*Szavaid hallatán a néni megáll és egyenesen feléd néz, ám nem rád. Ahogy közelebb érsz látod csak, hogy szemein szürke fátyolszerűség van. Arca viszont felvidulni látszik hangodra.* - Fiam, hát felébredtél! Micsoda erős szervezeted van. Azt gondoltuk napokig fogsz ágyvan feküdni semmit nem tudván magadról és a világról. Ám ismét megmutatkozott az Istenek nagylelkűsége. Addj hálát nékik! Tudom, tudom, hogy nehéz, de hát a falu összes dolgozni tudó lakosa a földeken serénykednek, s próbállják megállítani a tűzvészt. Alig pár puja és mozdulni alig bíró van a kistemplomunkba... Nehéz idők járnak mostanában ránk. A múlt héten még olyan esőzések voltak, hogy a házak között szinte csak úszva lehetett közlekedni... most meg ez a tűzvész... Ehh fiam, neked aztán szerencséd volt, hogy tegnap megtaláltak az erdőben egy parázsló bokor tövében. A ruhád már majdnem lángra kapott az égő felszerelésed mellett. Bizony fiam, lehet lesújtó a hír, de mindened odaveszett. *Beszél és beszél a néni, de közben azért engedi kivenni a kannát kezéből, s továbbra is igen lassan araszolgatva a kút felé igyekszik.* - Négy húzásnyi víz megy a kannába fiam. Remélem vagy olyan erőben, hogy ezt is átveszed tőlem. Tudod már megkoptak a csontjaim, és az izmaim sem a régiek, de hát valakinek vizet kell vinni a többieknek a kistemplomba.
Álmodban bármit megtehetsz… Hagyd hátra szürke életed! Ott repülhetsz most, hol mindent lehet. Ne álmodj jövõt… csak szárnyaló jelent! / Sosy - Álomország /
Arcom kicsit megnyúlik arra a hírre, hogy mindenem odaveszett.
-Ohh...volt egy botom is. Egy igen nagy becsben tartott kegytárgy. Annak is nyoma veszett? Ez nekem rettentően fontos....-mondom miközben lemerítem a vödröt a vízbe és felhúzom az első fordulóval.
Megvárom a választ aztán megkérdem:
-Miféle tűzvész pusztít és hol ég tűz? -kérdem miközben a veder tartalmát a kannába öntöm. -Egyébként mi ez a hely ahol vagyunk?
- Egy bot? Én nem láttam azt fiam, de mivel nem is látok semmit sem. Nekem csak annyit mondtak, hogy örültek, hogy tégen kitudtak húzni az égő mindenség közül.
Alattomos tűz az fiam, nagyon alattomos. Nincs füstje, nem hallani a fák ropogását, de mégis elemészt mindent. Alig egy mérföldnyire volt reggel a széle ide, a faluhoz képest. Oltani is nehezen bírják. Azt mondta a falu tanácsosa, hogy elég egy picike visszamaradt parázsdarab, és máris erőre kap, s a víz sem úgy oltja ahogy kellene. A nyers fát, a füvet, mindent elemészt, és ha nem állítják meg, a falut elérve elemészt minket is. A házainkat, állatainkat, gyermekeinket, minket! Mindent... *Egy könny csordul ki a szeméből erre a mondtatra, s pici idő eltelik mire újra megszólal; addigra te már felhúzod a harmadik vödör vizet is a kútból.* - Ez egy pici falu amióta világ a világ. Mi mindig is csak Ramelnek hívtuk. Gyermek és fiatalasszony koromban, amikor még láttam egy igen barátságos falu volt. Takaros apró házakkal, szép faragott fa díszítésekkel, fehérre meszelt falakkal. A házak körül gondozott virágoskert, zöldellő gyep adta a színvilágot a szinte fekete út mellett, mely soha nem volt kövekkel lefedve, mindig is döngölt föld volt. Vagyis inkább szép simára lejárt föld, kátyu nélkül. Egy tisztáson épült minden ház, körülölelvén az erdővel, hogy koratavasztól szép zöld övezze házainkat egészen őszig, ahol a fák lombjai a sárgától kezdve a vörösön át a rozsdabarnáig mindenféle színben pompázva adja tudtunkra, hogy jön a tél, eljött a betakarítás ideje. S télen, a vakító fehérség, a hó... mintha csak a mennyországba került volna az ember... *Idő közben neked sikerül felhúznod a negyedik vödör vizet is a kútból, ám nem kerüli el a figyelmed, hogy az emlékezés a néninek kicsit fájó, de ennek ellenére végtelen szeretet süt ki szavai közül.