Név: Serenissa Illyr-Yitulin
Kor: 28
Nem: nõ
Faj: ember
Kaszt: varázsló
Elõtörténet:
Serenissa egy dorani származású, dartonhitû papnõ és egy toroni boszorkánymester gyermekeként látta meg a napvilágot, El Zashra városában. Szülei foglalkozása elsõ hallásra ég és föld, de ez nem volt akadálya Nissa, és két ifjabb ikertestvérének megszületésének. Mivel apja nem megveszekedett romlott szekta tagja volt és nem a Háromfejû hitében hajlongott, továbbá feladata sem volt aljas a sivatag gyermekeinek hazájában, no meg anyja sem volt hideg-rideg szépség –mert csak a dzsadok istenei a megmondhatói, szép az a nõ!- a szerelem kicsírázott, virágot bontott s be is teljesedett.
Ám míg a szerelem könnyen ment anyjának, az anyaság már annál kevésbé. Ahogy megszületett a kislány, nevelõnõre bízta, szoptatni sem volt hajlandó. Nem gyûlölte, de nem tudott mit kezdeni vele. Az anyai ösztönök Fergiánál elmaradtak, csak az anatómus szemlélõdése vette tudomásul, valamit létrehozott..
A kislány talán nem is járt olyan rosszul. Anyja tolmácsa, Afuz egy tiszteletben álló férfiú, bizonyos Farah Rahseed házába vitte a kicsit, kinek felesége frissen adott életet legkisebb lányának. Így sajátja mellett tudta szoptatni a kis Nissát is, fõleg, hogy tejben a nõnek bõsége volt. Mondhatni a dzsad gyökerekkel egyáltalán nem rendelkezõ kislány az anyatejjel szívta magába mégis hazája lényegét. Miután pedig a gyenge kislány megtért a magas istenekhez, Lamis, Farah Rahseed elsõ felesége a sajátjaként táplálta Nissát s késõbb sajátjaként is nevelgette. Így Nissa élete elsõ 5 évét a Rahseed házban töltötte, nõvéreivé váltak nevelõanyja két idõsebb lányai, Dalal és Rana, s bátyjává Kader. Anyja évente többször meglátogatta, de inkább csak így követte figyelemmel, hogyan fejlõdik. Lamis mindig mesélt arról, mi történik igazi szüleinél, nehogy elfelejtse a kislány, hogy igaziból õ idegen népek gyermeke. Így tudta meg a dzsad nõ szájából, hogy apja és anyja, bár házasságot nem kötött soha, egy ideig együtt élt, majd anyja megint teherbe esett, két gyermeknek adva életet, egy fiúnak és egy lánynak, kik ikrek voltak. A kislánnyal maga is találkozott, hisz Niverna is ide került a Rasheed házba, mert a második feleség szolgálójának volt teje éppen, míg öccse megint máshová. Róla keveset tudott, Lamis szerint, mikor 3 éves lett öccse és huga, õ maga meg 5, apja és anyja szétköltözött, Fergia hazatért Daerimba, a rendházba, magával vitte Nivernát, apja pedig fiát, Ferient a maga hazájába. A kis Nissa maradt Al Abadanában. Mit bánta õ! Úgy is utálta húgát, aki tejfehér hajú, hibátlan bõrû kis jószág volt, keveset sírt, mindig példásan viselkedett, s mikor mosolygott, két kis gödröcske lett az arcán. Bájos volt és szép, többet örökölt anyja szépségébõl, mint a nõvére. Aki maga sem volt csúnya, de Niverna mellett átlagossá süppedt szerinte.
Nissa úgy nézett ki, úgy fog járni, mint egy dzsad lány: háremben nõ fel, megtanul majd szép ruhákat viselni, kellemesen viselkedni, adni magára és az ápoltságra és kitanulni, hogyan kell majd örömet okozni valamikori férjének. Lamis terve legalább is ez volt. Ám amikor azon kapta, hogy egy döglött galambot kezd el fadarabbal piszkálni és szétbontani, sajnálattal ismerte fel ebben azt a vonást, ami anyjából eredt.
