Az Ég Alatti Birodalom (Általános ismeretek)
// Minden, az alábbiakban leírt tudás, ismeret a Geofrámia: Satralis – Enoszuke kiadvány alapján került összeállításra, a térképek a Szürkecsuklyás honlapról származnak. Köszönet értük! //
Játszható fajok és jellem
Enoszuke egy, a külvilágtól jelentősen elzárt/elzárkózott ország Ynev kontinensén. Épp ezért az uralkodó – és valljuk be majdnem az egyetlen – értelmes (játszható) faj a területén: az ember.
A népcsoportok megoszlása szerint a legerősebb és az uralkodó nép, a Niaréból menekült emberek. A szukék – ahogy a külvilág ismeri őket.
A másik jelentősebb népcsoport Enoszuke területén a riana-ate (ezók). Ők azok az őslakosok, akik a Keleti-óceán felől érkeztek ezen szigetekre, majd a Niare felől érkezettek egyszerűen leigázták őket.
A harmadik rész – nem igazán népcsoport – az ukkók, a déli barbárok. Ők a külvilágiak, akiket a rosszsorsuk ezen földekre hozott. Szinte mindenki gyanakvással szemléli őket, az egyszerű emberek pedig hajlamosak démonok cimborájaként bánni velük.
Erős pártfogó nélkül bizony egy külvilági sem húzhatja sokáig az Ég alatti Birodalomban. És még a támogató hatalma mellett is hamar halál fia a szokásokat nem ismerő idegen… Mivel egyetlen társadalmi kasztba sem sorolhatóak, gyakorlatilag szabad prédának számítanak mindenkinek, ki rájuk tudja kényszeríteni akaratát.
Az egyéb fajok képviselői szerfelett ritkák. Ha fel is tűnne egy elf, vagy egy törpe a szigeteken, akkor minden bizonnyal, mint egzotikus lényt, ketrecben mutogatnák.
Enoszuke egészére jellemző a Rend-Halál nézet.
Ez persze nem azt jelenti, hogy minden lakójára igaz ez a jellemzés, hanem csak annyit, hogy általánosan ez a viselkedésforma a legjellemzőbb.
Mivel a konfliktusok erőszakos megoldása nem kifizetődő minden esetben, ezért Enoszukén kialakították a megfelelő társadalmi szokásokat a kisebb problémák elsimítására: az etikettet. Rengeteg összetűzést, veszélyes szituációt lehet megoldani - vér nélkül - az illemszabályok betartásával.
Az élet minden területén, minden itt élőnek figyelembe kell venni az udvariasság szabályait. Egy magasabb rendűnek/rangúnak például csak a legudvariasabb formában lehet nemet mondani.
Az ember belső valója így szükségképp mindig rejtve marad, gondolatait, érzelmeit álarc mögé helyezve kifelé mást mutat.
Ezt nevezik Enoszukén temae-nak.
Geográfia
[cir=200x280]http://www.szurkecsuklyas.hu/enodomb.jpg[/cir]
Enoszuke szigete a Keleti-óceán, a Jindao-tenger és a Sinemos-tenger által közrefogott szárazulat. Területe hozzávetőlegesen 126000 ude (négyzetmérföld)
Nyugati szomszédja Niare, mely legközelebb az északkeleti partvidékhez esik. A Keirei-foknál a két ország partjai csak 60 kjaku-ra (mérföldre) esnek egymástól. Csupán a Xhosan-szoros vize és a Köd választja el egymástól őket.
A sziget hossza 810 kjaku, legnagyobb szélessége 230 kjaku.
A gerincét a Taidzsukiin hegylánc adja, hat nagy hegyvonulatával.(Fabei, Dagakon, Omogei-Rai, Kai, Kakuin, Sirigami) Délen egy félsziget, a Hajasú található.
Két nagyobb síksága: Hantó és Sirakava. Itt található a Birodalom népességének és megművelt területeinek tetemes része.
Említést érdemel még a Ködös Part, a maga kilencfélezer udényi, démonjárta, rettenetes vidéke.
