Hoa-teng la Rosa kalandjai

[A Rászil]

Yusef hajolgatva bólogat:

-Természetesen szahib, örülünk hogy a Dűnevándort válaszotta, meglátja jól fogja itt érezni magát.

A bazárban rádtapad ugyan egy zsebes, de észreveszi hogy kiszúrtad és lekopik rólad.
Az előző napi árust ugyanott találod aki megismer és rád villantja sárga hiénavigyorát:

-Áááá, Kabát úr! Csak nem kelleni egy kard vagy kés jó, szép?

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

Míg jobb csizmám szárában a tőrömet, a balban pedig a pénzes erszényemet rejtem, tehát fel lett volna adva a lecke annak a zsebesnek aki lekopott rólam mikor észre vettem. Talán leszállnak már végre rólam... A kereskedőhöz érve, félmosollyal biccentek felé.
-Nekem lenni már jó fegyver, túl sok is. Viszont én hoz neked a nagy üzlet.
Lehetőleg úgy, hogy ne lássák meg mások; előkotrom az egyik dzsambiát és mutatom feléje.
-Öreg barát fizet nekem szívességért evvel. Nekem nincsen szükség erre.. tudod, hogy én megszorulva. Öt ezüstöt megérne ez neked? Ha neked nem, akkor te mond ki venné át tőlem?
Térek egyből a lényegre, s bizakodva várom válaszát.

[A Rászil]

A kecskeszakállas kereskedő átveszi a fegyvert és értő szemmel vizslatja:

-Hmm...esküdni merni rá hogy ezt én már elad egy fickó...barát mi?

Nézegeti, nézegeti, majd azt mondja:

-Rendben.

Leszámol neked öt ezüstöt.

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

Miután az ezüstrúpiákat is eltettem, visszarejtem csizmámba az erszényt. Búcsút intek neki, aztán tisztítószerek és súrolókefék vadászata közben, körülnézek a bazárban. Ha sikerülne mosószappant és kefét vásárolnom, hátizsákomba helyezem a másik dzsambia és a kulacs mellé. Vásárolnék egy köpenyt is, aztán Winoc kovácsműhelyét veszem az utamba. Be is néznék oda, hogy kideríthessem kivel is kell találkozzak én ott.

[A Rászil]

2. nap
délelőtt

Winoc kovácsműhelyére a bazártól távolabb a kézművesek utcájában lelsz rá.
A ház korántsem dzsad stílusú, hanem északi zsindelytetős polgárház, a homlokzatán egy gyönyörűen faragott lóval, amiben az északi Ilinor címerét ismered fel.
A zárt udvar felől kalapács üllőhöz csapoódó hangja hallatszik.
Az udvarban egy busa fejű kommondor liheg az árnyékban. A műhelyre nem látsz rá a nyári konyha és a lakóház miatt, ami kitakarja a látképet.

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

Megvizsgálom a műhely kerítését, meggyőződök róla, hogy a kutya biztos nem tud e hozzám férni. A bazárban újonnan vásárolt szürkés köpenyemben díszelegve állok a kovácsműhely kerítése előtt, miközben a komondornak csettintgetek, de legalábbis valamiképp felhívom a figyelmét magamra. Nem szeretnék kurjongatni, kiabálni, inkább az őrkutyára bíznám ezt a dolgot. Ha rám ugat, biztos kinéz majd valaki, akinek közölhetem, mi járatban jöttem. Jó hatással van kedvemre Ilanor címere. Bízok benne, hogy itt végre nem a közöst kell majd törjem..
<Nem volna rossz, ha egy-két nappal előrébbre tudnám hozni ezt a találkozós dolgot.>
Gondolkodom csettintgetés, pisszegetés közben.

//Mennyi pénzt költöttem, mosószer, kefe és a köpeny vételekor?//

[A Rászil]

//OFF: 4 rezedbe kerülnek a felsorolt dolgok//

A kutya hamar felfigyel tevékenységedre. Abba hagyja a kertben végzett kaparászást, felszegi a fejét. Büszkén néz rád, majd mint egy jó házőrző oda rohan hozzád, ugatásra nyitja száját, majd nagy meglepetésedre vadul elkezdi csóválni a farkát és testét a kerítéshez dörgölve, egy kis simogatást vár el tőled. Mintha a kutya megérezte volna, hogy honnan is jöttél igazából.

