Anak Yatim
Azon a húsz évvel ezelőtti meleg nyári reggelen Suko mester hazafelé poroszkált öreg kancáján, a Sabaor városától alig nyolcmérföldnyire a tengerparton levő házába. A városban járt két kedvenc időtöltése egyikének hódolva. Amiből aztán kikerekedett a másik időtöltés is. A mester ugyanis imádta a zenét, és nem csak hallgatni. Kiváló hangszeres zenész is volt, a pengetős hangszerek nagy tudora. Pár napja hírét vette, hogy a város egyik fogadójában egy messzeföldön híres zenekar fog előadást adni, és azonnal tudta, hogy neki ott a helye. Ezt látni, hallani kell. A műsor végeztével szóba is elegyedett a művészekkel, és természetesen mi másról esett volna a szó, ha nem a zenéről. Addig addig, míg az lett a vége, hogy a zenészek között találta magát, és egy igazi örömzenélés kerekedett a dologból, amolyan jam-session. Olyan sokáig elhúzódott a játék, hogy a végén már nem volt kedve hazaindulni, és kivett egy szobát a fogadóban. Igen jó hangulatban tartott hát hazafelé, ám ez a hangulat nem tartott sokáig. Elillant attól, amit az úton talált nem messze a házától. Jelesül két totálisan kifosztott szekeret, és hat brutálisan lemészárolt hullát. Öt férfi, és egy fiatal nő hevert a szekerek körül vérbe fagyva. Nem kellett sok vizsgálódás, hogy rájöjjön néhány dologra. Szemmel láthatóan az egyik férfi, és a nő párt alkothattak, mert még halálukban is egymás kezét szorongatták, és egyértelmű volt a rablótámadás ténye is. Csak néhány jelentéktelen, és értéktelennek hitt ruha és egyéb dolog maradt meg. Nem tudta kik voltak ezek az emberek, de otthagyni nem akarta őket, ezért gyorsan hazalovagolt, riasztotta háromfős háznépének két tagját, és visszamentek a szekerekért. Otthon aztán az egyik legényt lóra ültette, és a városba küldte, hogy értesítse és hívja ki a hatóságot. Azok majd megtesznek minden szükséges lépést. Addig tovább kutatott a szekerekben hátha megtudhat valamit az áldozatokról mikor is nagyon megijedt attól, amit talált. Nem volt félős alkat de erre valahogy nem számított. A szekér alján a ruhák között szinte elrejtve egy pár hónapos fiúcska aludt édesen mit sem tudva a világ dolgairól. A motoszkálásra felébredt, és azonnal hevesen, és felettébb hangosan követelni kezdte reggeli jussát, amit tejben tudott elképzelni. A hangra előjött a mester házvezetőnője, aki azon nyomban pártfogásba vette a dedet. Mire a hatóságok megjöttek azonban a gyermek ismét eltűnt. A házvezetőnő rejtette el a rend őrei elől. Történt ugyanis, hogy a mester természetesen át akarta adni a hatóságnak őt is de Miuko hallani sem akart róla. Azzal érvelt, hogy árvaházba dugják, ahol nem nagyon törődnének vele, és a végén tolvaj csavargó lenne belőle. Az istenek nem ezért mentették meg az életét. Biztos más tervük van vele. Mire a poroszlók megérkeztek meggyőzte a mestert. A szekereket a holttestekkel elvitték, a gyerek titokban maradt. És maradt még egy-két dolog. Egy zsebkendő a sarkába hímzett, szívbe keretezett P.H. M és K. J. L monogramokkal, egy dísztányér, amely egy festett képet ábrázolt Edya városáról, és egy dísztőr, amelynek pengéjébe a „Feleségedtől Kiokotól házasságkötésünkre” szöveget gravírozták, alatta pedig egy másfél évvel azelőtti dátum. Ezeket nyomoknak vélte a halottak személyét illetőleg. Nem mintha kutatni akart volna utánuk, de már ekkor tudta, hogy nem fogja elhallgatni a gyerek elől az igazságot, és talán őt érdekelni fogja a szülei kiléte. Rá kellett, hogy döbbenjen még azt sem tudja a gyerekről hol, és mikor született. Miuko szerint úgy három legfeljebb hat hónapos lehet. Még a nevét sem tudta elnevezte Anak Yatimnak, ami árva gyereket jelent szülőhazája egyik nomád törzsének nyelvén. Merthogy a mester sem tiadlani származású volt. Niaréban született hatvan évvel azelőtt és az ország déli, ork határain teljesített szolgálatot egy kolostorban. A határt védték az ork betörések ellen. Mikor ideje kitelt úgy döntött Tiadlanba költözik valahova a tengerpartra. Ennek két oka volt. Egyik, hogy mindig tengerparti házról álmodott a hegyi évek után, a másik, mert jobban szerette a kissé kultúráltabbnak tartott, és itt preferált zenei stílusokat. Megvette hát ezt a házat, felvett egy lovászt, egy amolyan mindenest, és egy házvezetőnőt. Pénzkereseti lehetőségnek meg a zenei és harcművészeti tanítványok képzését választotta. Nem is élt belőle rosszul.
