*Mikor a lány végre egyedül marad, fellélegzik. Most talán kifújhatja magát. Elege van már a napok óta tartó kergetõzésbõl.
Az az érzés nem hagyja nyugodni, valamire emlékezteti - régrõl.
Hirtelen emlékképek villannak fel agyában, de mire azonositaná õket, szertefoszlanak.
Megrázza fejét, aztán mardosó éhségtõl vezérelve beleharap az oly viszontagságos úton megszerzett süteménybe. *
< Hmmm...fura ize van...ennek édesnek kellene lennie, mégis - valahogy keserûnek tûnik.>
*Maga se érti, de ez az íz egyben szomorúságot is ébreszt benne.*