Al-Abadanai kalamajka

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Yvett de Crei]
Helyszín: Abadana - El Zashrad városa, a gárdisták székhelye
Idõpont: Alborne terce - az Álmok hava
Résztvevõk: Fergia Yitulin (Szitakötő)
_____________________________________________________________

*Elgondolkozva lépsz be a helyiség ajtaján, melyben a vallatás kapott helyet. A hatalmas terem szürke, ablaktalan falait két fáklya világítja be - sivárrá téve az összképet. Semmilyen díszítés nincs benne, csak egy három méteres asztal egyik oldalán öt székkel, a másik oldalán eggyel. Jaszaf az asztal túlfelén a középső székre invitál illedelmesen, s bátorítólag mosolyog rád. Pont középre - ezzel is érzékeltetni akarja, hogy teljesen megbízik képességeidben. Jobbodon Jaszaf, balodon a tolmácsod Afuz, mellettük pedig két kék ruhás gárdista foglal helyet. Mögétek még 4 bíbor ruhás őr áll be, kezüket a jatagánjuk markolatára téve. Mindegyik őr arca sötét - és megfordul a fejedben, mi van, ha nem képesek uralkodni érzelmeiken, s nekiesnek az állítólagos gyilkosnak. Szád cinikus mosolyra húzódik - hisz meg van az eszközöd erre az eshetőségre - bár nem szívesen élnél vele. A percek lassan telnek, gondolataid ellenben cikáznak fejedben - ényegében egy nap leforgása alatt belecsöppentél egy igen kényes helyi ügybe - sőt mi több... téged ért a "megtiszteltetés", hogy felgöngyölísd e gyilkosság szövevényes száljait. Homlokráncolva gondolod végig azokat az információkat, melyek birtokodban vannak - ami nem sok. Bízol abban, hogy a gyanusított a feltett kérdéseidre válaszolni fog, s ezálltal közelebb visz e rejtélyes ügy megoldásához. Nem jutsz tovább gondolatban, mert meghallod az üres folyosókról visszaverődő őrség lépteit egyre erősödni. Miden lépéssel a te szíved is hangosabban kezd el verni - nem félsz, inkább örülsz, hogy végre valami mozgalmasabbat is tehetsz.*

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Yvett de Crei]
Helyszín: Abadana - El Zashrad városa, egy börtön mélye
Idõpont: Alborne terce - az Álmok hava
Résztvevõk: Joakim Assante (Ralog Gebbro)
_____________________________________________________________