Enoszuke partjait több apróbb sziget veszi körbe. Az egyetlen jelentősebb szigetcsoport a Riokan-szigetek.
Az éghajlat északról-dél felé haladva egyre melegebb, csapadékosabb. Az uralkodó széljárás a nyugati, kivéve a nyár végét, amikor a Keleti-óceán felől pusztító viharok – daifuk érkeznek.
A sziget civilizáltnak számító keleti és déli részét 45 nagy Család birtokolja, melyek körül holdudvarként számos kisebb nemzettség, udzsi földbirtokai – hanjai – találhatóak. Ez a 45 Család alkotja a Rangbéli Családokat.
Társadalom
A Birodalom életét a legapróbb részletekig szabályozzák a törvények és hagyományok. Persze ezek a szabályok csak annyit érnek, mint amennyit a szándék, hogy betartsák őket. Vérzivataros időkben, vészes helyeken a szabályok és törvények könnyen feledésbe merülnek.
A Császárságban öt jól elkülöníthető kasztba sorolhatóak az itt élők:
- Muszatasi: az uralkodó nemesi osztály, melybe maga a Császár – a Tennó - is beletartozik, persze az egyszerű nemesek számára elérhetetlen magasságban. Ők adják a katonai-közigazgatási gerincét a Birodalomnak. Hivatalt csak muszatasik tölthetnek be.
- Hjakusó: Ők a földművesek, a földeken dolgozó parasztok.
- Kódza: A kézművesek osztálya. Ők a termékeikkel szolgálják a Birodalmat.
- Csóin: A kereskedők, színészek, városi polgárok, „szolgáltatók”, stb. Akik nem tartoznak a fentiek körébe.
- Rakimin: A rabszolgák kasztja. A toroni obsorokhoz mérhető a társadalmi helyzetük.
A fenti kasztokba a Birodalom bármely polgára besorolható. A felsorolás a társadalomban betöltött rangjukat is jelképezi, bár a csóinok gyakorlatilag sokkal jobb helyzetben vannak, mint a kodzák. A kereskedők néha igen tekintélyes vagyonra tesznek szert például, és hatalmuk néha egy-egy amatu (Klán-nagyúr) felé helyezheti őket.
Ezen kasztok alól csak két kivétel van: a szerzeteseké és az orvosoké.
Szerzetes bárki lehet, még a legutolsó rakiminből is. Ha már a szerzet és az istenek befogadták (ebben a sorrendben), akkor társadalmon kívülinek számít. Nem vonatkoznak rá sem a társadalmi szokások, sem a születésből származó kötelezettségek, jogok. Elvileg.
Ezért sűrűn előfordul, hogy egy egyszerű öltözetű szent ember előtt országrészek hanjainak amatujai hajbókolnak. De az is gyakori, hogy egy egész han (földbirtok) visszaszáll a tennóra, mert az utolsó örökös szerzetesnek áll…
Az orvosokkal ezzel szemben más a helyzet. Bár udvariasan még magának a tennónak is utasítást adhatnak, azért a törvények rájuk is vonatkoznak. Egyszerűen csak mindenkinek szüksége lehet egy jó orvosra, így mindenki saját jól felfogott érdeke, hogy kivételezettként bánjanak ezekkel a tudókkal. Azt viszont el kell ismerni, az enoszukei gyógyítók igen magas fokon művelik tudományuk. Bizony néha igencsak elcsodálkoznának a külvilág orvosai, képességeik láttán.
Földbirtok, utazás
A Birodalomban minden föld tulajdonosa a Tennó, az uralkodó. A nemesi Házak és egyéb szervezetek, városok csak bérbe, szolgálataik fejében kapják meg földjeik. Ezeket a Tennó elvileg bármikor vissza is veheti, bár ezt megvalósítani igen csak körülményessé válna egy-egy hatalmas klán, vagy szerzetesrend esetében.
