Népszokások
Az ork társadalomban a gyermekkor meglehetősen viszontagságos próbatétel. A nagy halandóság miatt nem is kapnak nevet férfivá avatásukig a gaugok(porontyok). A gyerekeket megölni a legnagyobb bűn, amit ork vagy bármi más szerzet elkövethet. Hisz, ha a törzs saját sarjai közül ölnek meg egyet, akkor azzal a törzs fennmaradását rontják. Míg, ha egy ellenséges nép sarját pusztítanák el, azzal nem adnák meg a lehetőséget, hogy felcseperedve hősi küzdelemben győzhesse le egy ork harcos, aki ezzel öregbítheti majdan népe érdemeit. A névadást egy beavatási procedúra előzi meg, mely keretében kisebb fegyverténnyel bizonyíthatja rátermettségét az ifjú. Ez általában az ellenséges tábor felderítése, egy kisebb szállítmány célba juttatása, de abban a ritka esetben, ha épp senkivel sem állnak háborúban egy veszélyes nagyvad elejtése is megteszi. A felnőtté avatott orkok megkapják a három legfontosabb jogot, mely körül a további életük forogni fog.
Az első jog a hadizsákmány joga. A rabszolgák és mindenféle terület a törzset illeti. A szekerek és hasonló járművek, berendezési tárgyak az egye nemzettségek közös tulajdonába kerülnek. Az élelmiszer és az ingóságok kerülnek végül szétosztásra. A felosztást a bányás-nemzettségek elöljárói végzik. Egyenlő részekre osztva a zsákmányt. HA az elosztással valaki nem ért egyet a bányászok bajnokát párbajra hívva bizonyíthatja igazát. A felosztásnak pontosnak kell lennie, mert, ha a választás után van kimaradó része a hadizsákmánynak a rossz munka jutalmaként egyszerűen meglincselik a „mérnököket”. Az egyenlő részekből először a vezéri nemzettség választ négy részt, majd a sámáni és énekmondó nemzettség választ magának két-két részt. Ezek után már a többi nemzettség egy-egy részt kap csupán, de a harcos nemzettség, mint a háborús elit választhat először a fennmaradók között. Természetesen a páriáknak nem jár semmi. Nekik meg kell elégedniük az ellenségtől saját szakállra elvett tárgyakkal. A felosztással kapcsolatban meg kell még említeni két érdekes dolgot. Egyrészt, hogy az otthon maradott férfiak is ugyan úgy részesülnek a szétosztás során a zsákmányból. Ennek oka, hogy általánosan elmondható, ahogy hadba indulnak a seregek a rabszolgák rögtön lázadással próbálnak kitörni. Így az otthon maradottak hivatottak szavatolni a lázongások leverését és megvédeni a szállásterületet a derékhad távollétében. A másik érdekesség, hogy a wargok, az orkok óriásfarkas bajtársai szintén részesülnek a zsákmányból. Egyenlő rész jár nekik az élelemből, de természetesen tárgyakat nem kapnak.
A második jog a vérbosszú joga. Ennek meglehetősen szigorú szabályai vannak, amiket szinte csupán az orkok tudnak megérteni. A sok apró részlet észben tartása a törzsbírók feladata, akik felügyelik ezt a folyamatot. Két dolgot kell főszabályként megjegyezni. Egyrészt, hogy a vérbosszút csak egyenes ágon lehet érvényesíteni. Ez azt jelenti, hogy ha az egyik félt minden egyenes ági leszármazottjával együtt sikerül kiirtani mindenképp vége szakad a csatározásnak, mert a mellékági rokonok nem szólhatnak bele a konfliktusba. A másik fontos tudnivaló, hogy csakis egyenlő mértékű lehet a bosszú. Így a törzsbírók által számon tartott megfeleltetéseket szem előtt tartva történhet a lebonyolítás. Például egy kiszűrt szem kiváltható két letépett füllel. Négy végtag törése egyenértékű egy végtag levágásával. A vérbosszúknál van egy sokkal nagyobb léptékű verzió is, mely felsőbb hatóság nélkül az egyik fél teljes pusztulásáig tart. Ezt általában nem ork-ork viszonylatban hirdetik meg a vezérek, hanem az orkok viselnek háborút vérbosszú címszóval más fajok képviselői ellen. Talán a történelem legnagyobb léptékű vérbosszúja a déli Koponyazúzók törzs nevéhez fűződik. Krán megkörnyékezte a törzset, hogy szolgálatába állítsa őket. A mesterkedésekkel annyit értek el a követek, hogy az egész törzs bosszút esküdött és Ynev fajai közül egyetlenként inváziós szándékkal vonult a Birodalom ellen. Ugyan magányos harcukban eleve elrendeltetett, hogy min egy szálig ott pusztultak a Középső-tartományok csatamezein, de becsülettel vívott harcuk azóta is példával szolgál az összes fajtársuk számára. Jelenleg az északi törzsek három ilyen léptékű vérbosszút tartanak számon. Az Otlokir-dinasztia árulása miatt az Árnyékjárók, a Láncbarátok ellen a Vas Fiai és az ilanori bárdok ellen a Halálhozók fogadtak ilyen szörnyű megtorlást.
A harmadik jog az utódnemzés joga. Minden ork ezt tartja talán legfontosabb feladatának, hisz utódai öregbíthetik saját és ősei hírnevét egyaránt. Itt megjegyzendő, hogy a bármely okból nemzőképtelen férfiaknak is megvan ez a joguk. Erre két formában van lehetőségük. Vagy elhalálozott családtagjaik asszonyait és gaugjait adoptálják vagy még élő családtagot hívnak ki életre-halálra. Aki nyer az nevelheti tovább a sarjakat és gondoskodhat a családról.
Térjünk ki néhány szóban a nők helyzetére is. Általánosságban elmondható, hogy a nők vagyontárgynak számítanak, de nem lehet őket adni-venni csupán örökölni őket. Így sikerül megoldani azt a sajnálatos problémát, hogy általában gyors és erőszakos halált halnak az ork férfiak. A családjukról viszont továbbra is gondoskodni kell a törzs érdekében. Mindez a gyakorlat egyedül a Holdimádók törzsében borul fel, ahol nőágon tartják számon a leszármazást és az asszonyokat ugyan úgy teljes jogú tagokká avatják, mint a férfiakat.
Ismét elérkeztünk a goblinokhoz. Itt sem beszélhetünk túl sok egyéni szkásról, emrt ezen a területen is meglehetősen nagy befolyást gyakorol az ork „felügyelet”. Így általánosságban a goblinok nagyrésze beéri az életben maradással és nem vágyik különösebb babérokra. Természuetesen mindenféle szabályozás nélkül a hadjáratok során ők is próbálnak minél több mindent begyűjteni és egy-egy igazán ambíciózus egyén is kikerül soraikból, de ők általában vagy csúfos véget érnek ork karmok között vagy kiszabadulva világlátott csavargók válnak belőlük.
Az egyéb népességnél egyáltalán nem beszélhetünk szokásokról. Talán csak arról a feszített munkaütemről, melyet az orkok saját maguk életritmusához alkalmazkodva alakítanak ki foglyaik számára. A napi két órányi alvással és némi fűvel nem sokáig bírták a rabok. Ezt orvosolandó a Látók vezettették be a napi öt óra pihenőt és a hajdinakását, melyből a csilléseknek egy, a vájároknak azonban két adag is jut. Természetesen az újításokat nem mindenhol kapták vagy értették meg a felügyelők, így eléggé vegyes képet mutathatnak az egyes bányatelepek „szokásai”.