Név: Tiarren Findalath
Kor: 56 év
Nem: nõ
Faj: elf
Kaszt: asztrálmágus
Elõtörténet:
A látóhatárt fekete, kavargó vihar borzolta fel, a táj panaszosan nyögött az ólomszín fergeteg súlya alatt. Táj? Vakító színek és tompa, jellegtelen formák. Néhány fénydombocska a hatalmas síkon. Dombok? Hiszen mozognak, el, csak el a vihar közelébõl, mintha sejtenék, hogy a förtelem az életükre tör. Szürkés derengésük alig képes dacolni a közelgõ sötéttel.
Hárman álltak a tûzmarta síkságon, köröttük az átkos õserdõ, mely éjjelente rémeket álmodik, és a szerencsétleneket, akik a torz fák közt tértek nyugovóra ádáz módon gyötri lidércnyomásaival. Az örökkön borult égbõl rózsaszínû villámok cikáztak széltépázta lombkoronák felé, a dörrenésük egészen sosem halt el, csupán visszaszállt a komor fellegek közé, hogy ott monoton morajként létezzen tovább. Hogy dél volt-e vagy éjközép, nem tudták eldönteni. A napokat már rég nem számolták. A Vidéken, melyre Orwella, a Kitaszított bûzös hullája esett, az idõ különös táncot jár és olykor szeszélyes, mint egy délvidéki lotyó. A három idegen felkészült, némán várták hogy a fergeteg elvonuljon felettük.
Már nem volt távol. A vészjósló éjszín spirál eszeveszett sebességgel forgott, karjai homokbuckák gyanánt söpörték el a szürke lámpások seregét. Nyugat felé tartott, mintha kiszemelte volna magának azt a három hegyet, melyek fényükkel könnyedén elnyomták a kisebb fénytesteket. Az elsõ, alig nagyobb mint a többi, épphogy derengett, folyton kerülgette a másodikat, ami jóval nagyobb volt nála és unott, barna színt öltött, néha vörösen lángolt föl. A harmadik félelmes kolosszusként tornyosult a többi fölé, fénye, mely fehér volt, mint a szûz alabástrom, pengeként hasította az éjszakát, dacolt a szörnyûséggel, mely sebesen közeledett felé.
Ajit félt, ez az érzés viszont nem volt ismeretlen elõtte, sõt, idõvel igen kedves társsá vált. Megóvta az elhamarkodott döntésektõl...ez volt a szavajárása. Abadanai tolvajklán keblén nevelkedett szélhámos, sok vihart megért már. Idegességében a lovagot kerülgette, közben válogatott szitkokkal illette, végigátkozta az egész családfáját, mondván, hogy csak miatta van itt, kincset ígért neki, annyit, amennyibõl a fél emírséget fölvásárolhatná.
Kagg ügyet sem vetett a dzsad zsörtölõdésére. Már napokkal ezelõtt kiderült, hogy a szentélyek felszámolása után nem tudják többé hasznát venni, csak zavaró kolonc, legszívesebben valami bûzölgõ verembe vetette volna, vagy legalábbis dudvával tömte volna be a száját. Sosem szívelte a fölösleges hangoskodást. Most megpróbálta kizárni a külvilágot, és imádkozott, hogy Darton szemét ne homályosítsák el a kövér fellegek. Úgy érezte, nem jött el még az ideje. És a lánynak sem, akit vaspáncélos
karjaival óvott.
Tia szomorú tekintettel pásztázta végig az égboltot. Néha megállt, és mereven nézett a semmibe egy pillanatra, majd egyszercsak hátat fordított a világnak, és teljes erõvel a fekete vértnek zuhant. Szótlanul ölelte a dartonitát, észre sem vette, hogy a páncél egy tüskéje felsértette a combját, a fehér szoknyát apró foltban itatta át a vér. Ölelése erõt adott, nem félelembõl bújt a férfihoz. Asztrálmágus õ, Doran küldötte, az egyedüli aki teljes valójában látta a közeledõ szörnyûséget. Kis idõ múlva elszakadt Kaggtól, kinek az arcán immáron halált megvetõ, halvány mosoly ült, leült a földre és elméjébe sûrítette minden energiáját, hogy óvó pajzsot emeljen maga és társai fölé.