Teltek múltak az évek, és Anak szépen cseperedett. Négy, vagy öt éves korában elkezdte tanítgatni mind zenére, mind harcművészetre. Arra gondolt meglátja tehetséges-e valamelyikben, és csak azt fejleszti tovább, ha egyikben sem, hát majd olyan iskolába íratja, amiben tehetséget mutat. Legnagyobb döbbenetére kis idő multán kiderült, hogy a gyermek mindkettőben őstehetség, ráadásul nagyon gyorsan tanul. Sőt mi több a pszíre is érzékeny. (Miuko szerint ez nem véletlen. Az istenek akarták így, hogy ők ketten egymásra találjanak.) Zenében azt is észrevette, hogy nemcsak az általa kedvelt pengetős hangszerekben jó, hanem kiváló ütős hangszerekben is. Ezért elvitte egy barátjához, zenész társához, hogy tanítsa meg a gyermeknek ezt is. A harcművészetben is gyorsan haladt. Megtanulta az avad-ka-kinito stílus, és a tíz alapfegyver alapjait, és választott fegyvere a Hollószárnyak lett. Ezen felül a mester tanította mindenre amit egy gyermeknek meg kell tanulnia.
Az évek során nagyon jó viszony alakult ki közöttük, amolyan apa fia viszony, annak ellenére, hogy Anak tudta a mester nem az igazi apja. Miukot, mint anyját szerette.
Alig egy héttel azután, hogy Anak megkapta mesterétől a kizárólag neki készült Hollószárnyait, használnia is kellett őket. Történt, hogy Minquinből egy kellemes koncert után hazafelé tartottak volna, de már erősen rájuk esteledett, kivettek hát egy szobát egy út menti fogadóban. Rajtuk kívül a vacsoránál csak egy hölgy volt háromfős kíséretével, meg hat nagyon rosszarcú, nagyhangú, kötözködő alak, akik annak rendje és módja szerint bele is kötöttek a nőbe, mindenféle obszcén ajánlatot téve. Egy idő után a mester is, és Anak is már csúnyán néztek a latrokra, akiknek a figyelmét ez persze nem kerülhette el. Márcsak azért sem, mert igazán szép szóval, udvariasan felszólították az illetőket, hogy hagyják békén a hölgyet. Semmit sem használt, sőt ők lettek a következő célpont. Szó szót követett majd tettlegességig fajult a dolog, mikor a fickóknak elfogytak az érveik, és támadtak. Anak, és a mester cirka kettő perc alatt halomba verte valamennyit, és aludni tért. Másnap reggel mire felébredtek már a zsiványoknak hűlt helye volt. A társaság azonban még ott volt és felkérték őket, hogy legyenek kísérőik Sabaorba, mert ugyan a három kísérő fegyveres, de annál jobb minél többen vannak. Az óvatosság nem volt hiábavaló. alig egy órája voltak úton, mikor a büszkeségében sértett társaság két emberrel kiegészülve, és ezúttal fegyverrel támadt rájuk. Ekkor használta Anak először fegyvereit ember ellen élesben. Eleinte követte mestere elveit miszerint a halott ember már nem tanul a hibáiból, és csak kisebb nagyobb sebeket ejtett ellenfelein míg azok ki nem dőltek, de egy eseményre elszakadt nála is a cérna. Az egyik bandita orvul, hátulról ölte meg a nő egyik fegyveres kísérőjét, mielőtt Anak ellenfordult volna. Esélye sem volt. a fiú tíz másodperc alatt a vérét ontotta. A mester a halál okozása ellenére büszkén tekintett tanítványára, és ezt tekintette a vizsgájának. Tudta - amit eddig csak érzett - hogy mostmár nem érheti nagyobb baj a fiút.