Farah nem riadt meg attól, hogy nevelt lánya ilyen érdeklõdést hordoz magában, hisz nála volt egy üzenet, mit Nissa anyja hagyott neki, hogyha meglátják lányában azt, mi többnek mutatja, mint egy késõbbi háremhölgyet, pallérozzák hát ki õt! Õ támogatja azt, sõt, kéri. Farah pedig nem volt léha férfi, ismerte a kislány anyját, s maga is nagy tisztelõje volt annak a tudománynak, amit a papnõ mûvelt, így nem tagadta meg ezt a kérést tõle. Így a kis Nissa 7 éves korában másfajta tananyagot is kapott a hímzésen, kötésen, horgoláson kívül.
Farah úrnak fogalma sem volt róla, mit indított el ezzel. A kislány falta a tudományokat. Mire 10 lett, már nem csak ervül beszélt, amire Afuz tanította –már csak azért is, hogy beszélje anyja nyelvét- , de a dzsad közösön (khors) kívül a nehezebb abadanai dzsad nyelvet is elsajátította, ami jobban illett a Rasheed család nevelt lányához. Írni-olvasni is megtanult, de a nem dzsad írás sosem lett igazán a szíve csücske, ha lehet, kerülte. Érdekelte a történelem, a legendák, ami gyermeki lelkét egyensúlyba hozták a számtannal, s az egyszerû, nagyon alap anatómiával. Ám neki ez nem volt elég. Farah elgondolkodva simogatta szakállát, majd csak rávette magát, hogy bár a gyermek leány, megkeresi egyik barátját, ki jártas volt a test birodalmában s kikérte tanácsát. Õ volt Abd al-Karim Najjar, aki csak azután állt rá a dologra, miután megnézte magának Nissát. Úgy gondolta, legyen, elvállalja a kislány oktatását, de aztán titkon dédelgette a vágyat, ha majd idõsebb lesz Nissa, elveszi feleségül s háreme éke lesz. Megbabonázta õt a 10 éves kislány alabástromfehér bõre, igézõ kék szemei és ébenfekete haja. Nissa ebbõl mit sem sejtett. Elkerült Abd al-Karim Najjar házába, aki ifjakat s fiúkat oktatott magasabb tanokra, mik a varázslattól sem voltak mentesek.
Nissa itt sok nyugtalan hónapot eltöltött. Furcsállták, mit keres ott egy sápadt bõrû lány, mért kedves vele a mesterük s mért hagyja neki, hogy ugyan azt tanulja, amit õk. Nem tették könnyûvé számára az ottlétet. Egy ízben majdnem leégett az összes haja, s ekkor megtanulta, a hosszú haj bár szép, de nem célravezetõ egy laborban. Onnantól kezdve röviden hordta. S bár páran irtózva figyelték, mit mûvelt hajzatával, mesterében még csak jobban elmélyült a lány utáni vágy tüze. Hagyta, hadd tanuljon alkímiát, anatómiát és élettant, amihez olyan érzéke volt, hogy néha átlépett kívánásán s õszintén meglepõdött. A lány keze biztos volt, kíváncsisága egészséges és kitartó. Látszott rajta, ha hagyják, felveheti a versenyt bármelyik tanítványával. Ám Abd al-Karim Najjar terve nem ez volt. Mikor betöltötte a lány a 13-at, eldöntötte, itt az ideje, hogy megváljon a férfiak világától, hol illetlen pillantások érhetik, s a háremébe költözzön.
Ám az istenek, kik már megszagolták a földi veszélyt, másképp rendelkeztek: Nissa egészsége idõnként ingatag volt. S tüdõbetegség verte le lábáról õt, lesoványodott, kiveszett tagjaiból az erõ. Pár társa, kikkel együtt tanult, már azt rebesgették, legközelebb Nissát boncolják. Abd al-Karim Najjar megijedt. A gyógyításhoz õ nem értett, csak a halottakhoz, ám egyik kollegája viszont igen!