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

<Fene a lusta hízelgő formádba te szőrcsomó...>
Srég arccal figyelem a kutya tevékenységét, de nincs ellenemre az emberbarát állat. Miután meggyőződtem róla, hogy semmi veszélyt nem jelent a testi épségemre, benyúlok a kerítésen és bozontos fejébe vakarok a füle töve táján. Hagyom, hogy szagmintát vegyen rólam, majd rájővén, hogy ez nem hívja ki nekem a gazdáját viszont nem akar megenni, visszahúzom kezemet a rácsok közül, majd bemegyek az udvarra. Az udvaron, magasabb hangnemben köszönök az anyanyelvem, hogy felhívjam a figyelmet magamra.
<Remélem, hogy van itthon valaki...>

[A Rászil]

A kutya egy kéznyalással jutalmazza a törődést, majd látva hogy mit csinálsz, miután beléptél boldogan melléd csapodik, mígnem a ház mögül előlépő férfit meg nem látja (akit a gazdájának gondolsz). Rögtön felé fut. A férfi magas közepes testalkatú, izmos férfi. Hosszú fekete haja van, sötét szemei. Szürke ruhát hord, felül egy barna bőr mellényt, melyen fekete foltok éktelenkednek. Kezében kalapács. Széles mosoly kíséretében a ti közös nyelveteken szólal meg.

- Üdvözletem barátom! Mi szél hozott téged a vidékre, hol a mi fajtánk igen ritka?

Mikor eléd ér kezet nyújt. Amint megszólal, melegség önti el a szíved. Erre vártál. Végre. Végre valaki aki e gyönyörű nyelvet beszéli és valószínűleg anyanyelveként is. Kényszeredetten elmosolyodsz, rögtön igen szimpatikus lesz neked az illető.

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng la Rosa)

Feltűnően tiszta ilanori kiejtése hallatára, eltűnődők pillanatra, vajon az én yllinori tájszólásom miként csenghet neki. Világok választják el a két országot, mégis egy azon nyelv használatos rajtuk a világ legszebbje. Őszinte és fojthatatlan mosollyal örülök a megjelenő férfinak, ki ha nem is honfitársam, de királyom földije. Rögtön nyúlok a jobbjáért és kezet fogok vele. Szavaim halkabbra véve szólítom meg a kovácsot az üdvözletemmel.

-Köszöntelek, Hoa-teng la Rosa vagyok. Ha jól sejtem Winoc-ot tisztelhetem benned. Üzenetben rendeltek ide holnapra és nem bírtam ki, hogy előtte ne nézzem meg miféle hely lehet... Elég örvendetes... Tudsz valamit e dologról? Érkezett már valaki ez ügyben?

[A Rászil]

Mikor bemutatkozol picit elkomorodik, de mosolya nem apad, ennek ellenére hangja már nem ilyen bájosan cseng mikor megszólal.

- Nos te lennél az? Igen én Winoc vagyok. És hát, hogy is mondjam... Lehet a következőknek már nem fogsz annyira örülni. Bejössz e esetleg hozzám meg inni valamit? - Majd barátságosan a háza felé invitál.

Lehet picit elbizonytalanodtál, de nem érzel semmi hátsószándékot az invitálás mögött, ezért elfogadod azt. Belépsz a házába,az előszobában máris barátságos környezet fogad, nagyon szép igazi ilanori ház. Igaz kőből készült, nem fából, de itt az Ibarába ez nem meglepő. Benn már viszont fa bútorok fogadnak, igazi remekművek. Itt ott némelyikbe lovas rajz van karcolva. Épp egy ilyet vizslatsz, mikor Winoc megszólal a hátad mögött.

- A feleségem művei! Nagyon ért hozzájuk. Ő jelenleg kinn van a bazárban, úgyhogy nem zavarhat meg minket. - Egy baloldali helység felé kormányoz, és rögtön a konyhába értek. Hellyel kínál egy nagy fa asztal mellett. Majd amint leülsz rögtön poharat rak eléd az asztalra, és valahonnan, a hátad mögül előkaparintott borból tölt neked.

