*Szobájába felérvén cuccait egyszerûen a padlóra dobja. Vértjét szinte leszakítja magáról, annyira elvakította dühe, fájdalma és csalódottsága. Idegesen jár kel a szobájában és az élete oly eseményeire gondol, amit a lelke legmélyére szeretett volna temetni örökre. És amit egy pillanat felszakított... , ezen a helyzetén csak ront az a dallam, amit az ivó részbõl hallani fel*
<Elég volt!!!> *- és ezzel a gondolattal, a benne lakozó dühvel egyszerûen a falba vágja öklét. A heves fájdalom, mi hirtelenjében átjárja kezét egy pillanat alatt visszarántja a valóságba. Meredten néz maga elé, mintha most ébredne valamilyen furcsa álomból...*
<Mikor lesz már vége ennek? Mikor fogok végre a történtekre csak rágondolni?> * - ezekkel a gondolatokkal odasétál az ablakhoz és szomorúan tekint ki a szürke égboltra, ami úgy fest a szitáló esõvel alatta, mintha sírna. Hasonló Dzsana hangulata is. Eszébe jut a gyermekkora, az anyja, a mestere - és az az ember, akit megfogadott, hogy írmagostul kiírt Ynev földjérõl...

<Kutya!... Megfogadtam, s be is tartom. Az úton már elindultam. Itt vagyok Ifinben. Bár még sok idõnek el kell tellnie mire elindulhatok hozzád, de már az elsõ lépéseket megtettem. Még egy hónap mire kezdõdnek a viadalok - s elvileg addig van már munkám is. Ez az idõ is el fog telni, úgy ahogyan ez a pár év - ezt már kibírom bármi is lészen!
.... ..... .....
Érdekes volt annak a nõnek a tekintete. Hogy milyen áthatóan nézett, mintha belelátna a fejembe, s múltamba. Na ott aztán kutakodhat, ha akar. Volt benne valami megfoghatatlan. Valami....valami....na mindegy, hagyjuk...
Mit is mondott az az ipse? Mikor lesz a megbeszélés? Nem mondta... na mindegy ha kellek megtalál. Addig is lemegyek végre eszem valami meleget, s aztán majdcsak elütöm az idõt valamivel.>
*Ezek után, a földre ledobott cuccait elrendezi szobájában - pajzsát a falnak támasztja, málháját az ágya végébe rakja, nyeregtáskáját a szék háttámlájára helyezi. Málhájából kiveszi váltóruháját, levetkõzik és felveszi a tiszta ruháját. Gondolván, hogy majd fürdõt késõbb vesz, s addigra valahol ki is mossák ruháját - errõl minden bizonnyal a kocsmáros tud adni felvilágosítást. Szennyesét összehajtja és az ajtó mellé rakja a földre. Kilép ajtaján, bezárja és újult energiával elindul lefelé oda, ahol a többiek már javában mulatoznak.*