Riegoy Öböl-Velyar és környéke

[Tysson-lar]

(Tupat Bofor)

* Tupat méregtől fortyogva hátra fordul... közelebb lépked, majd valami üllőalkalmatosságot keres, ahol kényelembe helyezheti magát...*
- Jól van némber, add elő magad, mit akarsz tőlünk. Én megmondtam miért vagyok itt. Ha azt akarod, hogy itt maradjak, ám legyen, de végre legyen elég a kétszínűsködsből és sértegetésekből, mert már elegem van. Mi szándékod velünk?

[Norrec]

(Garret)

*Garret gúnyosan és egyben keserűen elmosojodik.*

<Tisztességről itt senki sem hallott? Egyik beképzelt után a másik és szemtől szembe túl gyáva,csak ha valaki támogatja hátulról,bezzeg úgy nagy a szájuk! Na de most nyugalom ne lohald bele magad>

*Garret nagyot sóhajt elrakja fegyvereit majd szimpadiasan meghajol gúnyos vigyorral a száján.*

-Így megfelel fenséges hölgy?! Vagy ereszkedjek térdre és úgy esedezzem kegyelméért? A véremet oncsam a földre önért? *Garret innentől komoly hangon felegyenesedve fojtatja* Na de mint látja nincsen ellenséges szándékom. Úgy gondolom hogy értelmesen, békésen is meg tudjuk beszélni ezt a félreértést.

[Layla]

(Layla)

*Furcsán szédült. Szemi hangja volt az egyetlen biztos pont ebben a világban, és ez aggasztotta, félelemmel töltötte el. Ő ennél többet akart. Kétségbeesetten látta, még csukott szemhéja mögül is, ahogy Szemi remegve keltegeti őt: ujjait az arcán érezte, és azért imádkokott Úrnőjéhez, hogy adjon neki mg egy életet...egy valóságosat. A hangba kapaszkodott, egyre erősebben, el nem eresztette volna semmiért, és azt várta, hogy majd ezáltal teljes egészében visszakerülhet a saját létébe...nemcsak a teste, hanem a lelke is. Mely olyan riadtan kalapált a helyén, mint egy szabadulni akaró, vergődő kismadár...
Hirtelen történt. Csak a pillanat műve volt. Végre az aranyszál az ujjai között maradt, végre képes volt nem csak az eszével, a szemével is látni...Layla riadtan nézett körbe a számára új helyzetben: agya leblokkolt, és a katasztrófa előtti baljós félelem vasmarkába szorította a lelkét.*

[Mesemondó]

__________________________________________________________

KM esemény [Hakea Ello]
Helyszín: Riegoy Öböl partvidéke, Velyar városa
Idõpont: Krad kvartja, a Bölcsek hava
Résztvevõk: Mindenki
_____________________________________________________________

Zen gyúnyosan vigyorog a két férfira.

-Már jobban tetszik. Nem értem, miért tartott ilyen sokáig, hogy ezt az apróságot felfogjátok, de sebaj...

Diakóna egy szúrós oldalpillantással elintézi a hangoskodók kérdését, majd unott arccal fordul Layla és Szemi felé.

-Jólvan. Akkor nyissad csak szóra azt a szép kicsi szádat, és légyszíves kímélj meg a nyavalygástól, undorodom tőle. Azt mondta a dzsad, hogy idevalósi vagy, de a büdös életbe nem láttalak. Beszélj.

[Layla]

(Layla)

*A lányt először olyan mértékű félelem önti el, hogy alig kap levegőt: mintha egy erős kéz tapadna a torkára, egyre csak szorongatva azt...fáj. És rettenetesen fél. El kell telnie pár percnek, amíg Layla rendbeszedi a gondolatait és az érzéseit annyira, hogy beszélni tudjon. Szavai először alázatról tesznek tanúságot, majd egyre cinikusabb élt kapnak szavai...A lányban nemcsak a félelem csökkent, hanem az ereiben valami más is áramlott: a vérében volt...a szerettei iránt érzett aggódás. És ez a hárpia ártott a társainak...félve pillantott Garretre. Aztán hirtelen, mintgey varázsszóra, kibukott belőle minden.*

-Először is bemutatkoznék. Layla a nevem, és igen, Velyar a szülővárosom: ha még nem láttál itt, az a te bajod...-Layla cinikusan elmosolyodik, majd folytatja.-Vannak dolgok, amiket nem szívesen árulnék el neked, mert nem ismerlek. Tudod mit, kössünk alkut: én elmondom az életemet, te pedig előadod, mit is akarsz tőlünk, és miért fogadtál minket ilyen...hmm...vendégszeretően...- a lány hangjából olyan erőteljesen cseng ki az irónia, hogy szinte látni véli, ahogy Szemi rémült arckifejezése megtelik még több félelemmel. De őt mindez nem érdekelte. A társai veszélyben voltak. Nem volt más választás. -Benne vagy, vagy még húzni akarod az időt addig, amíg a város -a tied, az enyém- elveszik örökre?

