Hozzászólok a témához, mert érint engem is.
Először is leszögezem, hogy egy kis félreértés miatt el lettetek tájékoztatva: nem lépek vissza semmitől, hisz elvállaltam, végigcsinálom bármi is legyen ennek az ügynek immárom a vége. Senkit sem fogok sz@rban hagyni senkiért és semmiért. Az más kérdés, hogy milyen kedvvel, hévvel, lelkivilággal teszem mindezt.
Nem állítok feltételt senki ellenében - mindenki ott lehet felőlem aki befizeti a nevezési díjat, elfogadásra kerül a karaktere - még akkor is, ha netán volna személy szerint vele problémám. Közösség vagyunk, természetes, hogy nem mindenki mindenkivel puszipajtás - 30 embernél ez már nem meglepő.
Igen, volt ilyen gondolatom az elmúlt éjjel, de átrágtam magam a helyzeten.
Mint kiderült személy szerint Schinter hozzáállásával van a baj.
Igen, bevallom azért bocsánatkéréssel tartoztam neki (mert már túl vagyunk rajta), hogy elfelejtettem a szabadságról visszatérve folytatni vele a pm-váltást. Mentség: ember vagyok és nem egy memóriakártya - de írhatok bármit, kit érdekel. Neki felvázoltam és kész. Viszont, ha neki oly fontos volt, akkor miért nem juttatta eszembe, hogy tartozom neki?! - ezért kellett a hátam mögött sárt dobálni rám, lejáratni és ellenem hangolna a csapattársait, meg azokat akik olvassák a nyílt topikokat. Ráadásul nem a valós sérelem miatt, hanem mert kapóra jött egy figyelmeztetésem, mely pont annak a csapatnak szólt, melynek ő is tagja.
Azért viszont nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni és eltűrni, hogy egy JK kifogásolja azt a döntésemet miszerint egy egész csapatot figyelmeztetek a hibára, melyet az egyik csapattársuk elkövetett, és valószínűsíthetően mindannyiójuk el fogja követni - hisz olvasható, hogy másolás/beillesztés lesz a közös előtörténet írásánál - vagyis mindenkinél ugyan az fog látszódni, ugyan olyan hosszan - esetleg lesz aki nem fog sunyi módon betűméretcsökkentést alkalmazni, hanem kendőzetlenül az orrunk alá nyomja formázatlanul abban a betűméretben ahogyan kértük.
Kértük először. Szabályba lefektettük. Miért is baj, és miért is jött rám ez miatt az öt perces dili, hogy erre a szabályzat betartására figyelmeztettem a csapatot? Talán mint KM nem tehetem meg, hogy figyelmeztessem a kedves JK-kat arra ha (akár akaratosan, akár akaratlanul, direkt) hibáznak? Nyejjem le? Hagyjam? Bólogassak a JK-nak mindenre mint a rájfázenbankos kiskutya? Tűrjem el, hogy ott hágja át mindenki a szabályzatot ahol és ahogy csak akarja? (Tisztelet a kivételnek!!!)
Mindenki döntse el magában, hogy ez a megnyilvánulásom jogos volt-e vagy jogtalan.
A jellemzésemhez, melyet olvasni lehet Schintertől még hozzáfűznék annyit, hogy természetesen erről vagyok híres két éve.
Ezérk kaptam akkora bizalmat Contól, hogy egy sima egyszerű kis mezei mitugrász, alakoskodó, kétszínű, gerinctelen alaknak mint én vagyok megszavazott akkora bizalmat, hogy előbb moderátornak, majd később adminnak nevezett ki. Ezért tett meg az OM egyik első emberének, hogy tartsam kézben az ügyeket, figyeljek mindenre - mert a jellemzés tökéletes rám nézve egy olyan embertől aki nem ismer, és a két év itt tartózkodásom alatt durván össze-vissza 2 órát ha beszéltem összesen (messengeren és nem élőszóban, telefonon).
Messengeren folyt ma egyébként ennek a dolognak a megbeszélése, és a helyzet felettébb sem rózsás. Sajnos.
Mindezek ellenére leírtam ezzel az üggyel kapcsolatban a gondolataimat, nézetemet - mert így kerek mindenki felé, így tiszta. És ez itt nem további feszültségszítás - ugyanis (és ez most főképpen Neked szól Schinter!), ha ezt előbb olvasom, minthogy az msn-es beszélgetés lezajlik lehet én is másképp álltam volna az ügyhöz mint jelenleg. Azonban még ennek ellenére sem változtatom meg a véleményemet, melyet közöltem veled.