Riegoy Öböl-Velyar és környéke

[Yvett de Crei]

(Szemi Dalnia)

<Köszönöm Úrnőm a kegyelmedet!>
*Igencsak elfáradt, mire megbizonyosodott róla, hogy követői már nincsennek a nyomában. Megáll egy pillanatra, s kifújja magát, pihen, majd tovább indul abba az irányba amerre menekült. Legnagyobb döbbenetére pár száz méternyi számára nem túl előnyös terepen való séta után megpillantja a város kapuját, s erődszerű falát. Örömmel suhanna tovább, amikor vele szemben valakit meglát a bozótosban guggolni.*
<Egy lány...törékeny...vajon miért bújt el?...>
*Útját egyenesen felé veszi. Pár lépés távolságban megáll tőlle, s megszólítja. Hangja halk, s sejtelmes.*
- Lányom! Miért kuporodol itt a bozótban, ahelyett, hogy bemennél e gyönyörű városba?
*A hátraforduló lány első gondolata az, hogy előtte egy kísértet áll. Tőlle talán 5 lépésre egy nem túl magas alak állt meg. Ruhája éjkék színű, s sejtelmesen öleli körbe arányos testét. A ruha dekoltázsa szabadon hadja a vállát. Arca elé egy fekete fátyol van vonva, mely miatt megjelenése sejtelmes, akár csak a hangja. Tartása egyenes, kisugárzása erőteljes, de mégis nyugodt. Mintha semmitől sem kellene tartania. Kezére a ruha ujja gyűrűkben simul rá, mindez felett egy lehelletvékony fátyol denevérszárny-szerűen hull alá. Második pillantásra tűnik csak fel, hogy kísértet nem lehet. Ruhája kicsit csapzottan simul foltokban testére. Avar darabok, sárfoltok tarkítják, néhol egy-egy szakadás látható rajta. Jobb kezében egy kissebb méretű hátizsákot cipel - s ez ad valódi bizonyosságot hús-vér valójára.*

[Meridian]

(Aryss da Corda)

*Leszáll a lováról, és kezét nyújtja a törpnek. Szemmel láthatóan nem akar ellenséget szerezni a szakállas egyé személyében, most fontosabb dolga is van, és különben is: sosem volt baja a törpökkel.

-Tudod, egy magamfajta harcosnak e város gyógyulást, megújulást hozhat. Akadt egy kis... öhm... problémám, de Darton segedelmével most itt vagyok, és talán még szolgálnom kell Őt egy ideig az égbolt alatt. És Ön, Törp Uram? Szabad a célja felől érdeklődnöm, hogy miért van itt, e Tarintól távoli helyen?

<Huhh... kezdek nagyon szószátyár lenni... nem lesz ez helyes... még azt hisz, hogy sokat beszélek, mint a lepcsesszájú pyarroni papok... fujjj...>

*A törp utolsó mondata után zord kifejezés jelenik meg ábrázatán.

-Annyira nem sietek. De ha zavar a társaságom, továbbállhatok...

//A megkésett karileírás: Majd’ 2 méter magas, tagbaszakadt ember. Hosszú fekete haját lófarokba kötve hordja. Barna szemei mélyen ülnek, általában sötéten csillognak. Testén egy mattfekete félvért van, ami teljesen dísztelen. A páncélkesztyűn majdnem ujjnyi tüskék vannak, színük szintén fekete. Fekete nadrág lóg ki a vért alól, lábán fekete bőrcsizma. Sem szakáll, sem bajusz nem ékíti férfias arcát, ám egy hosszú vágás látható rajta, bal fülétől egészen a nyakáig. De szemmel láthatóan nem zavarja a forradás, bár a szépségének nem tesz jót. Vértje felett fekete köpenyt hord, derekán öv, amin pénzesszütyője és a tarisznyája lóg. Hátán táskája és pallosa, egy teljesen dísztelen penge, mindig tisztán tartja; markolata egy kitárt szárnyú varjút formáz. Egy hatalmas fekete csataménen lovagol. Kb. húszas évei végén járhat, bár arca kortalannak látszik. //

[Tysson-lar]

(Tupat Bofor)

