Belépés | Regisztráció


Időzóna: UTC + 1 óra [ nyi ]


Pontos idő: 2018.06.21. 4:58




   [ 2 hozzászólás ] 
Szerző Üzenet
 Hozzászólás témája: Tengeri kaland
HozzászólásElküldve: 2013.02.24. 14:12 
Kalandmester
Kalandmester
Avatar

Csatlakozott: 2013.02.21. 0:19
Hozzászólás: 10
Tartózkodási hely: Budapest
Néhány héttel a "Larion" eseménye után.

Miután Éomert megrótták, újfent, és arra ítélték, hogy nem hagyhatja el Pyarront az engedélyük nélkül, az Inkvizítori Szék behívatja Éomert, és ezzel fogadják:
- Érid Éomer! Maga a mi fekete bárányunk! Nem vitatjuk szándékait, sem képességeit, de a módszerei nem méltóak Lar-Dor egy ilyen jeles ifjához. Maga több ízben figyelmen kívül hagyta az Inkvizíció szent törvényeit, több esetben önbíráskodásra adta a fejét, a megbízott hatóságok beavatása nélkül, ezzel többeket, köztük önmagát is súlyos veszélybe sodorta. Konfrontálódott már Ranagolitákkal, Orvellánusokkal, és Toroni Ikrekkel is, mindezt engedélyünk és felhatalmazásunk ellenére. Úgy találjuk, hogy itt az ideje, hogy a képességeit és energiáját a megfelelő célba állítsuk, és szolgálatunkba fogjuk. Ezért van ma itt; feladatot, útmutatást és lehetőséget kap tőlünk, hogy bizonyítsa erényeit a megfelelő cél érdekében is.... Mához két hétre indul egy galleasz a kikötőnkből, mely értékes árut szállít az észak-shadoni Berrana-rodába. Út közben kiséretet kapnak első megállójukban, Laroque-nál. A dzsadok nem adják olcsón kíséretüket, de szükség lehet rá. Mostanság Shadon vizein gyakran portyáznak gorviki portyázók. A feladat egyszerű. Az értékes csomagot el kell juttatni a Berrana-roda kikötőben már várakozó Hercegi fregattnak, a zászlóshajójuknak, a Magnificanonak. A galleasz a Palla-Anthoh (Antoh kegyelme), mely összesen két állomáson fog megállni végcélja előtt: Laroque-ban, Odrában, majd megérkezik Berrana-rodába. Antoh kegyével az út összesen 4-5 hét oda-vissza egy-egy napos megállókkal, amikor is újratöltik a készleteket. A hajón a tengeristennő egy papja is tartózkodni fog, az ő külön kérésére küldünk egy varázslót, magát. A csomagot egy képzett testőr fogja kézbesíteni, a neve Pratano Domingo Úr, bánjon vele tisztelettel. A férfi teljes bizalmunkat élvezi. Távozhat.

Két héttel később Éomer a kikötőben volt, ahol egy matrózokból és egy tisztből álló különítmény fogadta:
- Antoh kegye áldja meg, mágus, hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy velünk tart! Kérem, erre tartson! Segíthetünk hozni a csomagját?
A hajón még égett az áldozati láng, bárányt és értékes fűszernövényeket áldoztak a Kagyló-istennőnek, és keserű Hat-városi rumot ittak tiszteletére. A hajón számos tengerész sürgött-forgott, hordták a hajóra az élelmiszert, a tartalék vitorlavásznat, mind bő, szürke nadrágban, könnyű saruban, és széles, puha bőrövben, és elnyűhetetlen lenvászon ingekben. A tiszteken kék mellény aranyhímzéssel, melynek alsó szára a térdig leért, fejükön magas, hosszában hordott tengerész kalap. Éomer a paphoz ment, egy koros férfihoz, kinek haja már nem, de széles őszes-barna szakálla még bőven volt. A férfi a tengerészek öltözékét viselte, csupán a nyakában függő kagyló különböztette meg a tengerészektől. Szélesre tárta karjait örömében, mire Éomer tiszteletteljesen meghajolt előtte. A pap is meghajolt előtte ezután, majd kérges tengerészkezével jól hátraveregette a varázslót, és így köszöntötte: Üdvözlet a fedélzeten, Mágus! Kérem, nevezzen Szambítának. Maga Érid úr, mondja csak, járt már a tengeren?
- Nem, sajnos még nem volt szerencsém.
- Szerencse? A legtöbben borzasztóan szenvednek első alkalommal. Sőt, a másodikon és a harmadikon is, de azért cseppet se féljen. Ha rosszul lenne, csak engedje el magát, hagyja hogy átjárja a testét a hullámzás, és könnyebben túlesik rajta.
Ezután Éomer némi kérdezősködés után megtudta, hogy a testőr, és a csomag már a hajón van. A tengerészek fejöket csóválták a „csomag” említésére, Éomer kérdésére azzal feleltek, hogy nem szerencsés asszonyt engedni a fedélzetre, de hát a parancs az parancs, és legfelülről jött. Nahát – gondolta Éomer -, Szóval egy nő volna a csomag? Csak nem házasságközvetítésre adom a fejem, fiatalkorom ellenére? – Mosolyodott el magában. Kíváncsi volt arra a hölgyre, kinek ilyen fontosságot tulajdonítanak.

