Szelim az egyik nagyon sötét utcácskában hirtelen megáll, gépiesen feléd fordul, összehúzza a szemét, és halk de annál fenyegetőbb hangon szólal meg.
- Hm... Igaz. Nagyon gyönyörű édesanyám. Elhiheted hogy szerintem a világ legszebb teremtése. De figyelmeztetlek Hoa-teng. Lehet hogy nem hiszed, de ha bármi fájdalmat okozol neki, ez legyen akár lelki akár fizikai, Galradzsa engem úgy segéljen, megöllek! Nem fenyegetni akarlak, de anyám számomra szent, és elegen bántották már. Nem kell még egy ilyen ember.
Első pillanattól fogva szimpatikus vagy nekem, valahogy érzem, hogy te talán tudsz nekünk segíteni, de ezek az érzések rögtön tova szállnak, ha anyámat megbántod. - majd miután ezeket elmondta, úgy veszed észre, hogy rögtön megenyhül, mintha ez nyomta volna ifjú lelkét, és utána már kedélyesebben szól hozzád. - A szótárral kapcsolatban... Ez nagyon nehéz. Én nem papírról tanultam meg a közöst, engem tanítottak rá. De ha majd időm engedi, valahol utána nézek. Hátha akad egyismerősöm akinek elfekvőben van egy. Véletlen.
Az ismerőst említvén neked rögtön fejedbe pattan. Tényleg. A kovács. Neki kéne hogy legyen.