Nyelvismeret:
Nem árt tudni, mi vár az idegenre, amikor a Dwyll Unió felé veszi útját. A vándor az ervvel és az ilarral valahogy elboldogulhat, habár kevesen beszélnek idegen nyelveket, a dwoont pedig igen nehéz megtanulni. Az Unió hivatalos nyelve a dwoon, a közös nyelvet azonban csak az iskolázottak bírják. A dwoon főnemesség, a lovagrendek elöljárói és a papok beszélik az ó-dwoon nyelvet is. Az ősi nyelv idegen számára nehezen tanulható, de még a dwoont is kevés külhoni beszéli. (Az ó-dwoon nyelv háromszors Kp-ba kerül; és nem sajátítható el külhoniak számára mesterfokon! Már ha talál a karakter olyan tanárt aki hajlandó átadni neki a tudását.)
Vendéglátás, vendégfogadás:
Arra is föl kell készülnie, hogy sehol nem számíthat különösebb kényelemre: fogadót csak a nagyobb városokban talál, de szolgáltatásaikban ezek is elmaradnak az Észak más tájain megszokottól: sok helyen előfordul, hogy a fáradt vándor az ivóban, lócákon kénytelen álomra hajtani fejét. Viszont az árak alacsonyak, és hamar meg lehet kedvelni a dwoon konyha egyszerű, házias ízeit. A nemesi származásúakat természetesen tárt karokkal fogadják a lovagvárakban – a vendégbarátság még a más hitűeket is közelebb hozza egymáshoz. A nép amúgy is jóindulatú, és kérés nélkül ad fedelet, de ne várja senki, hogy különösen szívélyesek és oldottak lesznek idegenek jelenlétében.
Dwoon temperamentum:
A dwoonok többségéről azt tartják, hogy meglehetősen hirtelen haragúak. Könnyű őket fölbőszíteni; de ha van valami, amiért még a legjámborabb is biztosan fegyvert ránt, az Ranil gyalázása. Óvakodjunk a tréfásnak szánt megjegyzésektől, mert az ilyesmi nem egy esetben vezetett már emberhalállal végződő összetűzéshez! Nem bölcs dolog nyíltan büszkélkedni azzal sem, ha más valláshoz tartozunk.
Közbiztonság:
A közbiztonság változó: a városokban és erősségekben gyakorlatilag tökéletes, de az országutakon, a ritkán lakott vidékeken és erdőségekben könnyen baja eshet az óvatlanoknak.