* - Hallom kész vagy a vízhúzással, gyere, megmutatom hová kell vinni a vizet. *Elindul visszafelé, most valamivel gyorsabban, mint ahogy jött, bár még ez is lassú számodra. Főleg a kanna vízzel, ami igencsak nehéz. El sem tudod képzelni, hogy ez a néni hogy vitte volna el bárhová is a kannát tele vízzel. Lassan kiértek az útra, s lám - a kép amit a néni elmesélt neked megelevenedik szemed előtt. Mintha azóta nem is változott volna semmi Ramelben, amióta a néni utoljára láthatta otthonát. Kétszekérnyi széles, néptelen úton lassan haladva enyhe kanyarokkal tűzdelve egy fából épült talán két szintes épülethez igyekeztek - úgy 30-40 lábnyira lehet még tőletek az épület. A bejárat felett egy aprócska torony helyezkedik el egyetlen pici lőrés szerű nyílással.*
Álmodban bármit megtehetsz… Hagyd hátra szürke életed! Ott repülhetsz most, hol mindent lehet. Ne álmodj jövõt… csak szárnyaló jelent! / Sosy - Álomország /
-Rendben van néném, menjünk a templomba, elviszem oda a vizüket. -Aztán nem kelne el jobban ez a víz a tűz oltásához? Csakmert Galradzsa se várja az imát, ha éppen ég a ház..., nem kéne inkább odavinni? -Vagy akkora nagy a tűz hogy csak az istenükben bízhatnak? -Egyébként a nevem Sabir, és az öné?
- Nem fiam, van ott víz! Ott van egy kisebb tó. Bízunk az istenünkben, de úgy néz ki szemét most nem igen meresztgeti erre. Pedig mi serényem imákolunk a templomban egész nap. És mégsem. Lehet az nem tetszett neki, hogy a múlt hónapban kebelünkre fogadtunk idegeneket. Adtunk enni, inni nekik, meg elláttuk sebüket, mert úgy néztek ki, mint akiket megmarcangolt egy kutya. De ám csak annyit mondtak hogy a kőfejtőnél - ami ide jó ötnapi járóútra van - törték össze magukat. Az egyik egy nő volt, s bizony mondom neked rossz vér vót abban. Olyan vót a tekintete mint a kígyóé. *Elérritek lassan a templomot, kinyitva az ajtaját majdhogynem fejbevág egy hat év körüli füstösképű gyermek a sháruhfa botoddal. Meglepetten néz rád, szinte hullafehérré válik az arca, majd aprókat sikkantva belljebb szalad a templomba - a botoddal a kezében.*
Álmodban bármit megtehetsz… Hagyd hátra szürke életed! Ott repülhetsz most, hol mindent lehet. Ne álmodj jövõt… csak szárnyaló jelent! / Sosy - Álomország /
- Az égiek áldjanak hogy megtaláltad a szívemnek oly kedves botomat te gyrermek! - Azért hoztad ide hogy vigyázz rá ugye? -Ne félj tőlem, gyere ide. Az én nevem Sabir. És a tied?....Vvisszakaphatnám? Tudod családi örökség, igen nagy becsben tartom. -Köszönöm, hogy megőrizted nekem; Galradzsa áldjon érte! Visszaadod a botomat? -kérdem
*Ahogy a gyermek után szólsz az rögvest megáll és megfordul. Először még a félés van a tekintetében, majd az lassan átlényegül kíváncsisággá.* - Bácsi maga ember? Miért barna a bőre? És a haja olyan mint egy kislányé. Göndör. És ez a maga botja? Messziről jött ember azt mond amit akar. - Sai! Hagy az Urat! Add oda a botját, aztán nyomás a többiekhez, mert ezt a kanna vizet nektek kell tovább cipelni! - *hátad mögül érkezik a néni hangja igencsak erőteljesen és parancsolóan. Erre a gyermek elszontyolodva, de azért eléggé óvatosan közelít feléd, majd amikor már karnyújtásnyira van csak a botot feléd nyújtja. Miután átveszed még tesz egy bátortalan mozdulatot, mintha meg akart volna érinteni, de inkább meggondolta magát és beszaladt a tempom belsejébe, amit előled jelenleg egy plafontól a földig érő, méregzöld színű, vastag függönyszerűség takar el.* - No fiam! Köszönöm a segedelmét! S, ha tényleg komolyan gondolta a tűzoltásban való részvételt, akkor hálásan megköszönöm ezt magának! Hogy az összes jóisten álldása hulljék magára! A templom mögötti úton haladván ha szedi a lábát úgy fegy fertályórányira megtalálja a falubélieket, legalább is reggel még odaindultak.