Már nem volt messze. Ahol végighaladt irdatlan teste, ott a síkot ezer meg ezer idõkkel ezelõtt elkárhozott lélek sikolya szakította fel, szörnyû fekélyeket marva belé. Körötte alig maradt néhány domb, ami legermedve várta elkerülhetetlen végzetét. Némán fakultak ki a világból.
A levegõ egyre fülledtebbé vált, a villámok már a tisztást övezõ fákat tépték ízekre, csak hogy a szerencsétlen hármasnak a növények hamvait kelljen lélegeznie. Aztán lassan feltámadta szél, széthordta a füstöt, a bûzös párát és gyászlobogó gyanánt lobogtatta a kalandozók haját. Néhány perc kellett csupán, és a szellõbõl bömbölõ orkán kerekedett, a bajtársak földre kushadva próbáltak ellenálni.
-Ez nem olyan vihar mint amit a tengeren megéltem, értitek? Menekülnünk kell! Ó, Ajit mekkora barom vagy te, hogy egy ilyen rühes szajha kezébe helyezed az életed! Mondanál már valamit, nagy varázsló? Hogy a francba éljük túl ezt az istenverte égiháborút? Nyisd már ki azt a szopós szádat és válaszolj, vagy...
Tia fagyosan fogadta a szitkokat, nem feddte meg érte a dzsadot. Úgysem tudott érte tenni semmit, lelke túl gyenge volt, hogy ellenálljon egy asztrálvihar pusztításának. Sajnálta ezért, de beletörõdött, tudta, hogy bármennyire is számít az összetartás, itt csak magukra számíthatnak. Kagg megértette. Imádkozott, hogy legalább ketten éljék túl.
Elérte a hegyeket. Az elsõ hullám végigsöpört rajtuk, egyiküket, a szürkét egy pillanat alatt magába olvasztotta.
Ajit torkaszakadtából felüvöltött, mikor belé mart a vihar. Száz és száz szellemkéz szaggatta ronggyá asztrálját, rémképek áradatát zúdítva a tolvajra. Pár pillanat erejéig dacolt, majd õrületében elõkapta a párától rozsdás bicskáját és többször tövig döfte magába, mintha a mocskos sebeken keresztül könnyebben távozna belõle a lelke. Fél perc alatt kimúlt.
A karmazsin lassan fakult az ében massza fojtó ölelésében, majd kihúnyt, mint a vízbe hullt szentjánosbogár.
Kagg istenében talált kapaszkodót, nem engedte, hogy az áradat elszakítsa tõle, imádkozott, veszett tusába kezdett az elméje kapuján betóduló lidércekkel. Mikor érezte, hogy veszve a küzdelem, karjait széttárva nevetett a halál pofájába. Elbukott, a hatalmas test égzengetõen hullott a földre.
Immáron a fehéret is magába zárta a förtelem, vadul döngette a hegy falát, ami teljes erejével nekifeszült.
Tia észre sem vette társai elestét. Egy tó nyugalmával tûrte a rá törõ látomásokat, elképzelte, amint sziklán megtörik az áradat. Percekig állta némán a szörnyûséget, ám érezte, hogy lassan elgyengül. Belsõ szeme elé képek tolakodtak, a múlt fájó szilánkjai, elvesztett barátok, kiontott vér, félelem, gyûlölet, fájdalom, harag, sírás. Két tenyerét ösztönösen szemére tapasztotta, bár tudta, hogy ez teljesen fölösleges. Kétségbeesetten küzdött, minden izma megfeszült, az életösztön ádáz csatát vívott a félelemmel.
A hegy körül dühödten kavargott az ár, az éjszín tajték termetes darabokat szakított ki az alabástrom kolosszus lábából, míg az végül megadta magát és szörnyû robajjal kettéhasadt.
Az elf lány tágra nyílt szemekkel meredt maga elé, finom, rózsaszín ajkai közül keskeny vérpatak indult az álla felé, míg a szél bele nem kapott és el nem ragadta élete nedûjét. Még hallani vélte, amint északon, nagyon messze igéket kiáltanak a viharba. Vége.