[Yvett de Crei]

(Szemi Dalnia)

*Layla ébredésére megkönnyebbül. Diakóna szavaira biztatóan néz a lányra, a dzsad megszólításra kissé összébb húzza szemét, látszik az nem nagyon tetszett neki. Nem hiába hordott fátylat eddig és magában már korholja is magát, amiért levetette. Layla szavaira azonban nem jut el sokáig gondolatban.* <Ez nem lehet igaz... már ő is kezdi? Ezek nem normálisak, egyik sem... Ezt tovább nem tűrhetem> *És Szemi előveszi azt az énjét, melyet nem sokszor használt, csak rejtegette... Arca szinte pillanatok alatt változott meg, s ha Layla látta volna a változást bizonyára befogta volna a száját. Szemi arca hidegséget tükrözött, megrovó merev pillantással, pengevékony szájjal fordította maga felé a lányt. Hangja nem a megszokott kedvességgel volt teli, hidegen hasította a menedék levegőjét, határozottan és erőteljesen csengett. Figyelemre és elgondolkodásra késztetve mindenkit ki csak értette a lány szavait.*
- Elég legyen ebből! Layla! Tupat! Garret! Sem az idő, sem a hely, sem az alkalom nem jó arra, hogy itt vádaskodjatok. Nincs okotok rá. Egyszerűen mi törtünk be ide, mink háborgattuk Diakónát menedékében. Gondoljátok végig, ha fordítva lenne - tík lennétek azok kik kérdeznének...és válaszokat tík várnátok... A hatalma szembetűnő, az erőfölény szembetűnő. Ennyire vakok ne legyetek! Ha ártani akarna nekünk, akkor rég megtehette volna. A nyílvesszőn is egyszerű altató volt, de lehetett volna halálos méreg is.... És ha még ez sem lenne elég... szólt a csapda előtt, hogy ne lépjünk tovább. Innentől kezdve kezemet leveszem róllatok. Döntsetek hogyan viselkedtek! -*Még mindig hideg tekintettel fordul Diakónához. Szemei bár indulatot tükröznek, de nem a nő iránt. Hangja nyudogt, s kimért amikor megszólal.* - Ha van még kérdése én válaszolok rá, de csak a saját nevemben. A többiek meg eldöntik magukban élni és harcolni akarnak a városért, vagy itt pusztulni...

[Layla]

(Layla)

-Nem értelek téged, Szemi...gondolkozz egy picit, nem csak a mi életünk a tét...különben nem adnék Diakónának ilyen feltételeket. Akire egyébbként felnézek, mert roppant ereje van...- Layla halkan súgta oda Szeminek a szavakat, remélve, hogy a lány meghallja. Nem értette, hogy mi lelte Szemit -ugyanakkor bevallotta saját magának, hogy még az Ő reakciója a leghelyesebb ilyen helyzetben...ő is elkezdte magára ölteni az engedelmesség álarcát. -Öhm...rendben, megértem a döntésed. Igazad van. Diakóna, te túl nagyhatalmú vagy ahhoz, hogy ellenkezzem veled, így tégy velem, amit akarsz: itt vagyok...-Layla kihúzta magát, miközben a szíve a torkában dobogott, és érezte, hogy a vér a fejébe dübörög, fájdalmasan, reszketve a félelemtől. De kitartott. Ki akarta húzni Diakónából, hogy mi is lesz a várossal...hogy vele menekül meg, vagy nélküle válik egyenlő a földdel.