* A férfi közeledtére egy lépést hátrál... hő milyen ruganyossággal lépett le arról a nagy lóról. Lefigymálóan végigtekint a vértezetén és fegyverzetén...*
<... Ember... bah... nem tudják ezek mi a jó. Igazi páncél mithrilből készül, vasból és acélból nem érdemes harci vértezetet készíteni... de legalább lenne ötvözve valami tartósabbal... ahogy elnézem nem gyenge darab, de nem Suppuh... >
* Enyhén mogorván, még inkább bizalmatlanabbul végigméri az alakot, aki most már a kezét nyújtja...*
<... Mit akar ez itt? Azt az aszisz mindenségit... beztosan valamilyen füstös szkogg aljáról rángatták elő... ejj hogy cifrázná ki a ragya az ilyenek pofáját... beztosan a rút nagykirály fekete seregében szolgál... ilyen megjelenéssel... nohát mégiscsak béke van...y
* Azzal némi furcsálással a törp is kezét nyújtja...*
- Tupat Bofor, a nagy Gorbaf fia, ki Trafal fia, ki Durgug sarja, aki Ebor fia, kinek apja Sabbuf, gyermeke Urtuknak. A Suppug klán nevében üdvözöllek felvilági...
...
Menj utadra akkor hát. Nem állok az utad elibé...
...
Utamat a Kőatya és édes gyermeke, a Tárnákat Zengető mutatja. Ki nem csákányfi, aligha konyíthat hozzá... célom nem idegen füleknek való.
* Azzal ismét végigméri az alakot.. majd ha annak nincs ellenére tovább indul...*

//Kinézet: Tupat Bofor a magasabb törpök közé sorolandó: 142 cm-es magasságával tekintélyes méretet tudhat a magáénak, hiszen Tarin fiai nem nőnek a 135-140 cm-esnél magasabbra. Zömök testalkatának eredményeképp majd' 90 kg-t nyom, ám pontosan emiatt is mondható mozgása nehézkesnek. Önérzetesen ezt csupán egyfajta megfontolt lassúságnak nevezné, azonban egyszerűen arról van szó, hogy a csákányfik anatómiája eltér az emberekétől, ezért testi adottságaiban jócskán eltér a percéletű emberektől. Haja sötétbarna színű, hátul összefonja, hogy ne zavarja őt ha a helyzet eseleg harcot eredményezne, meghát egyszerűen mert így praktikus. Mindemellett a hajához hasolnó színű sötétbarna szakálla van, mely nem túl dús még, azonban az állról egészen mellkasának felsőbb részéig leér. Nagy gondosan mindig tisztán tartja magát, így mindig fordít rá időt, hogy szakállát megfelelően kikefélje és alkalomadtán megigazítsa. Akár hétköznapinak is beillő öltözéket visel: szürkés színű tartós vászoninget, alatta sötét színű szintén vászonból varrt nadrágot. Ingje föött sodronyinget visel, mely olyan pihekönnyű, hogy alig érzi meg az, aki felveszi. A daug kíválló kvácsainak nagyszerű terméke, tarini távozása okán készítették neki. Efölé fekete színű cserzett bőr mellényt vesz, mely olyan bő, hogy eltakarja fémvértje nagy részét. Ha utazni indul, erre az északiak híres incognóját veszi fel, melyet személyileg rá szabattak még Sionog Kul városában. Vastag béllelt lábbelije van, mely minden úti akadállyal megküzd ha kell. testén egy nagyobb szíj van átvetve, melyen hátára erősített harci kalapácsa lóg. Efölé hátára kis kerek pajzsot erősít, hogy alkalomadtán haszná vehesse. Vastag fegyverövén hatalmas fémkör található, melyen klánszinbóluma, a kovácsok Urodbof-a, azaz kalapácsa található. Jobb oldalán az övön csatabárdja lóg, melyet alkalomadtán használ is. harci kalapácsa azonban szent fegvyer: csakis az arra méltók ellen emeli fel, ekkor sújt le ellenségeire segítségével. Nyakát különféle ékek díszítik, ezeknek nagy részét ingjén belül viseli. Akad több trófeatárgy is: egy wesen karma, egy iblogh nyálkás bőrének darabj fiolába zárva, de itt lóg istenének, Kadalnak jelképe, a kürt is. Szent szimbóluma fegvyerébe van foglaltatva: harci kalapácsának fejében egy hatalmas foglalat van, melybe medalion illik. Kadal szent szimbólumának közepén tiszta rubin található, hiszen az kedves a Tárnákat Zengetőnek. Azonban a medaliont a fegyver markolatával egy lánc köti össze, hogy az eltávolítható legyen esetleg ha szükség van rá. A fegyver fején több drágakőfoglalat is van, szimmetrikus, bonyolult rajzolatként kígyózva a kalapácsfejen. A foglalatok kisebb részébe kisebb rubinszemek csillognak... azonban nagy részük még betöltetlen. A törp vállán utazáskor kisebb batyu lóg... így indúl útnak hosszú... hosszú évekre akár...
Másik feltűnősége a törpnek, hogy testének néhány részét tetoválás ékíti. Vállára klánjának szimbóluma, a kovácsok kalapácsa van tetoválva, alá nemzettségének és családjának egyébb szimbólumai, jelvényei. Mindezek mellett a karokat és a mellkast kisebb részen apróbb kacskaringós motívumok ékítik. Tarinban eképp jelölik meg a szakrális hatalommal bíró egyedeket. Ez a tetoválás nem hétkönpai: mágikus hatalommal bír. A tetoválás gazdája, ha felhasználja képességét, képes a hazug szavak ellen sziklaszilárdnak maradni, akár a Homálytestvér galád csábításai ellen is... Kielégítő? Amit nem tud egy felvilági, azt nem is tuggya hő. Szóval vigyázzanak magára a sudár arcukból fecskét kisöpörgetők, mert kömény tűrp áll ám előttük heh ...//