Ketten voltak a nyolcszög alakú teremben, a hófehér falakról élesen verõdött vissza a plafonra erõsített lámpa vakító, nem evilági fénye. A férfi gyengéden simított végig egy ronggyal a hûvös asztalon hason fekvõ nõ hátán, majd intett neki, hogy álljon fel és egy tükörhöz vezette. A meztelen lány kíváncsian csodálta meg a remekmûvet, mely lapockájától egészen a derekáig húzódott, gyönyörködött minden egyes ívben, minden keskeny vonalban. A taláros vállára helyezte vastag gyûrûkkel ékes
kezét, majd magabiztos hangon megszólalt.
-Hogy érzi magát, Tiarren?
-Különösen...kellemesen. Köszönöm.
-Teljesítette küldetését. A rajzolat Doran ajándéka. Távozhat.
Tiarren Findalath a Haonwell városát körülölelõ erdõkben született, a Kitaszított Családok között nevelkedett. Életének ezen szakaszáról csupán homályos emlékei vannak, tisztává csupán tizenhét éves korától válik a kép, amikor szûk családjával együtt számûzték felelõtlen apja félrelépése miatt, aki mindezt nem bánta, újdonsült szerelme, mely egy kacér déli leányhoz fûzte, erõsebbnek bizonyult a közösség iránt táplált szereteténél. Synn Erianba költöztek, a városi elfek szívélyesen fogadták sorstársaikat. Sajnos a szerencsétlen anya nem bírta elviselni szerelmének elvesztését: kétségbeesetten kereste a megváltást jelentõ halált, végül egy útonálló rozsdás kardjában lelte végzetét, így kikerülve Urria törvényét,
mely szerint elf nem menekülhet öngyilkosságba, vagy kiszakad az örök körforgásból. Tia nem sokáig bírta apja mellett; miután a férfi fülébe jutott felesége csúf végzetének híre, lelkileg rohamosan leépült, elfre egyáltalán nem jellemzõ módon különféle drogokba és alkoholba folytotta bánatát. Dühkitörései idõvel elviselhetetlenné váltak a törékeny lelkû lány számára, az õket befogadó család feje, látván a keserves helyzetet befolyásával állást biztosított a lány számára a városi könyvtárban. Ugyan Tia számára nem jelentett komoly kihívást a szakma -hatalmas intellektusát gyermekkora óta csodálták-, mégis kedvét lelte a tudás ezen fellegvárának kincseiben, úgy szívta magába az információt, mint holmi szivacs. Alig fél év alatt hatalmas elméleti tudásra tett szert, apja emlékének kísértete miatt az érzelmek tudományos elemzésében mélyedt el leginkább. A téli hónapok közepén tért be hozzá egy díszes ruházatú férfi, kirõl nem sokkal késõbb kiderült, hogy Doran küldötte és egy könyvet keres, amit állítólag csak a zárolt részlegben lelhet meg. Miután lebonyolították a formalitásokat, az idegen megkapta amit kívánt, cserébe válaszolt a kíváncsi elf kérdéseire. Ledöbbenve tetemes tudásán és elméje erején Doranba visszatérve indítványozta a tehetség befogadását a Belsõvárosi Iskola falai közé. Tavasszal lépte át Tia a kaput, ami öt kerek év múlva nyílt meg ismét számára. Ekkor már viselhette a varázsló titulust, botját azonban csak számos próba után nyerte el. A tanulóévek betörték a lány lelkét, mint elf, majdnem beleõrült az eszeveszett tempóba, amit az emberek leghatalmasabb varázslói diktáltak tanoncaiknak. Egyre mélabúsabb lett, néha komoly depresszióba esett melybõl hetekig nem lehetett kirángatni. Szinte megváltás volt mikor megkapta elsõ küldetését az iskola falain kívül. Néhány szövetségi segítõjével felgöngyölték a Család egyik ereni kirendeltségét, felszabadítva ezzel két kisváros lakosságát a folytonos zsarolás alól. Ezt követõen több küldetésben vett részt, közben tovább végezte tanulmányait és