[Yvett de Crei]

(Szemi Dalnia)

*Layla halk szavaira lassan fordul a lány felé ismét. Szemeiben még mindig hideg csillogás van. Hangját bár lehalkította, de biztos volt benne, hogy nem csak Layla hallja azokat. Hangja csípős korbácsként csapódik Layla felé, szemei szinte megrovóan döfik a lány tekintetét; magabiztosan, ridegen válaszol neki.*
- Ez az, hogy csak ÉN gondolkodom... Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy bárkinek is feltételeket szabhassunk. Te gondolkozz el azon amit mondtam...
*Megvillantja tekintetét Laylára, majd a többiek felé fordul nyugalommal, higgadsággal. Már nyoma sincs benne a kétségbeesésnek, a fájdalomnak, szomorúságnak, magabiztosan néz társaira, s Diakónára.* <Valakinek nyugodtnak is kell maradnia. Sajnálatos, hogy nem veszik észre a helyzetet, a súlyosságát. Én pedig nem engedhetem meg, hogy hugaim ily pici, gyerekes viselkedés miatt vesszenek bele a sötétbe... Ha ez kell hozzá kész vagyok megtenni, kész vagyok bármire... >

[Mesemondó]

__________________________________________________________

KM esemény [Hakea Ello]
Helyszín: Riegoy Öböl partvidéke, Velyar városa
Idõpont: Krad kvartja, a Bölcsek hava
Résztvevõk: Mindenki
_____________________________________________________________

Az elf csípőre tett kézzel, unottan hallgatja Szemi és Layla szópárbaját, ám szemén látszik, hogy elgondolkodott valamin, arca egy pillanatra meglágyulni látszik, csak, hogy aztán újra fölvegye a régi keménységét.

-Nos, kis angyalom, vissza kéne venni kicsit, hallgass szépen a füstösre, nem olyan hülye. Nyalni meg menjél máshova. Hányszor mondjam még el hogy mit akarok? Ki a franc vagy és kik az úgynevezett testvéreid? Kezd elegem lenni az egészből...

[Layla]

(Layla)

*A lány elnyomott egy lemondó sóhajt. Neki is kezdett elege lenni ebből az egész helyzetből. Lehet, hogy a józan ész mást diktált, de ő most...ellenállhatatlan vágy kerítette a hatalmába, hogy nekiugorjon az elfnek és kiszorítsa belőle a szuszt...ehelyett csak morgott magában egy-két szót, majd megszólalt hangosan, hogy mindenki hallja amit mond. A mondaok, mely elhagyták a száját, hidegen, ridegül csengtek -nem csoda, hiszen nem voltak érzelmek, emlékek a szavak rengetegében...Layla csak beszélt monotonon, és nem érdekelte többé senki és semmi. Valami megfagyott benne...*

-Mivel kezdjem...az életem szép volt, sőt mi több, gyönyörű, egészen 17 éves koromig...édesanyám fiatal, szökött rabszolgaként hozott a világra, de nem tudott felnevelni -menekülnie kellett a gazdája elől. Egy idős asszonyhoz kerültem, akit szülőmnek neveztem, egészen addig, amíg meg nem halt...- a hang nem remegett meg, hanem folytatta, érzések és gondolkozás nélkül. -Ezután indultam el a saját utamon...nehéz volt, és tudtam, hogy a vállalkozásom lehetetlen, sőt, már le is tettem róla -hogy megtaláljam az édesanyámat. Ugyan, minek erőltessem? Sokkal fontosabb feladatom van. Megvédeni Velyar-t minden erőmmel. Akkor mégcsak nem is sejtettem...semmit...- a lány elmerengett egy másodperc erejéig, majd újra belekezdett a mondókájába. -Nem tudtam a képességeimről. Utam végül mégiscsak szerencsésen végződött, habár nem úgy, ahogy én terveztem: egy idős boszorkány kunyhójához vezetett a sorsom, s ott kitanultam a mágia csínját-bínját...persze sokszor visszatértem Velyar-ba. Amikor itt voltam, kicsit visszarepültem az időben, és ismét boldog lehetettem, mégha csak percekig is...társakat gyűjtöttem magam köré, végül kialakult egy kisebb szekta, és nem titok, hogy két fogadott testvéremet, Jillian-t és Selene-t szeretem a legjobban...és ők most elvesztek. Valahol. Fogalmam sincs, merre. A boszorkány, aki tanított, meghalt -Selene-ék eltűntek -és most Velyar...-Layla elkomorult. Szemei egyre tompábban csillogtak, mintha valami elszívta volna belőlük a fényt. A lány szinte csak egy báb volt már. -Tessék. Ez volna az életem. Taposs csak rá, vakard le a cipőd talpáról keményen, mocskold be, engem már hidegen hagy -ennél jobban úgysem fog fájni.

