(Kita)
*Talán az ötödik átpakolászás után vallom be magamnak is, hogy valahol belül jól esett Li hívása, s egy picit bizsereg a bensőm a gondolatra, hogy velük tartsak. Azonban eszembe jut a látomás - és ezzel jön az ismert érzés: az elutasítás.
Kubota megjelenése megkönnyebülést hoz. Megörülök egyben, hogy elérkezett a kikötés ideje, ruganyos léptekkel indulok a fedélzetre, ahol az ismeretlen birodalom szinte karnyújtásnyira eső városát fürkészem. Szemem megakad a várakozókon a mólón, s egyből eszembe jut Kubota figyelmeztetése: "Akinél két kardot látsz, állj el az útjából.".
A legénység meghajlásával én is hasonlóan cselekszem. Nem szeretnék tiszteletlen lenni... így még a tekintetemet is a hajó padlójára szegezem.
Figyelem a beszélgetést, de csak a fülemmel - megrándulok amikor a partraszállásom és az egy hetes itt tartózkodásom áráról esik szó. Kiráz a hideg, elsápadok, de megállom, hogy ne szólaljak meg.
Görcsösen várom, hogy elmenjenek, s végre, hamar bekövetkezik ez.
Kubota szavaira szinte megsemmisülten nézek rá, már szinte elsírom magam kétségbeesésemben.*
- Kubota... Ez rengeteg pénz. Nekem nincs ennyim, rajtad pedig nem akarok élősködni. Már... már a partraszállási díjat sem tudom neked megfizetni...