Álmodban bármit megtehetsz… Hagyd hátra szürke életed! Ott repülhetsz most, hol mindent lehet. Ne álmodj jövõt… csak szárnyaló jelent! / Sosy - Álomország /
Mosolyogva elveszem a botomat és azt mondom a néninek:
-Köszönöm néném! De az istenek áldására önöknem most nagyobb szüksége van mint nekem! Galradzsa áldja! -mondom és kisietek a templom mögötti útra, hogy elérjem a tűzvész helyszínét.
*A templom mögötti út alig két lábnyi széles. Láthatólag kocsival nem igen közlekedtek rajta, annál inkább lovakkal, vagy más állatok patái tapodták viszonylagosan síkra. Az utat szegélyező növényzet a nyárnak köszönhetően üde zöld pompában díszeleg, s a cserjésben itt-ott felsejlik halványrózsaszín és lila virágú bokor. Pár méterrel beljebb már úgy 10-15 lábnyira magasodó lombhullató fák törnek az égbe, s a lombkoronában vidám csicsergő madárszó hallatszik. Azonban ahogy sietsz az úton a táj változik - mintha évszázados por ülepedne egyre erőteljesebben a növényzetre, lassan mindent vékony szürke réteg fed be, de a füst szagát még nem érzékeled. Erre már nincs madárszó, se az erdőből nem érkezik több nesz az ott élő állatoktól. Valószínűleg közel járhatsz már. Az út elkanyarodik enyhe ívben jobbra, s elhagyván a kanyarulatot borzalmas kép tárul szemeid elé. Tőled alig 50 lábnyira eddig még sosem látott méretű tűzvész pusztítja az erdőt. Emberek több tucatja láncban állva egymással vizesvödröket adogatnak, s az elölállók próbálják a még érintetlen növényzetet, földet, avart - mindent - benedvesíteni, hogy talán így megfékezik ezt a förtelmet. Az emberek a tűz által bekelebezett fák előtt apró porszemeknek látszanak csupán, s szembeötlik hogy ember itt már vajmi keveset tehet. A fák roppanása, a növények, állatok "sikolya" egyáltalán nem hallatszódik - mintvalami néma kegyetlen fertelem terpeszkedett el a tűz a tájon, s lakmározza a növényzetet.*
Álmodban bármit megtehetsz… Hagyd hátra szürke életed! Ott repülhetsz most, hol mindent lehet. Ne álmodj jövõt… csak szárnyaló jelent! / Sosy - Álomország /
Egy pár pillanatig elhűlve bámulom a pusztítást, aztán széttárom a karjaim az ég felé és magasba emelem a botomat és fennhangon fohászkodni kezdek:
-Kegyelmes Uram; Galradzsa nyisd meg az ég csatornáit hogy könnyeid áztassák ezt a vidéket vigasztalanul, míg e csapás meg nem szűnik! Vedd el az emberektől ezt a keserűpoharat és fojtsd el a tüzeket; ó Uram!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Castor de Vinter 2007.11.23. 20:06-kor.
