A nemesi rend-Hemniss; a dwoon lovagi kultúra
Az Unió különleges helyet foglal el Észak országai között, mert belső felépítése, lakóinak hite és gondolkodásmódja gyakran szöges ellentétben áll azzal, amit a Szövetség képvisel. Az itteniek immáron évezredek óta mereven ragaszkodnak hagyományaikhoz és erkölcseikhez, de közmondásos harciasságukból sem sokat veszítettek.
Az uralkodó osztály, a nemesség mára egyet jelent a lovagrendek tagjaival. Valamennyi rend a Nap egy-egy Hősét tiszteli őseként, és szellemiségében hozzá igyekszik hasonulni. A lovagoktól a misztikus elmélyülés sem áll távol: különleges harci gyakorlatok segítségével törekednek Ranil Atya átélésére. E vallásos áhítat révén némelyek a slanekhez fogható lelki harmóniára tesznek szert – ám nagy különbség, hogy ennek útja náluk a lovagi harcmodor. A Ranil-hitű paplovagok rettegett hírű harcosok, a pallos és a csatabárd forgatásának mesterei. Bár a legritkább esetben felszentelt papok, mély hitük révén istenük rajtuk keresztül is kinyilváníthatja hatalmát az anyagi világban.
Egy-egy lovagrendnek – melyet a dwoonok hemniss néven emlegetnek – több ezer tagja is lehet. Az Uniót féltucatnyi igazán tekintélyes és közel harminc kisebb rend irányítja. A nagyobbak, mint az Igaz Akarat vagy az Aranysugár rend egész tartományokat kormányoznak, és döntő szavuk van a Naptanácsban, az ország világi és papi rendjeinek gyűlésén. A közigazgatás és az adószedés mellett kötelességük a határ egy-egy szakaszának védelme, várak építése és saját haderő fenntartása. A rendi birtokokat a hemnissek élethosszig tartó juttatásként osztják ki a lovagi családok tagjainak a hozzá tartozó jobbágyokkal együtt.
A hemniss meghatározó a dwoon nemes életében: beleszületik annak világába, itt tanítják, általában innen választja ki élete párját, és ezen belül jut mind magasabb méltóságra. Szinte az anyatejjel szívja magába a rend szellemiségét és legendáit, s felnőttként is hűen követi a tradíciókat. Nagyon kevés példa van rá, hogy valaki önként hagyja el a rendet, vagy hogy elárulja társait, s emiatt taszítsák ki maguk közül. Az ilyenek hazátlan kóborlókként járják az országot, és általában remete vagy útonálló lesz belőlük.
A katonaság
A dwoon tartományi seregek egyik alapköve a jól szervezett hehézgyalogság. Noha az Unió legfőbb fegyveres erejének a lovagságot tartják, azt maguk is elismerik, hogy a nehézvértben hadakozó gyalogosok nélkül aligha szegülhetnének sikeresen szembe a déli határ felöl folyamatosan fenyegető toroni veszedelemmel.
Ezen seregtestek kizárólag dwoon születésű harcosokból állhatnak, külországiaknak esélyük sincs rá, hogy bekerüljenek közéjük. A gyalogság toborzóbázisát azok az elszegényedett dwoon kisnemesek alkotják, akiknek anyagi erőforrásai már nem teszik lehetővé, hogy nagyatyáikhoz hasonlóan lovon, kopjával vonuljanak hadba, ám hűek akarnak maradni lovagi hagyományaikhoz, őseiktől örökölt dicsőségükhöz.
A közrendű polgárok:
A felemelkedés lehetősége minden férfi rendtag előtt nyitva áll, örökletes címek nincsenek. Elvben az egyéni vitézségnek, bölcsességnek és kitartásnak köszönhető, ha valaki szép életpályát fut be – de mi tagadás, elég gyakori, hogy csak a megfelelő kapcsolatokkal lehet boldogulni. Bizonyos rendekben már évszázadok óta ugyanazon családok tagjai töltik be a nagykomturi posztot, ilyen a legtekintélyesebb Ranil-rendet vezető da Ranga-nemzetség is.
A lakosság túlnyomó többségét kitevő közrendűek szinte mindnyájan paraszti rendűek, akik inuk szakadtáig dolgoznak, hogy eltartsák családjukat. Dolgukat igazán az teszi nehézzé, hogy az általuk megtermeltek felét be kell szolgáltatniuk uraiknak meg az egyháznak. Ez csupán azért nem vezet sorozatos éhínségekhez, mert Ranil kegyelméből a Vinali-medence földje mindig busásan fizet a földművesek munkájáért. A várjobbágyok élete némileg könnyebb. Ők kardjukkal szolgálják meg a nekik kiosztott parcellákat, ellátják a rendek várainak védelmét, és közülük állítják ki a híres dwoon nehézgyalogságot is. Háború idején felszerelésükről és ellátásukról a hemniss köteles gondoskodni. Költözködési joguk azonban éppúgy nincs, mint a többi parasztnak; de nem is akarnának elvándorolni, hiszen közös ősatyáik révén vérrokonságban állnak a földjeiket birtokló lovagrend tagjaival. A rokoni kötelék pedig nagy erővel bír, legyen az bármilyen távoli is.