A hajó nem sokkal később kifutott, és jó széllel útnak indultak kelet felé, Laroque, a fahéj, a sáfrány és a vörösbors hona felé. Verőfényes napsütés és sós illat; ezeket érzékelte Éomer, mikor a fedélközbe ment, hogy találkozzon a testőrrel, és a „csomaggal”. Őrnek állított matrózok álltak a kapitány kabinja melletti ajtó előtt, ott kapott szállást a két másik vendég. A matrózok bekopogtak kérésére, mit némi motoszkálás, majd az ajtó nyílása válaszolt meg. Egy középkorú, borotvált fejű férfi tekintett ki szomorú, lefelé hajló szemekkel a kabin ajtón, s tekintete találkozott Éomerével. Tekintete nyugalmat, magabiztosságot árasztott.
- Varázsló! Érid Éomer, ha jól sejtem! Kérem, fáradjon be! Már vártam önt!
- Köszönöm! Ha jól sejtem, maga Pratano Domingo, a testőr.
- Úgy van! Kérem szólítson Domingónak. – Majd becsukta az ajtót Éomer mögött. Beljebb ment, majd így folytatta:
- Éppen sikerült teát készítenem. Zsálya; frissíti az elmét, és nyugtatja a testet. Kér?
- Azt hiszem, jól fog esni. Igen, köszönöm, elfogadom.
Pratano kiszolgálta, majd hellyel kínálta. Derengő fény borult a szobába az egyetlen kerek ablakocska és a szobában elhelyezett gyertyák fényétől. Ánizs illatú füstölő terjengett. Miután mindketten leültek egymással szemben egy kemény tengerész priccsen, mely nem volt több egy vékony szivacsrétegnél egy fadeszkán, Éomer megkérdezte.
- Mondja Domingó, hol van a csomag?
- Maga talán még nem is értesült róla, a csomag egy ifjú hölgy.
- Ó, de igen, már hallottam. Sajnos még nem volt szerencsém találkozni vele. Merre található?
- A szomszéd szobában van, ebből nyílik. Mielőtt bemutatnám azonban, szeretnék néhány dolgot megbeszélni önnel, amennyiben nincs ellenére.
- Természetesen, hallgatom.
- Arról van csupán szó, hogy az én feladatom igen egyszerű. Annyi a dolgom, hogy az ifjú hölgy életét és testi épségét őrizzem, míg meg nem érkezünk a Magnificanoig. Akkor mindketten átszállunk, és magam ott is maradok a hölggyel shadoni földön. Ebből kifolyólag, a legnagyobb tisztelettel kérem önt, ne szakítsa el a lányt a közelemből, biztos lehet benne, hogy tudok rá vigyázni.
- Értem Domingo. Akkor azt mondja meg, ön szerint én miért vagyok a hajón?
- Ahogy tudom, gorviki barkok is portyáznak a shadoni vizeken. Veszélyes lehet, mostanság nem olyan biztonságosak azok a vizek. Nagy megkönnyebbülés volt számomra tudni, hogy egy Varázsló is tart velünk, noha a Dzsadok is mellénk adnak hármat hajóik közül. Én úgy hiszem tehát, hogy az ön feladata a hajó, és ezzel mindnyájunk védelmezése, valamint a pap segítése, hogy ő is ugyanezt tehesse, ha szükséges.
Csend ült közéjük. Éomer szokatlan határozottságot és magabiztosságot érzett a férfi szavaiban, egészen meglepte a kiállása. Noha tisztelettudóan beszélt, mégis úgy érződött, hogy a férfi nem tekinti magát alárendeltnek, sokkal inkább egyenrangúnak. Éomer elkezdett azon tűnődni, vajh mit tudhat ez az ember, ami ilyen magabiztossá teszi?
- És miképp védi meg a hölgyet, ha erre szorulna a helyzet?
- Képzett fegyverforgató és pszionista vagyok. El tudok bánni néhány kalózzal.
- Pszionista? Nem tájékoztattak. Hol, melyik iskolában tanulta a pszi mesterségét?
- Piarronban, az Okkult Tudományok Egyetemén.
Éomerben annyira felébredt a kíváncsiság, hogy felnyitotta harmadik szemét, hogy megvizsgálja a férfi szellemtestét; kikerekedtek szemei a látvány hatására. A férfi tökéletesen álcázta auráját, elméje akár a gyémánt, vette tökéletes ölelésébe az auráját. Lehetetlen volt bármi kiolvasni belőle, csupán csak annyit, hogy ereje jócskán felül múlja a varázsló szellemtestének hatalmát. Ekkor történt valami, amire Éomer egyáltalán nem számított. Érezte amint dinamikus pajzsát erő éri, feszíti meg, finoman jelezvén; a vele szemben ülő férfi volt a forrása. Engedett a nyomásnak, és hallotta, amint a vele szemben ülő férfi szellemnyelven szól hozzá: Jó mestereim voltak, Érid Éomer varázsló, remélem most már elégedett. Nem kell aggódnia a lányért. – Éomer egészen meghökkent. Hogyan lehetséges, hogy a férfi felfigyelt vizsgálódására? Elmosolyodott, majd behunyta harmadik szemét.
- Most már találkoznék a hölggyel, és örömmel megtudnám a nevét is.
- Ahogy óhajtja, hatalmas varázsló.

Ezután a Pszionista bemutatta Éomert és a lányt egymásnak. A lány csupán tizenhárom éves volt, és Katharínának hívták. Piarron egyik ősi nemesi családjának sarja volt, a mostanság Predokban élő Raulos családé. A család őszinte híve és támogatója a Piarron-Shadon szövetségnek. Elmondása szerint nagyon szeret festeni, és kedveli az északi Kotó nevű hangszert, melyet az útra is magával hozott. Emellett énekel, az udvari tanító oktatta retorikára, nyelvekre is, így ma már folyékonyan beszéli a Shadoni nyelv északi dialektusát, akcentus nélkül. Erről Éomer is elégedettséggel győződött meg. A kislány igen vidám, mosolygós, és tisztelettudó volt mindvégig, s mikor megtekintette szellemtestét, hasonló erejű falakba ütközött, mint testőre elméje körül, ki ezután egy jelzéssel közölte elégedettségét a varázsló alapos kutatásáról, mellyel megint csak megdöbbentette Éomert.

Éomer ezután találkozott a hajó parancsnokával, a kapitánnyal, ki tájékoztatta, hogy ez egy rutin feladat a legénység számára, a nyílt óceánt is megjárták már ezzel a „hölggyel”, ugyanis ő így nevezte a hajót. Állítása szerint a legénység mindd a 180 tagja „harcedzett veterán tengeri rókák, nincs az a vihar, vagy kalóz, mely kifogna rajtuk, ha Antoh és az istenek is úgy akarják”. A kapitány elmondta Éomernek, hogy 4 nap múlva érkeznek meg a dzsad kikötővárosba, Laroque-ba, mely „az egész déli félteke legnagyobb tengeri fűszerkereskedő városa”, ahol is feltöltik készleteiket, és eltöltenek egy éjszakát. Éomer megkérdezte a kapitányt, van e olyan személy a fedélzeten, ki hajlandó lenne e tanítani őt a Dzsadok nyelvére, mire a kapitány három férfi nevét is közölte, kik aznap már nem mennek ki a fedélközből: „Nyugton kérje a fiúk segítségét. Gondom lesz rá, hogy örömmel megadják.” Így is történt, ugyanis a matrózok, akik Éomer tanításával lettek megbízva, extra rumot kaptak az aznapi vacsora mellé. Ettől függetlenül nem tűntek túlzottan lelkesnek, így hát Éomer inkább nem is tartott igény szolgálatukra a további napokban. Azért sem, mert másnap délutánra borzasztó rosszul lett, egész délután a hajó gyomrában feküdt, és a hányingertől szenvedett. Számított némi rosszullétre, hiszen ismerte hallomásból a tengeribetegség tüneteit, de mivel életében először járt a nyílt vízen, a hullámzás megfeküdte a gyomrát. Annyira rosszul lett, hogy éjszakára belázasodott, és egészen kifehéredett, valamint – a matrózok és a hajóorvos őszinte aggodalmára – lázálmai lettek, és önmagában beszélt. Végül az Antoh pap mágiája segített rajta. Másnap még az ágyat nyomta, de addigra már túl volt a válságon. Később megtudta, hogy nem gyógyító varázst, csupán áldást kapott, de a Kagylóistennő áldása minden tengeri kórság ellen gyógyír. Aznap este már maga is a fedélzetről vizsgálta, csodálta a megdöbbentően tiszta, már-már misztikusnak tűnő, babonázó csillagos eget, és a végtelen tengert.
Másnap délidő tájékán megérkeztek Laroque kikötőjébe. Négy hajó jött eléjük, s mikor megálltak, elkezdtek zászlókat húzni föl s alá egymás után. Éomer nem értette a dolgot, bár sejtette, hogy valamiféle kommunikáció folyik a hajók közt. Látta azt is, hogy a szemben álló négy kisebb hajó közül az egyik kommunikál csak velük, nyilván az volt a vezérhajó. Rákérdezett, mi történik, mire ezt a választ kapta a kapitánytól.
- A tengeren így beszélnek a civilizált emberek. Ha egy hajó nem felel a zászlónyelvre, az kalózhajó, vagy kalózok áldozata, és nem maradt senki, ki ismerné a nyelvet. Az én hajómon többen is ismerjük a zászlónyelvet, például az összes tiszt. Épp túljutottunk az üdvözlésen, és a jókívánságokon. Afelől érdeklődnek, kik vagyunk, és mi célunk a kikötőjükben. Látja azt a zászlót? – És az épp felhúzott zászlóra mutatott, mely egy sólymot ábrázolt papírtekerccsel a karmai közt – Az a mi hajónk szimbóluma. Ezeken a vizeken be van jegyezve, mindenki ismeri. Ha egy hajó a megfelelő zászlók ismerete nélkül indul útnak, gyorsan nagy bajba juthat, ha érti mire gondolok.
Éomer megköszönte a felvilágosítást, majd visszatért kabinjába Dzsad szavakat tanulni. A kikötőbe befutás közben azért még feljött a fedélzetre, és az egyik altisztet megkérdezte, mit érdemes tudni a dzsadokról, nehogy megsértse őket.
- Tudja varázsló, a dzsad férfiak nagyon büszkék. Igen vagyonos emberek is akadnak köztük, akik nagyon védik azt ami az övék. Nem ritka, hogy rabszolgákkal cipeltetik magukat és asszonyaikat, akik állítólag a legszebbek a világ ezen féltekén. Nem tudom, ezek csak legendák, ugyanis sosem volt merszem egyre se tekinteni. Azt mondják, a dzsad nők egyetlen pillantásukkal képesek elrabolni a férfiak szívét és lelkét is egyszerre. Ha egy úr rajtakap valakit, hogy a feleségét nézi, könnyűszerrel megöletheti, vagy más rútságokban részesítheti őt érte. Úgyhogy ezt semmiképp se tegye. És mindig köszönjön előre, de csak az uraknak! Ha egy pórnak köszönne előre, azt hinnék bolond, és egykettőre tömegével lennének ön körül, hogy bolondságokra vegyék rá, vagy észrevétlen kifosszák. Ezeken a földeken kézlevágás jár a lopásért, mégis rengeteg a zsebtolvaj. Vigyázzon az aranyaira. A dzsad örömlányok pedig, nos, uram, én sok kikötőben megfordultam már, de ezek az asszonyok senki máshoz nem hasonlíthatók. Nem olyan kis finom hölgyek, ezek igazi vadmacskák az ágyban. Ó, azok az idomok, emlékszem arra a telt keblű kis busára, annak aztán forrt a vére, és nem tudom, hol hagyta az erényeit, de az ágyba nem vitte magával... Elnézést uram, nem akartam zavarba hozni... Jaj de kínos! Nem akartam varázsló, kérem bocsásson meg, és ne változtasson ebihallá! – Éomer ekkor felnevetett, és megnyugtatta az altisztet, hogy nem fogja elvarázsolni. Hasznos információ – gondolta magában.