Nissa felépülését Sawan al-Nazirnak köszönhette. A férfi kezelésének hála láza lejjebb ereszkedett, köhögése csökkent, színe visszatért és tudott ételt is magához venni. Sawan viszont nem csak a gyógyításhoz értett, de az ármányhoz is. Hamar átlátta, valaki légen át mérgezte meg a lányt, féltékenységbõl, s hogy mestere szemeiben a kéjvágy lobogott néha. Mivel hamar elterjed a szokatlanság a dzsadok között, õ is tudott a lányról, aki a korabeli fiúkat megszégyenítõ tudással bír a testek birodalmában. Véteknek találta volna háremben eltékozolni ezt a fehér gyöngyszemet, így arra hivatkozva, hogy a lánynak levegõváltozás kell, magához vette. Na, Abd al-Karim Najjar leshette, mikor tér vissza hozzá arája! Nissa elkerült El Zashra mellé, Kurfába, Sawan birtokára, aki maga bár nem oktatott, de egy ismerõse igen. Itt Nissa rájött, sok tudást visszatartottak tõle, pedig a korabeliek már rég ismerték mind. Itt már nem tagadták meg tõle, hogy akár varázslónõvé is kineveljék, sõt, a nekromancia iránt való érdeklõdését sem folytották el. Sawan ha bólintott, azt szabad volt, s Sawan nem rázta fejét nemmel. Nissa a háttérben megbúvó szálakat egyszer sem látta. Vak volt rá. Ha mestere, Omar ibn Yasser épp elutazott, s szünetelt az oktatás, akkor sem búsult neki. Serdült, a teste alakult, változott, s szükségét látta, hogy ne csak könyvek felett görnyedésben és görebek közt járva hagyja satnyulni. Mivel teste hajlékony volt, nem hagyta ezt kiaknázatlanul. Tornázni kezdett. Sawan egyik háremhölgye valaha táncosnõ volt, értett ehhez, s az akrobatika elsajátítása is ehhez a nõhöz, Najmához volt köthetõ. Öröm volt nézni, amit Nissa csinált, kecses lett, rugalmas, egészen kivirult tõle.Így tett szert a”Táncosnõ” becenévre. Szívesen is csinálta, ahogy a hímzést, kötést is. Nem vetette meg ezt a csendes foglalatosságot, de a húst igen. Attól tartott, egyszer megmozdul a szájában… Így csak tejterméket, zöldséget, gyümölcsöt fogyasztott s pékárut. Az egyik õrnél látott elõször tahdzsit, s bár magyarázták neki, nem való az az õ kezébe, inkább gladiátoréba, ragaszkodott ahhoz, hogy legyen neki egy s megtanuljon vele bánni. Szó szót követett, Nissa csak elkezdhetett tanulni vele, arra hivatkozva, mi lesz majd, ha tudománya végére ér, kimerül s ott áll védtelenül az egyre cudarabbra forduló világban?
Az új helyen anyjával is levelezett, majd távol élõ testvéreivel, s apjával is, no meg nevelõszüleivel. Anyja örült annak, hogy tanult, de amikor a nekromancia szót meghallotta, levél többet Fergiától nem jött. Pedig lánya nem halottakat akart sétáltatni, s a pokol teremtményeivel lepaktálni, csupán arra törekedett, hogy elsajátítva a tudományt éppenséggel más, sötét hajlamok fûtötte egyén mûvét törje le, ártalmatlanítsa, vagy ûzze el ha majd idõsebb lesz s ereje is több. Niverna húga fittyet hányt a tudományokra, õt csak a festészet érdekelte. Úgy tûnt, nincs szépségén túl semmi anyja vérébõl, s miniatûrfestõ-lány akart lenni. Ferien öccse ellenben apja útját követte, s hazájának Toront vallotta, vallásban Morgenát követte.
