A Tükörvilág

[Raddaq]

- Raddaq -

Da Cornass hideg szavai a húsába mélyedtek, csontjaiba érezte azok súlyát … S égettek, mindahányszor … A kicsiny fiú felüvölteni próbált, tehetetlen dühében … És inkább a menekülést választotta … Futni próbált, minél messzebb a képzelet valóságától ...

- HAGYJ BÉKÉN !!!

[Az Álmok Õrzõje]

(Raddaq)

*Két lépés amit megtudott tenni a süppedõs iszapban, s lábaira nehéz láncú bilincsek tekeredtek, s fogták békjóba. Kezeire ugyncsak vasbilincsek kúsztak, szinte mozdulatlanná feszítették - csak a fejét volt képes forgatni. Nesztelenül lépett melléje az öreg, fakó szemei hidegen vizslatták a gyermeket.*
- Úgy gondolod saját magad elõl elfuthatsz? Mit gondolsz miért nem bírsz legyõzni? Mert én is TE vagyok – *dörrent iszonyatosan a hangja.* - Talán ha nem ellenem küzdenél, hanem megtanulnál velem élni jobb lenne... de nem, nem, nem... Te másokra hallgatsz, akik elnyomnak, s nyomorba döntik ezáltal életed. És Te ezt hagyod, gyáván....Most is elfutottál, az helyett, hogy szembenéztél volna VELEM!!!...

[Raddaq]

- Raddaq -

Az õrület peremén, már hihetetlennek tûnt az álom … Lábai elnehezültek, és bilincs fonódott bokái köré … Ahogy kezeire is, pillanatokkal késõbb … Próbálkozott még lépni, de orra esett a fiú … Kezeivel csak az iszap homokját keverte fel, elõrébb nem jutott … S a homok fátyolán át, újra felderengett … Újra Õ állt ott … Hangja a gyermek koponyáját karistolták, belülrõl … Raddaq fogait csikorgatva, nyöszörögve vergõdött térdre … És ahogy a másik közelebb merészkedett, máris rácsimpaszkodott a lábára, s fogait mélyesztette annak térdre fölé …

[Az Álmok Õrzõje]

(Raddaq)

- Legyen akaratod szerint.... én eltûnök életedbõl, de te is eltûnsz velem, mert Én Te vagyok, s Te Én. Ha Én meghalok Te is velem halsz, de ez fordítva is igaz! – *válaszolta, miután a szorító gyermeki álkapcsok közül kiszabadította magát. Raddaq elõtt változott az öregember arcvonása. Pillanatról pillanatra fiatalodott, míg el nem érte ugyanazt az állapotot, mint õ volt... Tükörkép, de mégis más... Egy pillanatra összefonódott tekintetük, majd a tükörkép gyermeki Raddaq egyszerûen kifakult szeme elõl - semmivé lett. Egy pillanattal késõbb már érezte, a tüdejébe már nem levegõ áramlik, hanem víz... már nem bír lélegezni. Hamar eléri a légszomj, s hiába hadakozik békjóival, azok nem engednek szorításukból. A légszomja egyre csak nõ és nõ, homályosul tekintete elõtt a világ. Ismerõs érzés szorítja ismét vasmarokkal szívét: a halálfélelem újra elérte lelkét. Még próbálkozik pár esetlen levegõvétellel, de harca reménytelen - egy árny suhan el szeme elõtt, de nem látja ki vagy mi - egy hangot hall csak a fejében zakatolni: 'Mondtam, hogy ne ugorj.'*

//Instrukciók:
A karakter heves szívdobogással, légszomjjal, félelemmel ébred fel a valóságban. Az utolsó mondat (’Mondtam, hogy ne ugorj.’) még álma után is megmarad emlékeiben, s sokáig zakatol fülében - az álomra tisztán emlékszik vissza.//

[Quator ar Zaraquer]

(-)

*Boldognak érzi magát végre. De mégis...valami hiányzik, valami üres folt van még az egészhez képest. IGEN! Hirtelen ötlettõl vezérelve óvatosan felkel, hogy ne zavarja meg a cicaként doromboló teremtést, és keres valami széndarabot, vagy festéket. Majd akár a lepedõre, akár a párnára elkezdi megfesteni a szobát, az ágyat kedvesével, a galambot az ablakban, hátterében a külvilág zsongásával...

A kép címe: Teljes Boldogság...*

[Az Álmok Õrzõje]

(-)

*Chingjü nem ébred fel az ágyból való felkelésre - kedvese hiányát pótolva a párnát öleli át, s halkan szuszogni kezd.
A pap hamar talál egy szénrudat az ágy melleti kis fiókos szekrényben - mintha direkt oda lett volna neki készítve. A párnára nem bír festeni, marad a lepedõ, mely kellemes vajszínén a szénrúd vonásai jól látszódnak. Lassan kialakul a kép vázlata, azonban megzavarja valami az alkotást. A galamb egyre jobban veri csõrével az ablakot, mintha csak bebocsátást kérne, jobban megnézve a nyakán egy piciny szelence fityeg.*

[Quator ar Zaraquer]

(-)

*Della papja mint már annyiszor belefeledkezve az alkotás gyönyörébe sz7inte észre sem veszi az erõsödõ kopogást. Majd csak akkor csitul a hév, ha már elkészül a Mû. Ha elkészült megtörli homlokát és gyönyörködik néhány pillanatra a képben. Majd mintha csak most eszmélne álmából kissé megrázza fejét, majd az ablakhoz lép, kinyitja és megnézi magának a galambot a fiolával. Ha a madár engedi gyengéden a kezébe fogja és levesz róla az apró tekercstartó kinézetû tárgyat és azt kezdi vizsgálgatni, miközben a kis állatot visszahelyezi az ablak párkányára.*