Nem sokkal később ki is kötöttek, és elkezdték a matrózok a munkát. Elsősorban fűszert vettek a kikötőben, melyet Shadonban továbbadhatnak jelentős haszonnal, de vizet is hordtak fel, ugyanis a tengeren az az, ami a leggyorsabban elfogy. Paradox. Hatalmas tenger, és te mégis szomjan halsz. Nem egy történet szól a szomjazó tengerészek végzetes hibájáról, hogy engednek a kísértésnek, és isznak a tengervízből, melytől csak még szomjasabbak lesznek – tudta meg Éomer. A kikötőben a legénység kétharmada egynapos kimenőt kapott, s miután megtudta, hogy a kis Katharína és testőre is tesz egy sétát a városban, úgy döntött, az a leghelyesebb, ha ő maga is velük tart. Antoh papja eközben újabb áldozatbemutatásra készült, mielőtt csatlakozott volna a matrózok éjszakába nyúló tivornyájába. Így hát hárman indultak útnak. Ahogy letértek a pallóról, Éomert kellemes érzés vette birtokába: szilárd földön áll újra. Ezután elsétáltak az emelődaruk mellett, halas kocsit tolt el előttük egy félmeztelen, kreolbőrű dzsad, akinek olyan görbe volt az orra, hogy olyat Éomer még talán nem is látott, majd elhagyták a kikötőt. Egy magas, arany hagymakupolás épület előtt mentek el, Éomer arra következtetett, hogy piac lehet, mert bentről hangos kiabálás hang szűrődött ki, és előtte is majd minden helyet kitöltött a végeláthatatlan féle-fajta árukkal megrakott standok halma. Dzsad férfiak színes ruhákban, turbánban, hangosan kiabálva emelt karral gesztikulálva veszekedtek – vagy alkudtak az árukra, s ki elégedetten, ki morogva távozott. Ezután elhaladtak a szép, hófehér téglafalú, arany hagymakupolás épület mellett, és egy újabb térre értek ki, ahol katonák léptettek keresztül szépen hímzett ruhákban lovaikon, melyek Éomer szemében alig voltak nagyobbak, mint egy póni. Az út másik oldalán ágyékkötős, szandálos fekete rabszolgák hada görnyedt egy nagy, baldachinos gyaloghintó alatt, mely fátyla mögűl kisejlett egy csodaszép hölgy és egy úr körvonala. Később, a város főterén egy nagy tekintélyű, kövér úr ült színes, nemes kelmékben, arany ékszerekben, haja a feje tetejére tornyozva, szakálla gyűrűkbe fogva, arca kifestve, körötte három rabszolgalány, kik szegényes öltözékben sündörögtek körötte, ketten pálmalevelekkel legyezték, egy pedig etette az urat, s mellette egy kopasz, idős férfi állt, nagy tiszteletet mutatva a kitüntetett úr felé, és papírosokat olvasott fel neki, miután a férfi a pódiumról lenézve a közönséghez valamely beszédet intézett. Éomerék megálltak egy rövid időre nézni az eseményt. A férfi magas kőemelvényen ült, mindenki feje fölött, a pódium alatt körbe erős férfiak, harcosok álltak hátrafogott kézzel, vas fegyelemmel, majd elől közöttük megálltak az emberek, és sorban beszéltek. Törvényhozás, vagy ítélethozás lehetett, mert volt, hogy az úr előtt veszekedtek a pórok, mire az igazságot tett. Így folyt ez egy-két órán át, majd feloszlatták a tömeget, s az úr számos rabszolga terhén gyaloghintón távozott. A város hemzsegett, nyüzsgött az élettől, Éomer feje belesajdult a sok zajba és a rengeteg újdonságba, mire visszaértek a hajóra jócskán napnyugta után. Ott mulató, éneklő matrózokat találtak, kik alkoholtól bűzlöttek, és nagyon boldogok voltak; köztük a főkolompos a pap, ki egész éjjel pikáns történetekkel szórakoztatta a fiatalabb matrózokat az ezernyi kikötő lányairól, ahol ezidáig megfordult. Nagy sokára jött csak álom a varázsló szemeire.
Másnap korán ébredt, a kimenőt kapott katonák is csak akkor kezdtek vissza szállingózni a hajóra. Látta az épületek közt felkelő napot teljes pompájában. A távolban hullámzott a táj, perzselő tekintete alatt, s felszárította az éj könnyeit az áldott földről.

Elindulásukkor csatlakozott hozzájuk három dzsad Bark; ezek a hajók jóval kisebbek és mozgékonyabbak voltak, mint a tekintélyes méretű Palla-Antoh, viszont gyengébbek is voltak, fedélzetükön összesen 50-60 lélek; a Ghar, a Kamhielham Hassan és a Laia Kharu. A fedélzetükön vörös inges dzsad tengerészek, fekete kendővel fejükre kötött szürkésbarna ruhanemű, mi hátukig lelógott tarkójukon. Igen ügyesen másztak a kötélzeten, ez a távolság ellenére is feltűnt Éomernek.