A városi polgárok száma és jelentősége csekély. Ők jobbára megtűrt jövevények, erv kézművesek és kereskedők, akiket rossz szemmel néznek az egyházi és lovagrendi méltóságok, és időről időre megpróbálnak nélkülük boldogulni. A Ranil-papság ugyanis sokszor őket teszi felelőssé a közerkölcsök hanyatlásáért, a vallási buzgóság megfogyatkozásáért, aminek gyakori következménye az idegenek kiűzése.
Papság:
Bár számban talán a legkisebb csoportot alkotják, a legnagyobb tekintélynek az egyház tagjai örvendenek. A mindenkori főpapnak, Ranil földi helytartójának szava államügyekben is döntő. Gyakorlatilag együtt kormányoz a Ranil-rend nagymesterével, és ha vannak is köztük ellentétek, ezeket, ha tehetik, nem hozzák nyilvánosságra. Céljuk közös: fenntartani a dwoonok népének Vadon-béli menedékét, és vallásukat megvédelmezni minden külső fenyegetéssel szemben.
Ranil papjai nemegyszer saját földbirtokkal is rendelkeznek, kézművesek és egyházi jobbágyok dolgoznak számukra. Leggyakrabban olyan nemesi sarjak választják ezt a hivatást, akik vagy gyöngék a fegyverforgatáshoz, vagy pallérozni kívánják elméjüket, amire otthon nem nyílik elég lehetőségük. A mély, áhítatos hit természetesen alapkövetelmény, de ebben amúgy is szinte minden dwoon egyként osztozik. A papok feladata az ünnepek lebonyolítása, a termékenység és bőség biztosítása, valamint a jóslás is.
Vallásuk központja Hadraven, a Felhők Feletti Város. Ez a hegyi kolostorváros a főpap, a Ragyogás Őrizőjének székhelye; itt működik a legtöbb könyvtár és teológiai iskola. Hadravenben gyűlik össze időről időre a Nap-papok konklávéja, hogy tanácskozzék a hit vagy az ország sorskérdéseiről.
"Az én gyülekezetem soha nem hoz hibás döntést.” – mondja ki a Naptáblák egyik sűrűn idézett sora. Ha tehát a Nap-papok tanácsa valamilyen kérdésben megegyezésre jutott, az ettől fogva a kinyilatkoztatás erejével bír, és tilos a lezárt kérdéssel kapcsolatban új eszméket, elgondolásokat hangoztatni – ami mostanra a gondolkodás megmerevedéséhez vezetett.
A dwoon jog, a kadhún nem uralkodók által hozott rendeletek és törvények összessége, hanem Ranil akaratának kifejeződése, maga az isteni vezérelv. Az északi erv országok törvényeit nem tartják magukra nézve kötelezőnek, ha azok bárhol is ellentmondásba kerülnek a szent parancsolatokkal. A kadhún része a vallási tanításnak, és magában foglalja a helyes élet valamennyi szabályát; azt is, amiről máshol például a kereskedelmi jog rendelkezik. A bíráskodás szintén Ranil papjainak feladata: általában a legnagyobb tudású bölcseket kérik fel erre.
Törvénykezés:
A szomszédos erv országokból jöttek számára embertelenül szigorúnak tűnnek az Unióban szokásos ítéletek: börtönbüntetés nem létezik, annál gyakoribb a csonkítás és a száműzetés, már egészen kis vétkekért is. A vallás szentségeinek meggyalázása főbenjáró bűn, melyért akasztás vagy élve eltemetés jár. És ugyan honnan is tudná a külhoni utazó, éppen mikor gázol bele a szent hagyományba? Viszont minden bűne megbocsáttatik, és tiszta lappal kezdhet új életet, ha áttér Ranil hitére.
A dwoonok vitás esetben gyakran folyamodnak istenítélethez, melynek elbírálását Ranil Vére, a tűz végzi el. Tartományról tartományra változik, hogy a próbára ítéltnek milyen módon kell bizonyítania ártatlanságát: parazsat kell ennie, lángoszlopok között sértetlenül átkelnie vagy tűzön járnia.
