Gazdasági élet

[Ral da Ranga]

Háborúra készülve:
A Dwyll Unió immár évezredek óta a Szövetség és Toron ütközőállamaként él, ezért gazdasági életét kénytelen volt alárendelni az örökös háborúk kívánalmainak. A parasztságra aránytalanul nagy teher nehezedik: ők töltik föl terményekkel a központi raktárakat, és végső soron az ő adóikból állítják ki a fényes lovagsereget is. A dwoon hemnissek akár összesen öt-hétezer jól felfegyverzett lovagot is képesek csatába küldeni; ehhez járul még a nehézgyalogság, az íjászok és a könnyűlovasság ötvenezer fős tömege. Az Északi Szövetség egyetlen állama, még a gazdag Erigow vagy a vitéz Eren sem tart állandóan fegyverben ekkora sereget – elképzelhető, milyen terhet jelent ez a korántsem olyan jómódú Dwyll Uniónak. Joggal merül föl a kérdés, hogy ez az dúsan termő, kereskedelmi szempontból jó helyen fekvő ország miért ilyen elmaradott északi társaihoz képest. A válasz ismét csak a dwoonok harcias természetében és az ismétlődő háborús pusztításban keresendő, amely időről időre lakatlan pusztasággá változtatja a déli tartományokat.
Bányászat:
Az Unió nem dúskál bányakincsekben, bár a Pidera keleti lejtőin, a toroni határ közelében akad néhány vasbánya, a Daibol-hegységben pedig ólomércet és ezüstöt fejtenek. Ebből az ólomból készülnek az egész Északon használt íróvesszők. A bányák jó része egy vállalkozó szellemű gianagi törpecsalád, a Grómssák kezén van, akik évszázadok óta hozzák felszínre a hegymély kincseit. A síkvidék agyaggödreiből és a Pidera kőfejtőiből származik a várak, templomok építőanyaga: a tégla és a mészkő.

Mezőgazdaság:
Minthogy az ország bő harmadát ma is erdők borítják, a fa bőséggel áll a dwoonok rendelkezésére. A tölgyből tetőt, falat és bőrcserző anyagot készítenek, a puha hársból bútor lesz, de erre előszeretettel használják a fenyőt és a bükköt is. Utóbbiból jóféle faszenet is égetnek.
A folyók menti mocsárvilág lakói halászok és pákászok. Az elkerített holtágakban halásznak, nyájaikat a magasabban fekvő részeken legeltetik; de a lápos vidéken épp csak annyi gabonát termesztenek, ami maguknak elegendő. Az általuk fogott viza, süllő és harcsa viszont eljut a nagyurak asztalára is. Utazók feljegyzéseiből tudjuk, hogy „e kis falvak lakói igen nagy bőséggel hordtak a terített asztalra mindennémű víziszárnyast és halfélét”.
A magasabban fekvő, száraz sík- és dombvidéken sűrűn található falvak lakói búzát, rozsot és árpát termesztenek. Birkát különös módon elsősorban nem gyapjáért, hanem húsáért tartanak, de kövér gulyák is legelnek a lovagrendek szemhatárig nyúló birtokain.

Dwoon árukülönlegességek:
A nap gyermekei különösen megbecsülik a gyümölcsféléket, mert úgy tartják, ezekben sűrűsödik össze Ranil atya éltető fénye. Konyhájukban is nagy szerephez jutnak frissen és aszalva egyaránt. A Davalon környéki domboldalak minden tavasszal fehérbe és rózsaszínbe öltöznek, amikor virágozni kezdenek a cseresznye-, alma- és szilvafák. Az itt termelt bor jó hírnévnek örvend még Erigowban is, ahová főleg a könnyű, fanyar erdneki vörös, a muskotályos ízű pelhha, a Davalon környéki szőlők fekete bora és a dióra emlékeztető aromájú, rozmaringgal ízesített ileki jut el.
A dwoonok ügyes kezű és gondos kézművesek. Kevés dwoon árucikk kerül ki az országból; ilyenek a finoman cizellált lemezvértek és lovagi fegyverek. Kőfaragóik és palléraik építik a legidőtállóbb épületeket, amiket emberkéz mágia nélkül emelni képes. Talán még a kyrek örökösei sem versenyezhetnek azzal a pontossággal, ahogy Davalon városfalának köveit összeillesztették: a habarcs nélkül készült ciklopfal egyetlen köve sem lazult ki magától az elmúlt kétezer évben. Ám ha más nem is, az ismétlődő háborúk bizony mindig adnak munkát a helybéli mestereknek.