<Hát lassan tényleg eljön az indulás ideje... Kár, hogy emiatt a heszomagari Hirote miatt nem tudtam elbúcsúzni Kóbó szeiszeitől. Most meg nincs rá idő, hogy megkeressem... Mindegy, biztosan megérti majd, ha levélben mondok köszönetet a tanításért és az elmúlt évekért. De ahogy mindig is tanította:"Huen icsi!" Hát legyen így!..
A felszerelésemet cipelő szolgát utasítom, hogy segítsen a másiknak a málházásba - és hogy két szeme legyen a vértemre. Ezután odalépek Onihoz, és enyhe főhajtással halkan a nevén szólítom - mint egyik muszatasi a másikat.
Jól tudom, hogy a látszat ellenére szempárok tucatjai figyelhetik az udvart, s a hozzájuk tartozó elmék mind azt firtatják, hogy mi lesz ezután a klán, a család és az ő sorsuk. Igyekszem hát úgy viselkedni, hogy ne legyen okuk kételkedni a rátermettségemben, bátorságomban - na meg abban, hogy visszatérek...
Szóval miután túlestünk Onival a "formaságokon" nyeregbe szállok - ha lehet, segítség nélkül. Aztán szoborrá merevedve, egyenes derékkal és szigorú arckifejezéssel megvárom, míg a szolgák végeznek. Nem nézek anyámra - ebben a helyzetben biztosan lenne olyan, aki ezt gyengeségnek értelmezné...
Mikor minden kész, jelzek a másik szolgának, hogy indulunk, és a lovat egyenlőre lépésre fogva valóban elindulok.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
_______________________________________________________________ JK: Haome Shi-En no Munemoto Helyszín: Csidza han, Kyoshu szigete, Kyoshu városa Időpont: Dzukija-korszak 179. éve, Hóviharok hava, 15-ik nap a Főnix órájának végén _______________________________________________________________
Oni büszkén megrázza a fejét, majd amikor a nevén szólítod, elismerően bólint. Mozdulatain át is érződik micsoda remek jószág, de az is, hogy nem lesz egy könnyen bárki "hátasa". Azért még engedi, hogy a nyergébe szállj, de kissé nyugtalanul és méltatlankodva topog alattad.
A szolgák secperc végeznek, és bár szegény kis utazóló, rendesen fel van pakolva, látható unott egykedvűséggel veszi tudomásul terhét. A fiú jelzésedre, azonnal nyeregbe pattan és illő távolságban lemaradva követ Téged és Onit. Senki sem szól semmit, néma, gyászos, de büszke a búcsú. Senki sincs megtörve, egy igaz Haome-t nem is lehet.
Kyoshu kis városa nincs messze, elég hamar oda is értek a latyakos időjárásban. Hűvös van, de nem eléggé,hogy az éjszaka lehullott hó, meg maradjon. Hiába itt a szigeten mindig furcsán enyhe volt az idő. Legalábbis ezt mondták szüleid, hisz te magad nem tudod milyen is az élet ezen a szűk, de számodra kedves világon kívül.
A "város" alig több, mint néhány tucatnyi ház, két folyton rivalizáló fogadó, valamint a kikötő amiben a kisebb nagyobb halász ladikok mellett, most egy nagyobb kereskedő hajó, és ringatózik. Persze mindenki gondolkodás nélkül vágja hasra magát a hideg, havas, sárba ahogy elhaladtok a városban.
A kikötőben a megszokott olajozott munkamenet nyugodtsága érezhető, kivéve a kereskedő hajó környékén, főleg annak a raú képűnek köszönhetően, aki folyamatosan ordítozva, küldi munkára a matrózokat. Jól láthatóan elege van már a szárazföldből. A szolga épp a derest szerszámozza fel és adja rá a málhákat, mikor megérkezel.[/i]
A jó kapcsolat kialakításához időre lesz szükség - ennek jegyében óvatosan lovagolom meg Onit, nagyobb kunsztokra egyhamar nem vállalkozunk... Lépésben tesszük meg az utat a kikötőig.
