Müvészet, versengés, szerelem?
Leira, tehetséges, mi több ügyes táncosnak bizonyult. Embertársaitól szokatlan ügyességgel rakosgatja egymás után lábait. Szökkenései mozdulatai csiszoltak kimértek. Ami mindezeknél fontosabb szép is. Szépsége különösen kedvelté teszi öt magát a fiatal, arisztokrata ifjak körében. Számos titkos hódolt, megannyi titkos szeretőt tudhat maga mellet. Bánatára minden arisztokratára 3 irigy táncosnő jut, kik szívük szerint kikaparnák a szemét. Erigowi Hercegi udvarban efféle erőszakos cselekmények nem nevezhetőek mindenapinak. Ettől függetlenül Leira mindennapjainak szerves részét képezik.
Történt egy napon, előadás után felkereste, egy csodaszép féri. Ebben semmi rendkívüli nincs, minden előadás után fel szokták keresni férfiak. Hódolatukat és csodálatukat személyesen kívánták kifejezni. Eme férfi más volt, más volt, különleges volt. Leira ugyan nem tudja megmondani mi különlegeset látott Rudolfban. Talán a szeme csillogása, talán izmos testalkata, esetleg megnyerő modora vonzotta reménytelenül hozzá? Volt benne valami különös, valami, ami csak egy igazi művészben lehet meg. Rudolf nem is titkolta:
- Jómagam is művész vagyok Leira. Művészetem eredményei semmiképpen sem foghatók olyan csodákhoz, amit kegyed teremtett a színpadon. Lenne kedve elbeszélgetni a művészetről és a világ dolgairól valami... békésebb csendesebb helyen. Itt a színházban, ebben a ricsajban alig lehet megmaradni. - szavaihoz kellemetes mosolyát csatolta ajándékul. Mi tagadás az ajándék letaglózta fogadóját. Ennek hála semmi nem álhatott utjába, egy könnyed esti sétának a közeli parkban.
Meleg nyári este, teli hold fénye fest ezüstszín hidat liget mesterséges tavára. Tücskök, békák kórusa zengi az éj dalait. Tó mellet sétál a pár, kéz a kézben, meghitt nyugalomban, zakatoló szívvel. Leirában felötlik, talán ö az igazi férfi? Az, akire életem egészében vártam? A férfi, akiről megjósolták, el fog vinni a hercegi udvarból a boldogságba?
Tó parti úton egy padon telepedtek meg végül. Perc-percet, szó-szót követett. Leira megrémült, a férfi mindvégig hidegnek és tartózkodónak mutatkozott. Talán mégsem ö az? Talán mégsem szereti? Megérezte, mindent egy lapra kellet feltennie. Szavak orkánját lassan a szerelem felé terelte, végül eljött a nagy kérdés pillanata:
- Mit gondolsz rólam, tetszem neked? - e szavakat csak suttogva ejtette már ki elcsukló lágy hangján. Rudolf is mindent egy lapra tett fel.
- Nem, nem szabad szeretnem téged.- Arca megkeményedett, elszántságot sugárzott egész valója. Hirtelen tett egy apró, már-már láthatatlan mozdulatot. Leira apró szúrást érzett, majd lassan fájdalom kígyói gyűrűztek végig tagjain. Szája vérrel telt meg, tüdeje sípolt. Testét gyilkos tőr járta át.
- Szebb életet nem adhattam neked, csak gyors és fájdalommentes halált adhatok. Nem ezért fizettek rossz akaróid. Ez az én ajándékom. - Rudolf, tekintete megkeményedett. Karjai közé temette kedvese arcát. Mélységes kín mindkét szerelemes arcon: egyikén a lelkének halála, másikén a testének pusztulása. Leira elhaló hangon elsuttogja utolsó szavait:
- Hát mégis szeretsz! - Őszintén elmosolyodik. Ezt a mosolyt, a halál örökre arcára marja.
- Igen.
Írta:
Dreemer