tekintélyes hatalomra tett szert, magabiztossá vált, tovatûnt az egykori szende kislány. Egy napon azonban jelentõs változás következett be életében: a Nagytanács veszélyes manakitöréseket észlelt, mégpedig az Elátkozott vidéken. Tia mellé egy képzett csapatot rendeltek és emellé merész kalandozókat, hogy derítsék ki mi lehet ezen kitöréseknek oka. A lány szerencsésnek mondhatta magát, ugyanis út közben hozzájuk csapódott egy Darius Kagg nevezetû, Dartonita paplovag, aki azt állította, hogy orwellánus szektákat indult felszámolni Rowon nevében (bár valószínûbb hogy saját szakállukra) néhány társával. A menet gond nélkül elért az Elátkozott Vidékre, a szektákat a vakmerõ kalandorok sorra perzselték fel, hatalmas mennyiségû pénzt, szakrális tárgyakat és mágiával átitatott kincseket zsákmányolva, azonban számuk idõvel szörnyen megcsappant. A kincs birtoklásáért dulakodás kezdõdött, melynek több áldozata lett, így a vagyon inkább átok volt mint áldás. Még a Vidék szívében jártak mikor tízen maradtak csupán, de a túlélõk többsége is hamarosan szörnyû halálát lelte az átkos dzsungelben. Kettõt zaurakok téptek szét álmukban, egyet megfojtott egy seidal, egy mocsárba fulladt és hárman véres lucsokként tértek vissza egy idõtörésbõl, miután az visszarepítette õket a Gra-tinoli csatába. A három megmaradt kalandor, Tia, Kagg és egy Ajit nevezetû szemfüles dzsad tolvaj kétségbeesetten menekültek a Vidékrõl, ám ennek peremén asztrálviharba keveredtek, melyet csupán Tia élt túl, akit szimpatikus mágia segítségével visszarántottak Doranba. Lelke súlyosan károsodott, napokig mágiával kellett nyugtatni, csak úgy rázta a zokogás. Hátára erõs mágikus bélyeget tetováltak, mely összefoltozza megtépázott asztrálját, majd, hogy kipihenje magát, mûvészeti szakkörre küldték. Tia kreatívnak és tehetségesnek bizonyult a grafika és ornamentika terén, ezen tudományt tökélyre fejlesztette egy év alatt. Ezek után elhagyta az iskolát egy idõre, szándéka egyszerû volt: világot látni és segíteni az elesetteknek, ahol csak tud. Jelenleg bérvarázslóként dolgozik egy aszisz kereskedõház fejénél, akit viszont nem szível, és nemrégiben rájött egy sötét titkára is...
Kinézet:
Bár két generációt megélt már, alig néz ki tizennyolc évesnek. Arca kerekded, orra egyenes, finom vágású. Hosszú pillájú szemei, melyeket kacéran sosem nyit tágra, tengerkékek, alakjukban felfelé domború félholdakra emlékeztetnek ( sajnálom, imádom az ilyen szemeket =) ). Bõre mint a tej, haja egyenes szálú, hátközépig érõ, szõkésbarna. Ajkai rózsapirosak, mosolya barátságos, de egyben titokzatos. 165 cm magas, alkatában szörnyen törékeny, szemmel láthatólag sosem végzett semmiféle fizikai munkát. Amilyen pihe, olyan szép egész testalkatában. Idomai lágyak, gömbölyûek, hátsója kerek, formás, tagjai vékonykák, kezei és lábfeje kellemesen hosszúkásak, hasa, mely néha kivillan inge alól finom izomzatról tanúskodik. Mozgásában kecses, nagyon nyugodt, mozdulatai lassúak, puszta jelenlétével meghitt nyugalmat képes átadni környezetének. Arcjátéka rendkívül fejlett, minimális változtatásokkal képes erõt adni, vérig sérteni vagy akár romba dönteni egy embert. Tekintetét alig képes állni valaki, a mögötte rejtõzõ lélek súlya messze meghaladja az átlagember által megszokottat, ha haragos, a legvastagabb sisakot is keresztüldöfné szemeivel, bár ez elég ritkán következik be. Hangja lágy, búgó, mégsem mély. Illata mint a tavaszi rózsáé.
