_______________________________________________________________ JK: Kita Helyszín: A Napfény fedélzete – Keleti óceán Időpont: Pyarron szerinti 3701 – Virágok hava, 2. nap - Reggel _______________________________________________________________
Kubota Toyokazu hajója a „Napfény” már több hete a szállásod, gyakorlótered, iskolád. A mai nap viszont különlegesnek bizonyult. A hajnal első fénye közeli partokról hántotta le a sötétség leplét. Az egyik matróz szó nélkül mutat előre: egy nagyváros kikötője fekszik előttetek. A legénység kissé komor, ami a niarei tengerészekre tapasztalatod szerint nem túl jellemző. Amint felnézel a főárbócra látod: a tetején számodra ismeretlen zászlót lenget a szél. Naracssárga alapon zöld kerék, rajta szürke kócsag. Hamarosan Kubota is felérkezik a fedélzetre. Melléd lép, gyors mosollyal köszönt, majd elkomorulva néz a partok felé. Röpke csend után megszólal.
- Ne feledd amit tanítottam. Mindig légy udvarias és tisztelettudó. A nálad hatalmasabbak felé pedig alázatos. Akinél két kardot látsz, inkább térj ki az útjából. A veled egyenrangú vagy hatalmasabb férfinak jelenlétében csak akkor szólj, ha kérdeznek. A női egyenjogúságot felejtsd el.
- A pénzed megvan?– sandít rád. Előzékenyen még tegnap a régi pénzérméidet kicserélte enoszukei érmékre. Most az erszényedben így három me – három négyszögletes ezüstérme lapul.
- A kikötőben a Minnasó tisztje fog felszállni a hajóra. Maradj mögöttem, ne beszélj és ne csodálkozz semmin! Akkor nem lesz baj. - Egy óra múlva kikötünk…
Odébb lép, ellenőrzi a hajóját a kikötés előtt, hogy minden rendben legyen. A kormány mellől Li mosolyog rád. Ő is segített csiszolni niarei nyelvtudásod, és mindig barátságos volt veled az úton.
*A több hetes hajóút után igencsak felcsillan a szemem, s valami belül bizseregni kezd arra a tényre, hogy elértük Enoszuke partját. Mint egy kislány csüngök a hajókorlátnál és figyelem a még igen pici partsávot, ahogy egyre közelebb érünk, s egyre nagyobb és nagyobb lesz. Lassan - legalább is a szemnek - haladunk, de ez nem veszi el a kedvem a bámészkodástól. Rég láttam már szárazföldet... Valahogy most mások a legénység tagjai. Komorságuk feltűnik. Nem tudok rosszra gondolni, fáradtak lehetnek, elcsigázottak, bizonyára már a kikötői pihenést szövögetik magukban. Kubuta megjelenésére köszöntöm. Ő is elkomorul a partsávot nézvén. Nem kérdezek, úgy érzem nem helyes. Szavait csendben hallgatom. És egy aprót bólintok, hogy megértettem mit mondott. A pénzem is megvan, és hálás szemekkel nézek a már-már nagybácsikámnak tenintett kereskedőre - még erre is gondolt.* - De ha kérdeznek, akkor válaszolhatok ugye? ^^ Összekészítsem a cuccom, vagy ráérek, ha kikötött a hajó? - *kérdem tőle, majd a válaszai után még egy picit elnézem ahogy komoran tovább áll. Már nagyon kíváncsi vagyok miért ilyen mindenki, így amikor tekintetem találkozik a rám mosolygó Li tekintetével automatikusan felé lépek, oda megyek hozzá. Kedves és segítőkész fiú - vagyis már férfi... * - Jó reggelt. Ma még nem is köszöntöttelek Li. ^^ Mondd, a kikötés miatt és az utána következő ellenőrzés miatt ilyen feszült mindenki? Látom a komor tekinteteteket... Aggaszt kicsit.
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
_______________________________________________________________ JK: Kita Helyszín: A Napfény fedélzete – Keleti óceán Időpont: Pyarron szerinti 3701 – Virágok hava, 2. nap - Reggel _______________________________________________________________
Kubota megborzolja kissé a hajad, aztán válaszol. Bár a mozdulat vidámságot tükröz, a hangja továbbra is komor.
- Persze Kita! Ha kérdeznek, válaszolni illik… Igen, menj és csomagolj össze. Egy óra múlva kikötünk.– és elsétál.