[Az Álmok Õrzõje]

(-)

*A lepedõn a szénrajz csodásan mutat, a pap meg lehet elégedve vele.
Mire végzett a galamb már láthatólag is türelmetlen. Ahogy kinyílik az ablak a kezébe telepszik önként, s hagyja levenni nyakából a kis szelencét. Egy kis fiola közelebbrõl megnézve, csavaros tetõvel - még a pap kisujjától is kissebb (talán a fele lehet). Egy betû van belegravírozva:*

[Quator ar Zaraquer]

(-)

*Forgatja a kis csecsebecsét és csodálja a gravírozást. Majd óvatosan megpróbálja kinyitni, hogy lássa mi van benne. Ha üzenetecske, akkor elolvassa, ha valami lötyi vagy por, akkor azt megkóstolja.*

[Az Álmok Õrzõje]

(-)

*A kis szelence teteje enyhe erõltetésre nyílt csak fel a pap kezében. Haloványsárga nagyonfinom porfelhõcske szált ki belõle, egyenesen a pap orrába - enyhe csiklandozó érzésen kívül mást nem okozott. Megdöntve picit a csecsebecsét majd félig van azzal a bizonyos haloványsárga porral. Óvatosan a nyelve hegyére téve keveset belõle enyhe csípõs ízt érez szétterjedni gyorsan a szájában, majd lassan mosódni kezd a világ körülötte. A galamb az ablakban turbékol keveset, majd tovaröppen, s beleolvad az ég kékjébe, a szoba mintha zsugorodna körülötte mosódva egyre jobban összeolvadva. Már csak az ágy, rajta az imádott nõvel, lábainál egy tökéletes rajzzal a lepedõn - amit még élesen lát a pap. Egyre jobban húzza magával valami egy ismeretlen helyre...*

[Quator ar Zaraquer]

(-)

<Talán mégsem volt olyan jó ötlet beszippantani, aztán még meg is kóstolni ezt a cuccot. >

*Ezzel a gondolattal adja meg magát a vonzásnak és próbál minél több dolgot megtapasztalni az "utazásból", hogy késõbb esetleg átgondolhassa majd õket. Inkább kíváncsiság, mintsem tartózkodás van benne az újabb kaland iránt.*

[Az Álmok Õrzõje]

(-)

*Megadva magát a történéseknek furcsa utazás részese lesz...
Mintha az idõ megállt volna vele, s õ is megállt volna a végtelennek tûnõ térben. Vele szembe különös ábrák, festmények, szobrok, s egyéb mûvészi alkotások repülnek. Egy rajz ismerõs számára az egészbõl, melynek címe 'Teljes Boldogság'.
Az alkotások hamar elszálguldanak mellette, majd emberek, ismerõsök, ismeretlenek érkeznek szembe. Rég nem látott arcok, melyek a legkülönfélébb érzelmeket csalják elõ belõle: haragot, szeretetet, közönyt, gyûlöletet, vidámságot, szomorúságot, utálatot.
A személyek után csak nyugtató fehér fény öleli körbe, majd mintha forogni kezdene vele a világ, s zuhanna a mélybe...*

//Arra ébred fel, hogy leesett az ágyról...
Az ágyon hátija tartalma félig kikotorva hever, kréták szanaszét körülötte. Az ágy fekete fejtámláján egy rajzot fedez fel: egy szoba, kétszemélyes ágyon egy nõ fekszik, a párnát édesen átölelve. Az ágy melletti ablakban egy galamb álldogál//

[Con Larrodan]

(Ryuu)

Békésen szundított el... Yuki volt utolsó gondolata, így nem csoda, ha itt is megjelent mellette.... Zöldellõ fû, magas sudár fák, hétágra sütõ nap, verõfényes napsütés.... egy tisztás, ahol vidáman kergetõznek... csak ketten...

- Úgyis elkaplak! - kiált a lány után, de Õ csak nevet rajta, s incselkedve megáll, majd mikor közel érne hozzá, gyorsan kitér, és spuri a másik irányba... így folytatódik ez hosszú perceken keresztül, amíg Ryuu meg nem unja, s kellõ távolságból a lány után veti magát, hogy leterítse azt... Sikerült is, s esés közben õ fordult alulra, hogy a lány meg ne üsse magát.... Vidám madárdal szûrõdik... s valahogy egy tapsi füles is elõkerül... minden olyan szép... túlságosan is...

[Az Álmok Õrzõje]

(Ryuu)

*Yuki nevetve adta meg magát a támadásnak, s mikor az esésbõl megálltatok a földön fekve kipirult arccal, boldog mosollyal, s csillogó szemekkel néz Rád miközben a fejed mellett két kezével megtámaszkodott.*
- Tudod, hogy milyen boldog vagyok veled!
*A boldogság süt mindenünnen - a virágok színes tarkabarkaságban nyílnak ki egymás után, a napfény gyönyörû sárgás színbe vonja az egész rétet. Az ugrándozó tapsifüles párja is megérkezik és békésen ugrabugrálnak a színes virágok között. A vidám pacsirta épp a mellettetek tornyosuló fára telepedik le, annak is a legalsó ágára. Mintha csak Nektek énekelne, még a fejét is felétek meresztgeti.*

[Con Larrodan]

(Ryuu)

- Hiányoztál... mindig amikor nem voltál velem... Olyan ez az egész mint egy álom... - mondja kicsit elkomolyodva, majd egy csókot "lop"... Bár sosem lenne vége...