És persze vannak a császárságnak olyan területei, ahol ez a jog és maga a birtokviszony mindig is névleges volt. Gondoljunk csak a Ködös Partra, vagy a hegyvidékek járhatatlan, fel nem derített vidékeire.
A Mimnasó ( Nép- és Adóügyi Minisztérium) hivatalnokai rendszeresen föld- és népszámlálást tartanak. Bár ez több évig is eltart alkalmanként, a kimutatásaik meglepően pontosak.
A régen lakott területeken 45 Rangbéli Család (udzsi) osztozik, mint tartományi urak. Ezen tartományok határait mindig sorompók jelzik az utakon, és erős őrség vigyázza őket. Utipasszus nélkül maximum 5 fős csoportokat engednek át ezeken a pontokon, de még a magányos utazó is számíthat egy alapos kikérdezésre a jövete célját illetően.
A családok, klánok urai – az amatuk – pedig egyenesen kötelesek a rangjuknak megfelelő kísérettel utazni. Ez a kíséret nem egyszer egy kisebb hadsereggel ér fel. Így számukra mindig kötelező passzussal rendelkezni, ha elhagyják a tartományukat.
A nagyobb városokban éjszakánként kijárási tilalom van érvényben, csak a Kilencedik, vagy magasabb Rangba tartozó Családok tagjai tartózkodhatnak az utcákon hivatalosan. A fővárosban ez úgy módosul, hogy csak a Hatodik, vagy magasabb Rangú Családok tagjai járhatnak az éjszakában szabadon.
Minden úton, még a legkevésbé forgalmason is, meghatározott távolságokban vendégfogadók, szállások találhatók az utazók részére. Ez általában 30-40-50 kjakunt jelent, azaz cirka egynapi járóföldet.
Az utazásnál kell megemlítenünk a Császárság külpolitikáját is. Ez rendkívül zárkózott, a külvilágtól elszigetelődött Birodalmat jelent. Ennek legfőbb oka a Niaréből száműzött, Enoszukét megalapító első Császár: Enogai Watan herceg által kimondott Átok (vagy Átkok), mely nyomán létrejött a Muszeigan, a Köd. Ez az átokszülte természeti jelenség teljesen elszigeteli a szigetet Niarétól és a délnyugati területektől. A mélyén Kapuk nyíltak démoni és külső síkokra, a benne rejtekező teremtmények mindent és mindenkit elpusztítanak. Bár néha előfordul, hogy sértetlenül keveredik ki belőle valaki, ám ezt hitelt érdemlően még senki nem bizonyította…
Másik hasonlóan elátkozott vidék a „Nemlétező Helyek”. Ezek a barlang és labirintus bejáratok a Taidzsukiin hegységben találhatóak. Minden ismert ilyen bejáratot biztonságos távolságról erős Császári Őrség vigyáz. Nem a bemenni szándékozókat, hanem a kifelé igyekvőket tartják vissza. Ezeknek a helyeknek a mélyén senki nem tudja mi - vagy ki – él. Mindenesetre egyes hírek szerint egyik-másik alagút és barlang messze az Elátkozott vidék és Ediomad felé nyúlik…
A szigetet biztonságosan csak a keleti és délkeleti oldala felől lehet elhagyni. Bár ez a biztonság viszonylagos: a lázadó herceg átka itt is szedi áldozatait, és gyakrabban lecsap a kegyetlen halál az utazókra, mint az más országoknál megszokott…
Család
Huen és Gaen – Hűség és Kötelesség.
Enoszukéban minden lakó életét ez a két fogalom határozza meg.
Minden tett és vágy, minden gondolat ezek fényében mérendő és mérettetik meg.
A legfontosabb a hűség és kötelesség a Tennó felé, majd a hűbérúr felé és legvégül a Család felé.
Ezek a szempontok viszont elég gyakran kerülnek egymással szembe, végzetes következménnyel az egyénre nézve. A Birodalom lakosságának tetemes része igen gyakran a harmadik szempontot veszi mindenek elé. Nyíltan soha nem ismernék be, de számukra a legfontosabb a Család, a Klán, a Ház érdeke.