- Be kell valljam őszintén még magam sem tudom, mik veled a terveik. De az első parancs az hogy maradj nyugton és próbálj beilleszkedni, kezd el tanulni a nyelvet. Hamarosan állást és szállást kapsz. Ennyi az utasítás. Sajnálom barátom, de úgy látom itt rekedtél egyenlőre. Ilyen utasítást kaptam én is régebben. Ennek már 10 esztendeje. Kezdetsz hozzá szokni egy olyan környezethez ami a magunk fajtájának nem épp a legszebb. Ja, és még valami. Holnap gyere vissza, akkor tudod meg konkrétan kihez és hova kell menjél. Lehet akkor már valami igazán konkrét dologgal is tudok szolgálni.

Miközben ezeket mondja neked, magának is kitöltött egy kupicával, amit közben lehajt, majd még egyet tölt és azt is lehajtja. A kis monológja alatt még ugyanígy tesz vagy 4szer.

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

A szimpatikus ember vendégszeretetét udvariatlanság lenne visszautasítani, mikor beinvitál a házába. Hangulatos kis otthon fogad. A bútorokat mustrálva, nem kell műszakértő legyek ahhoz, hogy megállapítsam a tetszetős aprólékossággal kidolgozott fakarcokról, bizony Winoc felesége nagyon tehetséges a művészetében. Hangot is adván egy dicséretre.
-Igazán tetszetős munkák. A kedvesed, nagyon tehetséges.
Közlöm a megállapítást és eltöprengek, vajon Winoc milyen vasműveket kovácsolhat kint a műhelyében... Leülök az asztalához és mikor a borral kínál, félpohárnál mosolyogva jelzek neki, hogy annyi elég lesz.
-Köszönöm, de csak keveset kérek..
Mondandója hallatára, döbbenetemet fojtom el, bár sóhajom minden szónál ékesebben beszél az érzéseimről.
<..Tíz éve itt szolgál?.. Csak nem a híres északi klán tagja?,.. Talán Embervadász?..>
-Értem. Szóval ide akarnak helyezni..
Felhajtom a pohár boromat.
-De legalább lesz egy jó barátom a közelben.
Sandítok rá halvány félmosollyal, majd miután összeszedtem magam, feltápászkodok az asztalától.
-Akkor holnap jövök a pontosításra.. Milyen napszakban lenne alkalmas?
Kérdek még az időpontra kifelé menetben és bár kíváncsi lennék a műhelyére is, de nem szeretnék továbbra a terhére lenni. Elbúcsúzok tőle, majd a Dűnevándor fogadót veszem irányba, lehetőleg másfelől, hogy ismerkedjek a várossal. Próbálok nem eltévedni közben.

[A Rászil]

Mintha a gondolataidban olvasna, megjegyzi.

- Nehogy azt gondold, nem dolgozom én senkinek. Vagyis ha az nézzük, dolgozom én klánoknak, de csak egy kihelyezett informátor, vagy hogy úgy mondjam idegenvezető vagyok. - felkacag, de nevetésében semmi örömre nem volt - Nem mondom, jól fizet, de nem ennyi időről volt szó. Remélem hamarosan hazamehetek. Ne vedd a szívedre, egy ideig még biztos itt leszek neked. Ha bármire szükséged volna, bátran fordulj hozzám.

-Kérsz még egy kicsit? - kínál a borából - Nem? Mindegy. Hjam, holnap délután gyere. Akkor fogok tudni pontos információkat.

Más irányba indulsz haza, először a piactéren más sikátorba indulsz, eléggé sokan vannak erre felé is, ezért úgy gondolod nem lehet bajod itt. És olyan sokan sincsenek, hogy a zsebesek könnyű célpontja legyél.
Egyszer csak viszont azt veszed észre, hála kiváló térlátásodnak, hogy homokszín csuklyás alakok követnek, lehetnek négyen. Nyugalmat erőltetsz magadra, úgy cselekszel, mintha nem vetted volna észre őket, a nyílt utcán itt úgysem támadnak meg, ás hátha kiderül viselkedésük oka. Épp ezen gondolkodsz, amikor egyszerre nagyon gyors ütemben kezd kiürülni a sikátor, az árusok is hirtelen ritkulni kezdenek. Egy kettő boltot becsukó árus szemébe nézel, akik tekintetében a rémület tükröződik, hol rád hol az egyik csuhásra tekintenek.