*Kínzó fejfájásra ébredtél. Nyúzottan nyitod ki szemeidet – s a látvány mi magad körül fogad mérhetetlen dühvel tölt el. A helység melyben összegörnyedve ébredtél nem nagy – szélessége talán másfél lábnyi lehet, hossza pedig alig haladja meg a két lábat. Egy koszos rongydarab van alattad, mely bizonyára már látott szebb napokat. Most szakadt, rojtos, s kétes eredetű piszokkal van tele. Kezed ökölbe szorul, úgy tápászkodsz fel a földről, s még érzed gyomrod tájékán azt az ütést, mely után már nem emlékszel semmire. Lassan térnek vissza emlékképeid az utóbbi pár napról, de minden egyes részlettel a dühöd az elviselhetetlenségig fokozódik – végül is egy irdatlan hatalmas csapással adod ki magadból mindazt, ami felgyülemlett benned, hogy a jelen helyzetben valamennyire tiszta fejjel gondolkodhass. Az ütésed következményeképp hatalmas vakolat szakad le az omladozó, mohával és apró fehéres gombával tarkított falról – viszont a látszat csal: a fal mely előszörre omladozónak, s gyenge szellő hatására is beomlónak látszott kő keményen áll ellent öklödnek, melynek bütykein apró sebekből vér szivárog elő. Most veszed csak észre, hogy se felszerelésed, se ruhád…- pár rongydarab van rád aggatva, mely koszos, szakadozott, foltos néhány helyen. Mindez nem érdekel, agyad lázasan jár tovább, s végig gondolod hogyan is jutottál ide – egy börtön legmélyére…
~ Hát igen… a meghirdetett bosszúd - ami az a személy ellen irányul, aki hideg vérrel szent küldetésből visszatért rendtársaidat küldte Urad elé, köztük a legjobb barátodat is – aki a bélyeget is rányomta arra a nyomorult lelkére. Menned kellett a bajtársaidért, a barátodért, a hitedért és azért, hogy a bosszúra szomjazó szíved nyugalmat lelhessen a beteljesedés következtében. Több hónapos kutakodás után találtad meg – egy abadanai városkában – Dabrashiban. . Isteni akarat? Sors? Balszerencse? – bárminek is hívod akár mennyiszer a közelébe értél nagyon gyorsan eltűnt szemed elől, morzsákat hagyva maga mögött…talán a fáradságnak tudható be, talán a bosszúd miatt elvakult elmédnek köszönhetően, de nem vetted észre, hogy mindez egy nagyon jól megszervezett tőrbecsalás része…a Te tőrbecsalásodé. Dabrashi városától egészen a kikötővárosig, El Zashra-ig követted a férfit, itt viszont elvesztetted nyomát teljesen. Hatalmadat itt semmibe nézték, félig tele erszényedet úgyszintén. Az egész város csöndbe burkolózott előtted – mintha mindenki rejtegette volna a bűnös lelket. A kocsmáros – a saját főzetű cápapálinkájával, mely cápát sosem látott ; a fehér ruhás koldus – mely úgy tűnt el egy pillantás alatt a semmibe, mintha csak délibábbal beszélgettél volna ; Dradorz – az irdatlan termetű ork, aki a régi piacot egyengette ; a hajó kapitánya – aki állandó felsőbbrendűségi zavarban szenvedett ; a gárdavezető – akinek holttestét míg élsz nem fogod elfelejteni, azzal a három matrózéval egyetemben, akiket láttál a hajón – melyre a hangtalan, láthatatlan szálak vezettek, s ahol az a csúfos ütés ért, melynek hatására a világ körülötted sötétségbe burkolózott, s csak most tértél észre – mindenki hallgatott, de mégis tudtad, hogy itt van valahol. És bizonyára így is van, vagy így volt. Nem tudod mióta feküdtél itt, mennyi idő telt el. Dühöd, bosszúd szinte égeti elmédet – s e belső vihar közepette füleidet egy hang üti meg – mintha lábak dobogása lenne, és valamilyen fémcsörgés – és egyre közelebb ér.*

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

Ujjait összefűzi, tűnődött egy kicsit, majd halkna, a fogoly bevezetése előtt tolmácsához fordult halkan:
-Szavaim fordítsd úgy a jelenlevőknek, ahogy eddig is, a sötétebb élcet kihagyhatod, tudom, hogy nem mindenki vevő rá. Pedig...!
Röpke sóhajtás, majd arca komoly maszkot ölt, s igazán kíváncsi rá, mivel, azaz kivel találkozik szembe.

[Ralog Gebbro]

(Joakim Assante)

*Feltápászkodik a földről, kicsit görnyedt még a gyomrát ért ütés miatt. Undorodva és dühösen néz szét maga körül...s tehetetlenségében, dühében hatalmasat csap a falba, melyről le is esik a vakolat.*
<Oh mily balga voltam és mily vak... de még megkeserülöd tetted te utolsó nyomorék... még megbánod mindezt - vagy ne legyen a nevem Assante. Bosszút állok mindenért és mindenkiért, lelkem addig nem fog nyugodni, míg be nem teljesítem kötelességem... Bárhol legyél is, megtalállak - s többet nem engedlek meglépni...de előbb innen kell kijutnom valahogyan... Már jönnének is? Lábak dobogását hallom és valószínűleg fegyvercsörgést>
*Odalép a rácshoz közel, hogy minél előbb meglássa kik közelítenek felé. Szívébe egy mákszemnyi félelem költözik... bár ő tudja az igazságot, de kétli, hogy valaki is hisz majd neki. Annyit már megtanult az Ibarai törvénykezésről, hogy a szemet szemért, fogat fogért elvet vallják - bár igaz csak azután, hogy a bűnösségét bebizonyították. De őt ott találták a tetthelyen, ennél kézenfekvőbb bizonyíték nem is kell. Röpke imát mormol istene felé, hogy alkalma adódjon arra, hogy az igazi bűnösön bosszút állhasson.*