S miként a Klán feje a legfőbb úr a Családban, úgy parancsol tejhatalommal a férj a feleségnek, szülő a gyermekének, mester a tanítványnak.
A szokásjog szerint az idősebb felette áll a fiatalabbnak, amennyiben nem áll a fiatalabb rangban az idősebb felett. S néha még akkor is.
A Birodalomban az egynejűség dívik, ez alól csak a Tennó képez kivételt. Neki egy időben több teljes jogú, de nem egyenrangú asszonya is lehet. Természetesen az egynejűség nem jelent monogámiát: az ágyasok intézménye teljesen elfogadott dolog a Császárságban. Ezen túl a szolgálók, cselédek és rabszolgák feladatai közé tartozik a hűbéruruk teljes körű kiszolgálása, szexuális téren is.
A feleség köteles gondoskodni a férjének – urának – jólétéről, kellemes közérzetéről. Ha ez azzal jár, hogy meg kell szerveznie férje látogatását a Lebegő Világ valamely hölgyénél, akkor úgy.
A feleség kötelessége továbbá a család anyagi helyzetének biztosítása, a pénz kezelése. Egy muszatasihoz nem méltó ugyanis a pénzügyekkel foglalkozni, bepiszkítani ezzel a kezét.
A feladatát jól végző feleség a Család jó hírnevét növeli, és mindenki dicsérni fogja nevét.
Ugyanakkor nem szégyen az sem, ha egy cseléd urától gyermeket fogan. Ellenkezőleg: akkor érné szégyen, ha nem teljesítette volna ura felé a kötelességét.
Márpedig az Ég Alatti Birodalomban a legrosszabb dolog, ami az egyénnel történhet: a szégyen. Bemocskolódott névvel még a koldus sem élhet.
Másrészt a teherbe ejtett szolgálóról és a gyermekéről urának gondoskodnia kell, hisz Ő felel értük. És a hűbéresekkel és alárendeltekkel szembeni kötelmek elmulasztása szintén szégyenletes dolog…
Ha egy muszatasi híven szolgálta a Családot, teljesítette a huen és gaen által elvártakat, és ezért életét veszti, hűbérurának kötelessége a családjáról gondoskodnia. Felnevelni a fiúkat, jól kiházasítani a lányokat, megfelelő jövedelmet biztosítani az elesett családjának. Így minden hűbéres biztos lehet benne, hogy családja jó kezekben lesz, még ha Ő maga meg is hal. Természetesen a hűbérurak csak a muszatasi hűbéresekkel szemben ennyire bőkezűek. Az alacsonyabb kasztba tartozó hűbéresek családjairól ilyen esetekben a közösség gondoskodik, a hűbérúr csak az adók kivetésénél fogja figyelembe venni a család helyzetét.
A halál nem sokat jelent a Császárságban, egyenesen dicsőség az egyénnek és a Családnak, ha valaki az életét áldozza a huen és a gaen oltárán.
Ám nem csak a dicsőség, a szégyen is közös. Az egyén szégyene visszaszáll a Családra is. A családtagok tetteiért az egész család felel, vagyonával, néha életével is. Egy közrendű vétke miatt az egész család a rakimin kasztba kerülhet, és tízszer tízezer évre megpecsételi a család sorsát.
Ha egy muszatasi hívja ki tetteivel az Égiek és a tennó haragját, akkor egész családját szégyenletes módon kivégzik, lakóhelyét lerombolják, csatlósait elkergetik, javaikat ősi ellenségeik kezére adják, nevüket törlik a Családok jegyzékéből.
A Császárságban egyedül a nemesek, a muszatasik használhatnak az őseikre utaló nevet. Még a legutolsó nincstelen muszatasi is büszkén mutatkozhat be: „az én nevem Kamaita no Razae no Acutari”, azaz a Kamaita nemzettség Razae Klánjának Acutari nevű fia.
A nemtelenek kizárólag egytagú nevet viselnek. Ez alól a szabály alól mostanság a csóinok közül a tehetősebbek kerestek kibúvót, engedélyt vásárolva, vagy jutalmul kérve hűbéruruktól egy családnév viselését is.