[Layla]

*Végigméri a lányt. Arcára kiül a döbbenet és a szánalommal vegyes félelem...mi történhetett vele...? Szeme végigpásztázza az utazó sártól és az erdő ezernyi nedvétől mocskos ruháját, sápadt arcát, és egyszerűen nem képes megszólalni...tudja, hogy ő nincs rá veszéllyel. Keze, mely eddig az övében sejtelmesen megbúvó tőrön pihent, most szépen lassan felemelkedik. A hajába túr, mint aki gondolkozik. Mit is mondhatna...? Hisz ő sem tudja, mi az a titokzatos hatalom, az a fájdalmas és titokzatos halál-madár, mely hőn szeretett városa felett szárnyal, már nem olyan magasan, és egyre alacsonyabbra ereszkedi, ráborítva fiatal, gyenge lelkére az irtózat jeges szemfedőjét...*
-Én...én nem tudom. Nem mehetsz be. Ha kedves az életed, nem teszed meg...én is várok, várok és remélek, és...
<Miért pont most? Miért kell újra és újra eszembe jutnia...? Drága testvéreim, a vérünk szava szent...egy család, egy vér, egy cél, és én nem tudom, mit kell tennem...elveszítettem a jobb kezemet, hiszen ti voltatok azok, ti adtatok erőt, de mostmár a félelem az, ami legyőz...szépen lassan, lépésről lépésre, és én feladom, esküszöm, ha nem vagytok itt, akkor...>
*Gépies mozdulattal letörli könnyeit, majd az utazóra mered. Átható gyönyörűsége, finom metszésű arca most keserűségtől csillog. Nem engedi be a lányt. Nem teheti! Ő sejti, miféle szörnyűség lakozik a városban. Illetve, reméli, hogy téved, de...hőn szeretett Velyar, ki tart téged uralma alatt?
-Ülj le mellém, és maradj csendben. Ne rohanj a vesztedbe...én ismerem ezt a várost. Ez a város, Velyar adott nekem otthont, biztonságot, társakat, életet, mindent. És most...rettegek. A kapunyitó jelez, ha elmúlt a vész...addig maradj velem, kérlek, egyedül annyira félek...

[Meridian]

(Aryss da Corda)

*Kezet fog az emberek közt apró, bár saját népében nagynak számító törppel. Látja, hogy a törp nem épp bizalommal tekint rá, de megelégszik azzal, hogy aszisz származása ellenére nem viselkedik vele ellenségesen. A törp bemutatkozására kicsit késve reagál, szemmel láthatóan el van foglalva valami mással...

-Aryss da Corda vagyok, Abasziszból, noha rég ellensége vagyok már országomnak. Apám nevére nem emlékszem, fiatal voltam,amikor megölték. Olyan szép családfával sem büszkélkedhetem, mint te, de azt tudom, hogy jó ideje nemesi rangja volt a famíliámnak az aszisz földön.
...
Hát jó... akkor majd találkozunk esetleg a szép Velyar városában...