Az Erődtől jókora távolság megszólítom a szolgát, aki egy ideig az útitársam lesz. Szeretnék megfelelő kapcsolatot kialakítani vele, ezért kissé megenyhülve beszélgetésbe elegyedek vele; megtudakolom, hogy mi a neve, mihez ért (különösképpen a fegyverek, a lovak és a főzés terén), és hogy járt e valaha a szigeten kívül.
A "városba" érve megint megpróbálom a mord ifjú nemest adni - had lássák az itteniek is, hogy ki az udzsi következő amatuja...
A kikötőben nem vesztegetem az időm nézelődéssel; egyből a kereskedelmi hajó felé veszem az irányt, és megszólítom a rau-képű, kellemetlen modorú figurát. Bár a felszínre törő emlékképek hatására...
<...A kikötő, a városka lángokban... Az Erőd is... Rauk törtek ránk!.. De hogyan jutottak be?.. Áruló; csak így lehet... Valaki a szobám felé közelít - az árnya tisztán kivehető a sodzsi falán a palotaszerte fellobbanó tüzek visszfényénél... Talán az öcsém, az anyám, vagy egy szolga az... De nem, akkor nem lopakodna, és nem lenne meztelen penge a kezében... Ó, istenek és az összes rjúszuk: segítsetek! A kezem ügyetlenül matat a dokanomat keresve... Nyílik a tolóajtó - senki sem tudja, hogy itt vagyok egyedül? - és egy patkányképű, félszemű martalóc áll a nyílásába, sotóval a kezében. Arcára torz vigyort rajzol a rémületem...>
...kedvem lenne itt és most lecsapni a fejét, mégsem teszem. Ehelyett eszembe idézem bölcs tanítóm szavait...
<"Fiam! Minden, mi eléd kerül az Úton - próba. A Sárkány szüntelenül próbára tesz, hogy bizonyíthasd: haladsz. Úgyis csak olyasmivel találkozol, amit képes vagy megoldani - vagy elrontani akár; csak rajtad áll. És ne feledd: minél nehezebb a próbád, annál szerencsésebb vagy, hiszen ez annak a jele, hogy a Sárkány képesnek tart a megoldásra...">
... és már-már kedvesen beszélek hozzá. Miután bemutatkoztam és meghallgattam az ő nevét is, megkérdem, hogy ezzel a hajóval érkezett e Hirote szei. Minthogy a válasz nyílvánvalóan igen lesz, megparancsolom, hogy az állataimat, a felszerelésem a szolgám és engem vegyen a fedélzetre, és haladéktalanul induljon vissza a szárazföld felé.
A berakodást magam ellenőrzöm, és - bár az emlékek kissé felzaklattak; kedvem lenne elvonulni - a fedélzeten maradok: ritkán utazom hajóval, és szeretném megtapasztalni, hogy milyen.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
_______________________________________________________________ JK: Haome Shi-En no Munemoto Helyszín: Csidza han, Kyoshu szigete, Kyoshu városa majd a Bisztos Szellő fedélzete Időpont: Dzukija-korszak 179. éve, Hóviharok hava, 15-ik nap, kora délután _______________________________________________________________
A fiatal szolga Joriként mutatkozik be, ahogy látod édesanyád jól választott, illedelmes és értelmes. Lovászfiúként dolgozott nálatok, így értelemszerűen jól ért a lovakhoz, de bevallása szerint főzni is tud, és tud bánni az egyszerűbb botokkal. Kissé csöndes természetűnek tűnik, ám ez lehet a társadalmi távolság miatt is. Ahogy meséli rájössz, hogy a családja együtt érkezett a szigetre a tieddel, és utánad alig fél évvel később született ő. Jori egyszerű vastag sötétszürke ruházatot visel, fekete haját 3-4 su hosszúságúra növesztette.
A városban mindenki kérdés és késlekedés nélkül adja meg számodra a tiszteletet.