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Yvett de Crei]
Helyszín: Abadana - El Zashrad városa, egy börtön mélye
Idõpont: Alborne terce - az Álmok hava
Résztvevõk: Joakim Assante (Ralog Gebbro)
_____________________________________________________________

*Szívedben apró félelemmel lépsz közelebb a cellád rácsához. Kissé remegő kezekkel fogod meg az ajtóul szolgáló rácsos vasszerkezet két masszív acélpálcáját. Ragacsos érzet a kezednél, de nem törődöl vele, még arcodat is közel viszed hozzá, szinte már hozzá is érsz vele - így kémleled a sötét folyosót, hátha megpillantasz valamit, valakit. Feszült csendben várod, amíg a zörgés egyre hangosabb és hangosabb lesz. Aztán valahol messze egy bolyongó fényességre leszel figyelmes. Még a lélegzetedet is vissza fogod a látványra mely szemed elé tárul röpke perc alatt. A bolyongó fáklya fényben legalább 10 embert pillantasz meg. Mindegyikük bíbor színű egyenruhaféleséget visel - már látál ilyen öltözékű embereket - gárdisták. Oldalukon jatagánt viselnek - bár nem mindegyiküknek pihen a tokjában - van akiknek a kezében van... Odaértek hozzád. Az egyik szótlanul egy kulcsot akaszt le övéről - másik kettő kivont karddal foglal állást mellette. Egyből felfogod a helyzeted súlyosságát és minden erődet összeszedve azon vagy, hogy együtt működjél velük...még véletlenül se vetődjön rád az árnyéka annak, hogy szökni akarnál - mert akkor a biztos halál vár. Szótlanul, összeszorított szájjal hagyod, hogy az az őr aki kinyitotta cellád ajtaját lábadat, kezedet és nyakadat láncra verje. Igen nehéz és kényelmetlen viselése - persze ez a lényege, hogy minél nehezebben lehessen belőle megszökni - már ha valaki erre vetemedne. Kituszkol az őr az ajtón, ketten menet közben le is köpnek - mindegyik őr arcán a megvetés és a halálod vágyása ült ki. Meg sem próbálják leplezni érzelmeiket. Ketten eléd állnak kivont karddal a kezükben, másik kettő melléd lép két oldalra, s láncaidat fogják meg. Így vezetnek. A többiek utánatok maradnak - de nem tudod megfigyelni őket - a két őr kik a láncodat markolják igen durván húznak maguk mellett esélyt sem adva arra, hogy bármelyik irányba is elfordulhassál. Hosszú sötét folyosón vonszolnak végig, majd egy csigalépcsőhöz érkeztek. Itt már a falakon is vannak fáklyák, szemeid lassan szokják meg ezt a fényáradatot. A lépcsőn felérvén egy rövid folyosóra érkeztek - az őrök durvasága semmit nem csökkent, annak ellenére, hogy te még a jelét sem adod az ellenkezésnek. Durván taszítanak meg a legközelebbi vasajtó felé. Mely hangos nyikorgással tárul ki. Először két őr lép be az ajtón, majd az a kettő akik a láncodat markolják - s behúznak igen durván téged is. Rányomnak egy székre - és csak most tudol a helyiségben körbenézni, hogy hová is hoztak téged. Döbbenten, de mégis megigézve nézed a veled pont szemben ülő teremtést - isteni szépségével, éjfekete ruhájával a halál angyalának nézed. Agyadon átszánkázik egy gondolat - ennél szebb arcot életedben sem kívánhattál volna halálodkor. De az arc hidegen és komolyan tekint rád. Nem bírsz elszakadni a látványtól, ezért nem is veszed észre a teremben lévő többi fegyveres őrséget.*

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Yvett de Crei]
Helyszín: Abadana - El Zashrad városa, a vallató helyiség
Idõpont: Alborne terce - az Álmok hava
Résztvevõk: Fergia Yitulin (Szitakötő)
_____________________________________________________________