Az elkövetkező két nap békében telt, de a harmadik napon valamiért igen morcos kedvében volt Antoh papja, amit senki nem tudott mire vélni. Mogorván beszélt az emberekkel, még össze is verekedett egy matrózzal, aki nem dolgozott rendesen. Az öreg tengerészek vihart jósoltak ebből, noha semmi jel nem utalt viharra. Éjjelre viszont megérkezett a vihar. Éomer villám dörgésre riadt fel. Leugrott kabinja ágyából – mely borzasztó kényelmetlen és kemény volt, hiszen az összes matracot odaadta a kényes nemes hölgynek – és gyorsan felsietett a fedélzetre. Dézsányi víz hullott rá az első pillanatban, s ez csak fokozódott. Iszonyú erejű széllökések érték a hajót, s noha a hét vitorlából már ötöt behúztak, a maradék kettőnél fogva ijesztően rángatta a hajót a szél. A dzsad hajók kissé jobb helyzetben voltak, ők csak négy vitorlát kellett bevonjanak, s így gyorsabban tudtak végezni. Mindenesetre ők jobban ki voltak téve a hullámok akaratának, ijesztően táncoltak a vizen. Antoh papja szemben a fő árbocrúdhoz kapaszkodott, s teli torokból üvöltözött, talán így imádkozott, Éomer nem tudta mire vélni. Mindenesetre ő is gyorsan megkapaszkodott a kötélzetben, és lázasan gondolkozott azon, hogy vajon mit is tehetne. Amikor nem talált semmit, és épp elindult volna vissza a fedélközbe, nehogy lezúgjon egy erős lökéstől, megütötte a fülét valami kántálás. Arra nézett, próbálta kivenni a tőle alig néhány méterre álló alakot, alig sikerült, olyan erősen csapott a szél. A pap kántált, széttárt karokkal, szakálla lobogott a szélben arcába csapott az eső és a szél, ő mégis szilárdan állt a lábán, csupán egy kézzel kapaszkodva, s az ismeretlen, érthetetlen igét kántálta egyre, miközben mindent túlragyogón fénylett mellkasán a kagyló szimbólum.
A vihar, mintha megingott volna. De csak, hogy utána új erőre kapjon!
Éomer előtt tengerészek rohantak át, s egyikük egy hirtelen széllökéstől megcsúszott, felesett. A hajó megdőlt, a férfi a korlátig csúszott. Éomernek is minden erejét latba kellett vetnie, hogy talpon maradjon. A botot már elengedte, az könnyedén lebegett mellette. Felülről valami kemény esett rá; keze elengedett, ő is a matrózok után csúszott. Érezte, ahogy nekicsapódik a korlátnak, térde hangosan reccsent és Éomer felüvöltött fájdalmában, de hangját elnyelte a tomboló szél. Összegörnyedt. A hajó visszafordult tengelyére. Valaki hangosan felüvöltött a magasban, Éomer felkapta fejét: Egy matróz zuhant alá a magasból, a kilátókosárból. A szél kettőt is lökött rajta, mielőtt eltűnt volna a hajó korlát mögött Éomer elől. A vízbe hullott. Éomer megpróbált felállni – tudta, segíteni kell azon a férfin. Ahogy lábra állt, megrogyott, bal lába nem tartotta – ahogy lenézett, köpenye vöröses árnyalattal színeződött. A korlátban kapaszkodva vonszolta magát a tat közepe felé, ahol megragadta egy matróz karját és a füle felé kiabálta!
- Egy ember a vízbe esett!
A férfi értetlen csóválta a fejét, talán nem hallotta, talán nem akarta. Éomer kinézett a korlát mögül, és szerencséjére egyből meglátta a férfit a vízben: még a felszínen volt, úszni próbált. Éomer hátrafordult egy kötelet keresve – sehol semmi, csak egy hordó leláncolva. Megmozgatta, üresnek tűnt. Nem volt jobb ötlete, kihajolt a korláton, és ráüvöltött a férfira: Tartson ki, hamarosan dobok kötelet. – A férfi vagy nem hallotta, vagy túlzottan el volt foglalva a vízfelszínen maradással ahhoz, hogy válaszoljon, Éomer a biztonság kedvéért egy egyszerű érzelmi varázslattal megpróbálta megnyugtatni a férfit. Ezután visszafordult, és jobb lábával a korlátnak préselte magát, majd mágiához látott... Fél perc múlva a férfi a néhai hordóból lett kötélbe kapaszkodott, és Éomer odaadta a másik végét a mellette gubbasztó matróznak, mire az húzni kezdte. Ekkor immár fáradtan, lába fájdalmától kimerülten ült le a csatakos hajópadlóra. A szél még mindig erősen fújt, recsegett a hajó, csapkodtak a nem lefogott kötelek, de úgy tűnt, mindenki jól van. A pap hangja továbbra is bezengte a fedélzetet, s talán a viharon túl is hallani lehetett volna. Még az eső is mintha enyhült volna valamelyest, mikor valami tízméteres vízsugarat lövellt az ég felé a hajó túloldalán, majd Éomer feje mellett megint hallani lehetett, amint valami a magasba spricceli a vizet, majd az visszahull. Megemelkedett a hajó. Éomer megpróbált feltápászkodni, mikor a hajó hangos reccsenéssel visszahullt helyére, mire Éomer alatt egy pillanatra eltűnt a talaj, s az ifjú varázsló a korláton túlkerült. Egyenesen a tenger felé zuhant. Reflexszerűen az általa teremtett kötél felé kapott, mely mellette lógott le, melyen még mindig mászott fel a korábban vízbe hullt matróz. Elkapta, de túl gyors volt, nem bírta megtartani magát, csupán a válla rándult meg, és lehorzsolta kezéről a bőrt a kötél, majd az öntudatlanság határán továbbzuhant. Valami hatalmas haladt el a hajó alatt tova. Mielőtt végleg a mélybe veszett volna, egy erős kéz ragadta meg bal karját, és kezdte el felfelé húzni. Éomer kényszerítette magát, megmakacsolta tudatát, és kitisztította elméjét. A matróz kapta el őt, fél kézzel, míg másik kézzel a kötélbe kapaszkodott. A matróz a lábával is a kötélbe kapaszkodott, így meg tudta kettejüket is tartani. Éomer megfogta karját, majd felmászott rajta. Mikor kiért, még látta, hogy az a valami eléri célját – az egyik gorviki Bark hatalmas reccsenéssel emelkedett a magasba, majd hirtelen az orra felé bukott, és a mélybe bucskázott. Számtalan hullott a fekete habok közé. Ezután, mint egy hatalmas uszony, csapott le valami a hajóra, mitől az oldalra dőlt, főárboca eltört, és úgy is maradt, nem egyenesedett ki, csak jóval később. Éomer látta mi folyik itt, bár nem ismerte fel, mik a lények, melyek prédát látnak az emberkéz alkotta vízjárókban. Feltárta harmadik szemét, és megértette. A vízben úszó lények óriásbálnák voltak, és rettenetes haragot éreztek a hajók iránt. Éomernek nem kellett sokáig törnie fejét, hogy rájöjjön, a bálnavadászoknak köszönhető. Tudta, csak egy módon segíthet; ha sikerülne valami módon elűznie a bálnákat a hajó körül. Ezután botja szinte azonnal keze ügyében termett, és sebesen varázsolni kezdett, míg bírja térde az állást. Közben kimászott a másik matróz is, és immár két matróz állt tettre készen, Éomert támogatva, ha kell, hogy a varázsló teljes összpontosítással tehesse dolgát...