A férfi valóban a hajó kapitánya, és már messziről rájössz, hogy nem kell indulásra biztatni. Nagyjából minden második mondatában, amikor nem a matrózaihoz üvöltözik, Hirotet emlegeti, hogy "mikor jön már az a tiszteletre méltó vigyorgó béka?"
Amint a közelébe értek, azonnal megtalálja a helyét és illedelmesen köszönt. Észre sem veszi pillanatnyi megingásodat. Röviden bemutatkozik, Nogeva Acutónak hívják és valóban ő a hajó (Biztos Szellő) kapitánya, kérdéseidre a várt válaszokat adja. -Természetesen velünk érkezett Hirote szei, méltóságos uram! Jöjjön kérem Uram megmutatom a kabinját!- ezután három unottan ücsörgő matróznak odaüvölti, hogy gondoskodjon a felszerelésről és az állatokról.
Acutó kapitány a kabinodhoz vezet, közben kicsit nehézkesen de rákérdez, hogy Hirote szei nem tart-e Veled az úton.
A kabin közel sem tágas, egy embernek pont elég. Mindössze egy egyszemélyes tatami, egy utazó láda a személyes holmijaidnak, és egy halolajjal töltött lámpás, aminek füstös lángja, épp csak biztosítja, hogy ne legyen vaksötét.
<Tudtam, hogy anyám Jorival sem nyúl mellé - bár ami a fegyverforgatásban való jártasságát illeti, az bizony hagy némi kívánnivalót maga után. De sebaj; ezen lehet segíteni... >
Nogevával megfelelő módon közlöm, hogy Hirote szei más feladatot kapott, ami egy ideig a szigethez köti majd, így rá hiába várunk. Egyben megkérdezem tőle, hogy hol fogunk partot érni, és meddig tart az út odáig. Végül pedig közlöm, hogy remélem mielőbb elindulhatunk - valamint azt is, hogy a kabinomban óhajtok étkezni.
Eztán, ha menni akar a dolga után, nem tartóztatom.
Ellenben utasítom Jorit ( lehetőleg úgy, hogy más ne nagyon hallja ), hogy a páncélomat és a nagím, valamint némi élelmet és meleg ruhát helyezzen el kabinomban, aztán pedig jöjjön utánam - magam pedig felmegyek a fedélzetre, mert szeretném látni az indulást (és nem mellesleg szemügyre venném a legénységet is...)
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
_______________________________________________________________ JK: Haome Shi-En no Munemoto Helyszín: Csidza han, Kyoshu szigete, a Bisztos Szellő fedélzetén Időpont: Dzukija-korszak 179. éve, Hóviharok hava, 15-ik nap, kora délután _______________________________________________________________
A kapitány kifejezetten megkönnyebbül, mikor közlöd, hogy Hirote hivatalnok nem tart veletek az úton.
Nogewa közli, hogy az út mindössze 10 kjaku, vagy egy kicsivel rövidebb is talán. Asegai városában fogtok kikötni, ami a Csidza hanhoz tartozó partvidék északi végétől nem messze áll. Ha a rjúszúk is úgy akarják, még a Bivaly órájának az első felében odaértek gond nélkül.
Kéréseidet szó és kérdés nélkül fogadja, majd Jorit akarná elrángatni az ő kabinjához. Valószínűleg a legénységi lakrészekhez közelebb, és ha lehet még puritánabb mint a tied. Amikor látja, hogy akarsz még a fiútól valamit, hagyja az egészet, és megy a dolgára sietve.
Jori csendben pillanatok alatt megteszi amit kérsz, legalábbis a meleg ruhát és az ételt illeti, a többi málhát nem tudta még magával cipelni. Mindenesetre amíg te a fedélzetre indulsz ő elintézi amit kértél.
A hajó fedélzetén végre újra friss levegőt szívhatsz, elsőre észre sem veted, milyen áporodott is lent a levegő. A Biztos Szellő indulása egyáltalán nem felemelő látvány, inkább mint amikor egy lomha macska megmozgatja tagjait és lassan arrébb mászik. Senki sem figyeli különösebben a távolodó hajót.