Li érdeklődve nézi, ahogy közeledsz. Nagyjából a kormányállás tövében járhatsz, amikor elsötétedik előtted a hajó látványa és egy másik helyet látsz magad előtt…
… Egy raktár előtt lehetsz, legalábbis a nagy épület ajtaján betekintve felhalmozott árukat látsz magad előtt. De a figyelmed nem ez, hanem a raktár előtt zajló harc ragadja meg. Egy fiatal, tán alig 20 éves lány hajladozik az őt körülvevők gyűrűjében. Bámulatos technikával küldi egymás után az ellenfeleit a földre, bár azért ő is kap rendesen. A ruhája az a khitama, amit te is kaptál Kubotától ajándékba. A lány veled egy magas lehet, mozgása igen iskolázott. Ilyen stílust még nem láttál a hazádban. Hamar nyerésre is áll, ekkor viszont egy nyílvessző találja el. A vessző a hátába fúródik, megremeg, majd lassan a földre hanyatlik. Megfordulsz, és a ládák közül egy férfit látsz kilépni, kezében nyílpuska. Elvigyorodik, és odaint a társainak. Mindannyian egyszerű ruhákat viselnek, barna, szürke, törtfehér színekben. A nyílpuskás egy kicsiny kecskeszakállt hord, a lábánál egy málhazsák…
Újra a hajón vagy, Li kissé furcsán tekint rád. Bár érzed, hogy csak pár pillanatig tartott a látomásod, az arcod biztos furcsa lett. Felsétálsz hát hozzá és felteszed kérdéseid… Li egy pillanatra még hökkent arcot vág, aztán újra mosolyog Rád.
- Jó reggelt Kita! A kikötés? No nem igazán a kikötés miatt komorak a srácok. Igaz köze van hozzá… Tudod egy niarei számára Enoszuke mindig is a Száműzött birodalma marad. Rossz szájízzel jövünk hát ide. De a haszon miatt megéri. Az is benne lehet a dologban, hogy ezeken a partokon hamar elvesztheti az életét a matróz. De azért örülünk is! Megúsztuk az Átok hatását… Este biztos ünnepelünk majd, ha van kedved, tarts velünk!
*A több hetes kihagyás után ezek a képsorok meglepnek és megijesztenek. Ismét halálról szólt... de nem értem, hisz a lányt, kit láttam nem ismerem. A támadó légszomjam hamar legyűröm - szerencsére már rég megtanulltam kezelni az ily hirtelen feltörő képek hatását. Megrázom fejem, majd Lire tekintek. Egy kis félszeg mosollyal lépek hozzá. Kérdésemre a válaszát csendben hallgatom. Hát... én ezt annyira nem tudom átérezni... Meséltek sokmindent a hajó út alatt, de én nem tudom eldönteni mi az igazságtartalma, és mi az ami már csak hozzácsapódott... Meghökkenek amikor meghallom, hogy az esti ünneplésre hív. Elpirulok, s lesütöm a szemem.* - Öhm... öhhh... Tudod, hogy én nem vagyok.... nem vagyok jó társaság egy mulatságban... Én... nem szeretném elrontani az estéteket... - *rá-rá pillantok, de tovább is kúszik a tekintetem. Zavarban vagyok, de nagyon. Nézni kezdem az egyre közelgő szárazföldet, majd kimentem magam* - Már nagyon közeledünk Li... azt hiszem hagylak a kormányzásra figyelni. *Ezzel - ha csak nem akadályozza meg - kissé meghajolok előtte és lesietek a kabinomba. Bár nincs szétpakolván jóformán semmim, de pakolászni kezedek. Valamivel legalább is le kell foglalnom magam...*
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
_______________________________________________________________ JK: Taro Helyszín: Hónicsi előtt Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel _______________________________________________________________
Elindulsz hát az ösvényen a város felé, igazán nincs messze. Egy óra séta, és máris a város kapujában állsz. A kapun a város és a Szuva klán zászlaja lobog, jelezve, hogy a Szuva-amatu a városban tartózkodik. A kapuban, ahova egyedül érkezel, három városőr posztol, narancs-szürke ruhákban. Mellükön a város monja van hímezve a ruhájukra. Kezükben jahíta, övükben sótó. Mindhárman deininek. Természetesen megállítanak.
- Konnai sa, sugasa! Szép időnk van a sétára, nemde?– hajol meg az Első Őr. Nem túl mélyen, de udvariasan. - Közölnéd neved és jöveteled célját?