Nem sokkal később a bálnák rettegve menekültek vissza a mélybe a mágia hatására, majd a pap sikerrel lecsendesítette a tengert; elkezdték a mentést. A hajó nem szenvedett súlyos sérüléseket, olcsón megúszták. A legénység tudta a dolgát, s noha voltak sebesültek, nem halt meg senki. A Gharron nem ez volt a helyezet. A hajó súlyosan megszenvedte az óriásbálna haragját, főárboc nélkül, sérült tatfedélzettel nagyon lassan, és csak kacskán tudták volna folytatni útjukat. A mentés közben tizenkét embert sikerült kimenteni a vízből, összesen öt ember veszett oda a viharban a három dzsad hajóról, ezek közül négy a Gharról. Ekkor már a hajó nem fordulhatott vissza, így hát legénységének felét átadta, a másik két hajónak, majd a fedélzeten maradt huszonöt tengerész és a kapitányuk hozzáfogtak a javításokhoz, majd elbúcsúztak a Palla-Antohtól, és két kísérőjétől. Éomer kezét lekezelte, lábát sínbe tette a hajóorvos; zúzódást szenvedett, így nem igen mehet is bárhova a közeljövőben.
A Palla-Antoh 8 dzsad tengerészt vett fel, egyikőjük egy idős matróz, ki számos kikötőben megfordult, egy Musztahír nevű szikár, szíjas férfi, kinek hosszú, varkocsba fogott haját enyvként habarcsolta egybe az éves izzadtság és a sós víz. Ez a férfi beszélte a piarronit, és konyított némit a gyógyításhoz is, így a hajóorvos maga mellé vette az út további részére, így ismerkedett meg Éomerrel is. Éomer egy igen sokat látott, barátságos, és igen türelmes utitársra és piarroni sakk partnerre akadt személyében, ki saját bevallása szerint igen ügyes íjász. Musztahír segítségével egyből ébredése után meglátogatta Katharína kisasszonyt, kinek szerencsére nem volt semmi baja, Domingónak is sikerült sérülés nélkül megúsznia az incidenst. A pszionista halvány mosollyal nyugtázta Éomer látogatását, majd bólintással válaszolt Éomer fel nem tett kérdésére, hogy vigyázni fog a leányra továbbra is, akár a segítsége nélkül is. Az elkövetkező három napban Éomer alig kelt ki ágyából, az ételt is ágyba kapta, Jacues, a hajóorvos igen kedves és figyelmes volt vele, még azt is megengedte, hogy Musztahírt egészen lefoglalja, amit Éomer ki is használt, és kimeríthetetlen érdeklődéssel kérdezett a dzsadok világáról, életéről, és nyelvéről. Egyik nap még Szambíta, a pap is meglátogatta, és rummal kínálta a fájdalom ellen. Azt mondta:
- Mindnyájan töltünk pár hetet a betegszobán. Segít a kín, és az unalom ellen.
Éomer udvariasan elutasította. Lába fájdalmára ügyet sem vetett, erővel fordította el figyelmét.

Három nappal később a hajó megérkezett Odrába, hűvös szél vitte hírüket. Éomer felbicegett a fedélzetre körbenézni. A városra a víz fátyolos köde ült. Lapos tetejű házak halmaza sorakozott előttük, melyek közt naptól és esőtől védő szövetek voltak kifeszítve, melyek közt ki-kivillantak a kifeszített kötelekre felakasztott ruhaneműk. A magasabb házakra létrák, szűk, rejtett lépcsősorok vezettek fel, és itt ott egy egy torony törte meg az ég hegemóniáját. A legmagasabb épületek a réz és aranykupolás templomok voltak, azok közt is az uralkodói palota, hol a város Emírje székelt, számos udvarnépével és száz válogatott szépségű háremhölgyével. A házak apró kőhidakkal voltak összekötve melyeken hevesen folyt az élet. A ponyvák alatt emberek tömege nyüzsgött a felhőktől megbecsülhetetlen napszakban, folyt a vásár, a délutáni ima a „mecsetben” – ez a dzsad templomok neve, tudta meg Éomer Musztahírtól -, s a kurtizánok saját környékükön árulták tovább sokat emlegetett portékájukat. A hajóról be lehetett látni némely épület tárt ablakán, honnan színes füst szállt ki, és víg kacajokat hozott a szél; valamint munkások sétáltak a házak tetején, a tömeget kikerülve rakodva át a város egyik pontjáról a másikra. A tornyok közt feltűntek egyenruhás íjászok is, és a házak tetejéről vizslatták az azok közt sündörgő tömeget. Ezután Éomer visszatért szállására, tovább olvasni.

Másnap tovább indult a hajó és két kísérője a hajnali apállyal. Az út békében telt az elkövetkező napokban. A gyógyító kenőcseinek és az ágyfegyelemnek köszönhetően Éomer Odrából indulásuk harmadik napján, shadoni vizekre érkezésük idején már egyedül is képes volt mozogni, és egy mankóval sétálhatott is a hajón. Élt is a lehetőséggel, könyveit hátrahagyta a fedélközben, és megkereste Katharínát. Domingóval találta, a tatfedélzeten voltak, a kapitányi híd előtt ücsörögtek, és a Shadoni játékot, a Toborzót játszották. A kislány ügyesen taktikázott, noha Domingó állt nyerésre. Éomer látta, hogy a testőre igen nagy figyelemmel és szeretettel viseltetik a lányka iránt, aki erősen koncentrálva próbálta legyőzni sokkal tapasztaltabb ellenfelét. Éomer is ismerte ezt a játékot, noha csupán párszor játszotta; megkérdezte, csatlakozhat e, esetleg nézheti-e a játékmenetet. Csatlakozott. Nem sokkal később vidám, könnyed beszélgetésbe kezdtek. Katharína igen szívesen mesélt Predoci otthonáról, ahol száznál is több ló volt, apja nagy büszkeségei, mesélt az erdésszel eltöltött közös órákról, ki solymászatra oktatta, a célba lövésről, és a növénytanról, majd eljutott a zenéig, ahol meg is akadt. Elmesélte, hogy édesanyjával több drámát és pyarroni Operát is láttak, míg egy tiadlani vendégelőadó előadásában ismerte meg a kotót. Az előadás után, egyből megkeresték az urat, aki kérésükre vállalta, hogy készít egyet a hölgynek. Azóta szereti a hangszert, s talán egyedül csak ő ismeri játékát a délvidéken.
Domingo csendben, könnyed mosollyal hallgatott. Mikor Éomer felőle kérdezett, arra számított, hogy nem fog válaszokat kapni kérdéseire, de tévedett; a testőr szíves örömest válaszolt minden kérdésre, s Katharína kisasszony rövid noszogatására még bővebb kifejtésbe is bocsátkozott, melyből kiderült, hogy Éomerhez hasonlóan árva, a dúlás idején vették fel a Piarroni Okkult Tudományok Egyetemére, ahol az etikát és a szellemi tudományokat tanulta, mint a betűvetés, és a történetmondás. Ezután izgalmas történetekkel szórakoztatta őket a tenger veszélyeiről: Beszélt a rettegett Krákról, mely a legveszélyesebb a tengeri vadak közül, az Óriás Tengeri Kígyóról, mely egész szigeteket nyel el, és megemlítette a nyílt tenger boszorkányát, a Yamm-Haikant. A tengerészek, kik hallották, hegyeset köptek a vízbe, de nevére a Dzsadok is felfigyeltek, kik azonnal térdre borultak, és észak-nyugat felé kezdtek borulgatni, és saját dallamos nyelvükön fohászkodtak különös isteneikhez...