Baljós idõk jöttek mire 16 lett. Északrõl mind többször röppentek fel hírek, megmozdult a végtelen sivatag homokja, szép és veszedelmes idegenek tizedelik a népet, s seregeik megindultak, hogy eltöröljék az embereket. Nissa tudta, nagy a veszély. Mivel tanult volt, olvasott már az amundokról, s a vérszag lógott a levegõben. Mestere, Omar nyugtatta, messze Kufartól a föld, hol háborog a homok, ne izgassa fel magát rajta. Ám Nissa látta mestere szemében: ez alkalommal valami rosszabb van kilátásban, mint az õsi nép újabb vállvonogatása és csapdosása. Valami sokkal rosszabb. Pedig tanulmányai még közepén se jártak. Ám nem csak efféle nyugtalanság vert tanyát a fiatal lányban. Ébredni látszott érzékisége is. Ám nem a barna bõrû nép ifjai felé fordult tekintete, hanem Sawan egyik új, fiatal háremhölgye irányába, aki külhoni volt:Ghayth, neve dzsadul esõt jelentett. Sokat sírt, alig volt 15, úgy rabolták s vett meg Sawan magának. Nissa, hogy a közelébe kerüljön, megígérte Sawannak, elsimítja a lány háborgását, s akkor könnyebben viheti ágyába. Ez a megtörés az elcsábítását jelentette, s furcsa mód Ghayth hagyta magát. A valamikori papnõ hajtása furcsa hajtás volt, nem a férfiak, hanem a nõk gyújtottak szívében vágyat. Pedig hány dzsad férfi képzelte maga mellé párnák közé!
A dolog sikerült, a szõke szépség könnyei elapadtak, s ura már egy kezes teremtést ölelhetett magához. Azt hitték, Nissa megbabonázta. Talán úgy is volt, nem fedte fel eszközét. Ám túl jártak az õ eszén is! Sawan nem volt csúnya férfi, sõt. S mivel Nissa sem egy vézna, betegségben lábadozó lányka volt már, felfedezte értõ szeme benne a kívánatos nõt. Hajlamai eljutottak füléhez, ám nem keltettek benne aggodalmat. Szerrel, mi elbódítja a jellemet s elhallgattatja a nemkívánatos reakciókat magához ölelte Nissát, aki akkor úgy közeledett hozzá, ahogy nõnek illik férfihoz. Ez az egy alkalom volt, hogy Nissa férfival hált, s mikor kijózanodott õ lepõdött meg rajta leginkább, hogy lehetséges volt. Sawan nem tett rajta erõszakot, csak eltompította érzékeit, amit egy idõ után meg tudott neki bocsátani. Annál is inkább, mert kitört a háború. Északon egyre többen haltak meg, egyre többen hagyták el házaikat, talán még hitüket is.Beszélték, rettenetes katonák érkeztek délnyugatról, kik nem is emberek, s szavuk pusztító rettenet. S bár nem az emberek ellen fordították azt, iszonyat a látásuk, s iszonyat jelenlétük. Nissa tanulása közben egyre inkább úgy érezte, nagy szükség van arra, amiket elsajátít. S ezt a fegyverére is értette. Megtanult tevegelni, hisz nem élt illúziókban, nevelõapja egyre gyakrabban sürgette, hagyja el Kurfát, meneküljön el, mert nem marad az a város sem érintetlen!Ám Nissa csak akkor tett így valóban, amikor Omar egy útjáról többé nem ért vissza s Sawan kiadta a parancsot: ideje távozni! Az uticél az el hamedi menekülttábor volt.