Jaeda no Kaito no Taro Hónicsi előtt _____________________
Egy sebes fuvallat reppent át az alacsonyan járó nap szikrázó fényében fürdő harmatos reggeli tájon, megborzolva a rizsföldek szegélyezte, Hónicsi városába vezető szűk ösvényen kimért léptekkel haladó, magányos alak monnal díszített szürke-fekete ruháját. Mellette a mélyen, az elárasztott rizsföldeken hjakusók tucatjai végezték munkájukat a boka fölé érő hideg vízben. Néhányuk, akik az út melletti földeken dolgoztak, feltekintettek a magányosan vándorló, övében fekete tokban nyugvó kardpárt viselő férfira, és illedelmesen meghajoltak a muszatasi felé, majd visszatértek hálátlan dolgukhoz. A férfi nem méltatta figyelemre őket, némán sétált tovább, csak néha pillantott ki éjszínűre lakkozott ijoszagája alól, mely árnyékba borította hosszúkás arcát.
Az ösvény egy úttá szélesedett, amikor a fallal körülölelt, a tengermelléken elterülő kikötőváros közelébe ért. A táj csendes és nyugodtnak tűnt, csak a falakon belül lehetett hallani a felpezsdülő élet moraját. A kapu előtt - mely felett ott lengedezett a Szuva klán monjával ellátott zászló, három, Jahítával és sotóval felfegyverzett deinin állt őrt a város színeit viselve.
A férfi megtorpant amint a széles lapuhoz érkezett, és mélyen arcába húzott ijoszaga alól feltekintett az elé lépő narancs-szürke ruhás őrre. - „Konnai sa, sugasa! Szép időnk van a sétára, nemde?” – hajolt meg nem túl mélyen, de illedelmesen az Első Őr – „Közölnéd neved és jöveteled célját?”
- Konnai sa, deinin! – válaszolta enyhén meghajolva a sugasa, megadva a kellő tiszteletet, de nem a deininnek, hanem annak, amit képviselt, a városnak.
Egy pillanatra tekintete a kapu felett, a gyenge sós illatú szélben lengedező narancs-kék színű, megtépázott virágfejt ábrázoló monnal díszített zászlóra vándorolt, mely jelezte, hogy a Szuva amatu a városban tartózkodik. Egy lélegzetvételnyi időre elgondolkodott, majd kúpkalapját egy mozdulattal hátralökte, és fiatal, sápatag arcán egy széles mosoly terült el, miközben ismét a deininre tekintett.
– Igen kellemes a napfény, és a lágy tengeri szellő felüdít ebben a korai órában. Idefele jövet egy igen élvezetes látványban volt részem. Ámbár, még nem jött el az ideje, de egy közeli domb magányos cseresznyefája már virágát bontotta… A nevem Kaito no Taro, és a közelgő Hannai ünnepre érkeztem Hónicsi méltán híres városába.
"Nem az vagy, akinek születtél, hanem akivé magadtól lenni tudsz." Karakterek: Nichen de Corynian - Erigowi lovag (XIV. Zászlóháború)
_______________________________________________________________ JK: Taro Helyszín: Hónicsi előtt Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel _______________________________________________________________
_______________________________________________________________ JK: Hiro Helyszín: Siga han, egy út menti fogadó Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - reggel _______________________________________________________________
Egy kakas kukorékolására ébredsz fel, nyugtalan álmodból.
A kitaszítottak és Család nélküliek helyzete cseppet sem irigylésre méltó, s mint szinte az egyetlen túlélő a Családodból, még a magány is ront helyzeteden. Névtelenül, Háztalanul, csak a fegyvereid társaságában távoztál a régi Klánod földjéről. Estére ebbe a nevenincs fogadóba értél, miután a határon el kellett viselned az őrség megvető tekintetét. A lefelé fordított legyező szinte gúnyosan gyűrődött meg ruhájukon, ahogy a hátukat mutatták neked.