*Afuz egy apró bólintással adja tudtodra, hogy megértette mit kívánsz - bár lehet nem is kellett volna megkérned erre - a négy hónap alatt hozzászokott, hogy bizonyos részleteket kihadjon a fordításból - persze mindezt azért, hogy jobban boldogulhass, ugyanis a te humorodat a dzsadok nem értik, és hajlamosak félreérteni is. Arcodra komolyságot húzol, úgy várod, hogy megérkezzen az állítólagos gyilkos. Egyszer csak kinyílik az ajtó, két gárdista kivont jatagánnal l ép be rajta, majd újabb kettő, akik egy láncra vert koszos, lyukas ruhába öltöztetett déli vonásokkal rendelkező férfit rángatnak be. Durván ültetik le az előtted lévő székre. Arcán két koszos csík látható. Megtört a tekintete, s szemeiben halvány félelmet fedezel fel. Látod amit az ismeretlen megigézve bámul téged. Végigméred szemeiddel: hosszú ébenfekete haja redkívüli göndör fürtökben nőtt, arca férfias szépséggel hintett meg. testalkata erős, szálkás izomzata erőről és kifinomult harci tudásról árulkodik. Az első gondolatod az, hogy ez az ember nem lehet gyilkos, nem tudod miért, de így érzed.*

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Yvett de Crei]
Helyszín: Abadana - valahol a sivatagban
Idõpont: Alborne terce - az Álmok hava
Résztvevõk: Kalmon Yadah (Quator ar Zaraquer)
_____________________________________________________________


*Fázósan húzódzkodsz össze takaród alatt. Kicsit zavartan pislogsz még a hajnali derengésben…valamilyen halk dübörgés ébresztett fel az imént. Nem telik el viszont csak pár pillanat, s máris talpon vagy. Szemeid kitisztultak, s erősen figyelik a kietlen, élettelen vidéket. Ismét hallod a halk dübörgést. A zaj fokozatosan, de lassan erősödik – valami, vagy valaki közeleg. Szíved hevesebben kezd el verni, az adrenalin egekig szökik véredben. Aztán megpillantod: egy magányos utazó tart feléd tevén igen lassan. Még messze jár, nem tudod kivenni, hogy miféle szerzet lehet – de egyedül van. Ez egyrészt megnyugvással tölt el, de feszültséget is kelt szívedben. Hisz annyit még te is tudsz a sivatagról, hogy egyedül nekivágni egy útnak őrültség. Kicsit elhúzod a szádat – pont most kell ilyenekre gondolnod, amikor Te is egyedül vagy…igaz csak pár órája. Azóta, hogy az Öreg oly titokzatos módon eltűnt. Emlékére ismét hallod utolsó üzenetét fejedben. Szemed a cuccaira téved – s megpillantod azt az alig ökölnyi nagyságú fekete batyut, melyről beszélt, s melyet kivettél tarisznyájából, s fekhelyére helyeztél. Az éjszaka sokáig nézegetted. Kíváncsiságod mérhetetlen erővel feszült neki elmédnek, de sikeresen áltál ellent. Nem nyitottad ki, ahogyan ő kívánta, nem nézted meg mit rejt. Most automatikusan felemeled a földről, s mélyen a tunikád alá rejted – hisz nem láthatja senki sem. Szemeid ismét az idegen felé fordulnak. Már közelebb jár jóval. A távolság talán 100 lábnyi lehet, vagy inkább kevesebb. *

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Yvett de Crei]
Helyszín: Abadana - valahol a sivatagban
Idõpont: Alborne terce - az Álmok hava
Résztvevõk: Salah ibn Mu'tasim (Alauron)
_____________________________________________________________

