Az alvilág kesze-kusza járataiban sok ivó, s késdobó bújik meg, de mind közül talán ez a leghírhedtebb. A kopott kőfalak mintha a falból nőttek volna ki, ablakain disznóhályog, melyből jó, ha a fele épp. A többi kiszakadt, vagy kihasították, s a tulaj mintha nem is érdeklődne az után, hogy megvarrja őket, vagy újat feszítsen oda.
Az ivó oldalán nagy foltokban megtelepedett a moha, s némi taplógomba.
Az ivóba belépve homályos, füstös helység kerül a látogató szeme elé.
Az asztalok és lócák egykor stabilan álltak, mostanra viszont rozogák lettek, s a fele szögekkel van megerősítve, hogy szét ne hulljon. A falra valami feketés szőrzetű állat prémje van kitéve a késdobó hátuljában, rajta szögekkel felerősített pergamenek, melyek fennen hirdetik, kikre mennyi vérdíjat tűztek ki.
A látogató tán tetten is éri magát, nem e fürkészi árgus szemmel, vajon nem e eme prémre tűzött alakok iszogatnak körülötte. Az egész helyet átitatja ez a megfoghatatlan fenyegetés, melyet mind a hely, mind az itt tartózkodók biztosítanak.
Alamuszi, sunyi tekintetek, foghíjas vigyorok, s suttogó beszédek.
Az idegeneket, kik a felvilágból származnak rögtön felismerni idegesen körberebbenő tekintetükről, s a szemében lakozó félelemről. Az ilyenek hamar késsel a hátukban találhatják magukat, hisz ezek az alakok nem szeretik a fentről származó jövevényeket. Féltve őrzik világukat.
Az késdobó három helységből áll. Egy ivóból, mely bővelkedik a részeges csőcselékkel, egy "hálóhelységgel", hol négy hosszú pad, s ugyanennyi hosszú kötél található az olcsó szállásra vágyóaknak, s egy falakkal elválasztott tárgyaló helységből, ahol a titkos tárgyalásaik folytathatják az emberek.
De mindent összevetve a legkülönösebb itt tartózkodó maga a hely tulajdonosa, Zill, a fehér hölgy. Mindenki csodálattal vegyes tisztelettel tekint rá, hisz a misztikus külső fenyegetést hordoz, mozgása egy kecses - de mindenképp veszélyes - ragadozóé, mosolyában és szemében a halál ígérete.