Immáron teljesen ismeretlen vidéken jársz, de abban biztos vagy: semmivel sem lesz könnyebb a helyzeted azzal, hogy itt nem ismerik a Családod szégyenét. Hiszen továbbra is csak egy ragaen vagy, egy Kitaszított…
A szállásod egyszerű, a fogadó egy földszintes épület, négyszögletes alaprajzzal, belső udvarral. Az udvar egyben gyakorlótér is egyben, az erre járó vándorok használják napi tréningjük elvégzésére. A kicsiny szobából, ahol elszállásoltak egyből ide nyílik a tolóajtó. A szoba berendezése merőben puritán, egy futonon és egy ládán kívül semmi sincs benne. Étkezni a nagyteremben lehet, ahonnan a hátsó udvar felé nyílnak - a konyhán kívül - az ajtók… Az udvart körbeölelő tornácról nyílnak a szobák és a közös fürdő ajtaja.
Ruhád, felszerelésed a sarokban, ahol hagytad. Egy éjszakára fizettél szállást, de egyenlőre még senki nem foglalkozik veled.
*Álmosan nyújtózkodom fekhelyemen, majd néhány percnyi tétovázás után felkelek.*
<Hmmm... jól esne egy kis friss, hűvös víz...> *némán kivonulok a fürdőbe megmosakodni, ha találkoznék valakivel csupán biccentek, semmi több...
Majd visszatérek a szobámba, tiszta ruhába öltözöm (a használtat a hátzisák aljára csomagolom), felöltöm a fegyvereimet, majd az étkező részhez megyek, hogy egy nagy tál rizzsel és egy kevés hallal nyugtassam korgó gyomrom.*
<Kiváncsi leszek mit hoz a mai nap... és a holnap... de itt legalább már nem ismernek... egy vagyok számukra az utazók közül... de óvatosnak kell lennem... vadászhatnak rám, túlélő vagyok. S mint túlélő, hiba a számításukban. Zaemon sensei is azért vállalta a bújkálást, hogy engem védjen... miatta sem hagyhatom magam... Meglásd Kurodai, a noraik vére mossa tisztára a Mei család nevét!>
_______________________________________________________________ JK: Hiro Helyszín: Siga han, egy út menti fogadó Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - reggel _______________________________________________________________
// Off: Kurodai –ra gondolsz ugye? //
A fürdőbe menet senkivel nem találkozol, egyedül egy ezó-kinézetű férfit látsz az udvaron elmélyülten gyakorolni. Láthatóan a botvívás a választott fegyverneme, elegáns köröket ír le dó-jával. Szürke ruhája alapján hjakusónak mondanád, de gondosan borotvált feje óvatosságra int: ez egy szerzetes, és mint olyan, a társadalmi kasztokon kívül áll bizonyos értelemben.
A fürdő is üresnek bizonyul, egyedül egy öregebb szolga csoszog egy ronggyal a kezében egy vödörhöz. Táskás szemekkel rád mered, majd meghajol kissé, öregesen. Aztán szó nélkül távozik.
A fürdés felfrissít, lévén hogy minden általad fellelt víz hideg volt. Gyorsan végzel is a tisztálkodással, majd felszerelkezel fegyvereiddel, és a holmidat a válladra dobva elhagyod a szobádat. A faragott és megkopott fa-oszlopok között rá-rá pillantasz a gyakorlataival elfoglalt szerzetesre. A szobád a fogadó jobb hátsó részén van/volt, így végigsétálsz a teljes oldalsó – az udvar felé nyitott – folyosón. A megvetemedett deszkapadló nyikorog lépteid alatt, a piros festék pedig a fa oszlopokon már rég halványra kopott. Ráférne egy felújítás a fogadóra, az már biztos.
Az étteremben néhány korán kelő utazó: egy kereskedő, két kézműves, kik az árujukkal igyekeznek ki tudja honnan – ki tudja hová… A reggeli egyszerű, de laktató: a rizs is és a hal is frissen készült, a fogadós egyik suhanca tálalja eléd.
- Dzaimasz'! Parancsoljon, a reggelije, szei! Itaimasz'!
Még gőzölög a rizs, mikor nekilátsz a tasijaiddal.
*Biccentéssel köszönöm a reggelit, majd csendesen, nyugodtan falatozok, s élvezem a friss, meleg, főtt étel ízét. Közben néha lassan szétnézek, hogy mi történik körülöttem. Egy ideig figyelem a szerzetest is...*
<Bottal vívni? Elég furcsa, de kíváncsi lennék mit tudna a taito-soto párosom ellen...>
*Majd a kereskedők felé pillantok, felmérem őket mennyire lehetnek tehetősek*
<Vajon nem e lenne szükségük egy kardforgató kíséretére az árujukhoz?>
_______________________________________________________________ JK: Hiro Helyszín: Siga han, egy út menti fogadó Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - reggel _______________________________________________________________
Az udvar felé nyitott étkező rész teljes rálátást nyújt az „edzőhelyre”. A szerzetes mozgásán látszik, hogy komolyan veszi a gyakorlatokat, sima, gyakorlott mozdulatai mindennapi edzésről árulkodnak.