A legénység nem épp megbízható külsejű emberekből áll, de összeszokott, nyugodt és fegyelmezett csapatnak tűnik, akik már sok utat megjártak együtt a tengeren. Nogewának nem is kell már üvöltözni. Egy-egy parancsot vakkant a legénységnek, de inkább csak rutinból.
Lazán, egyenes tartásban a korlátnak támaszkodva állok; így szemlélem az elém táruló látványt. Jólesik a csend, bár ami azt, illeti, lehetőséget ad a gondolataimnak, hogy elmém sötét zugaiból előtűnve a figyelmemet követeljék...
<Hát, elérkezett ez is... Magam mögött hagyom az otthont. Persze sejtettem, hogy így lesz, de most... Ki tudja, mi vár rám?.. És ha elbukom, ki tudja, mi vár a családomra, az udzsira?.. Egy hataloméhes alak markában... >
Amikor Jori csatlakozik hozzám, önkéntelenül is fellélegzem kissé, hiszen jelenlétének hála figyelmem a jelen problémákra irányíthatom, míg sötét gondolataim visszahúzódnak elmém sötét zugaiba. Még nem vagyok elég erős hozzá, hogy mindent a felszínre engedhessek...
Mindenesetre halkra fogott hangon kezdek el beszélni Jorihoz. "-Jori nagyon figyelj, mert rövid leszek. Onnantól kezdve, hogy a sziget, mely eddig az otthonunk volt, eltűnik a láthatáron, halálos veszélyben vagyunk; én azért, mert az vagyok, aki, te pedig, mert a kísérőm vagy" - szándékosan nem használok alantas kifejezést, ezzel is jelezve, hogy a kapocs közöttünk megváltozott, mikor e hajó fedélzetére léptünk - "-Azonban ha mindketten megtesszük a tőlünk telhető legtöbbet, és ha a Sárkány is megsegít, akkor úrrá lehetünk a nehézségeken. De ehhez az kell, hogy tökéletesen bízzunk egymásban..." - Itt megállok a mondandómban, és ránézek - "-Mostantól bármikor szabadon szólhatsz velem, míg másképp nem rendelkezem. Mindenre figyelsz, és bármi gyanús dolgot észlelsz, akkor azonnal értesítessz. És, ha a Sárkány engedi, akkor meg kell tanulnod harcolni is...>
<Ha pedig jól szolgál, és tanúbizonyságot tesz arról, hogy nemtelen származása ellenére benne is megvan a hajlandóság Huen, Gaen és Bai követésére és méltó rá, akkor esküszöm az istenekre és minden rjúszúra, hogy naggyá teszem. De ha nem... Ha elárul vagy elhagy vész idején, akkor... Akkor vesznie kell!>
Hangosan azonban csak ennyit teszek hozzá: "-Most pedig Jori, kérlek, szolgálj fel számomra egy könnyű ebédet abból az elemózsiából, melyet magunkkal hoztunk..." - <Hisz' nem akarjuk, hogy oly közel az otthonhoz ételméreg végezzen velünk, nemde?..>
Étkezés után közlöm vele, hogy amíg ki nem kötünk, velem marad - én pedig kimegyek a fedélzetre, hogy kiélvezhessem a tengeri út minden szépségét. Mert bizony van egy olyan érzésem, hogy bár papírforma szerint csupán néhány napos küldetést teljesítek, egyhamar nem látom viszont a szigetet...
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
_______________________________________________________________ JK: Haome Shi-En no Munemoto Helyszín: Csidza han, Kyoshu szigete, a Bisztos Szellő fedélzetén Időpont: Dzukija-korszak 179. éve, Hóviharok hava, 15-ik nap, kora délután _______________________________________________________________
A hajó elég lomhán halad és amint igazándiból elhagyjátok a kikötőt a legénység is nyugodtabb tempóra vált. Furcsa érzés a folyamatos hullámzás, bár viszonylag nyugodt a tenger, mégis kellemetlen, hogy nem érzed biztonságosnak a lábad alatt a talajt.
