A Tükörvilág

[Quator ar Zaraquer]

(-)

-Nye! NYE!! NNNYYYEEE!!!

*Visítja miközben az arctalan céda szaggatja testecskéjét. Aztán a homály...Hmm. Kellemes érzés ez a simi. Lassan, óvatosan fél szemmel kisandít csukott szemhéjai alól és meglesi, ki-mi simizi a testét. Nomeg az is érdekli, hogy akkor most milyen testrõól is van szó?! *

[Az Álmok Õrzõje]

(-)

*Fél szemmel leskelõdve csak gyönyörû ébenfekete egyenesszálú hajzuhatagot lát maga elõtt (ha látni is akar valami konkrétat, bizony ki kell nyitnia hozzá mind a két szemét).
Ha így tesz, csinos arcocska a tulajdonosa a fekete hajnak, pisze orrocska, enyhe mandulavágású szemmel. Melegbarnán csillogó szemeivel a pap arcát vizslatja, s boldogan elmosolyodik amikor meglátja kinyíló szemeit.*
- Örülök, hogy felébredtél, bizonyára rosszat álmodtál. Vergõdtél mint egy szárnyaszegett pillangó. - *a hang csábos volt, féltõ, s szeretettel teli. A nõ keze hol a karját simogatta, hol a hátára, mellkasára vándorolt, hol merészen a combjaira tévedt elidõzve rajtuk egy kicsit, hogy újabb táncba foghasson fiatalos emberi testén.* - De már elmúlt szerencsére, és nem engedem, hogy újra elaludj, s gyötörjenek kínzó rémálmok. Szeretlek! - *õszinte és egyszerû vallomás, mely megmelengeti Della papja szívét - így a pillangós álomra már csak távoli rossz álomként emlékszik vissza. A nõ - kinek nevét Chingjü-nek ismeri - teljes lényével hozzásímul, lábával is átöleli, s becézgeti.*

[Az Álmok Õrzõje]

(Raddaq)

*Ahogy rohant elõre, az éji erdõ úgy halkult el körülötte. Minden állat meghúzta magát, moccanni nem mertek - érezték a veszélyt õk is, így kísérteties csendbe burkolták a környéket.
Raddag mint riadt ksigyermek szaladt a fák között, érezte, hogy üldözõje már közel járhat hozzá. Hiába mindkét ép lába az a valami - de lehet valaki - kevésbé fárad mint õ.
A sötét félhomályban lassan kirajzolódik elõtte, hogy csapdába szaladt - legalább is látszatra. Az erdõnek lassan vége, s nem rét, mezõben folytatódik, hanem tátongó mélységben. Egy szakadék felé rohant, a túlsó part majd 10 lábnyira van, híd sehol. A mélység talán 20-30 lábnyi, amit megbír saccolni, s sötétlõ víz csendesen hullámzik mélyén.
Hevesebben verõ szíve választás elé kényszeríti: vagy ugrik a mélységbe, s talán megmenekül üldözõje elõl, vagy szembenéz vele...*

[Quator ar Zaraquer]

(-)

*Megnyugtaltólag hat, hogy csak álom volt a sok tortúra és most itt van kedvesével. Akivel...ööö...nem is tudja mikor és hol is találkozott. Node ez most nem számít. Nem ez az elsõ és egészen nem az utolsó dolog, amire nem emlékszik vissza a idõ kavargó távlatából. Inkább csak a pillanat és szerelmetes érzések varázsának engedi át magát a fura gondolatmenetek követése helyett. Õ is átöleli a nõt és kezei lassa lesiklanak a hátán, majd ismét vissza. Gyengéden cirógatja a lány gerince mentén az apró pihéket. Majd lassan átadja magát az ösztönök és vágyak csábításának...*

[Raddaq]

- Raddaq -

Ezen az éjjelen még a szûkölõ vadak is távol maradtak tõle … Nem volt más rajta kívül … Csak a nyomában lihegõ halál … Testét nem kímélve vetette magát minduntalan elõre, és elõre … Ahogy a fák sûrûje véget ér, karjai erõtlen hullnak le maga mellé … Ahogy az apró kövek is, alant a mélybe … A tátongó szakadék, mely elválasztotta a túlparttól iszonyú mélynek látszott … A hangok pedig túl közelinek … Szíve már a torkában dobogott … Egyre vadabb és vadabb ütemet verve … De végül döntött … Fogait összeszorítva, ökölbe zárta tenyerét és hátrálni kezdett … Pár lépést csupán, hogy elég lendületet vehessen …

~ Inkább a hullámsír …

Ahogy ágak s gallyak törtek mögötte, megindult … S csak a part szélénél rugaszkodott el, nehogy a kiálló sziklafalnak csapja magát …

[Az Álmok Õrzõje]