Másnap megtörtént a baj.
Éomer hangos kolomphangra lett figyelmes a kabinjában olvasva. Azonnal letette könyvét, majd kikászálódott a fedélzetre. Csodaszép, verőfényes kora délután volt, talán csak pár órányira a Magnificanoval való találkozástól. Éomer a kilátóba nézett, s látta, a tengerész keletre mutat. Éomer követte ujját tekintetével, és észrevette, mit mutat. Hat hajót vett észre a távolban. Hallotta, amint körülötte a matrózok azon találgatnak, vajon shadoni, vagy gorviki hajók lehetnek-e. A korláthoz bicegett, úgy nézett a távolba, és félelf látásának köszönhetően jóval korábban felfigyelt a zászlóra, mint mások: nem voltak. Felsietett a hídra, s a kapitányért küldött. A férfi máris érkezett a kabinból, s kérdezte, miért keresi.
- Kapitány, mit mondana, ha olyan hajók közelítenének felénk, mik nem húztak fel zászlót?
A kapitány a távolba merengett, arcán aggodalom tükröződött, s némi töprengés után határozottan Éomer felé fordult, és azt mondta:
- Azt uram, hogy kalózok! Legénység! – Fordult a hajó felé – Kondítsák meg a riadót! Meg fognak támadni minket! Vitorlákat megfeszíteni! Fordulunk, irány Dél-Délnyugat! Engedjétek ki az összes vitorlákat! Valaki szóljon annak a részeges papnak, hogy szükségünk lenne némi jó szélre!
Újra megszólaltak a kolompok, és az élet felpezsdült a hajón. Nem sokkal később a két dzad hajón is hasonlóképp történt. A három hajó délnek fordult, és megpróbáltak eltávolodni a kalózhajóktól. Nem sikerült, azok jóval fürgébbek voltak; nem volt akkora rakományuk, és velük volt a szél.
- Hol van már az a részeg disznó?! – Kiáltotta a fedélzetmester a papot keresve.
- Jön már, és jól ellátja azoknak a kecskeimádó, asszonyáldozó, vérivó fattyaknak a baját! – Kiáltotta a fedélközből kikászálódó pap, homlokán megcsillant a nap fénye. – Most megtapasztalják Antoh haragját! Jöjjenek csak, úgy nyeli őket magába a bősz tenger, mint lenyugvó napot a nyugati hegyek! Tőlem aztán megkaphatják, azok az átkos horpadt képű, takonyfejű, ragáj bőrű, büdös szájú, szurkos fogú ranagolita férgek! Még a halak is elkerülik majd kiforgatott csontjaikat, egyedül a démoncápák lakmároznak ma délután!
Majd varázslásba kezdett.
De már túl későn. A hat hajó közül öt a dzsadokéhoz hasonló, karcsú testű, kis lélekszámú bark volt, számos kalózzal megrakva, és temérdek gonoszsággal. Szinte repültek a víz színén. Könnyűszerrel beérték a testes Palla-Antohot, és amint elég közel értek, ballisztákkal kampókat lőttek át, majd csörlővel kezdték behúzni a távolságot.
Éomer érezte az erősödő szelet, mely hátulról dagasztotta vitorlájukat, de tudta, hogy már elkéstek, a szél ugyanúgy kedvezett a gorviki barkoknak, mint az ő fregattjuknak. Hangos csörömpölés, majd recsegés, ahogy a gorvikiak megcsáklyázták hajóikat a távolból. Éomer eldobta mankóját, botjára támaszkodva botorkált közelebb, és rúnázott tőrkardjával harmadik-negyedik vágásra sikerült elvágnia az erős fémláncot, mely a kampóhoz csatlakozott. A matrózok, közönséges fegyvereikkel hiába is próbálkoztak volna ezzel. A többi hajó is beérte a Palla-Antohot, azok is csáklyákat lőttek ki, majd kalózok keztek átmászni a hajóra. Sokan íjat fogtak a fedélzetről kezükbe, azzal lőtték őket, mások kardot fogtak, felkészülve a megütközésre. Éomer úgy találta, az lesz a legjobb, ha felbiceg a hídra, onnan könnyebben átláthatja a helyzetet. Hallotta a mellette szitkozódó fedélzetmester hangját, ki nem volt éppen túl vidám.
A gorvikiak egyik, Merodeador nevű hajója elég közel ért, hogy a vitorlázatról átlendüljenek a kalózok. Ellenség árasztotta el a fedélzetet, és kard csörgése zengett a tatfedélzeten. A dzsad matrózok kis csoportot alkottak, és széles, görbe ívű kardjaikkal tartották távol a feléjük közelítő ellent. Éomer csörömpölést hallott a háta mögül – megfordult. A kapitányi kabinba három gorviki érkezett az ablakokon keresztül, a kapitány egymaga hadakozott mindőjükkel. Egyel elbánt, a másik kettő azonban sarokba szorította. Egyikük egy hegyében elvékonyodó, kecses, kétélű karddal vívott, és lefegyverezte a kapitányt, majd a másik épp lesújtani készült a kapitányra, amikor oldalba találta egy kard. Az a kecses ívű kard volt, a másik gorviki kezében. A kapitány döbbenten nézte, hogy az egyik ellensége végzett a másikkal, majd ugyanaz lehajolt, és kezébe adta korábban kiforgatott kardját, mindezt üveges tekintettel. A kapitánynak sem kellett több. Egy határozott szúrással végzett ellenségével, ki csak ekkor eszmélt rá, mit tett. A kapitány tekintete találkozott az ajtójában álló Éomerével. Ekkor értette meg a dolgot. Sietve kisietett a kabinból. Tekintetük együtt siklott végig a fedélzeten. Mindkét oldalról gorviki hajók fogták közre a Palla-Antohot, egyre több gorviki volt a fedélzeten, és egyre több a holt. Köröttük a másik három gorviki hajó a két dzsad hajót foglalta le hasonlóképp, a távolból közeledett a hatodik, egy nagyobbik gorviki hajó, melyen immár fekete zászló lobogott. Kosfejes zászló volt.
A kapitány parancsokat üvöltött, az erősödő szél vízpermetet kapart Éomer és a matrózok arcába. A hajók hangos reccsenéssel ütköztek újra meg újra. Éomer arra lett figyelmes, hogy néhány gorviki a fedélközbe veszi útját. Katharína is ott van! Éomer azonnal utánuk indult. A matrózok, kik észrevették, mellészegődtek, védték amíg eljut a lépcsőig a fedélközbe, így csupán 3-4 nyílvessző akadt meg Éomer mágikus védelmében. Lesietett a lépcsőn, és keresztülhaladt a nyitott ajtón. Kivérzett matrózok testén lépett át, a térdéből sugárzó fájdalmat elfojtotta. Sietnie kell. Távolról fegyvercsörgést hallott. Arra kell menni! Tovább ment, áthaladt egy nagy téren, ahol a matrózok szoktak ebédelni. Ez a tér üres volt. A következő ajtó után már látta a gorvikiakat eltűnni a kanyarban, pengéjük véres. Éomer utánuk kiáltott gorvikiul.
- Hé! Álljatok meg Ranagol fattyai! Piarron varázslója megállításra szólít! - Ahogy befordult a sarkon, két gorvikivel találta magát szemben. Mögöttük három tovább haladt a hajó hátsó felébe, ahol Katharina, és – remélhetőleg – Domingo is található. A két gorviki vicsorítva mérte végig a varázslót, majd a szűk folyosón egymást követve támadtak volna Éomerre. Az sikeresen hárította az első támadását rúnakardjával – ezen ő maga is meglepődött kissé, hiszen jobban bízik az elemi erőben -, majd elemi erővel válaszolt. A férfi a láthatatlan kezektől hátrahőkölt, neki társának, majd fölestek. A kezek kicsavarták fegyvereiket kezeikből, egy üres szobába vetették azokat, majd az Éomer akaratából megformált erő a folyosó plafonjának préselte mindkettőt. Azoknak csak nyögni volt erejük, mire Éomer intésére kötelek repültek ki a szomszéd szobából, s csomózták gúzsba a két férfit, hasonlóan, mint azt ilár barátjától látta korábban. A biztonság kedvéért „sisakolta” őket. A két férfi ájultan, összekötve hullott a padlóra. Éomer ellépett mellettük és továbbhaladt. A folyosó vége felé haladt. Nem hallott fegyvercsörgést, ami gyanús volt a számára. Belépett Domingo és Katharína kisasszony szálására. Domingo nyugodtan ült priccsén, lábai az ölében keresztbe téve. Bal kezét ismeretlen kéztartásban tartotta mellkasa előtt, jobb kezével pedig magához szorította a kislányt. A három gorviki ártalmatlanul feküdt a padlón. A férfi lassan felpillantott Éomerre, majd azt mondta teljes nyugalommal:
- Elájultak. Ne aggódj. Nem lesz gond.
- Szükség lehet rád a fedélzeten!
- Az én dolgom a kisasszony védelme. Az öné a hajó.
Éomer nem állt le vitatkozni. Kisietett a fedélközből, vissza a fedélzetre.
Egy dzsad hajóról éppen lángoló csomagokat vetettek az egyik gorviki hajóra, annak már így is égett az összes vitorlája. A másik hajó kiszabadult két üldözője fogságából, és elcsalta őket a Palla-Antohtól. Íjászaik a két üldöző hajó fedélzetén sokakat lapulásra késztettek, meglepő pontossággal osztották a halált. A Palla-Antoh fedélzetén nem volt ilyen rózsás a helyzet. Az ellenség túlerőben volt. Minden matrózukra három kalóz jutott. Éomernek egy ötlete volt csupán erre a helyzetre. Szólt a legközelebbi matrózoknak:
- Jöjjenek! Siessenek! A fedélzet, a harc közepébe kell jussak! Segítsenek!
A matrózokon látszott a félelem, de nem mertek ellent mondani a varázslónak; tudták, ő talán még megfordíthatja a harc menetét. Öten közre fogták Éomert, és elkezdtek utat vágni a tömegbe. Éomer eközben, megbízva őrizőiben, és reménykedve, hogy erőpajzsa még kitart, elkezdett egy bonyolult, és hosszadalmas mágiát. A férfiak követték a lépésben haladó férfit, és utat próbáltak vágni előtte. Távolról kettőt leíjásztak, egyet levágtak, de sikerült megvédelmezniük Éomert az ellenség ártó szándékától.
Éomer megállt a főárboc rúdja mellett, körötte dúlt a harc. A két túlélő követője teljes erejével próbálta távol tartani a támadókat, kiknek a Dzsadok zárt gyűrűje sietett segítségükre. A kardforgatók zárt, tengeren is alkalmazható technikája jól működött: nyolcukból még öten álltak, legtöbbjük sebesült, de elszánt tekintettel vágtak utat, majd vették körbe a varázslót, és két testőrét. A harc ádázul folyt az elkövetkező percben, a dzsad kardforgatók egy speciális, helyben is jól használható kardpörgetős módszerrel tartották távol az ellenséget. Akkor, a hatalmas zajban Éomer mellkasához emelte mindkét kezét, majd egy ezüstös rúnát írt maga elé a levegőbe, mindhárom dimenzióba, majd elengedte. A rúna szétoszlott a levegőben. Pillanatnyi csend támadt a fedélzeten, és a két másik gorviki hajón is. A tekintetek felé szegeződtek. Ekkor a varázsló megemelte botját, s megszólalt Pyarrul:
- Érid Éomer vagyok, Piarron varázslója! - A bot mágiája és az ezüstszürke asztrálmágia kifejtette hatását. Gorvikiul folytatta: - Gorviki férfiak! Dobjátok fegyvereiteket vízbe, azt parancsolom! Most! – A gorvikiul is beszélő piarroniak és dzsadok zavartan figyelték az eseményeket. A gorviki férfiak tiszteletteljes tekintettel néztek a varázslóra, majd néhányan fejet hajtottak, végül mind a vízbe vetették fegyvereiket.
- Bűnt követtetek el az Államszövetség és a Kereskedő Hercegségek ellen Shadon vizein, de legfőképpen, vétkeztetek Ellenem! Ezért most meg kell bűnhődnötök a törvények értelmében. Megkötünk titeket! – Majd a matrózok felé fordult, és azt mondta: Tegyetek, miképpen mondtam! – Azok tüstént munkára láttak. Éomer elégedetten szemlélte, miképp a matrózok összekötik a kalózokat, s átmennek azok hajóira is ugyanígy cselekedni, mikor megkésve hallotta meg a hangosan koppanó léptek zaját háta mögött: Éomer ijedten hátrafordult, és meglepődött: Egy izmos, középmagas gorviki férfi, kezében egy korábban már látott fajta karddal, barnás-fekete díszkendővel vállán szúrásra lendítette karját a levegőben, őfelé, ám nem mozdult. A levegőben maradt. Ekkor a másik férfi meglepődött, és rúgkapálni kezdett, és döbbenten nézett a varázslóra, mint fogva tartójára. Éomer megértette a helyzetet. Koppantott botjával, mire a fejvadász lehullt, és katonák tucatja ragadta meg, végzett vele. Éomer felsétált a hídra, de út közben találkozott tekintete a fedélközből időközben felért Domingo tekintetével és enyhe bólintással nyugtázta a dolgot...
- Kapitány! Mi a helyzetünk?
- Úgy tűnik, győzni fogunk. A dzsadok még segítségre szorulnak, de nem lesz...
Nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis valami nagy hangos reccsenéssel landolt a tatfedélzeten, és áttörte a burkolatot. Körülbelül akkora volt, mint öt ló egymás mellett, ám szürkés, kékes rongyok hálóval összefogott halmának látszott csupán a „lövedék”, ám nem gyulladt be, amint Éomer várta. Ehelyett megmozdult.
Lassan bontakozott ki, mi is az. Bárcsak meggyulladt volna - gondolta Éomer akkorra. Emberek voltak. Kékes, szürkés testű, lassú mozgású testek!
- Élőholtak! – Kiáltotta egy matróz. A zombik lassú mozgással kászálódtak ki a lyukból, mit testük fúrt, legalul néhány már mozgásképtelen maradvány.
- Tüzet nekik! – Kiáltotta Éomer, mikor a hajó mellett újabb „lövedék”, majd még egy csapódott a vízbe. – Valaki irányítja a Zaurakokat! – gondolta – talán egy pap, vagy boszorkánymester. Éomer az őket üldöző nagy hajó felé tekintett, mely immár katapult távon belül volt. Vörös színű férfialakot vett ki a tekintete: Sacredon. Éomer nem örült. Tudta, nem oszlathatja el az isteni eredetű mágiát. Újabb lövedékek szálltak az égnek. Éomer tudta nem lesz elég ereje minddel elbánni, hisz a vizbe hulltak immár nedves testtel másztak fel a hajó testén mindkét oldalról. A kalózok fegyvertelenül próbáltak távolságot tartani közűlük, a matrózok rettegve indultak harcba; a zombik teste ellenállt a közönséges fegyvereknek. Szerencsére borzasztó lomhák voltak, de kezdték körbevenni a harcosokat. Éomer már bánta, hogy átírta a tűzidéző runáit. Fejből kell hát felidéznie. A godoni transz igen gyorsan pótolja a szellem energiáját, de az ember még annak erejével sem lesz legyőzhetetlen. Pár pillanattal később már gyűlt a katlan ereje Éomer kezei közt. A láng-gömb reményt adott mindazoknak, akik látták. A zombik lassan, de biztosan haladtak fel, szorítva egyre szükebb helyre a legénységet. Éomer elengedte a mágiát. Mögöttük vészesen közeledett a gorviki vezérhajó, s kacajok hangját hozta a távoli hátszél. Éomer megformázta a varázslatot, majd kiterjesztette azt. Falat képezett a lángból, mi széltében elválasztja a matrózokat a Zaurakok hadától. Az élőholtak közül sokan gondolkodás nélkül keresztülléptek a lángon, és hamuváégtek, mások még nem jártak elég közel. Éomer félt, ez volt az utolsó ütőkártyája, s nem marad ereje a papra. Márpedig félő, hogy máskülönben meggyűlik vele a bajuk.
A sors másképp rendelte.
Ekkor hangos kiáltás keltette fel a varázsló figyelmét: A távolban egy hajó közeleg! Éomer a távolba révedt; könnyű volt felismernie: a Magnificano! A shadoni zászlóshajó büszkén szelte a víz feszínét. Tehette, hiszen háromszáz fős legénységével igazi nagyragadozónak számított. Éomer nem habozott bovább. Hamuvá égette a fedélzeten kóborló élőholtakat, és utasította a legénységet: Ne hagyjátok fölmászni őket! Ha kell, szeljétek fel mind egészen apró szecskákra! Ők sem legyőzhetetlenek...