Jori érkezte azonban mind erről, mind a jövődet firtató gondolataidról is eltereli a figyelmed szerencsére. A fiú kissé meglepetten néz az őszinte, és legfőképpen közvetlen szavaid hallatán. Miután befejezted mondanivalód nem nagyon tud megszólalni, csak meghajol és elsiet a kabinodba. Hiába, egész életében megszokta a néma szolga szerepét, akit jobb, ha az Úr se nem lát, se nem hall.
Mikor követed a szállásodra, ismét érzed a folyamatosan mozgó talaj okozta kellemetlen érzést.
A kabinban Jori egy nagyobb tálban főtt rizst készített, amit egy szója szósszal, szárított hallal tálalt, melléje két kisebb tálkában savanyított gyömbér és uborka. Valahogy még sikerült megmelegítenie is a rizst, mert enyhén gőzölög. Remek az illata, meg is kordul a gyomrod a kissé kései ebéd miatt.
Reméltem is, hogy sikerül kizökkentenem Jorit, hiszen az új helyzet új embert kíván - legalábbis szerintem. Mindenesetre figyelni fogom...
A folyamatos inbolygás már annál jobban nyugtalanít - csak az vígasztal, hogy nemsokára túl leszek ezen is. Remélem, hogy nem fogok émelyegni, és eltökélem, hogy amíg a hajón vagyunk, csak keveset eszem - így kevesebbet kell hánynom is alkalomadtán.
Friss eltökéltségem aztán alaposan próbára teszi a Jori által összeállított ebéd: a gyomrom hangos korgással jelzi, hogy bizony a rendszeres - és kiadós - étkezésekhez van hozzászokva. Azért igyekszem nem belakni...
Az ebéd végeztével ismét Jorihoz fordulok: "-Meg kell hagyni, igazi varázsló vagy..." - mondom mosolyogva - "- Ez igazán ízletes volt!.. Most kérlek készíts nekem teát!"
Amíg ezzel foglalatoskodik, én ismét a gondolataimba merülök - ám most a jelen gondjai járnak az eszemben. Végül néhány halkra fogott szóval megosztom kísérőmmel, amire jutottam: "-Jori, ha hinni lehet a kapitány szeinek, akkor késő délután lesz, mire a kikötőbe érünk - tehát ott fogunk éjszakázni. Mostantól nem mondod ki a nevem és nem említed senkinek sem... Bárki kérdezi, csak egy muszatasi és kísérője leszünk a Haome udzsi szolgálatában... Megértetted?"
<Ez lesz a jó Jori első komolyabb próbatétele... Elválik, hogy milyen fából faragták...>
A hajóút hátralevő részét a fedélzeten szeretném eltölteni; így talán nem olyan kellemetlen a folyamatos inbolygás, és talán az idő is gyorsabban teli... Hiába, nem tölt el lelkesedéssel a tudat, hogy egy rakás haramiaképű tengerjáróval kell egy fedélzeten utaznom...
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
_______________________________________________________________ JK: Haome Shi-En no Munemoto Helyszín: Csidza han, Kyoshu szigete, a Bisztos Szellő fedélzetén Időpont: Dzukija-korszak 179. éve, Hóviharok hava, 15-ik nap, kora délután _______________________________________________________________
Jori meghajol és a táskájából néhány kis dobozkát vesz elő, valamint egy egyszerű fém teáskannát és egy kisebb fa tálcát. -Azonnal jövök Uram, sajnos melegíteni, csak a konyhán tudok.-ha engeded azonnal elsiet, és úgy negyed rúdnyi idő múlva vérkezik vissza.
Miután felszolgálta a teát és elmondtad amit gondoltál, a fiú újra meghajol. -Megértettem Uram, de akkor hogy szólítsam, ha esetleg kérdezik, mit mondjak?
