_______________________________________________________________
JK: Haome Shi-En no Munemoto
Helyszín: Csidza han, Kyoshu szigete, a Asegai városa és a Bambuszliget
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve, Hóviharok hava, 15-ik nap, este
_______________________________________________________________
Mikor nem szállsz a nyergében, hanem a kantárnál fogva vezetni kezded Oni először makacsul ellenáll. Pár pillanat győzködés után azonban útnak indul, de egyáltalán nem vagy benne biztos, hogy tényleg te vezeted az állatot. Végül is elindultok a Bambuszliget felé az esti forgalomban. Az utcák tiszták és világosak, szinte minden házról emberfejnél is nagyobb papír lámpák lógnak, az utcák kereszteződésének közepén, pedig egy-egy vastag kőoszlopon álló lobogó lángú lámpa áll. A város maga jól megtervezett, a párhuzamosan futó utcákban szinte lehetetlen lenne eltévedni.
Jori, ahogy kérted kantáron vezeti a felmálházott lovat, pár lépéssel mögötted haladva, épp annyira, hogy egy-egy halk szóval jelezhesse merre kell menni. Miközben próbálod éberen figyelni a környezetet, hiába tudod, hogy nem vagy "egyedül" nem látsz semmi feltűnőt. Mindenki siet a dolgára, persze, megadják a neked járó tiszteletet, többen hasra is vágják magukat előtted. Hiába... a ruhádra varrt mon könnyen elárulja, hogy melyik osztályba tartozol, ha pontos származásod titok is marad.
Jori viszonylag hamar elnavigál a teaházig. Az épület már messziről felismerhető, ugyanis a falára értő kezek bambusznád mintákat festett, sőt, ahol lehetett ezt a növényt használták építőanyagnak és díszítésnek is. A kétemeletes épület nagyon kellemes és bizalomgerjesztő benyomást kelt... ezt csak tovább növeli, hogy egy szó nélkül megjelenik két szolga, egyikük téged invitál be az épületbe, míg a másikuk Jorit vezeti az istálló felé. A szolga ki akarja kapni Jori kezéből a két kantárt, ám a fiú nem engedi. Nem bízza sem a felszerelést, sem Onit a másikra. A szolga egy mosollyal nyugtázza történteket, és eltűnnek az épület melletti kis utcában, ami úgy tűnik az istállóhoz vezet.
A Bambuszliget belső tere legalább olyan igényes, mint ahogy az kívülről látszott. Kellemes zöld színek dominálnak, mindenhonnan visszaköszön a hely neve. A fogadóba belépve egy nagy étkező, teázó fogad, 7-8 asztallal és tele vendégekkel. A terem jobb szélén egy huszonéves lány énekel édes hangon, miközben egy társa hosszú, oldalfúvós furulyán kíséri. A dal főleg tavaszt idéző természeti képekből áll, kis melegséget idézve a fagyos télbe.
A termet halk sustorgás tölti meg, többen beszélgetnek, teáznak, néhány már a vacsorájukat fogyasztják, két asztalnál pedig dzsít játszanak. Az ajtóval szemben egy rövid pult áll, ami mögött egy középkorú nő áll, sötét zöld khitamában. Ő hozzá vezet a szolga, majd csendben távozik.
A nő kedvesen Rád mosolyog, majd meghajol előtted, és tisztelettudóan várja, hogy megszólítsd. A vendégeken látszik, hogy mindegyik jómódú, kereskedők, hivatalnokok, muszatasit nem látsz.