*Azzal visszaül a lovára, és azt ügetésre fogva megindul az úton, és meg sem állapodik, míg a város kapujához nem ér.

<Tartsd meg magadnak a célod akkor, törp. Legkisebb bajom is nagyobb annál, hogy az ügyes-bajos dolgaiddal foglalkozzam, de az illem megkívánta... no... hol lehet már az a város... le karok feküdni... noha ettől a csigaháztól akkor sem tudok megszabadulni, de legalább pihenek valamennyit... és a bendőmet is megtömhetem> -nyugtázza gyomrának hangos kordulását.

[Yvett de Crei]

(Szemi Dalnia)

*A fátyol miatt, amit arca elé vont érzelmei nem meghatározhatóak. Néha - egy kis szájszélrándulás árulja el, hogy a lány mondatai érzelmeit nem hagyták hidegen.*
<Milyen gyönyörű teremtés, és mennyire fél, retteg. Vajon mi történhetett?>
* Elméjébe záporszerűen ugranak be szavak - hívek, félelem, bizakodás, remény, rettegés, veszély.... Amikor meglátja a lány könnyeit közelebb lép hozzá. Gondolataiba kutaszgál, hogy mit is mondhatna, de a lány folytatja mondandóját. Megütközik. Ha ez a város volt eddig a biztonsága, az otthona, akkor igencsak komoly lehet - bármitől is retteg ennyire. Nincs szíve itt hagyni a lányt. Nem hagyja nyugodni egy gondolat - Lehet ő is az Úrasszony szolgája? - és ez miatt is úgy dönt marad bár lehet, hogy téved, de akkor is sok mindent megtudhat. Szó nélkül lekuporodik a lány mellé, hátizsákját maga mellé teszi, de szíját nem engedi el. Ránéz a teremtésre, akin még mindig látszik, hogy legszívesebben zokogna a lelkét maró félelem miatt.*
- Sírjál csak... Azzal megkönnyíted lelked, s utána bátrabban tudsz szembenézni bármivel...Itt maradok veled, megígérem...

[Layla]

(Layla)

-...Nem tudom mi folyik odabenn, de érzem, hogy nem mehetünk közelebb. Maradjunk itt, ahol nem láthatnak meg, ahol még viszonylag biztonságot nyújthat a föld és az erdő magas fáinak védelmező árnyéka...mondd el történetedet, ifjú utazó, mi szél hozott erre, utadon, mi vezetett ide, Velyar gyönyörű városának bűvkörébe? Egyszerűen...érzem, hogy tudod, mi a dolgod, határozott szándékod van...de nem, igazad van, nincs jogom kifaggatni téged, csak azt áruld el, ki vagy te, honnan jöttél...

*A lányra néz. Eddig beszélt, igaz hogy csak csendesen, suttogva, de már a magány s a félelem teljesen elvette az eszét...jó volt embert látni a környéken, ráadásul egy ilyen szép lányt...milyen szándéka lehet errefelé? Majd talán egyszer elmondja, de addig is...figyel a szavakra, melyek megnyugtatják, melyek lecsendesítik háborgó lelkét, amely most még jobban izzik, ahogy az éjszaka fekete, csillaggal borított, halovány fényekkel szőtt leple leszállt Velyar városára, s vele együtt a már-már alvó tájra...*

[Yvett de Crei]

(Szemi Dalnia)

-Ifjú utazó? Hm.... annyira már nem ifjú... de nem ez a lényeg. Messziről érkeztem e városba, Abasziszból... A nevem Szemi - egyszerűen hívj így... És igazad van, ne kérdezd, hogy mi a dolgom...úgysem tudnám elmondani. Bár talán annyit, hogy keresem az életem értelmét, és ha megtalálom lelkem megnyugodhat végre.
*Amikor egymásra néznek veheti a lány észre, hogy tényleg nem oly fiatal teremtés kuporodott mellé. Amit a fátyol sejtet talán a húszas évei közepén járhat. És a bőre nem hamvas fehér, mint ahogyan a holdfény először mutatta - hanem barna, kreol barna...Lassan finom illat lengi körbe a két lányt...ami érdekesen feltűnhet, ugyanis a csapzott, piszkos ruha hosszú utat sejtet, aminek következtében rég elkellett volna illania e finom illatnak...*
- És mond... benned kit tisztelhetek?
És meddig kell itt rostokolnunk? És mi elől menekültél ide ki, a városon kívülre?