Mikor a rövid beszélgetés után felállsz, hogy kimenj a fedélzetre úgy érzed kicsúszik a lábad alól a talaj. A hajót úgy látszik egy nagyobb hullám érte, gyomrod pedig mintha hirtelen bukfencet vetne. Csaka Sárkánynak kösznheted, hogy ennek ellenére az ebéd benned marad.
-Jól van Uram?- kérdezi Jori, minden bizonnyal úgy is nézel ki, amilyen cefetül is érzed magad.
<Az istenekre, hát úgy nézek ki, mint aki jól van?!> Azonban a következő pillanatban rádöbbenek, hogy Jori nem tehet semmiről, így megpróbálok hamar úrrá lenni a hirtelen támadt haragomon, és higgadtan válaszolni neki. "-Már jobb, de egy pillanatra... Nos, azt hiszem, hogy az út hátralévő részét inkább a kabinban várakozva tesszük meg..."
<Nem fogok egy rakás rau előtt gyengeséget mutatni... Hála a Sárkánynak, hogy nem köszönt vissza az ebéd; és nem adom meg nekik azt az örömet, hogy gyenge és kiszolgáltatott helyzetben lássanak...>
Úgyhogy az előzetes tervekkel ellentétben a hátralévő néhány órát a kabinomban egy tál társaságában szándékozom megtenni.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
Az utad a kabinban eseménytelenül telik, hála a Sárkánynak. Nah persze azt az egyet leszámítva, hogy mindvégig csak a tálba tudtál bámulni. Az étel benned maradt, és a büszkeséged is sértetlen a matrózok előtt. Azonban az gyomrod már nem áll ennyire fényesen és egyáltalán nem hálás.
A több órás ücsörgés a tál felett, a büdös, és levegőtlen helységben egyáltalán nem tett jót a szervezetednek. Ha lehet még rosszabbul érzed magad, mint az előbb. Jori kérés nélkül hozott be neked egy kancsó friss vizet, és egy másik tálban benedvesített egy kisebb kendőt, ha esetleg le akarnád hűteni az arcod.
Órák múlva.. (ami számodra egy örökkévalóságnak tűnt) kopognak az ajtón, Jori résnyire nyitja, így akárki is áll kint nem láthat be. Útitársad pár szót suttog, majd a kapitány hangját hallod ahogy válaszol.
-Áh jól van... hát lassan jó lenne ha felébredne, egy negyed rúdnyi idő múlva kikötünk.
Úgy tűnik a tengeri megpróbáltatásaid véget értek és lassan befuttok Asegai városába.
Bár igyekszem uralkodni a vonásaimon, az biztos, hogy felvillanyoz a hír, amit a derék kapitány közöl... <VÉGRE!!! Hála a Sárkánynak és az összes isteneknek - szárazföld!>
Azért csak akkor merészkedem elő a kabinból, mikor az imbolygás végképp megszűnik - tehát a hajó kikötött. Akkor viszont a tőlem terhető legdélcegebb tartással és leggőgösebb arckifejezéssel hagyom el a hajót, hogy aztán a partról ellenőrizzem a felszerelés és a lovak partratételét.
Később, ha ezzel végeztünk - és mivel közben nagy valószínűséggel besötétedett már - hálóhelyet kell keresnünk éjszakára. Megkérem hát Josit, hogy érdeklődjön effelől egy megbízható ábrázatú közrendűnél. A szállás legyen tiszta és jól felszerelt: rendes fürdő és esetleg masszázs, megfelelő szoba, szórakozási lehetőség... Nem feltétlenül akarom mindet igénybe venni, de szeretnék nem fetünést kelteni... Biztos vagyok benne, hogy jó rokonom emberei figyelik minden lépésünket - szeretném hát, ha egy teljesen átlagos utazó látszatát kelteném; és nem utolsósorban próbálom figyelni a környezetem, hátha kiszúrom a "szemeket" és "füleket"...