[Rontho Marmalon]

(Hoa-teng)

A fogadó felé ballagva, még Winoc és a holnapi találkozás jár a fejemben, mikor észlelem, hogy társaságot kaptam. A rémült árus pillantására valami azt súgja, hogy a vihar elől széttóduló tömeget most nem az időjárás ijesztette meg ennyire, hogy elinalnak, bezárkóznak ilyen hirtelen. Ezt a vihart kísérőim, s én fogjuk okozni a legrosszabb esetben, de a négyesfogatra tekintve; hát igencsak túlerőnek tűnik, ezért inkább kerülném a bajt. Gyorsítom az iramot a Dűnevándor felé, közben hátrasandítok, hogy miként vannak felfegyverkezve a követőim. Ha utánam iramodnak, akkor egyértelműnek veszem a szándékukat, s csak fegyverzetükön múlik, hogy spuri lesz, vagy állj kivagy. Közben az oldalamon függő, handzsártokba rejtett mara-sequorom markolatán, készenlétben van a jobb kezem.
<...Úgy nézem, igencsak belegázoltam a helyi alvilág lelkébe a tegnap este... Francba, még a sodronyinget is mellőznöm kell most...>

[A Rászil]

Begyorsítod a lépteid, és igyekszel mihamarabb elérni a Dünevándort, közben hátra hátra pillantasz. Egyik ilyen hátra sandításod azt eredményezi hogy beleütközöl egy falba. Hirtelen átfut az agyadon, hogy előbb még nem észleltél előtted falat, megtántorodsz és előre nézel. Hirtelen elakad a lélegzeted. Ha nem lennél ilyen szituációban, még fel is kiáltanál, hogy "Te meg mi a sz.r vagy?". Ekkora lényt - vagyis hamar rájössz, hogy egy dzsad - még életeden nem láttál. Ránézésre vagy 2 méter 30, a magasság mellé pedig az izomzata is gigantikus, körülbelül 180 kilóra tippelnéd. Barna bőre és kampós orra teszi csak dzsaddá. Haját igazán furcsán hordja, először kopasznak nézed, de észre veszed hogy feje búbjából, egy hosszú copf indul, ami nagyjából a háta közepéig ér. Ruházata eltér a többiekétől, fehér inge ujjatlan, gatyája buggyos és térd alá ér. Ormótlan nagy kezeit, keresztbe vonja a mellein, oldalán majdnem akkora szablya lóg mint a te felső tested. Peckesen néz le rád, és olyan agresszív tekintettel, hogy önkénytelenül is lépsz hátra egyet. Nem vagy egy félős ember, de ha valakitől, tőle nem igazán kérnél egy pofont.
Most már egyértelmű, hogy a 4 csuklyás téged üldözött, szépen lassan utolérnek titeket. Hátranézel felmérni az esélyeid, majd egyszer csak azt veszed észre hogy a hátad a hideg falnak ütközik. A hatalmas dzsad elkapott és a falhoz nyomott. Majd odalép hozzád az egyik csuklyás, és úgy hajol melléd hogy még véletlenül se lásd az arcát, majd a füledbe suttog.

- Nagyon rossz emberekkel kezdtél ki idegen! Ajánlom hogy húzd meg magad! És nem mellékesen, az elvesztett embereim miatt jössz nekem egy szívességgel. Hidd el idegen megtalálunk és behajtjuk rajtad.

Majd a csuklyások elindulnak különböző sikátorokba, az óriás dzsad, még egy kicsit kettesben marad veled. Észre veszed hogy mostanra senki nem maradt ebben a kis utcácskában. Majd az óriás mély zengő hangos szól hozzád.

- Eszedbe se jusson követni minket idegen! - majd azzal a lendülettel a földre taszít, és ő is elsétál. El kicsit fellélegzel a történtek után, de nagyon nem tetszik amit hallottál.