*Pár hete, hogy sikerült felszámolni ellenlábasotok klánját – Bilalét. Kicsit pihenhettél utána – hisz kemény munka volt beférkőzni bizalmába és belülről szétszedni a klánt. Kemény egy hétig bírtad a semmit tevésektől unalmas napokat – viszont szíved hajtott a sivatagba. Úgy érezted menned kell távolabb az emberektől, a várostól és mindentől. Nem érezted jól magad – hisz a leszámolás következtében a többi apróbb ellenfél meghúzta magát. Nem vállalták a kockázatot, hogy Setétlelkű Jabril náluk is felbukkanjon. Inkább egy jó időre visszább vettek ténykedésükből. Ahmad megértette vágyadat – szinte örömmel engedett el, mert tudta, hogy még visszatérsz hozzá egyszer. És igen hatalmas tehertől szabadítottad meg… Így hát felkerekedtél, útnak indultál a veszélyes sivatagba, hátha valamilyen kaland utadba akad. De semmi neked való feladattal nem találkoztál. Még egy sivatagi kutya sem került eléd – és már három hete járod Ibara területét. Bár szereted a sivatagot, a magányt, amikor csak istenedre számíthatsz és saját magadra – mert ez a kihívás, ez a veszélyérzet éltet. Viszont kezded magad nagyon magányosnak érezni. Egy karavánnal sem találkoztál, egy sivataglakóval sem, három hete, hogy embert nem láttál – és most kívánkozol vissza a városba. Nem érzed csalódottnak magad – úgy fogod fel utadat, hogy elébe mész valami nagyobb szabású kalandnak. Tudod, hogy nem messze szálláshelyedül választott apró oázistól egy város terül el – As Sa’an a neve. Összepakolod hát cuccodat a hajnal érkeztével, s tevédet indulásra ösztökéled. Lassan baktatsz a még hideg homokon, hisz nagyon jól tudod – hamarabb célba érsz, ha nem sietteted Brussza nevű tevédet. Nincs egy fertály órája, hogy útnak indultál, s szemed a hajnali napsugárban megpillant valamit a végtelen homoktenger dűnéi közt. Mintha egy ember lenne ott távol – egyedül. Áll, feléd fordulván – valószínűleg észrevett téged. Ledöbbensz magadban, hogy miféle-kiféle lehet az illető, hogy nem az oázisban húzta meg magát, hanem a sivatag dűnéi közt töltötte inkább az éjszakát. Kíváncsian irányítod Brusszát feléje, szép lassan, óvatosan. Szemed körbe pásztáz a dűnéken – de semmi mozgás, semmi szokatlan, furcsa jelenség nincsen. Bár fejedben az is megfordul, hogy épp most sétálsz be valamiféle csapdába – s erre véred enyhén forrni kezd. Végre – gondolod, legalább történni fog valami, és bátran állsz elébe, bármi is legyen. Egyre közelebb és közelebb irányítod tevédet az ismeretlenhez. Látod, amit lehajol, felvesz valamit a kezébe és ruhája alá rejti, majd ismét téged figyel.*

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Yvett de Crei]
Helyszín: Abadana - valahol a sivatagban
Idõpont: Alborne terce - az Álmok hava
Résztvevõk: Gorden Harunn (Gorden Harunn)
_____________________________________________________________


*Fáradtan haladsz utadon. Több órája járod a sivatagot egyfolytában, gondoltad nem pihensz e „röpke” távon. Úgy számoltad, hogy délutántól egyfolytában menetelve Darag nevű tevéden reggelre meg is érkezel As Sa’an városába, melybe szíved húzott vissza. Erőd és kitartásod még bírja a kemény sivatagi járást, s nem foglalkozol a mérhetetlen hideggel, melyet az éjszaka bocsátott rád. Szinte nem is érzed, oly tempót diktálsz magadnak, egyszerűen csak a célod érdekel, hogy minél hamarabb elérhesd. S ezért mindent megteszel. Viszont szomorúan veszed tudomásul, hogy Darag nem bírja úgy a tempót, mint szeretnéd. Lassabb tempóban képes már csak haladni – hiába már ő sem fiatal állat. Ez a kemény menetelés kivette erejét. Megpillantod magad előtt azt a kis oázist, mely talán 6-7 mérföldre van a várostól. Betérsz oda, hogy Darag megpihenhessen, s újult erővel tegye meg a maradék távolságot. Hálásan tekint rád, amikor lefekteted, hogy leszállhass róla. Jóleső bőgéssel honorálja, hogy végre megpihenhet. Fejét oldalra hajtja, hatalmas barna szemeit behunyja. Pihen. Egy órácskát szándékozol itt tölteni, s utána továbbindulni. Megmozgatod tagjaidat, mert bizony mindened elgémberedett a hosszú órák alatt, amíg Darag hátán tevegeltél. Körbejárod az apró oázist és észre veszel egy nem rég használt tűz maradványait. Homokkal lett leszórva – ebből arra következtetsz, hogy ízig-vérig sivataglakó járhatott itt nemrég. Sőt – talán pont érkezésed előtt indulhatott el, hisz a tűz helye még igencsak meleg.*