A névadás a fiúknál 12, a lányoknál 11 éves korban történik. Addig csak a gyereknevüket használják.
A Birodalomban elterjedt szokás, hogy egy jelentősebb esemény kapcsán új nevet vesznek fel az emberek. Így egy muszatasi élete során több nevet is viselhet. Ennek ellenére a Birodalom hivatalnokai meglepően pontos ismeretekkel rendelkeznek az összes lakosról.
Kultúra
A menekült niarei bevándorlók lassan elvesztették az óhaza nyelvezetét, és összeolvadva az itteni őslakosokkal, lassan kialakították a saját nyelvezetüket: az enoszukeit.
Ezzel párhuzamosan változott az írás is, az eredeti niarei írásmódot csak az igazán művelt fők ismerik csak.
Viszont az egész Birodalomban nagyra tartják a kultúrált viselkedést, a művészetek ismeretét.
A muszatasikra nézvést kötelező az irodalom és a haditudományok gyakorlása, ismerete. Írni-olvasni minden muszatasi megtanul még gyermekkorban. Nagy szégyen, ha valaki nem ismeri ki legalább alapfokon az irodalmi alkotások között. Ismerni illik a történelmi elbeszéléseket, a magas irodalom néhány személyesebb hangvételű alkotását, a testi szerelem enoszukei kézikönyvét, néhány hírneves daimai-szerző nevét, és bármilyen szabadon választott egyéb verses, elbeszélő vagy egyéb művet.
Minden muszatasi számára nélkülözhetetlen a versírás egyik fajtája: a halotti vers írása. Ha érzi: ideje lejárt, akkor a halotti versében foglalja össze önnön lényegét, gondolatait, egyéniségét és tapasztalatait. Ez kifejezetten igaz a szatudatori – a rituális öngyilkosság esetében.
A Császárságban is megtalálható a legősibb mesterség képviselői, kik a férfiak – és nők – szórakoztatására tették fel életük. A szerelem és a mulatozás –ahonnan a Lebegő Világ elnevezést kapta - enoszukei művészete Niaréből származik persze. A császári adminisztráció viszont hamar felismerte, hogy a speciális teaházakat, fogadókat és fürdőket jobb egy helyen tudni. Ezért a Birodalomban szigorúan tilos a városokban fallal és őrséggel körülvett negyedeken kívül ilyen jellegű intézményeket működtetni.
A hölgyeket tehetségük és tudásuk alapján az alábbi csoportokba sorolhatjuk:
- Oirajanok, a legalsóbb osztályba tartozó kurtizánok. Nem sorolhatók Rangba, s általában valamilyen büntetés miatt jutottak erre a sorsra, vagy gyerekként vásárolta meg őket valamely társaság, hogy rabszolgaként nekik dolgozzanak.
- A Három Rangba sorolt hölgyek. Ők nem csak a testi örömök széles tárházának ismerői, hanem művelt, finom hölgyek, kik elméjükkel, műveltségükkel szórakoztatnak. Irigylésre méltó ízléssel és emberismerettel rendelkeznek. Legtöbbször a szexuális szolgáltatás szóba sem kerül a találka alatt, illetve csak frivol célzások és erotikus versek, képek formájában.
Az Első és Második Rangba tartozó hölgyek kiváltsága, hogy bármikor nemet is mondhatnak, csak azokat részesítik kegyeikben, akit erre megfelelőnek találnak.
- Az Első Rangba tarozó hölgyek közül is kitűnnek a taijúk. Velük még egy „egyszerű” vacsora is horribilis összegbe kerül, az egész estés együttlét ára pedig akár a csillagos eget is súrolhatja. Innen a másik nevük: kei ni szei, azaz „kastélyok összeomlása”.
Persze ezek az összegek azonnal továbbvándorolnak a kereskedők, a ház és különféle társaságok zsebébe.