[Tysson-lar]

(Tupat Bofor)

* Tupat türelemmel hallgatja Layla monológját... amint befejezi, utálatos mosollyal az arcán a hosszúéltű nőre sandít...*
- No, hogyha már midnenki így előadta magát, hajlandó lennél végre asszony belevágni abba, hogy mit is akarsz kezdeni a helyzettel? Lenne jobb dolgom is no, mint a randa vendégszeretetedet élvezni... odahaza még él egy mondás: Ha valakit nem látsz szívesen a házadban, mondd meg az illetőnek nyíltan, had menjen az útjára... talán a fajtádnál másképp működik mindez? Add elő magad asszony végre, mert már nagyon itt lenne az ideje menni... és... ha egy mód van rá... választ szeretnék kérni és nem sértéseket. Sem az előttem szólókat se jómagamat nem illetnek a szavaid, ha egyszer a városodért küzdünk...

[Layla]

(Layla)

*A lány figyelmesen végighallgatta Tupat mondandóját, és -bár nem hangoztatja- teljesen igazat ad a törpnek. Nézi Diakóna arcát, és várja, vajon milyen érzelmek ülnek ki az orcájára, a szemeit lesi, hogy vajon felfedezhet-e benne valami emberit...és várja, hogy az elf megszólaljon. Mostmár ideje lenne mondania is valamit, ahelyett, hogy megkínozza őket a saját emlékeikkel, azzal, hogy lealázza őket...vár, vár és vár. Közben észrevétlenül rákacsintott Tupatra.*

[Norrec]

(Garret)

*Garretet dühe belülről feszíti,mindenképpen ki akar törni. Ezt érzi és ezért inkább nem szóll semmit. tudja hogy nem tehet mást,minthogy engedelmeskedik vagy meghal. Layla életét érdeklődéssel hallgatja. Tupatnak igazat ad de inkább nem szóll,mert tudja,ha megszóllalna nem tudná visszatartani csípős megjegyzéseit és ettől csak rosszabb helyzetbe kerülnének.*

[Layla]

(Layla)

<Nem értem..mi abban a jó, ha erőszakkal húzzák ki az emberből élete rövid történetét, mi? Nem egyszerűbb leülni mellé, elmotyogni pár kedves szót és végighallgatni a problémáit? Nem...? Nem szólalok meg, nem csinálok semmit, csak várok, hogy hogyan reagál...de legszívesebben leütném, kikaparnám a szemét, kitépném a szívét a helyéről...mondjon már valamit...vagy...NE!>

*Egy gondolat villant a lány agyába. Nem tudta, feltevése helyes-e, de ebben a helyzetben nem is érdekelte: a szemei nagyra nyíltak, arca megmerevedett, és alig kapott levegőt...mi van akkor, ha Diakóna valójában taktikázik, s a célja -a várost idegen kézre adni...*

[Yvett de Crei]

(Szemi Dalnia)

*Végighallgatja Layla szavait, mélyen elgondolkodott magában. Arca enyhült, már nem voltak rajta oly kemény vonások.* <Hm... boszorkány, és ezt így nyíltan ki is mondja. Érdekes. Most már értem azt az állandó szomorú csillogást szemében. De ez akkor sem ok, hogy ebben a helyzetben így viselkedjen. És íme még egy bizonyíték a feltevésemre, miszerint ő is a védelmemre, segítségemre szorul - az egyik húgom... > *Közelebb lép Laylához, vállát átkarolja, s szinte suttogja a fülébe megenyhült hangon.*
-Istenem!...-*kissé a hajába fúrja tekintetét, hogy ne látszódjon arca a többiek előtt, majd az elme hatalmával beszél tovább Laylához: 'A várost megmentjük... ha nem itt pusztulok én is értük. Testvéreidet megtaláljuk, de ne engedd, hogy érzelmeid egy ballépéshez vezessenek. Legalább nekünk legyen eszünk, ha már a férfiak ennyire forrófejűek.' Majd az ölelésből kibontakozik, mintha csak egy bátorító, óvó ölelés lett volna, majd Diakóna felé fordul, hisz ők teljesítették egytől egyig a kérését, tisztában van immárom szándékaikkal.*