(Raddaq)

*Az ágak mind közelebb és közelebb reccsentek, már rugaszkodás közben vélt felfedezni maga elõtt egy söttét árnyat. Elméjében egy éles hang sikított fel. "NEEEEEEEEE!" A hang mintha a túlvilágról érkezett volna - éles volt és idegen -, zuhanás közben jeges borzongásra késztetve Raddaqot.
Egy-két pillanat és testét körbeölelte a jéghideg feketének tetszõ víz. A gravitációnak köszönhetõen igen mélyre süllyedt el benne, lábai már a fenéket tapodták. Az ijedelem kiszorít mindent tüdejébõl, és kétségbeesetten próbál újra levegõhöz jutni - ami sikerül is neki...
Furcsa... itt a sötét víz alatt, meg kellene fulladnia, de nem.... mintha csak a felszínen lélegezne úgy áramlik friss oxigén tüdejébe.
Üldözõjének se híre, se hamva; nem ugrott utána. A víz csendes körülötte, egyedül van, nagyon egyedül. Halovány derengést lát balkézre, mintha a víz alatt lámpás vagy fáklya égne. Mindenütt máshol a sötétség.*

[Raddaq]

- Raddaq -

Lehunyt szemmel adta át magát a sors kezébe … S az út mely a végzet ösvényén át vezetett … Végtelenül könnyû volt … Akár a szél …

Az anyagi világ határmezsgyéjén teste megfeszült a papnõ mellett ... Nem is képzelt fájdalmaktól rándult össze teste …

Ahogy a vízbe csapódott, fájt és égetett … Aztán elmúlt … Talpa a folyómedret érintette, s kiszökött tüdejébõl az összes levegõ … Görcsösen próbált levegõhöz jutni, s mi a legmeglepõbb … Sikerült is neki … Lélegzett a víz alatt … Hosszú pillanatokig csak várt, felfelé tekintve a sötétségbe … De az másik ide már nem követte … Lágyan ringtak kezei a vízben, segítségére voltak, hogy körülfordulva megpróbálja átlátni a sötétség szövedékét … Egy halovány fényforrást, egy pislákoló gyertyalángot fedezett fel háta mögött … Majd óvatosan lélegezve, elõre lépett … Aztán még egyet …

[Az Álmok Õrzõje]

(Raddaq)

*Bizonytalan lépések a süppedõs iszapos mederfenéken. A halovány fény felé egyre jobban közelít szorult szívvel, hisz még az üldözést sem pihente ki. Félfe lépett egyre közelebb és közelebb - vajon mi vár itt rá?
A sötétség szövedékébõl egy hatalmas fehér asztal bontakozik ki elõtte egy háttámla nélküli háromlábú szék. Az asztal mögött egy vénségesebbnél is vénségesebb alak ül. Csak egy pillanatra szemléli meg az újdonsült érkezõt, majd visszagörnyed az asztalon heverõ papír fölé, s írni kezd. Szinte már fehérré õszült haja a vízben lágyan lebeg körülötte. Pár pillanat múltán recsegõs, dörrenõs hangon szólal meg ellenkezést nem tûrõen, de a papírból nem néz fel, a penna tovább serceg kezében.*
- Ülj le! Mesélj miért jöttél?
*Raddaq nem fél az öregtõl, valahogy ismerõsnek tûnik, a vonások melyek a sok barázda mögött húzódnak.... olyan.... olyan mintha már látta volna valahol. Agya azonban hiába is jár, emlékei közt nem találja a választ.*

[Raddaq]

- Raddaq -

Az öreg szava, mély barázdákat vág elméje szövedékén … S oly ismerõs … Bárhogy is próbál emlékezni, kudarcot vall … Óvatosan foglalja el helyét a széken … Bár a víz alatt lassacskán sikerül csak, ténylegesen ülve maradnia … A járást is nehezen szokta, nem hogy megmaradni egy helyben …

- Ki vagy Te ?

Szegezte máris neki, a kellemetlen kérdést …

- Mintha ismernélek, de nem … Nem jut eszembe …

Csóválja lassan a fejét … Próbálván kideríteni, mit is írhat a másik … Bár olyan közel hajolni nem akar, hogy fel is tûnjön …

[Az Álmok Õrzõje]

(-)

*Egy apró vágytól teli sóhaj hagyja el a nõ ajkát, majd a férfi fölé emelkedik, két lábával kétoldalt mellette megtámaszkodik, a puha lágyselyemmel bevont ágyon. Apró csókokkal halmozza el a feje búbjától a nyakáig, közben kezével símogatja testét.*
- Szeretlek! - *mondja két csók között, mélyen a szemébe nézve, majd teste, lelke minden szeretetével a gyönyörök kertjébe varázsolja a férfit.*

... ... ...