Jellemrajz:
Doran szava szent számára, népéhez tragikus sorsa miatt még szorosabb kapocs köti, ha bármit cselekednek ellenük, sosem tartja féken haragját. Melankolikus alkat, szereti a romantikát, gyakorta álmodozik, jelleme az Elátkozott Vidéken történt szörnyûség miatt romokban hever, nyugalmat csupán egy erõs, mágikus bélyeg ad neki, melyet a hátára írtak (és a dohány). Ha ez megtörne valami folytán, helyben összeroppan, a földre borul és szívfacsaróan zokogni kezd legalább egy teljes órán keresztül. Mûvészi hajlamú, kreatív és tehetséges. Hajlamos a szomorúságra, ha kilátástalan helyzetbe kerül, abbitkemény lelke ellenére pánikba eshet. Betegesen fél az éles dolgoktól, egy hûvös penge érintésére is el tud ájulni. Ez a fóbia különös, maga sem tudja miért alakult ki, mivel akár egy vicsorgó fenevad karmai közt sem rémülne meg. Gyûlöli az erõszakot, a finom megoldásokat kedveli. Hajlamos összezavarodni, holott intellektusa a legnagyobb bölcsekével vetekszik. Elméleti tudása hatalmas, órákat tud beszélni bármilyen témáról. Csöndes teremtés, empátiája emberismeretének köszönhetõen még inkább az egekbe szökik, aurája kellemes. Szereti a kedveskedést, nagyon hálás és hûsége rendíthetetlen. Legtöbb helyzetben nagyon magabiztos, kivéve a szerelmet, a gyengédséget, melyben nem igazán volt része, nemi téren egyszerû a helyzet: szûz.
Ha valaki ilyen téren próbál közeledni felé, nagyon elbizonytalanodik, félénkké válik és hamar elszégyelli magát, ha durván pajzán kijelentéseket intéznek felé, akár el is pityeredik.
Felszerelés:
Tia hatalmas, csuklyás, barna selyemköpenyt visel, melyet jól láthatóan nem rá szabtak, széle jócskán súrolja a földet. Alatta testhez illõ, vastagabb anyagból készült, fekete inget hord, nyakában az uscayha családi címer. Fekete bõröve kacskaringós, ezüst levélmintákkal díszes, oldalán vékony, elegáns védõtárcsás rapír. Zöld harisnyája fölött sötétebb zöld, bõ szárú nadrágot visel, lábán könnyû utazócsizma.
2 pár szövetcipõ
1 pár utazócsizma
1 hatalmas, csuklyás köpeny, barna
3 harisnya, 2 zöld, fehér
3 ing, selyem, 2 fehér, 1 fekete
1 ing, egyszerû szabású, nemesi
3 nadrág, bõ szárú, zöld
5 napi alsónemû
1 hálóköntös
1 fekete, ezüst levélmintás öv
sminkkészlet
1 fémtükör
1 fésû
szappan
illatos füvek
2 üveg rózsavíz
1 díszes vizipipa
1 csomag édesdohány
5 ív pergamen
2 üveg tinta
1 üveg vízhatlan tinta
3 adag lámpaolaj
1 viharlámpás
1 mécses
5 gyertya
3 írótoll
5 ív papír
2 üres könyv
10 kréta
tûzgyúlytó
1 közepes hátizsák, szövet
1 vastag bõrtarisznya ( könyv és írószerszám számára )
pénzeszacskó, dorani pénz
dorani iratok
dorani diploma, a következõ címekkel: asztrál, jel és idõmágia adeptusa
Findalath családi medál, uscayhafából készült
Rielon Quar-Astral Magicon I
Rielon Quar-Astral Magicon II
Értekezések az Északi Szövetség asztrálmágusairól
Mágia és erkölcs
Az Aura érzékelése
Moress Nobren-Magica Graphica, összefoglalás
Nézz rá, és láss!
Fehér és Fekete
szõnyeg belehímzett meditációs varázskörrel