[Alauron]

(Salah)

Nyugodt tempóban haladok tovább az alak felé, persze nem azért mert különösebben érdekelne, hisz lehet csak egy szerencsétlen akinek épp ott döglött ki a tevéje, és majd megpróbál rámkapaszkodni, kb. 10 lábra tervezem megközelíteni ahogy a terep engedi, hogy jól megnézhessem magamnak.
<"Az ember sosincs egyedül a sivatagban, mindig ott a szél zizegése, a homok tánca, az Elérhetetlen Menedék délibábja, és persze a szomjhalál.">Jut eszembe egy rég halott mondás.

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

Hirtelen támadt felismerésének egy arcrezdülésnyi jelét sem adta. Elébb rápillantott a gárdavezetőre, majd a tolmácsára, majd újra az elé vezetett férfira, s pyar nyelven szólt hozzá:
-Láttam a művét. Talán csak nem a Fátylas Úrnő szólására cselekedte, hogy bizarr művészi hajlamait kiélje s aztán hitét megmásítsa?Nem, az nem lehet.És sem ő sem a világ nem készült még fel az efféle alkotásokra.
Várt egy kicsit, majd hátradőlt székében. Úgy vélte, talán kezdeti szavai majd kicsit kizökkentik a férfit a bámulásból és eljut majd annak elméjéhez, tisztában van a valláskörrel, amit képvisel.
-Félre a kötözködő bevezetővel, folytatom a szárazabbik részével. Szükségünk lenne a valódi nevére, rendháza hollétére, itt tartózkodásának mibenlétére, okára olyan részletesen, mintha csak egy dzsadnak mondaná. Ami igaz is, mert a jelen levő nemes urak azok. S ha majd kiérdemelte, amit akár melegen, akár hidegen, de remélek, akkor a mi bemutatásunkra is sor kerülhet. És ha ezzel végzett, rátérhetünk a gyilkosságra is.
Mondta mindezeket nyugodtan, érthetően. A megvetés szikráját sem mutatta, hisz nem is vetette meg. Kutatóan vizsgálta a férfi reakcióit, beszéde tartalmát, hangszínét, s persze arra is kellette figyelnie, nehogy valamelyik hevesebb természetű őr elragadtassa magát. A férfit nem masszaként akarta kihallgatni, de nem is darabjaiban.
<Épp eléggé megalázták azzal, hogy elvették a medálját.Nem lehetett egyszerű...>

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Yvett de Crei]
Helyszín: Abadana - valahol a sivatagban
Idõpont: Alborne terce - az Álmok hava
Résztvevõk: Flamme O'Styg (Flamme O'Styg)
_____________________________________________________________

