Tiadlan domborzati és természeti adottságai

[A Dorcha]

Tiadlan földrajzi elhelyezkedése

Tiadlan domborzat
Tiadlan növényzet

Mint a Kettős Hold országainak többségét, Tiadlant is természetes határai védelmezik a külső fenyegetésekkel szemben. A déli határon őrt álló Vinverio-hegység égre törő bércei között alig néhány hágón lehet átjutni a Howa-medencébe, télvíz idején pedig egyen sem. A hónapokig tomboló viharok és a több láb magas hótorlaszok bármilyen várkatonaságnál hatékonyabb zár alá veszik az átkelőket. A fenyő- és bükkerdők lehúzódnak egészen a vörös gránithegyek lábáig, zöld szőnyegüket csak néhol szaggatta föl favágók fejszéje. Ritkán lakott vidék ez, ahol csupán az erdőjárók és a határvédő kolostorok lakói gyönyörködnek a felhők vonulásában meg a járhatatlan szurdokok vízeséseiben.

A hegyek lánca kelet felé mind lankásabb: míg a nyugati határszélt vigyázó Kenzal ormai még négy és félezer láb magasra törnek, a sinemossai Shaien – melyet a határ túloldalán Cwaylennek neveznek – púpos szikláit már a Howa folyó is átvágja, mielőtt a tengerhez érne. E korszakok munkájával kimélyített hasadék olyan keskeny, hogy a síkságon még egy mérföld széles folyam helyenként alig nyolcvan lábra szorul össze benne. A Howa, ez a hullámzó országút ezen a tájon szinte teljesen néptelen; nincs olyan vakmerő hajós, aki lemerészkedne a Haragvó Sárkány Szájának zúgóin, melyek még az uszadékfát is ízzé-porrá zúzzák.
A déli tengermellék csipkézett partjai, apró szigetei mélyvizű öblöket, jó kikötőket rejtenek. Az itteni halászok örökös küzdelmet folytatnak a gyakran haragos tengerrel és toroni vetélytársaikkal a gazdag halászvizekért; hálójukba leggyakrabban tonhal, sprott, szardínia és naphal kerül. A tengerről érkező langyos esőknek köszönhetően egész évben zöldellnek a partvidék illatos kőriserdei és szelídgesztenye-ligetei. Ám amilyen bőven méri kegyeit Antoh úrnő, olyan bősz haraggal sújt le, ha büntetni akar: néhány évente tájfun söpör végig a parton, mely szálerdőket tarol le, és háromárbocos hajókat vet partra.

Az ország közepén nyújtózó tágas síkság arról a folyamról kapta a nevét, amely kétezer mérföld hosszan kígyózik át rajta. A dwoon határ közelében eredő Howa békésen hömpölyög végig a lapályon, és szeszélyesen kanyarogva kerülgeti a saját hordalékából épített szigeteket. A meder gyakran feltöltődik; a sok helyen gátak közé szorított folyam ilyenkor pusztító áradások képében keres magának új utat. A Howa legnagyobb mellékfolyója a vörös vizű Ai, mellyel Chasielnél egyesül. Az alföld mocsarainak egy részét már régen lecsapolták és termővé tették, de az eldugottabb zugokban – ilyen például a fővárostól nyugatra fekvő Dallwag lápvidéke – még menedékre lelhet a farkas és az óriásvidra. Az éghajlat száraz; a hűvös és esős nyarak zord telekkel váltakoznak. A síkságot hajdanában végtelen fűtenger borította, mert a medencét szegélyező hegyláncok felfogják az esőt hozó felhők javát. Csak az északi dombokon zöldellnek szil- és tölgyligetek, de zárt erdőséget itt is csak a hegyekben találni.

A Velerian-tenger mentén húzódó Elya és Hedrag töredezett, ősöreg láncai a kétezer láb magasságot sem érik el. Északi oldalukat egészen a tengerig bükk-, nyír- és juharerdők borítják, melyek őszidőn vörösen izzanak, ahogy lombjukat megfesti az első fagy. A Velerian-tengerbe ömlő vizekben nyár elején angolnák és lazacok tartanak ívóhelyeikre, a hangás mezőkön szarvasok és wargok kószálnak. Hasonlóan elhagyatottak a Velerian-tenger szeleitől ostromolt Tuggar-szigetek fenyveseikkel és esőmosta ingóköveikkel. A sziklazátonyok némelyike már Kyria korától a száműzöttek menedékének számít; rajtuk kívül más nemigen háborgatja a tengeri madarak népes telepeit.

A keleti gyepűvidéken, az orkokkal folytatott örökös csatározások helyszínén, ahol vad pteropták köröznek a szűk völgyek fölött, a civilizáció jelenlétére csupán határerődök és megerősített vadászkastélyok lánca utal. A tiadlani előkelőségek közül sokan űznek itt olyan nemes nagyvadakat, melyek a belső vidékeken már kipusztultak: szürke medvét, erdei tulkot és a gro-ugoni síkságról idáig kóborló bölényeket. Mi tagadás, sokak szerint csak fokozzák a vadászat izgalmát az erdők mélyén osonó ork harcosok, akik a maguk részéről Orwella poklára kívánják az izgalmas kalandokra áhítozó nagyurakat.