*Szavaidra csupán pár paraszt fordul meg, hogy megnézzék ki érkezett így segítségükre, de továbbra is bőszen adogatják egymásnak a teli, majdan az üres vedreket. Az égen a bárányfelhők meg sem moccannak, nem sokasodnak, dagadnak - úszkálnak csendességükben lomhán az ég kékségében. Vársz még egy picit, hátha - de nem - Istened vagy nem hallgatta meg most pásztora szavát, vagy elfoglalt nagyon, hogy feléd fordítsa orcáját, vagy... Egy vékonyhangú gúnyos kacagást hallassz a hátad mögül, de megfordulván senkit nem látsz ott, csupán a dús aljnövényzetű erdőt pár, tövestől kicsavarodott fával.*
Álmodban bármit megtehetsz… Hagyd hátra szürke életed! Ott repülhetsz most, hol mindent lehet. Ne álmodj jövõt… csak szárnyaló jelent! / Sosy - Álomország /
-No, ha már Galradzsa nem kegyes, akkor tegyük meg ezt amit ember megtenni bír! -kiálltom és nem foglalkozva a gúnyos kacajjal, közelebb szaladok és megkérdem az első parasztot:
- Jó ember, segiteni jöttem! Tudok valamit tenni értetek? -kérdem. //Off: Ha mindkét kezemre szükségem lesz, a botot lerakom valahová a közelben, hogy ne akadályozzon.//
*Mennél a parasztok felé, akik serényen oltják a tüzet - de hiába akarod megmozdítani a lábad, bizony az nem megy. Egyik pillanatról a másikra megdermedtél álltadban, csak a szemedet bírod cíkáztatni, hogy nagyobb teret láthass be. Eközben a parasztok oltják a tüzet, s bár van aki feléd néz, de mintha nem is látna - teszi tovább a dolgáz, nem foglalkozván veled. Lágy szellőszerűség súrolja a tarkódat, amit tisztán érzel, majd valaki igen rövid csókot nyom az előbbi szellőérzet helyére.* - Miért segítenél ezeken a szerncsétleneken? *Egy édes búgó hang hallatszódik nagyon halkan a hátad mögött. A kérdés után a dermedtség oldódik, árm csupán annyit, hogy a fejedet meg tudd mozdítani, s beszélni tudjál.*
Álmodban bármit megtehetsz… Hagyd hátra szürke életed! Ott repülhetsz most, hol mindent lehet. Ne álmodj jövõt… csak szárnyaló jelent! / Sosy - Álomország /
Elfordítom a fejem abba az irányba amerről a hang jött hogy lássam kivel beszélek.
- Ki vagy te? És miért bocsájtottál bűbájt reám!? - Tán nem látod hogy pusztul az erdő? -Azért segítek hogy énrajtam is segítsenek ha bajba jutok. - Ki vagy te, hogy örömöd leled a pusztulásban? Tán nem félsz hogy az istened megver? Vagy olyan urat szolgálsz ki ezt várja el?
- Itt nem psztul más csak a fertő. A megszentségtelenített terület, amit bemocskoltak az emberek. A természet újra fog virágozni békén, háborítatlanul, tisztán... *A hang a hátad mögül érkezik még mindig, s bár a fejedet elfordítod, nem igazán látod ki van ott - csak szemed sarkából egy haloványsárga lengedező ruhát érzékelsz, de a hozzátartozó alakot, nőt nem. Amikor - pár szegmens elteltével újra megszólal, hangjából végtelen szomorúságot hallassz ki* - Ember ne hidd azt, hogy én nem siratom meg az erdő minden egyes fáját, bokrát, fűszálát, benne élő állatját... De nekik menniük kell a tisztátlanságuk miatt, amit az emberek felelőtlen viselkedéssel értek el. Nem tűrhetem meg őket itt a szent helyen!
Álmodban bármit megtehetsz… Hagyd hátra szürke életed! Ott repülhetsz most, hol mindent lehet. Ne álmodj jövõt… csak szárnyaló jelent! / Sosy - Álomország /