A teaházak korlátlan urai a ma-szeik: azok a kiöregedett oirajanok, kik gondját viselik a hölgyeknek, tárgyalnak a vendégekkel, irányítják a házat. Néha nekik nagyobb a befolyásuk, mint egynémely vidéki uraságnak.
Az öltözködés és a divat is jelentéshordozó a Császárság lakói között.
A parasztok öltözete egyszerű, tartós anyagból készül. Minta nélküli ruhájuk általában sötét színű: kékek, barnák, feketék.
A kézművesek öltözete szélesebb skálán mozog. A legegyszerűbbtől a legdrágább khitamákig bármilyen viselet előfordulhat, a tulajdonos pénztárcájától függően. A városi csóinok esetében ez még inkább igaz.
Színeiben csak a különféle kékeket, szürkéket, barnákat, zöldeket, feketét, drappot, csontsárgát és egyéb visszafogott, halvány színeket hordhatnak.
A muszatasik osztályába tartozó lakosok bármilyen színű, anyagú és mintázatú ruhát viselhetnek. A legtöbb tehetős Család saját egyenruhát ad a szolgáinak, vazallusainak, egyedi színnel.
Egyetlen kivétel a Császári Kék (azúrkék) és az arany-vörös Napsárkány minta, mely a Császári Család monja. Ezeket fővesztés terhe mellett csak az Enoszugai Házhoz tartozók viselhetik.
A hölgyek kiegészítőként gyakran hordanak ernyőt magukkal, hajukat tűkkel tűzdelik meg. Ha négynél több hajtűt hord egy hölgy, akkor az jelzi, hogy viselője a Lebegő Világ hölgye.
A hajviselet is igen széles skálán mozog, egyedül a rakiminekre vonatkozik megkötés e tekintetben: ők kötelesek rövidre (2 su - 2cm) vágni hajukat.
Etikett
A hagyományok tisztelete igen nagy szerepet tölt be a Birodalom népességének életében. Még a legutolsó szántóvető is tökéletesen tisztában van az etikett rá vonatkozó szabályaival, az udvariassági formulákkal. Igaz számukra ez az ismeret szó szerint élet-halál kérdése. Ugyanis egy felsőbb kasztba (muszatasi) tartozó harcos bármikor levághatja a neki nem tetsző, vagy nem megfelelő módon viselkedő alantasabb rendűt. És még csak engedélyt sem kell erre kérnie annak hűbérurától.
Legyőzni valakit párviadalban, vagy elmésség terén, dicsőséges dolog. Udvariatlanul megsérteni valakit a legsúlyosabb vétek.
A legrosszabb dolog, ami az emberrel – főként a muszatasival – történhet, az a megszégyenülés, az „omei” – ha „árnyék vetül a nevére”. A legszégyenletesebb dolgok például: az árulás, a gyávaság, az adott szó megszegése, a becstelen viselkedés, a kihívások elől való megfutamodás, a Klánúr által adott megbízás visszautasítása, az érzelmek kinyilvánítása és a feleslegesen erőszakos viselkedés.
A ritka botrányos jelenetek, események kezelésére a legfőbb illemszabály: nem venni róla tudomást. A botrány okozóját általában először egy erőteljes figyelmeztetés éri egy magasabb rangútól, ám ha ez nem használ, hamar a kardoké lesz a főszerep. Az általános illemszabály kötelezi az embereket az udvarias arcukat mutatni, minden esetben a másik felé.
Két azonos rangú ember találkozik, akkor hosszadalmasan és illendően bemutatkoznak egymásnak, és illően köszöntik a másikat.
Mindenért köszönet jár, még a legkisebb kedvességért, szívességért is. Másik szemébe hosszasan nézni nem illendő, ez általában a kihívás jele. Mutogatni szintén illetlenség, ha fel akarjuk valamire hívni a figyelmet, akkor csak lágyan felé inthetünk.
Beszélgetés közben a bonyolult szóvirágok alkalmazása, szóképek és utalások segítségül hívása az udvarias társalgás alapeleme. Vitatkozni nem illendő, inkább jelentőségteljes hallgatással, a megfelelő pillanatban megválasztott csönddel kell kifejezni az egyet nem értést.