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
_______________________________________________________________ JK: Haome Shi-En no Munemoto Helyszín: Csidza han, Kyoshu szigete, a Asegai városa Időpont: Dzukija-korszak 179. éve, Hóviharok hava, 15-ik nap, késő délután _______________________________________________________________
Igyekszel méltóságteljesen és sebezhetetlenül a fedélzetre lépni, ám ez még nem biztos, hogy sikerült. Gyomrod és tested még mindig gyenge, és az arcod is minden bizonnyal hasonlatos színű, mint a... nos ebbe jobb nem belegondolni. Azonban ilyeneken nincs is időd gondolkodni, hisz Asegai eléd táruló képe, teljesen magával ragad. Hát igen, ez már város, még ha a Birodalom szempontjából csak egy kisebb, számodra mégis a legnagyobb, mit eddig láttál. Asegai nem csak egy nagyobbacska falu, mint Kyoshu, lüktet benne az élet, és a feszültség éppúgy. A város kikötőjében már nem kis halász hajók, hanem lomha és testes kereskedő hajók ringatóznak a tiétek mellett. Még innen is könnyen látod, hogy a város határát erős fal jelzi, sőt még néhány őrtorony tetejét is látod, amin a Haome udzsi monját viselő zászló lobognak büszkén, de nem magányosan. A tornyokon és a falon is több póznáról is hosszú, több rís színes ima zászlókat fúj a szél. Közel a határ, amin túl már a démonok az urak. Ha északnak tekintesz a nyílt víz felé, a láthatár alján beteges fekete sáv húzódik, ami bár hajszálvékony, mégis tisztán látható. Semmi kétséged afelől, hogy ugyan túlságosan messze van ez az átkos határvonal, mégis az itteniek számára nagyon is élő fenyegetést jelent.
A partra szállás és kipakolás mindenféle incidens nélkül befejeződik, Jori gondosan elrendezi a lovakat és málhákat. Mikor végeztek, kérésednek híven el kezd érdeklődni a megfelelő szállás iránt. Elvegyülni a tömegben nem lenne nehéz hisz nagy a nyüzsgés, mindenféle rendű és rangú embereket látsz, a tarkopasz rakiminektől, egy kopott ruhájú ragaenen át, Családod monját viselő alsóbb rangú tisztviselőig mindenki.
Jori egy-két katényi idő múlva már friss információkkal ér vissza. -Két fogadót, illetve teaházat említettek, ahol szállást is lehet kapni és megfelel Uram rangjának. Az egyik, a Menedék pusztán egy rövid sétára van, még a kikötő környékén, a másik, a Bambuszliget már beljebb található. A közelebbinek van saját fürdője, a másodiknak ugyan nincs, de közvetlen szomszédságában egy jó minőségű fürdőház működik, ahol több fajta szórakozási lehetőségre is berendezkedtek. Merre induljunk Uram?
<Hm. A közelebbi fogadó csábító - elvégre rám fér a pihenés ezután a kimerítő út után... Ugyanakkor nem voltam még ekkora városban... Mióta is? És ha néhány nap múlva nem lesz tovább, és a Semmibe távozom? Annyi dolog van, amit nem próbáltam még... Legyen a Bambuszliget!>
Végül Jorinak csupán annyit mondok: "Rendben. Vezess a Bambuszligetbe."
Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy gyorsan kellene eltűnni - de aztán eszembe jut, hogy gyakorlatilag ismeretlen terepen mozgunk, úgyhogy a nagy sietségben csak az eltévedést kockáztatjuk; így inkább hagyom az egészet a fenébe. Annyit azért megtehetünk persze, hogy száron vezetjük a lovakat. Így kevésbé vagyunk feltűnőek, és azt sem felejtettem el, hogy Onival sem eléggé harmónikus a kapcsolatunk még. Úgyhogy utasítom Jorit, hogy a lovát kantárszáron vezesse.
Remélhetőleg nem tart sokáig, míg a Bambuszligetbe érünk - és persze az sem árt, ha különösebb bonyodalom nélkül tesszük meg az utat. Amint odaérünk, Jori dolga lesz, hogy a felszerelés elhelyezését és az állatok ellátását felügyelje; míg én a szállást intézem el.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."