A Magnificano hamar a közelükbe ért. Égi liturgiának hangját hozta a forduló szél felőle. Közel haladt el a Kamhielham Hassan mellett, és bombáival lángba borította egyik üldözőjét, másikra pedig a magas árbócokról átlendülő tengerészek indítottak rohamot. A hajó egyenesen tovább haladt a gorviki hajóig, amelyik, kerszetbe fordult a szélnek, majd íjászai tüzelni kezdtek a Magnificano-ra. A shadoni hajó jóval nagyobb volt, zavartalanul haladt tovább célpontja felé. A Palla-Antoh fedélzetén helyreállt a rend, a gorviki katonák megkötve, a tengerészek pedig keserves munkával le-leszorították a zombikat a fedélzetről. Éomernek feltűnt, hogy a lángba borított gorviki portyázó tüzeit hiába oltják a kalózok. Száján halvány félmosoly derengett fel: Kevesen ismerik az alkimista láng titkát. A harapódzó lángok elborították az egész fedélzetet. Eközben a Magnificano tüzet nyitott a gorviki vezérhajóra is. Arról a vörös kendős pap átkait szórta, mely súlyos károkat okozott a Magnificano-n. Éomer akkor a dzsadokhoz fordult – Musztahír itt van? – Ekkor megfordult egyikőjük, ekkor tűnt csak fel, hogy sakkpartnere egyben egyik legderekabb testőre is volt. – Musztahír! Te jó íjásznak mondod magad! Bizonyítsd! Lődd le a vörös ruhás papot!
Musztahír szó nélkül bólintott, bár a célpont legalább 70 lábnyira volt. Felajzotta gyorsan különleges, visszacsapó íját, és célzott. Domingo a háttérből figyelte őt. Éomer akkor felnyitotta harmadik szemét és meglátta, amire számított: Domingo erős mentálfonalat képzett maga és a dzsad közt. Éomernek fogalma sem volt, mit csinálhat, de bízott benne, hogy valami hasznosat. Musztahír elengedte a húrt, s az nyíl kirepült. Hosszan néztek mind utána, majd egyenesen a pap mellkasába fúrodott, ki rögvest összerogyott. Ekkor a hajón minden élőholt összerogyott, s akik épp felfelé másztak, azok aláhulltak a víz habjaiba. Az irányítójuk maghalt. Szakrális ellenállás híján már nem volt megállás a shadoni zászlóshajó útjában sem...