*Ez az éjszakád sem telt nyugodtan – már megszoktad, hogy egy percnyi pihenőd sincs…testileg igen, de lelkileg… Állandóan az a monoton álom ismétlődik éjszakáról éjszakára. Fázósan húzódódsz össze a vastag prémes takaród alatt. Még jócskán sötét van… alig 3 lábnyira tőled egy gyenge tűz pislákol. A mellette ülő férfi szemöldökét felvonva rád néz – majd újra a tüzet kezdi piszkálni. Int neked, hogy ülj közelebb ha már felébredtél. Vállad vonva megteszed, bár tudod, hogy beszélgetés nem lesz belőle, aminek oka egyszerű: nem érted meg a nyelvét. A tűz lassan életre kel, jóleső meleget ontva magából. Takaródba burkolódzva közelebb ülsz hozzá, s a tüzet bámulván mélyen elgondolkodsz. Ismét rád törnek a kétségeid, hogy vajon jól teszed-e, hogy Ibara területén koptatod csizmádat. Bizonyára… Miszab másképp nem mondta volna, hogy itt találod meg a már több éve kutatott tárgyakat. Kétségeid újra és újra előtörnek, hiszen több mint egy fél éve, hogy járod a sivatagot, amit soha nem fogsz megszokni. Ráadásul nem egyszerű bárhová is eljutni itt. Karavánról karavánra jársz; hol fizetnek a kardod szolgálataiért, hol te fizetsz, hogy velük mehess. Immáron a 3-dik hete utazol ugyanazzal a karavánnal – a kardodat, s harci tudásodat bérbe adva. Kicsit elmosolyodsz magadban a furcsa helyzetedet nézvén. Teljesen külhoniként egyedül vagy a társaságban és így is érzed magad. A majdnem ötven fős csapatból talán kettővel tudnál szót érteni, a többi nem beszéli nyelvedet – te meg nem nagyon töröd magad azzal, hogy megértsd őket. A szállítmányról nem tudsz sokat – csak annyit, hogy valamilyen különleges és igen drága fűszerkeverék, melyet a tulajdonos Orun Talverin Abadanába szándékszik vinni. A karaván valahonnan a kereskedő hercegségből indult, s talán a háromnegyed utat tették meg eddig. Többre nem is voltál kíváncsi – hisz ha nyomra akadsz azonnal másítasz az útirányodon. Elmélyült gondolkodásodból egy kéz rándít ki, mely a válladat érintette meg. Azonnal felkapod fejed – s látod, hogy már mindenki felkelt, s készülődnek az indulásra. Te is készülsz az útra – elpakolod holmidat, felcsatolod az egyik tevére, majd segítséggel felülsz rá. E szempontból büszke vagy magadra – igen hamar elsajátítottad a teveglés fortélyát. Útnak indultok lassan – még talán aludni is tudnál ennél a tempónál, de nem lehet, nem ezért fizetnek. A homok dűnéi közt résen kell lenni, ezt már az első pár hét alatt megtapasztaltad a magad kárán, így hát nem engedsz a késztetésnek, hogy akár egy percig is csukva tartsd a szemed. Melléd léptet tevéjével a sivatagi vezetőnek mondott öreg dzsad férfi – nevére már nem emlékszel. Szűkszavúan és igencsak törve a közös nyelvet tájékoztat arról, hogy valószínűleg még a délelőtt folyamán megérkeztek egy városhoz, ahol több napot szándékoztok maradni, s az áru egy részét is eladják. Ezért lehet a te szolgálataidra már nem lesz szükségük ezután. Váll rándítva veszed tudomásul – majd lesz még egy karaván, ami tovább visz utadon remélve, hogy végre célbatalálsz.*

[Flamme O'Styg]

A karaván monoton lüktetése. Az ostoba teve mozgásának, idegtépő hatásai az úton végig meglátszódnak szegény Flamm külsején. Az alapjába véve mindíg egy rendezett, nyugodt fél-elf, most izzadt homlokkal, csutakos hajjal és feszült képpel szeli át a nagy sivatag homokdűnéit.
~Méghogy védelem! Ezeknek csak valami csali kell, hogy el tudjanak tünni, amíg mi harcolunk. Ha nem lenne ilyen fontos dolgom szóba sem álnék ezekkel a sivatagi kereskedőkkel...~
Zsörtölődik magagában, amikor odaér hozzá az egyik Tag és elkezd magyarázni. A sok "öhöm"-t és "dzsah"-t meg a folyamatos artikulálatlan beszédet alig bírja megérteni, de végülis az a pár szó hogy "nem kell" és "megérkez falu" körülbelül körvonalazza az esélyeit. Ismét egy újabb karavánra kell átszálnia. Kissé morcos képpel, de folytatja az útját, az esetleges támadásokra már nem is figyel. A kalandok jönnek majd maguktóltól, nem kell őket keresni...