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Hakea Ello]
Helyszín: Riegoy Öböl partvidéke, Velyar erdeje
Idõpont: Krad kvartja, a Bölcsek hava
Résztvevõk: Aryss da Corda [Meridian]
_____________________________________________________________
Elindulsz hát, a mogorva törpét, ki népe papjának mondja magát, magad mogött hagyva. Elutasító viselkedése ellenére is úgy érzed, találkozni fogtok még, sorsotok fonalai akár össze is fonódhatnak egy időre. Lovad örült a pihenőnek, kedvtelenül vág újra a nedves földútnak. Útközben néha az erdőre téved tekinteted, a köddel ölelt, egyenes törzsű bükkfákra, melyek oly sűrűn állnak, mégis természetesek, ősiek. Néma seregük, mely látta elhaladni a korokat Ynev vénséges teste fölött, monoton sorfalat áll az emberkéz alkotta ösvény mellett. Lassan rákúszik a tájra a sötétség, egy kis kanyarhoz érsz, amin befordulva megugrik a lovad, páncélod fájdalmasan megrándul, haspáncélod alól vékony csíkban buggyan elő a gennyes sebvíz. Undorodva figyeled a betegség keskeny patakját lecsorogni átkos vérteden, majd haragosan lenézel az útra, hogy miért bokrosodott meg hatalmas, megfélemlíthetetlen csataméned. Nagy csodálkozásodra látod, hogy egy ember fekszik az út közepén, elkínzott arcát épphogy ki tudja emelni a sárból. Származását tekintve vérbeli aszisz, teste erőtől duzzad, szoborszerű alakját azonban rút sebek éktelenítik. Fegyverzete alapján gladiátornak nézed, jól helyben hagyhatták, arca dühös, minden bizonnyal többen ronthattak neki, párbajban ugyanis kitűnőbbek minden más fegyverforgatónál.

[Meridian]

(Aryss da Corda)

*Egyre gyorsabb haladásra ösztökéli a hűséges hátast, ám egyszer az megugrik. Valami ősi, régen begyakorolt mozdulat reflexszerűen megy végbe rajt, így sikerül elkerülnie a lepottyanást. Ennek következménye azonban a haspáncél alól előbugyogó folyadék. Bosszúsan néz a sebre, majd harákolva kiköp. Utána veszi csak szemügyre az út porában fekvő aszisz fickót. Odaléptet hozzá, majd eleinte a seblé miatt vonakodva, majd később mit sem törődve a dologgal leszáll a csataménről, majd odamegy a fickóhoz.

-Mi történt barátom. lehet, hogy én vagyok különc, de nekem nem kényelmes derékalj egy velyarba tartó út poros közepe... mondd, ki vagy, s mi dolgod errefelé? Amint látom, "jó" bőrben vagy... Velyar városában talán meggyógyítódra találhatsz. De előbb válaszolj a kérdéseimre!

<Micsoda barátságos egy valaki leszek itt betegségem ideje alatt... egy ekkora úton már a második ember, akivel találkozok, és ezt is megszólítom... merre lehet az a szakállas padlócirkáló? Papnak mondta magát... de nem fogja zet megyógyítani... lehet, hogy Dartonhoz igyekszik... nem állok az Uram akaratának útjába...>

[Norrec]

(Garret)

*Amint fátyolos tekintettel meglátja a sötét alakot és hallja szavait az őt életbentartó harag a sötét alak felé irányul első gondolota,hogy:

<Most megjártam pont egy fekete hollóval kell találkoznom.És még ki is gúnyol!Ha képes lennék felállnék és feltörölném vele az út porát de így inkább másképp állok hozzá!>

*Ekkor Garret nehézkesen néha alig érthetően beszélni kezd:*

-Jóuram higgye el...hogy én se...szórakozásból kerültem ide...és...hogy én se...azt...vártam hogy egy ember...aki sötétnek öltözik...mint az éjszaka... találjon meg... engem... félholtan a sárba...Szóval most kérem...hogy a gúnyolódását...haggya másra...mert engem...igazán nem talált...ebben a hangulatban.De ha megkérhetem...igazán szerezhetne...segítséget.Nem maradok adósa ha...