A dwoon emberek és mentalitás:
A dwoonok általában zömök, erőteljes felépítésű, diószín vagy mézszőke hajú, barna szemű emberek. Kitartóan és lelkiismeretesen dolgoznak, számukra a legnagyobb érték az elvégzett munka tökéletessége, legyen szó gyapjúfonásról vagy várépítésről. Megvetik a fényűzést, a henyélést, az élvezetek hajszolását. Külhoniak számára gyakran tűnnek nehézfejűnek és maradinak; ennek oka pedig évezredes szokásaikban keresendő. Adwoonok az év minden napján keményen dolgoznak, s ezt megkövetelik a velük kapcsolatba kerülőktől is. A föld, amit megművelnek a sajátjuk, adóikkal, s ha szükséges szorgalmas munkájukkal támogatják az országvédő seregeket. Nagyon konzervatív, makacs nép. A fényűzést, henyélést, pazarlást megvetik. Igazi értékmérőként az elvégzett munka milyensége számít. Nagy veszély esetén ők maguk is fegyvert ragadnak, hisz valamilyen szinten majd mindenki ért közülük a fegyverforgatáshoz. Erkölcsösségük és fanatizmusuk mellett a dwoonok mély vallásosságukról is híresek. Ha nem kérkednek hitük másságával, a külhoniaknak nem eshet bántódásuk, tiszteletben tartják különbözőségüket, de Ranil becsmérléséért a legjámborabb dwoon is -ha egyátalán létezik ilyen- azonnal haragra gerjed. Ugyanígy ha valaki a Napisten hitére tér, a legsúlyosabb bűnei is bocsánatot nyernek. Kevés dwoon jár Ynev más tájain. Ha lehet, nem mozdulnak ki hazájukból, mert bármikor szükség lehet rájuk. Ha mégis akadnak olyanok, akik nekivágnak a világnak, azok útjuk során soha nem térítenek, csak azoknak prédikálnak, akik megkérik őket erre.
Öltözködési szokások:
A közrendűek és a nemesek öltözködési szokásai merőben eltérnek egymástól. Az előbbiek sötét vagy nyersszínű ruházatot hordanak: vastag zekét, posztónadrágot és facipőt vagy csizmát. Nem is igen öltözködhetnek másként: szigorú törvények tiltják, hogy a pórok tarka vagy méltóságteljes ruhadarabokat öltsenek magukra. A nemesség és a főpapság viselete merev és nehéz, színei harsányak és túlzóak: lila, vörös és sárga kelmék kavalkádja. Ranil szimbóluma gyakorta díszként is megjelenik ruházatukon, ékszereik is meleg színű fémekből – rézből, bronzból, főrendeknél olykor vöröslunírból – készülnek.
A női ruhák egyrészesek, csípőben széles sálövvel, efölött rövid, begombolatlanul viselt rövidujjas kabátkával. A hölgyek fejét keményített, bonyolultan elrendezett főkötők és fátylak fedik; hajukat hátrafésülve és összefogva, a hajadonok kibontva és göndörítve hordják. A férfiak állógalléros inget, és – erv hatásra – szűk nadrágot viselnek, ami fölé szintén széles övvel összefogott bő köntöst vesznek, vagy kurta köpönyeget kanyarítanak. Ünnepek alkalmával sokszor hordanak áttört dísz-mellvértet vagy arra hasonlító zekét. Fejükön a jellegzetes dwoon kalap, a takkun, melynek jobbra-balra kinyúló sarkai lekonyulnak, így csónakot vagy félholdat formáz. A fiatal férfiak apródfrizurát viselnek, az idősebbek viszont többnyire tarra borotváltatják a fejüket, amihez dús, csak módjával nyírott szakáll járul.
A pézügyekről és az adózásról általában:
A Dwyll Unióban a kincstárak kiürülése egyáltalán nem számít ritkaságnak. A hatalmas hadsereg és végvárrendszer fenntartására, úgy tűnik, Észak-Ynev minden aranya kevés lenne; és akkor még nem ejtettünk szót a főúri menyegzők és temetések, a lovagi tornák és egyházi ünnepek költségeiről.
A dwoon nemesek a vámokon, a rendes, és a különböző címeken szedett rendkívüli adókon túl gyakorta kénytelenek kölcsönökhöz folyamodni, melyet főleg tiadlani és tarini bankházak folyósítanak számukra. Ennek fényében talán érthető, hogy miért támogatják oly lelkesen az egyházat, ha a papok a hitetlen és erkölcstelen uzsorás népség kiűzéséről prédikálnak. Ha a bankárok elmennek, nem kell visszafizetni a kölcsönt; ha pedig megengedik számukra, hogy maradjanak, akkor ezért cserébe a törlesztés elengedését vagy tetemes összegű „ajándékot” lehet tőlük kicsikarni.
Falgorn Azgad Thardi, az egyik legnagyobb törpe bankház tisztességben megőszült feje azonban megelégelte a dwoon urak önkényeskedését, és egy csöndes éjen teljes házanépével útnak indult a határ felé. A hírt csendes megkönnyebbüléssel fogadták a nemesi udvarokban – nem úgy az elharessei Ranil-templomban, melynek főpapja népe legszentebb ereklyéi közül adott párat zálogba az aranykovácsok mesterének. A szent tárgyaknak mindenképp vissza kell kerülniük a fővárosba, de úgy, hogy a történtekről senki ne szerezhessen tudomást, mert a kirobbanó botrányt bizony csak vérrel lehetne csillapítani.
Ranil egyházát illeti a megtermelt javaknak és a meghódított területek adóinak 1/4-e. A termény felével a jobbágy rendelkezik, míg a negyedik negyedet köteles a központi raktárakba szállítani. Ehhez a negyedhez csak háborúban, illetve természeti csapás esetén nyúlnak.