A magasabb rangúakat mindig a „szei” szócskával kell megtisztelni a rangjelző név mellett: amatu-szei, jorigi-szei, kimiko-szei. Természetesen az alacsonyabb rangú soha nem kérdez magától. Egyenrangúak esetében elegendő a szei szócskát a személynév mögé illeszteni. A Császári Család esetében a „szeiszei” megszólítás ildomos.
A magas rangú főurak, - az amatuk – jelenlétében senki nem viselheti hosszú kardját, csak a testőrei és a bizalmi emberei, kiket kagaku-nak neveznek.
A nők helye mindenkor a férfi mögött van. Nem ülhetnek le és nem étkezhetnek azonos rangúak jelenlétében, csak engedéllyel.
A Császárságban nagy gondot fordítanak a tisztaságra, az ápolt megjelenésre. A városokban a fürdőházaknak – ofuruáknak - nagy forgalma van, minél nagyobb a város, annál többet lehet találni belőle. Azon kívül minden magára valamit is adó muszatasi házában van legalább egy fürdőház kialakítva. Maga a fürdőzés két részre bontható. Először némi vízzel és szappannal lemossák magukról az esetleges koszt, majd beleül a tulajdonképpeni fürdőbe, mely igen magas hőfokú vízzel van feltöltve.
A felsőbb néposztályban hagyománya van a vendégségek, mulatságok szervezésének is. Természetesen ezek alatt a rendezvények alatt is szigorú illemszabályok szerint kell viselkedni. A jó magaviselet elengedhetetlen, a részeg dorbézolás megbocsáthatatlan. Általában a vendéget egy szobába kísérik, ahol rendbe tudja magát hozni, az út porát lemosni. Aztán a közös helyiségbe kísérik a szolgák, ahol pontosan ki van jelölve minden résztvevő helye. Az ülésrend rangsor szerint illendő. Nagy sértés az, ha a vendéget nem a rangjának megfelelő helyre ültetik le. Vagy éppen nagy dicséret, kitüntetés, ha ez az ültetési „hiba” pozitív előjelű.
Az étkezésekkor igen nagy gondot fordítanak a szépre, nem csak a szervírozáshoz használt étkészleteknél, hanem maguknál a fogásoknál is. Az étkezés kezdetekor közösen kívánnak jó étvágyat. Az ételek egyszerre vannak felszolgálva, mindenki abból vesz, amire éppen kedve támad. Ha valamit odanyújtanak a másiknak, azt mindig két kézzel teszik. Egy kézzel udvariatlanság bármit is átadni az asztal felett egy kézzel. Az evőpálcikákat – a tasikat – az ételbe nem szúrjuk bele, az csak áldozati szertartásnál, ételáldozatnál szokás. A tasik lenyalogatása is kerülendő, mivel a Lebegő Világ hölgyei ezzel jelzik, hogy az ágy örömeiben részesítenék a vendégüket.
Az üres tál azt jelenti: „köszönöm, elég”. Ha egy kis maradékot hagyunk a tálban: „kérek még”
Italnál ez fordítva van, ha üres a pohár, kérünk még, ha marad benne, akkor ne is várjunk újratöltést.
A lakoma végén illendő köszönetet mondani az ételélt, és a házigazda bőkezűségéért.
Az ajándékozásról.
Ajándékot adni bevett szokás a Császárságban. Ajándékozni bármit lehet, nem az érték, hanem a szándék a fontos. Azt viszont meg kell fontolni, milyen a viszonzás. Ha kevesebbet adunk viszonzásképp, az sértés. Ha többet, akkor arra kényszerítjük az ajándékozottat, hogy újra – nagyobb értékben – ajándékozzon felénk. Vendégségben nem illik feltűnően, avagy sokáig bámulni a házigazda javait, mert azzal arra kényszerítjük, hogy nekünk ajándékozza azt. Ajándékot nem illik egyből elfogadni, a tisztességes és illemtudó ember csak a harmadik kínálásra fogadja azt el, lehetőséget adva az ajándékozónak, hogy kinyilvánítsa nemes szándékát.