*Ekkor ismét lehanyatlik a feje és belesüpped az illúziók világába.Az elszántság a büszkeség és a fájdalom kifejezése még mindig az arcán van.És még álmában se tűnik el.*

[Meridian]

(Aryss da Corda)

*Ahogy ott térdel az alak mellett, az arcát figyeli, miközben az beszél. Amint a másik végez, odahajol.

-Nem gúnyolódom. De ha jól gondolom, igaza volt. Vagy tévedek? És hogy tudnék én magán segíteni? Én Velyarba igyekszem. Ha magának nic s dolga arrafelé, akkor cska hátráltatnám azzal, hogy magammal viszem. Döntsön.

*Továbbra is térdel, az alak mellett, és várja annak válaszát. Ha látja, hogy nagyon nem tér magához, akkor egyszerűen felpakolja a lovára, és az állatot kantárszáron vezetve tovább indul a város felé.

[Norrec]

(Garret)

*Garret a távolból hallja a férfi szavait de jelentésük nem jutot el az agyáig.Ezer megy ezer rég elfelejtett emlék ragyog fel az álmaiban és ha megértette is volna a szavakat válaszolni nem tudott volna rájuk,mert a vaskos fáradtság teljesen elgyötörte testét és már moccani se tud az izmai ernyedtek és a teste megadta magát.A hideg egyre nagyobb részt harap ki testéből és úgyérzi mintha a csontjain rágódna.*

[Tysson-lar]

(Tupat Bofor)

* Tupat némán nézi végig, ahogyan elugrat előle a lovas... övét megigazítva ered utána...*
<... Hő de fönn hordja az orrát a kalóz mindenségit... én mondom, szkogg-szolga volt ez az biztos...>
* Efféle gondolatok közepette folytatja útját.. hamarosan azonban maga előtt látja ismét a lovast, aki egy sárban fetrengő férfi felé tekintget... Tupat kíváncsian ácsorog egy darabig, majd a lovas mellé lépked...*
- Mi lenne itt? Mit keres itt ez a szerencsétlen a sárban? Mi történt felvilági? Rablók, útonállók? Esetleg a szerelem tüskés-göcsörtös tövises virága szúrt meg ilyen csúnyán heh? Nehogy már azt mondják egy igaz kőfira, hogy érzéketlen...
* Néz fel ideenkedve a lovasra... vajon miért nem segített a férfi rajta? Keselyű...*

[Layla]

(Layla)

<Nem mondhatom el neked, nem tehetem meg. Ugyan, tudod-e, mi az az igazi szenvedés? Elveszíted a mentorodat, aki megtanított mindenre...elveszíted azt a helyet, amit szülővárosodnak tartottál, biztonságot nyújtó falak között, amin nem törhet át a leigázó hatalom kegyetlensége...elveszíted társaidat, és velük együtt mindenedet. Előbb-utóbb megkeményedik a szíved, a rád mért csapások után nem érzel, csak nevetsz, mosolyogsz galádul, kárörvendően, és úgy veted rá magad áldozatodra, mint kutya a csontra, s addig rágod, míg sorsa meg nem pecsételődik...velem ezt teszik, Szemi, de hogy mondjam el, nem értenéd, és nem is érdekel...de én még érzek, mert erős vagyok, kibírtam minden csapást, nevelőanyám elvesztését is...hol lehet vajon az a nő, aki valójában életet adott nekem, de ezt kőkemény szívvel el is vette tőlem...hol lehet? Meg fogom találni, de addig is...elbúcsúzom az emlékektől, Szemi, és nem is veszem elő őket újra, csak ha szükségem lesz rá...>

-Layla vagyok, és nézz fel erre a városra...ez az én szülőhazám, ez az, ami otthon adott nekem... *A sírás kapargatta a lány torkát. Nem beszélhet senkinek a sorsáról, még senkivel nem osztotta meg fájdalmas élete legnagyobb kínját...de mindez a fájdalom eltörpül a város iránt érzett hatalmas és végtelen szeretete mellett. Hirtelen arca komorrá válik, megkeményedik, de a szemei ugyanúgy csillognak, ugyanolyan fénytelenül és titokzatosan, mint mikor Szemi megpillantotta...*

-Ez a város az enyém is. És most veszély fenyegeti. Nem tudom megmenteni, nem tudom mivel, vagy kivel, miféle ördögi lénnyel állok szemben...félek, de lélekben erős vagyok, és várok, amíg jeleznek, hogy nincsen veszély, várok...