A kereskedő ruházata semmi kirívót nem árul el neked, a két kézműves viszont határozottan a szegényebb kategóriába esik. Toldozott, foldozott nadrágjuk, és origájuk erről árulkodik.
A kereskedőre rebben újra tekinteted, ki épp befejezi reggeli teájának szürcsölését, mikor egy deinin lép be az ajtó nélküli bejáraton. A fegyverzete nem igazán elegáns, inkább hatékony: egy usinó – kétfejű csatabárd – az.
Megáll a kereskedő előtt és mélyen meghajolva, halkan közli vele: - Mijami szei! Indulásra készen állunk. Javasolhatja szolgája, hogy mihamarabb tapasztaljuk meg az út porát? Nyugtalanító híreket kaptunk a közeli faluból. Ne vessünk a farkasoknak csalétket, ha nem akarunk találkozni velük…
A kereskedő elgondolkozva teszi le teáját az asztalra, majd enyhe mosollyal válaszol: - Udjiró! Ha félsz a farkastól, akkor miért nem hoztál több vadászt? Nem szeretem a rohanást, és nem vagyok hajlandó nyúlként rohanni a farkasok előtt. A bátorságod ismerem, az embereidet viszont te válogattad össze. Most azzal főzöl, amid van. Fél óra múlva indulunk.
<A kereskedő lesz az én emberem... Tehetősebbnek tűnik, és ahogy nézem gyengébb kísérete van mint amire szüksége lehet... pénz szagot érzek> -s akaratlanul is elvigyorodom...
*Befejezem a reggelimet, majd a kereskedő asztalához lépek, s biccentek felé.*
- Bocsásson meg uram, hogy zavarom, de akaratlanul is fültanúja voltam az előző beszélgetésüknek. Raen vagyok, szolgálatára. Harcos, zsoldos, kinek hogy tetszik. Amennyiben nem érzi tökéletes biztonságban magát, bízva számíthat kardjaimban ha szükség mégis úgy hozza. Tegyen próbára, ha nem hisz szavamnak!
<Hátha bedől az öreg, legalább lesz egy kis pénzem... néhány me sosem árt >
_______________________________________________________________ JK: Hiro Helyszín: Siga han, egy út menti fogadó Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - reggel _______________________________________________________________
A kereskedő enyhén meglepett arccal fordul feléd, majd alaposan végigmér. Tekintete a pimaszság határát súrolja, régebben ezért már a fejét vetted volna. Lassan leteszi teáját, és biccent feléd.
- Konnai sa! Én Mijami Iaitomo, Harmadik Rangú kereskedő vagyok a Kunejori Klán, Hassza hanjából. A védelmemről az Udjiró-Csapat gondoskodik. Ha munkát szeretnél, Udjirónak kell bizonyítanod.– int a bejárat felé. A harcos, akit az előbb láttál, valószínűleg amióta a kereskedőhöz léptél figyelemmel kíséri a fejleményeket. Szürke harci öltözete, és barna origája tapasztalt harcosra utal.
- Udjiró! Ez a ragaen felajánlotta szolgálatait az utunk hátralevő részére. Mi a véleményed?– kérdezi a kereskedő a vezetőt.
Udjiró végigmér, ezúttal viszont kritikus szemmel méregetnek, láthatóan a harckészségedet szeretné felmérni. Aztán meghajol a kereskedő felé. - Mijami szei! Sajnos nem hiszem, hogy a szűkös anyagi keretünkbe beleférne még egy harcos felbérlése a hátralévő tíz napra.
- Ezen segíthetünk, ha a fickó alkalmas a feladatra.– legyint Mijami.– De alkalmas-e? Hívj be egy emberedet, és ha legyőzi, akkor felbéreljük.
Udjirónak nem igazán van ínyére a dolog, ez a kissé sápadt arcán azonnal látni, de szó nélkül távozik.
A kereskedő feléd legyint:
- Ott a porond, ellenfeled hamarosan megérkezik. Ha sikerül győznöd, napi 50 bant fizetek a munkádért, és napi kétszeri étkezést.