Az első nomádjárás után Pyarron városa úgy vélte, szükség van egy erős várra, mely megakadályozná, hogy újra elborítsák eme pogányok a vidéket, vagy mindenesetre azért, hogy feltartsák őket addig, míg fel nem készül hadseregük.
A terv megvalósításához a távoli Tarin országából hozták az építőmestereket.
Lar-dortól délre fogtak neki a munkálatokhoz.
A vár alapjának egy sztyeppés vidéken elterülő, terebélyes sziklát választottak.
Sempyer óriási vár lett, vastag falakkal és gigászi bástyákkal.
Azonban a törpe mesterek mintha nem elégedtek meg volna ennyivel.
Költségeket nem nézve – hisz Pyarron városától szabad kezet kaptak – a föld alá is behatoltak. Földalatti járatok, termek és folyosók kusza egyvelegét hozták létre, mely majd ötször akkorára növelte a „vár méretét”.
P.sz. 1250 körül a mestermű elkészült. Még a törpék is elégedetten beszéltek arról, mit is adtak ki dolgos kezeik közül. Vinder Dorf - a Törpe építészek vezetőjének – neve előtt a mai napig tisztelettel adóznak a falak közt lakók.
Az alapítást követő században Dél tán legvéresebb csatái zajlottak itt.
A nomádok büszke népek voltak, de ezen erődítmény konokul útjukat állta.
Se kifosztani, se felégetni nem tudták, ahogy ezt a falvakkal, városokkal tették ez idáig.
P.sz. XV. Századra lassacskán lecsendesedtek az indulatok. A forróvérű ifjak, csatára és dicsőségre vágyók azonban még mindig százával érkeztek, hogy eme falak közt letelepedjenek, s új nemzedékek látták meg a napvilágot. A földalatti termek lakóhelyekké, ivókká és bűntanyákká váltak.
Bár Pyarron és Sempyer között a kapu tárva-nyitva állt, a harcos ifjak idegenül érezték magukat a nagyvárosban; nem kértek annak finomkodó szokásaiból, nem vágytak lakosainak furcsálkodó, olykor ijedt pillantásaira. Ruházatuk sem hasonlított már az ottaniakéra – karddal az oldalukon, vértben jártak-keltek, s modoruk sem hajazott már a pyarroni etikett által megkívántra.
Bár nem árulnák el soha Pyarront, kiharcolták önállóságukat.
A városból már kész ország lett. A váron kívül falvak, kisebb városok is létrejöttek, melyek adói elegendőek voltak, hogy fenntartsák a katonaságot. Az általa védett területeken megindult a hétköznapi élet, a városiak kézművességgel, kereskedelemmel, a falusiak földműveléssel keresték kenyerüket.
A 3676-os Dúlás azonban megviselte az országot. Falvait, városait felégették, népét lemészárolták. A város-erőd lakossága felvette a kesztyűt, hisz a háború volt a mesterségük.
Bár a nomádok bevették Sempyer várát, megtartani nem tudták; még ezen év őszén egy élettel meghasonlott helyi nemes, s szabadcsapata visszafoglalta azt.
E nemes Nogren Praedarmon volt, kinek később nyoma veszett.
Sempyer hercege ennek ellenére grófi címmel ajándékozta meg, s katonái szívesen látnák új várkapitányukként.
Máig sem sejti senki sem mi volt eltűnésének oka, csak találgatnak felőle.
Ám tetteiről dalok születtek, s máig hallani a róla szőtt regéket, ha valamely ivóba betér a megfáradt utazó.