Nem volt egyszerû az út, az a fél éves menetelés a távoli remény felé. A fosztogatók ideje jött el, akik meghúzták a maguk sarcát is a szerencsétleneken. Kirabolt, hátrahagyott házak, pórul járt utazók teteme szegélyezte útjukat, kóbor állatok, anyát vesztett gyermekek, akik éh és szomjhalálra ítéltettek, torokmetszett öngyilkos pap sem volt ritka. Homokvihar vitte pár társának életét magával, Nissa is megszenvedte az egyiket, kis híján megfulladt, úgy betemette õt a homok.. Ám csak elérte a sátortábort, bár Sawan nélkül. A férfi útja máshová vezetett, s társával, Navid Hamdannal meglelték a férfit, akihez Sawan irányította õket. Ghassan ibn Bakr ibn Javed ibn Mansur Malik vízzel kereskedett, az egyetlen igaz értékkel, s nagyon jól állt. Nem így kezdte, de a menekülttáborban igen sokra vitte. Navid és Nissa nála húzhatta meg magát, Sawan üzenetének értelmében, máskülönben lehet, Ghassan nem foglalkozott volna velük. Nissa érezte, tartósan nem ad nekik menedéket a gazdagodó úr, s nem tetszett neki, néha milyen szemeket vet rá a férfi, így fontolgatni kezdte, ebben a vacak helyzetben s háborúban, mi nem úgy néz ki,hogy a végéhez közeledne, új menedéket keres majd magának. Anatómiai tudása a sebesültek állapot-meghatározásában hasznos volt, de a gyógyítást már ott tanulta meg, nem bírt fensõbbségesen trónolva semmit sem csinálni, mondván õ varázsló és ez rangon aluli. Pláne, hogy a viszontagságos idõkben apja levelet írt neki, amiben az állt, öccse, az ekkor 26 éves Ferien pont ide tart, hogy sosem látott nõvérét megtalálja.
Kinézet:
170 cm magas, kb. 58 kg, vékony, de arányos, formás, mellei kicsik, bõre fehér, haja fekete, rövid. Szemei világoskékek. Kedveli a dzsad nõi ruhákat, csak azt visel, feketét ritkánl, inkább a fehéret szereti. Tetoválás nincs testén, ékszerként bal fülében egy kis ezüst, hangyát formázó fülbevalót hord, továbbá ha a fejét kendõ fedi –mert ritkán fátyolozza el magát, nem szereti-, akkor a fejkendõn apró függõ ékszer homlokán elõfordul. Tisztán tartja magát, de ha a körülmények rákényszerítik, kibírja koszosan is.
Jellemrajz:
Kíváncsi természet, nyugodt, hazájának a dzsad földet és a sivatagot tekinti, a tudományt nagyra értékeli, s bár van érzéke a szépre így a mûvészetre is, a könnyed, semmirekellõ, léha naplopókat, mûvészeket nem fogadja el. Leszbikus, de nem tartja lehetetlennek, hogy bódító szer hatása alatt tudjon hálni férfival. Nõkkel felületes, alkalmi kapcsolatai voltak eddig, akkor is õ képviselte a férfit benne. Szereti a macskákat, a menekülttáborban lett is neki egy cirmos, akit Núrnak hív. Vegetáriánus, semmilyen körülmény között nem eszik húst. Szereti az édességet. Szavai néha anyjára emlékeztetnek, de jóval fesztelenebb, beszédesebb nála.
Felszerelés:
1 db aba (gyapjúból készült, elõl nyitott köpeny, krémszínû)
1 db bõ nadrág (azaz halványzöld bugyogó, térdig érõ, pamut, nem alsónemû!)
5 tunika (2 térdig érõ, 3 bokáig, 1 selyem, 4 pamut, színük változó)
2 derékkendõ
2 fejkendõ
2 kaftán (más néven lepelruha)
1 pár dianett (saru, aminek pántja a nagylábujj és elsõ kisujj között fut)
1 fátyol
3 alsónemû
1 db tahdzsi (fegyver)
2 db öv
erszénykék
1 db kulacs (3l)
2 db takaró
1 db kispárna(!)
tinta+lúdtoll
4 ív pergamen
1 db fülbevaló (hangya formájú)
2 db függõ (malachit és ónix, nem tiszta!)
1 db kés (evéshez)
2 könyv („Halottak és Rokonaik”, „Menj a Pokolba”?)
bonceszköz-készlet
2 db kötõtû
1 db horgolótû
2 db tû
1 db megkezdett hímzés
színes fonalak
2 pamutgombolyag
1 tarisznya
1 zsák
2 arany (készpénz, ezüstökben, rézben)
1 db macska (élõ, nõstény, cirmos, neve Núr)