagy falak? Védőpajzs... egy olyan paizs kőből, ami védei a városházát... arról lenne szó tehát. Bizonyára a törpök építették heh, és akkor még van remény arra, hogy megleljem őket odaát...>
* Tupat enyhén felderülve bólint...*
- Jól van. Intézzük el azt a századot én azt mondom... mégha élőerőben többen is vannak, mi harcolhatunk furfanggal... mit szólsz némber? Nekem van hatalmam. Meghintem kövekkel az utat, ahol áthaladnak... majdha éppen csapdánkba lépnek, felszólítom az érceket... olyan fülsiketítő robaj lesz az ostályrészük, hogy a fülükön megered a vér, és drága agyvelejük is kirohad a megeröltetéstől...

[Norrec]

(Garret)

*Amint látja hogy Diakóna Laylára szegezi a fegyvert minden izma megfeszült és ugrásra készen várta mi fog történni. Nem fogja tétlenül végignézni Layla halálát. Mikor a házigazda leengedi a kezét lassan megnyugszik,majd hallja Diakóna monológját. Laylát figyeli,de látja hogy jó kezekben van és Szemi majd segít neki.*

-Mostmár tudjuk hogy mi történt a várossal de még mindig nem tudjuk mi fog történni velünk? Miben tudunk segíteni? mármint ha engeded! Végülis ahogy Tupat is mondta egy oldalon állunk akkor fogjunk össze és segíccsük ki egymást ebből a félresikerlt helyzetből.

[Layla]

(Layla)

*A lány szomorúan tekintett fel Szemire. A pillantásából mindent ki lehetett olvasni: bánatot, fájdalmat, ami betöltötte egész lényét és átvette az uralkodást a teste felett. Ő így gyászolt...arca megkeményedett, vonásainak vad vihara elcsitult: csöndben végighallgatta Tupat és Norrec okfejtését, majd ő is közbeszólt.*

-Igen, igen, egyetértek veletek, ezt nem hagyhatjuk annyiban: Velyar segítségre szorul, s én, mégha nem is vagyok oly erős és nagyhatalmú, hogy e várost megmenthessem, mindent tőlem telhetőt megteszek érte...hiszen szerettem, szeretem most is, és ha úgy hozná a sorsom, ha az istenek itélete kimondaná, hát itt ontanám a véremet -őérette...én nem félek. Harcolni fogok. -s az apró kezek ökölbe szorultak....