Go to footer

A mérnök

Novellák, kis szösszenetek...

Moderátor: Admin


A mérnök

HozzászólásSzerző: JonasDaniel » 2010.05.07. 13:43

Lejegyeztetett az Égi Fény 3798. esztendejében, Krad kvartjának második, a Felemelkedők havának 9. napján, egy útszéli fogadó egyik dohos szobájában…

A nevem Rever Daitar, a Mérleg jegyében születtem Kahre országában. Ez az első úgymond önéletrajzom, nem ismerem formuláit, így őszinte leszek ebben az írásban. Ez a mostani eltér egy kissé a kezem alól eddig kikerültekkel, most inkább mellőzném a tárgyilagosságot, a szigorú rendszer felépítette műszaki tárgyrajzokat…

Szakmámat tekintve mérnök és technológus vagyok. Gyermekként kezdtem el foglalkozni a mechanika tudományával, remek tanítómestereimnek köszönhetően ma már megbecsült mesterként tartanak számon engem is.
Tudásom, a félreértések elkerülése végett leírandó, nem terjed ki a mágia fedezte, s ezzel a tudományt végletekig becsmérlő vívmányokig; amit ebben az életben én összeszereltem, két kezem munkájának mondhatom.

Nos, hogy ne csak arról írjak, amit nélkülem is tudhatsz, Kedves Olvasó, az, hogy az életem elég mozgalmas volt. Nappal a tudás volt kenyerem: nem lennék most így itt, ha ez nem így történt volna; az éjszaka azonban mindig hozott valami újdonságot, lévén a családom elég szétszórt és talán nem is nevezhető az egyetemes értelemben vett családnak. De erről majd később… Anyám belehalt abba, hogy engem világra hozzon, apám aztán eltűnt a városból. Nos, az okok azóta tisztázódtak előttem.

Apám eltűnt az életemből, azonban előtte rám hagyott egy szép kis örökséget, amiből aztán elkezdhettem tanulmányaimat, valamint beadott egy bentlakásos iskolába, ahol az életem nagy részét töltöttem. Gyerekfejjel csak annyit tudtam, senki nem fog segíteni rajtam. Arra, hogy csakis magamra számíthatok, a szép számmal történt csalódások tanítottak meg.

Géniusznak születtem. Mindig előrébb jártam, mint hasonkorú társaim; tanáraim, később professzoraim is felfigyeltek kiaknázatlan tehetségemre, s emellé lévén vaskos örökségem, kiképeztettem.
Az élet azonban nem ad semmit anélkül, hogy meg nem követelné a megfelelő árat. Akkori ellenségeim ténykedése végett évekig tengődtem az utcán. Erről nem szeretnék beszélni, elég annyi hozzá, hogy egy világ omlott össze bennem; ennek ellenére alkalmazkodtam. Tettem dolgokat, amire nem vagyok büszke, de – ahogy akkortájt azokban a bizonyos pillanatokban is – tudtam, amit teszek, az helyes. Máig nincs egy olyan szakasz sem az életemben, amit bárhogyan megváltoztatnék. Megtörténtek, mert úgy kellett történniük. Alkalmazkodtam, és túléltem. Túlélés. Ez az egyik legfontosabb ezekben a vészterhes időkben. A bizalom rendkívül drága portéka lett, az emberéleteket terveinkhez igazítjuk, a változás pedig csakis az egyénen áll… Az érzelmeket nem tartom sokra, feleslegesek. Arra valók, hogy hamis köntösbe bújtassuk a tényeket. Hogy elodázzuk azokat a dolgokat, amiknek meg kell történniük. Hogy hazudjunk környezetünkről, és életünkről, ráadásul saját magunknak… Nos, röviden ennyit az életfilozófiámról…

Apám alapját adta a kialakulásának, ugyanis az oka eltűnésének teljesen emberi mivoltának tudható be. A lelke volt a gyenge. Érzelmei vezették… Tehát még ha akarta volna, sem maradt volna, hogy mögöttem álljon. Anyám, mint az kiderítettem a közeli rokonok elbeszéléseiből, rendkívül önálló és tudatos asszony volt – nos, nincs okom kételkedni szavaikban. Ezt a tulajdonságomat tőle örököltem, a véremben van, tudom.