Nem sokkal később átadták a gorviki rabokat a Magnificano kapitányának, kik csak ekkor eszméltek rá, hogy önként adták meg magukat. Carlos Damian kapitány igen hálás volt értük: - Népünk körében örvendetes az igazságos bosszú. Ezek a gaz férfiak sok shadoni családot tettek csonkává; megkapják jussukat érette.

A három hajó a Magnificano-t követve jutott shadoni révbe, ahol megkezdhették a javításokat, és az üzletkötést. Domingo e szavakkal vált el Éomertől:
- Megtiszteltetés volt megismerni Önt, Varázsló!
- Számomra is az volt, testőr. Sokat tanultam magától.
- De közel sem annyit, mint én Öntől!
A kis Katharína tiszteletteljesen pukedlizett Éomer előtt, majd testőrével együtt átszálltak a Magnificano-ra. Domingo is vele maradt. Éomer feltételezte, hogy egy ilyen képességű pszionista nem pusztán testőri feladatokat fog ellátni az ifjú Katharína oldalán...

Éomer és a legénység 10 napot töltött Berrana-roda északi kikötőnegyedében, ahol kitűntetett tisztelettel bántak vele, saját testőröket is kapott, bár Éomer élt a gyanúperrel, hogy a testőrök nem őrzik, inkább felügyelik őt.
Abban a tíz napban Éomer igen kevés mozgásteret kapott, mindazonáltal elmehetett az elrabolt gorviki kalózok nyilvános kivégzésére, ahol hatalmas tömeg gyűlt össze a látványosságra. Az úton magas, kőépületek közt haladt el, csatornázás alig akadt; a városban széklet és állatszag terjengett, melyet csak néha mosott tisztára a keresztül süvítő tengeri szél. A macskaköves út mellett pórok haladtak el, akik megbámulták a félelfet; ritka látványosság errefelé. Volt, ki kiköpött maga mellé. A katonák nem reagáltak ilyesmire. Mások Domvik szentjeinek nevét emlegették láttán. A gorviki férfiakat a kivégzésre láncra kötve hozták fel a pódiumra, lecsupaszítva, pusztán egy ágyékkötő fedte testüket. Egy pap ment ki a pódiumra, és elkezdte felsorolni a vétkesek vélt vagy valós bűneit, mire a tömeg hangosan hőbörgött. Megdobálták a rabokat, zöldséggel, tojással, de volt hogy kővel is. A rabokat vezető hóhér parancsára abbahagyták. Ekkor a pap kikiáltotta a bűntetést: Kínzás, hogy színt valljanak, s ezzel esélyt nyernek, hogy haláluk előtt megtérjenek az Egyetlen hitére. Ha megteszik, gyors halál a jussuk. Ha nem, úgy András keresztre kifeszítve végzik, míg a kínzás okozta gyötrelmeik véget vetnek életüknek. Felvitték az első embert a kínpadra. A kínzómester, akár egy ünnepeltség, nagy örvendezés közepette járta körbe a férfi testét. Elővette készletét, hosszan, alaposan szemlélte azt, a tömeg őszinte örömére. Ezután munkához látott. Éomer nem bírta nézni, elment onnan.

A javítások végeztével a hajó, jól megrakva shadoni kelmékkel indult útnak hazafelé. Felségvizein elkísérte a három hajót három kissebb shadoni fregatt, majd elváltak egymástól. Ezután, két megálló, egy búcsú a dzsad barkoktól és Musztahírtól, és Éomer 39 nappal indulása után hazatért Pyarronba.

Kapcsolatok: Musztahír: Dzsad tengerész, íjász
Szambita: Adron pap
Pratano Domingo: Piarroni Pszi mester, testőr, kém.
Raulos Katharína: Predoci nemesi ház szülötte
Vito Garcia Marquez: Palla-Antoh kapitánya.


Vissza a tetejére
   
 
 Hozzászólás témája: Re: Tengeri kaland
HozzászólásElküldve: 2013.02.26. 11:04 
Kalandmester
Kalandmester
Avatar

Csatlakozott: 2013.02.21. 0:19
Hozzászólás: 10
Tartózkodási hely: Budapest
Bocs minden olvasónak kiforratlan stílusomért, nem vagyok író, de nagy örömmel írtam, remélem, valakinek okozott jó perceket rajtam kívül is. :)


Vissza a tetejére
   
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
   [ 2 hozzászólás ] 

Időzóna: UTC + 1 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.

Ugrás:  
cron