Jaeda no Kaito no Taro
Hónicsi kapui előtt
_________________________
Tekintete megakadt az Első Őrön, aki elgondolkodva mérte ismét végig ismét, és mellette két társa eközben lazább tartásba helyezkedett. Láthatóan már egyikőjük sem törődött oly mértékben az illendőség szabályaival. Tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott, és az Első Őr szemeibe kiült minden gondolata. Taro látta, érezte, hogy mit gondol a férfi. Nem tartotta többre, mint egy ragaent.
Nem volt ragaen, azaz nem úgy mint a többi klán nélküli muszatasi. Neki volt becsülte, melyet a kardja és tudása jelentett. A kardja az élete, a kardja a becsülete, a kardja a lelke. Egy napon kansinná, a kard szentjévé válhat, mikor minden mozdulatában ott fog ülni az áhított tökéletesség. Neki még ott a lehetőség, hogy bizonyítson, neki még ott a lehetősége, ha bizonyított, hogy egy Család - talán egy rangosabb – befogadja, hisz a kansinok megbecsült személyek az Ég Alattiban, nem úgy, mint azoknak a ragaenek, akik udzsi-monjukat vesztve megszégyenülten róják a Birodalom poros útjait. Azonban előtte még volt egy dolga, melyet a hűség, a becsület és a bátorság kívánt tőle. Családja nevére árnyék borult, mikor elbukott és a Semmibe veszett egy becstelen áruló által. Meg fogja találni azt a gyalázatos férget, és annak vérével mossa le a Jaedák dicső nevét eltakaró szennyet...
Gondolataiból az Első Őr hangja hozta vissza a valóság szürke világába.
- „…Ilyenkor, ünnep előtt, a Kihívások terén találhat magának illő ellenfelet, ki bátor és próbára akarja tenni pengéje élét…”
A deinin elismerően hajolt meg előtte, de a sugasa érezte, nem személyének szól a meghajlás, hanem annak, amit képviselt. Egy halovány mosoly jelent meg ajkai szegletében. Az imént ő is így hajolt meg az Első Őr előtt. Nem neki, hanem annak, amit képviselt. Nem lepte meg, és nem is róhatta fel az őröknek. Mögöttük ott állt egy Császári Szabad Város, mögötte meg nem állt sem Család, sem támogató.
- Móihi. – viszonozta a meghajlást a sugasa, éppen egy su-nyival rövidebben, mint a deinin – Mindenképpen meglátogatom a Kihívások terét.
Mikor felegyenesedett, az őrök mögött pár rí-re, a kapun túl egy ismerős tekintettel találkozott. Barátja és társa, Kasima érkezett a város Torakaidó felé vezető útjának kapujához. Taro visszafordult az Első Őr felé, majd némán, türelmesen várta, hogy bebocsátást nyerjen a város falain belülre.