Akkor, tizenegy esztendősen, mikor az utcán tengődtem, egy csapat suhanccal találkoztam. Nem voltak túl kedvesek velem, így két nappal később megkapták bosszúmat. Azt kapták, amire érdemeik szerint jogosultak voltak – s amiért talán a jövőm is megváltozott – úgy, hogy nem is láttak engem. Kivéve az egyiküket. Ő akkor megütött. Orrom akkor ferdült el enyhén bal oldalra. Egy technológus mesterhez jártam inasnak akkoriban, és éjjelre megengedte, hogy benn maradjak. Így egy egyszerű tervezésű rugós kötélvető segítségével foglyul ejtettem, s becsületesen elvertem.

A klán, ahova tartoztak, megkeresett egy héttel később. Tudták, egy zsenivel állnak szemben, aki még csak zsenge gyerekkorában jár. Befogadtak, s védelmet nyújtottak. Megbíztak éles akciókkal is – ahol maradéktalanul helytálltam –, de legfőképpen végtelen türelmem hozta a legnagyobb hasznot számukra a penna mellett. Nekik is jó volt, nekem is, így maradtam. Tudtam, ez egy jó lehetőség számomra, hogy tovább fejlődhessek. Zsigereim követelték, hogy tanuljak ki mindent, amit csak tudok; így hát tanultam.

Az alatt az évek alatt ébredtem rá, hogy az érzelmek csak bajba sodornak. Ezen lecke tetőpontja egy lánnyal való ismeretségem volt, aki addig felhalmozott vagyonommal és érzelmeimmel együtt kirabolt engem. Nem voltam dühös. Tudtam, ez is csak útjelző, ahol választhatok. Nem álltam bosszút, nem toroltam meg tettét, ezzel szemben belém égett az élet egyik alapelve, miszerint a tudatoddal lásd környezeted. Lásd az összes lehetséges alternatívát, mérlegelj érdekeid és céljaid kétkarúján, aztán lépj.

Eltelt néhány esztendő és a klánnál kifogytak az újdonságokból. Mindent megtanultam, amit megtanulhattam, ezért a költözés mellett döntöttem. Tudtam, nem lesz egyszerű meglépni, de ezt is megoldottam. Később értek utol a klán gyilkosai, nos, nem mondom, hogy nem számítottam rájuk, mert az hazugság lenne. Tudtam, hogy jönni fognak, így mielőtt végleg továbbléptem volna az eltervezett új életembe, megálltam egy városban. Megálltam, és vártam. Természetesen a megfelelő felkészültséggel. A nyomok kialakítása, melyek útján rám találtak, egyáltalán nem volt nehéz: egykor én is a gépezet része voltam. A csapda készen állt, minden összetevő a helyén volt. Aztán jöttek és még aznap elpusztultak.

Mostanában, így – hmm, mivel megköveteli ez a mű, végiggondolom – huszonhét esztendővel magam mögött éppen Oilan városába készülök. Azt a várost már elhagytam, most múltammal készülöm ugyanezt megtenni itt, egy országúti fogadónak egy szobájában.
Itt vetem papírra ezt a rövid történetet, noha senki nem fogja látni, senki nem fog még csak hallani sem róla. Valahol a lelkem legmélyén, ott, ahol az érzelmeim vannak, megkövetelte valami, hogy leírjam…
Na, még egyszer utoljára végigfutom, aztán a tűz, majd a szél martaléka lesz…


Rever Daitar
"Kisapám... ha futás van, akkor nem erre vagy arra..."
Avatar
JonasDaniel
Fórumozó
Fórumozó
 
Hozzászólás: 11
Csatlakozott: 2010.05.06. 11:28

Vissza: Fórum kezdőlap

Vissza: Alkotásaink

Ki van itt

Jelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó