Városok és utak
Noha Tiadlant sűrűn lakott országnak tartja az átutazók többsége, ez a megállapítás valójában csak a Howa-medence bőven termő alföldjére igaz. A széles rónaságon járva mindenütt falvak, magányos tanyák és vízimalmok ötlenek szemünkbe. Ennek egyik oka a nagy népsűrűség, a másik a társadalmat át- meg átható erős vérségi kötelékek, melyek fontossága lépten-nyomon feltűnhet a Tiadlanba érkező idegennek. A nagycsaládok tagjai rendszerint egymás közelében telepednek le. Gyakran előfordul, hogy egy ötven-száz lelkes apró faluban csak rokonok élnek, akik azonban sosem helyből házasodnak.
A síkság déli részén viszont egész grófságok néptelenedtek el a XXXVII. század elején, a Keservek Esztendeiben. A toroniak által tönkretett csatornarendszert annak idején évszázadok munkájával építették ki, hogy szabályozzák a földekre jutó víz mennyiségét. A medrükből kilépett vizek azonban elárasztották és mocsárrá változtatták ezeket az egykor termékeny rizsföldeket, az éhínség pedig megakadályozta az újjáépítést. Az elmúlt hetven esztendőben lassan összeroskadtak az elhagyott falvak házai, és munkás kezek hiányában évről évre több százezer hold marad parlagon.
A képet árnyalja, hogy az Északi Szövetségben sehol másutt nem találni annyi virágzó várost, mint éppen Tiadlanban. Ezek sokféle kiváltságuknak és pezsgő életüknek köszönhetően mágnesként vonzzák a vidéki szegényeket. A kisebb városkák csak a helyi kereskedelemben játszanak szerepet, jelentőségük csekély, ám a vonuló hadaktól tartó lakóik az utóbbi időben ezeket is igyekeznek fallal körülvenni, amire általában meg is kapják a királyi engedélyt.
A szabad városok többsége már az erv hódítás előtt is lakott hely volt. Ma tizenegy olyan városa ismert Tiadlannak, ahol a királyi hatalom szinte csak az éves adók beszedésére korlátozódik. A Sinemos-tenger partján virágzó kikötők – Sabaor, Bozzum és Kege – világpolgár, száznyelvű népének életmódja már nem sok hasonlóságot mutat a belső vidékek megfontolt lakóiéval. A falak között az öt nagy kereskedőház mellett számtalan kisebb kereskedőklán, hajósvállalkozás, munkások tömegeit dolgoztató műhelyóriás, és megannyi megélhetésért küzdő kisiparos próbál megélni – és lehetőség szerint meggazdagodni. A szabad városok élete persze merőben különbözik a vidéki birtokokétól. Nagyobb a zsúfoltság, gyorsabb az életritmus és mások a szabályok.
A tengerparti városok gazdagságát jól példázza, hogy éves adójuk a királyi jövedelmek bő felét teszi ki. Polgáraik borsos áron kénytelenek beszerezni a friss élelmet, amit szűk hegyi utakon szállítanak hozzájuk a Howa-medence síkföldjéről, vagy hajóval a tenger túlpartjáról.
A rövidke sinemos-tengeri partszakasz biztosítja Tiadlan tengeri kapcsolatát a déli kalmárországokkal és a Sinemosi Ligával. A szigetek között mindig hatalmas a forgalom: erre utazik mindenki, aki rakományát Toront megkerülve akarja észak és dél között szállítani. Tea, abbitacél, dzsad szőttesek és aszisz narancspálinka – áruk végtelen folyama árad a Quironeia országútján.
A középső tartományokban az áthaladó kereskedelmi utak és maga a folyam jelölték ki a nagyvárosok helyét, melyek ragyogó füzérként sorakoznak a Howa partján: Daum, az ország északi kapuja, Elya, a királyi főváros, Chasiel, Nastar főpapjának székhelye és Tuil, „Tiadlan cseresznyéskertje”. E városok rendezett, kövezett utcákkal, közfürdőkkel, nyilvános illemhelyekkel és mindenki előtt nyitva álló közkertekkel büszkélkedhetnek. Az általános jólétnek és tisztaságnak köszönhetően súlyosabb járványok nem pusztítanak lakóik között, noha falaik meglehetősen szűkös területeket zárnak körül.
Chasiel városának Nastar-papjai Észak-Ynev híres kódexmásolói és -készítői, akik nem csupán a tudás megszerzésére fektetnek nagy hangsúlyt, hanem igen magas szinten gyakorolják a kalligráfia művészetét is. Számukra teljesen ismeretlen írásokat is hihetetlen pontossággal másolnak, saját készítésű könyveik pedig gyönyörű iniciáléikkal, képeikkel nemcsak tudományos, de esztétikai élményt is nyújtanak. Érthető okokból meglehetős ellenérzésekkel viseltetnek azonban a nyomtatás néven elhíresült találmány iránt, hiányolva a fadúcok alatt préselt művekből az egyediséget.
Könyvtáruk négyzet alapú, szürke kőből rakott emeletes építmény, melynek mintegy száz négyzetlábnyi helyet elfoglaló tömbjét nemrég egy újabb, közel feleakkora alapterületű szárnnyal egészíttette ki Nastar főpapja. Ebbe az épületbe költöztek át a könyvtárat felügyelő papok és szerzetesek, így a főépületben immár kényelmesen elférhetnek az évszázadok során összegyűjtött kötetek. A földszinten, mely bárki számára nyitva áll, az olvasópultokhoz láncoltan találhatóak a ferde olvasólap alatt lévő polcokon elhelyezett kódexek. A könyvtár csak papok és papnövendékek előtt nyitva álló emeletén különböző kéziratok és tekercsek kaptak helyet; de a városban elterjedt szóbeszéddel szemben a valóban bizalmas természetű írásokat nem itt őrzik.
A könyvtár látogatása ingyenes, ám a legtöbb látogató tisztelete jeléül bedob pár rézpénzt az ajtó mellett elhelyezett perselybe, és legtöbben helyben veszik meg a papírt, tust és írónádat is, mellyel a könyveket másolják vagy másoltatják le maguknak. A tudás papjai természetesen ezért sem kérnek semmiféle ellenszolgáltatást.