*Ahonnan alig akarózik visszatérni....
A nõ mint egy kiscica úgy simul karjaiba, s bújik hozzá. Szemei csukva, ajkán ábrándos, elégedett boldog mosoly játszik.
Az ablakon kívül derült idõ van, s nappal. Egy galamb száll az ablakpárkányra, s turbékolni kezd, néha meg-megkocogtatva az ablaküveget.*

[Az Álmok Õrzõje]

(Raddaq)

*A kérdésre megáll a penna a kezében. Lassan emeli fel a fejét, és tekint mélyen a gyermek szemébe. Szemei haloványak, mintha élet alig pislákolna benne, de veséig hatolnak...*
- Nem tudod ki vagyok?... Javaslom, akkor gondolkozzál egy kicsit még rajta. Látom kíváncsi vagy mit írok. Érdekel? – *szenvtelen hangon kérdezett, majd a papírost az asztal túloldalára tolta Raddaq elé.*

[Raddaq]

- Raddaq -

Rad még ha akarta volna sem sikerülhetett, elszakítani tekintetétõl az öreg pillantásától … Tehetetlen csóválta meg fejét, mert a gondolatok cserben hagyták … Lassan nyúlt a papírért, vigyázva el ne szakítsa, és ahogy közelebb húzta … Sikerült reá vetni egy pillantást …

- Nem, ez nem lehet …

[Az Álmok Õrzõje]

(Raddaq)

*Amint a papírért nyúlt, az öreg elengedi tekintetét. Apró sóhaj hadja el a száját, majd hátradõl székében, mellkasa elõtt keresztbefonja csontos kezeit, s kutatóan nézi Raddaq reakcióját miközben õ olvas.*

"Raddaq ar Thaug - Oviyetih városának helytartója

Pennát ragadok, hogy megörökítsem a jövõnek életem. Mit érne munkásságom, ha nem látnák honnan indultam, s mivé lettem, s a kettõ között milyen, mekkora utat tettem meg.

Gyermekéveimrõl nem sokmindent tudok. Volt. Hogy milyen? Mint egy árvának egy olyan világban, mely nem a szeretetérõl híres. Ha nem vagy elég erõs eltipornak, s úgy múlsz el ott, mintha meg sem születtél volna. De vagyok, tehát erõs voltam akkor.
Talán vagyok még most is, de hogy meddig leszek az? Rejtély, még elõttem is.
Erõsségem tûnhetett fel késõbbi mesteremnek, amikor is magával vitt... kiragadott abból a nyomorból, hogy egy újabba taszítson bele. Bár akkor az inkább a kiemelkedés volt számomra. Megmutatta többre vagyok képes mint az átlag... sõt....
Da Cornass Majoris és a többi magiszter kezeskedtek arról, hogy az a pár év beleégjen elménkbe, kitöröljönek belõllünk minden érzelmet, s a csírájában is elfolytsuk kicsinyes emberi vágyainkat; de az amiért tették megérte. HATALOM - ezért, semmi másért.

Megérte? ... ... ..."

*A papíron csak ennyi állt, sem több, sem kevesebb. Az öreg még mindig figyelte, kutató átható tekintettel.*

[Raddaq]

- Raddaq -

Ahogy a sorok végére ért, s feltekintett … Már nem voltak ismeretlen többé azok a vonások … Gyarló önmagát látta a vénember képében … Hiába próbált a látomás érzelmeire apellálni, átlátott rajta a gyermek … Tudta, ki is öltötte magára vonásait … Arca, éles vonásokkal szabdalt törhetetlen kõmaszká sorvadt … Apró ujjai, lassan, görcsbe merevedve gyûrték össze a papirost … S lábával az asztalba rúgott, hogy az elsodorja a másikat … Felpattant, s a papírfoszlány kihullott vékony ujjai közül … Elragadva székét pedig, az asztalon túlra hajította …

- Árrrghhh …

[Az Álmok Õrzõje]

(Raddaq)

*A vízben a szék könnyedén felemelkedett a kis Raddaq kezében, de már dobni nehezebben bírta. Az öregember elmosolyodott, bal kezét intésre emelte - mintha egy legyet akart volna elhesegetni maga elõl -, és a szék balra tért ki elõle, hogy az iszapos mederfenékben kössön ki.*
- Velem akarsz szembeszállni? Tudod, hogy hányszor, de hányszor tetted meg, s mindig alulmaradtál?.... Végtelen és egyszer... sosem gyõzhetsz!
*Újabb kézmozdulat, s Rad lába mellett heverõ papír lassan a kezébe lebegett. Széthajtogatta és vissza tette az asztalra.*
- Akár tetszik akár nem megvan írva az életed. Nem rendelkezel felette. Sorsod már rég megpecsételõdött.