[Ralog Gebbro]

(Joakim Assante)

*A nő láttán elakad a szava... hosszú percekig csak bámul rá, és mindeközben értelmetlen gondolatok cikáznak agyában. Aztán megtörik a varázsa a nőnek. Első szavai - melyekkel illette őt dühvel töltötte el. Erősen becsukja szemeit, úgy csitítja magát, hogy nehogy valami arcátlanságot vágjon a nő fejéhez.*
<Hogy merészel ez itt meggyanusítani azzal, hogy a Fátylas szolgálatában állok... Kisanyám...térden csúszva előttem kérnél bocsánatot, hogy ilyesmi elhagyta a szádat ... Hogy a fene... csak nyugalom... ne dühöngj...ne dühöngj...>
*Nem telik el egy perc sem talán...amikor ismét kinyitja szemeit. Még mindig ott lobog a láng benne, de látszik megfékezte magát. Csendben hallgatja végig a nő további mondandóját. Amikor végzett egy nagy levegőt vett. Belenéz a nő szemébe és úgy szólal meg. Hangja fáradtan csendül fel a helyiségben, nem kapkod a szavakkal, érthetően tisztán beszél.*
-A nevem Joakim Assante - és nem vagyok a Fátylas szolgája... Teljesen elutsítom ezt a meggyanusítást. A felszerelésem, mindenem maguknál van - abból kiderül melyik istent szolgálom valójában. De gondolom még arra sem méltatták, hogy tüzetesen megvizsgálják őket...
Uwel felkent paplovagja vagyok, s Pyarronból érkeztem egy nyilvánosan kihirdetett bosszúküldetésre. Legyen ennyi elég, a részletekbe nem mennék bele; nem tartozik idegen fülekre.
A gyilkosságokat nem én követtem el. Mire odaértem a hajóra már halottak voltak.
*Mondandóját befejezvén az asztalnál ülőket sorba veszi - szemébe néz mindőjüknek, nyíltan és őszintén.*

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

A nő bólintott, szőkésbarna rövid göndör haja megrezdült a mozdulattól, sötétkék szemei érzelemmentesen figyelték a férfit. Arca vonzó volt, de látszott, már nem a húszas éveit tapossa, elmúlt már harminc.
-Látom, a kívánt hatást elértem, és nem néz rám úgy mint egy jelenésre. A holmijait megvizsgáltam, tisztában vagyok hitével, jobban, mint hinné. Ám jópár kérdést vetett fel bennem némely tárgy, amit birtokol, főleg a dzsad vajazókés, és az a felnyithatatlan motyó. És ha nem bizonyítja maradéktalanul ártatlanságát, akkor nem tehetek önért semmit, s bevégzik önön a helyi szokások szerinti büntetést. Így, bármennyire nincs kedvére, be kell számolnia, kitől, milyen ügyben kapott végrehajtandó bosszút, kikkel találkozott a tett helyszínén, vagy azt mi előzte meg...
Rápillantott a gárdavezetőre, s megerőltette dzsad tudását, hogy maga kérdezzen, bízva benne, tolmácsa, majd ahol kell, kiegészít, renovál. Próbál normálisan beszélni és tisztelettel hozzá:
-Jó uram a fényes nap alatt, kit mindenki emleget nagy tisztelettel vala, van-é tanú, ki monda mi vala ott, hol az jó ember lel halál? Fontos van-é tanú. S én nem láta sok vér az fegyver, mit ez férfi visel, hát tán hogy lehet é küld szép túlvilág úgy valakji, hogy ne illeté hideg fém? Ez ember monda, ő nem gyilok, csak vala helyt, monda ő maga ártatlan. Tudd, jó uram, ő vallás idegen te fül, idegen te szív, idegen te elme, de én tud, az mitet jelenteni. Ő hite az, ad bossszú ember, ki van rászolgál, de csak akkor ténni asztat, ha bosszú vala jogos s nem röpke indulat. De ő bosszú ki kell ölni nem az férfi vala, ki fekszik szemfedő most vala s ki miatt sír a család, sír a sivatag és sír minden istenek, hogy elment vala.