Ha egy házba belépünk, akkor azt csak mezítláb, vagy harisnyában – mitában – tegyük, lábbelinket az előtérben levéve.
Háború
Az Ég Alatti Császárság lakói számára a háborúság, a harc az élet természetes velejárója. Az Áldott Föld folyamatos küzdelmek, harcok és erőszakos viszályok színtere. Mint mindent a Birodalomban, ezeket a küzdelmeket is szigorú szabályok, hagyományok és törvények keretei között végzik az itt lakók. A tennó és a legfelsőbb hivatalok engedélye nélkül semmilyen háborúskodás, viszály vagy vérbosszú nem folytatható jogszerűen. Aki ezen törvényt bizonyítható módon megszegi, az egészen biztosan számíthat rá, hogy igazától vagy sérelmétől függetlenül nem csak természetes ellenfele, hanem a Birodalom egyesített hadereje, a Császárság minden dühe a nyakába zúdul. Aki ugyanis felsőbb engedélyek nélkül háborúságot folytat, az semmibe veszi a tennó törvényeit – azaz a káoszt, a Ködös Partot szolgálja. Márpedig az ilyen fekélyt tűzzel-vassal vágják ki a Birodalom testéből.
Ezért érthető, ha a legutolsó, legeldugottabb helyen élő kis klán feje is katakiucsival (hivatalos folyamodvánnyal) fordul a Dandzsódai felé, mielőtt háborúságba kezdene egy hasonlóképp jelentéktelen szomszédjával. A háborús jogviszony elvileg a katakiucsi elfogadása, azaz annak császári pecséttel való ellátása pillanatától érvényes. Attól a perctől kezdve a háborúság csak a katakiucsiban megnevezett feleket tekintve jogszerű, bárki idegen közbeavatkozása rendkívül súlyos büntetést von maga után.
Háborús cselekménynek számítanak a szabotázsok, merényletek, az ellenfél teljes tönkretételét célzó gazdasági manőverek, valamint a nyilvánvalóvá vált kémtevékenységek, orgyilkosságok is.
A Császárságban épp ezért csak kétféle piszkos munkára felbérelhető ügynök létezik: az igazán jó - és az igazán halott.
Külön megítélésbe esik a személyes megszégyenülés elkerülése végett indított párbaj. Ezeket a párbajokat külön engedély nélkül végre lehet hajtani, természetesen szigorú szabályok szerint. A kósu – párbaj kizárólag a két résztvevőre vonatkozik. Ha kívülálló avatkozik közbe, az rendkívül súlyos sértésnek számít mindkét féllel szemben – függetlenül attól, hogy kinek az érdekében történt. Vesztes az, aki kardvágás nélkül feladja a küzdelmet, vérző sebet kap, vagy meghal. Jellemző, hogy egyértelmű győzelem hiányában mindkét fél vesztesnek minősül.
Szatudatori
A szatudatori (rituális öngyilkosság) jelenti az egyik módját a tisztességes, bátor halálnak a Császárságban, főleg a muszatasik szemében. Sőt, többet is, mivel nem csak a fogságba esés szégyenének lemosására, vagy más méltánytalanság elkerülésére adható válasz, hanem a tiltakozás egyik eszköze is. Tehát ha valakinek se reménye, se ereje bizonyítania önnön igazát, akkor még mindig élhet ezen végső érvvel. És vádlóinak igen csak erős alapokon álló bizonyítékokkal kell előállniuk, ha nem akarnak szégyenben maradva foltot ejteni becsületükön… melyet csak szatudatori segítségével moshatnak le.
Férfiak esetében a szatudatori a has rituális megnyitását jelenti, míg a segéd a megfelelő időben elválasztja a fejet a törzstől. A nők esetében ez a torok átvágását jelenti, ugyancsak a megfelelő szertartásosság mellett.