Az út hátralevő részében nem érte őket atrocitás. Sabaorba érve hazakísérték a hölgyet akiről kiderült, hogy egy nagyon gazdag, és nagyon befolyásos kereskedő felesége, aki nővérét ment el meglátogatni, míg férje üzleti úton volt. mindketten nagyon hálásak voltak, és megígértették Anakékkal, hogy amikor csak a városban járnak meglátogatják őket. Az ígéretet mindannyiszor betartották így aztán jó barátság alakult ki.
Egy éve a nyolcvan éves mestert betegség döntötte ágynak. Mindannyian tudták, hogy nem gyógyul már meg, mert ez a korral járó betegség. A mester is tudta ezt ezért magához hívatta a fiút. Átadta neki szülei hagyatékát, hogy tegyen belátása szerint, ha akarja ezek alapján tudja meg igazi származását. Ezen kívül átadta neki végrendeletét is, amelyben ráhagyta házát és kevéske vagyonát. Nem sokkal később meg is halt. A temetés után Anak sokáig nem találta a helyét, hiányzott neki mestere. Aztán úgy döntött a legjobb gyógyír az lesz, ha útra kel. Magához vett két tárgyat – a törékeny dísztányért otthon hagyta – Miokonak és a két férfinak meghagyta, hogy halálukig élhetnek a házban, (úgyis szüksége lesz rájuk. Ha időnként visszatér, nem akar egy üres, poros, elhanyagolt házba jönni), felnyergelte a mestertől kapott kancáját összepakolta kevéske holmiját és útnak eredt felkutatni származását.
Jellem: Könnyen barátkozó, kedves, jókedélyű, humoros srác. Gyengéje a hobbija, ami akárcsak mesterének, a zene. Harcművészeti tudásának dacára igyekszik kerülni az erőszakot, és tárgyalásos úton rendezni a vitákat, ha adódnak, bár ezeket a helyzeteket is igyekszik kerülni. Fegyverét csak a legvégső esetben veszi elő, ám ellenfelét ekkor is igyekszik életben hagyni, és lehetőleg csak megsebezni akarja. Mestere tanítása szerint a halott ember már nem tanul a hibájából. Ölni csak abban az estben öl, ha már végképp nincs más kiút, vagy életveszélyben van ő, vagy esetleges társa, barátja, akárkije, vagy ha úgy érzi a világ mindenképpen jobb hely lenne az ellenfele nélkül. Mérhetetlenül tiszteli az élet minden formáját, talán ezért gyűlöli főleg a céltalan, de általában mindenfajta gonoszságot. Nagyon nem szereti, ha parancsolgatni akar neki valaki. Ilyet csak mesterétől, és Miukotól tűrt el, bár ők sem parancsoltak csak kértek. Úgy tartja a tiszteletet ki kell érdemelni. Ha ez megvan szívesen megteszi amire megkérik. De, csak ha kérik, és nem parancsolják. Mások magánélete számára szent, ebbe soha nem avatkozik bele. Az elve ezzel kapcsolatban, hogy mindenki azt tesz a saját életével, amit csak akar. Elrontani is úgy rontja el.
Kinézet: 180 magas 75-80 kiló körüli izmos, de nem kigyúrt alkat. Kissé váll alá érő hosszú barna haja van, amit általában színes homlokpánttal fog le, ritkán lófarokban hordja. Ruházata hófehérre cserzett puha, vékony szarvasbőr ing, hasonló, csak barna és őzbőr mellény, ugyanilyen nadrág széles fekete bivalybőr övvel - benne kétoldalt tokban fegyverei, rajta erszény és néhány egyéb fontos apróságot rejteni tudó kicsiny szütyő, szattyánbőr bokacsizma. (Nem a tiadlani divat szerint öltözködik, és nem lázadásból. Egyszerűen ez tetszik neki.)