Utak, ösvények, csapások

[Con Larrodan]

(Con Larrodan)

Megenyhül a tekintete, s valamivel jobb kedvre derül

- Csinos teremtés, való igaz... Urunk bõkezûen bánt szépségadományával...

Majd végignéz a szekéren... ami elég ramaty állapotban van. A tengely majdhogynem forgácsanak menve, a szekér jónéhány deszkája elrepedve...
Belenyúl erszényébe, és 2 ezüstöt vesz elõ...

- Ez talán fedezi a javíttatási költségeket, és ne bántsák ezeket a gyermekeket... Fiatalság bolodnság - mosolyog, s odaadja az érméket. Tegye csak el, vetésnél szükség lesz a szekérre.

Majd elgondolkodik, ami félhangosra sikerül...

- Szénakazlak... hmmm... - látszik rajta, hogy kissé csalódott -
És mikor lesz a nász? - fordul Letizia felé...

[Lianna Pentangelin]

Con Larrodannak

-Ez az, uram, nincs eljegyzés sem!-*tárta szét tehetetlenül a férfi, a két ezüstöt hálás földig hajlással köszönte meg.*
-Nem adtam oda neki magam, azt maguk csak képzelik!-*emelte fel fejét a lány, s önérzetesen nézett a parasztokra.*
-No hiszen, minek bújik két fiatal a kazalba?
-Alfonso sem mai csirke már, 22 éves!-*toldotta mellé a vasvillás. Az eddig szótlan botos Conra nézett:*
-Érti már honnan terjengenek a pletykák? Letizia sok ifjú fejét elcsavarja, édesgeti õket s aztán megnézheti a jó hírét!
Szélvész felhorkant, fejét a cserjés felé fordította, ahol a fekete duci lány hasalt, s a botos ránézett:
-Szökni akartál? De most megvagy!
A lány visszahúzta fejét ijedten.

[Con Larrodan]

(Con Larrodan)

- S lásd Uram, mibõl lesz a cserebogár! - jót mosolyog a kirohanáson, mi tagadás tetszik neki a lány, s a talpraesettsége
- Hagyjátok szegényt, ne hozzátok ennél jobban zavarba... - kacsint Letiziára.
Urunk útjai kifürkészhetetlenek, biztosan megvan Vele a maga célja. S magam úgy gondolom, hogy nem kellett neki az ifjakat bolondítania, ily Szépség után tucatjával epekednek a férfiak.

Szélvész jelzésére Õ is felkapja a fejét
- Gyere elõ nyugodtan, nincs mitõl félned - szól a bújkáló negyediknek. Hadd találjam ki, Te vagy Jolanda

[Lianna Pentangelin]

Con Larrodannak

A szõke lány újra lesütötte szemeit, készen volt már a mosdással. A vasvillás szent jelet hányt magára
-Oh, Magasságos Teremtõnk, hát hû szolgád is észrevette Letiziát!
Jutalma a nagyhangútól egy nyakleves volt.
-Miket vartyogsz? Ugyan, bolond vagy! Urunk felkent kardú szolgáját nem érintheti meg egy pór leány, legyen akár olyan szép, mint Szent Alba!
A cserjésben bújkáló lány feje újra megjelent:
-Úgy van a', Jolanda vók. Kimenek, megvernek...Úgy szokott a' lenni, ha rosszat csinálok...
-Dehogy verlek el, lányom-*mondta a botos. Valóban, hasonló sötét haj, és szemek, de az orra nem az övé, no meg az alkata sem.*
-Mindenki megvan, jóuram, hagyja csak, a lovakat visszavisszük a faluba, a szekérért majd késõbb visszajövünk, a lányokat meg elébb hazatereljük!
-Én nem akarok oda menni...-*suttogta Letizia. Hosszú szempillájú szemei sarkában könny jelent meg.*

[Con Larrodan]

(Con Larrodan)

Tekintetét hirtelen a vasvillásra kapja, s mérges szemekkel mered rá
- Hogy merészeled Urad szolgálójat amaz kangörcsben szenvedõ ifjak szintjére lealacsonyítani? Jól gondold meg miket mondasz Domvik felkent szolgájáról, mert könnyen életed veszítheted... - sziszegi. Kotródj innen míg szépen vagyok!

Nagyot fúj... látszik mostmár valamelyest lehiggadt. S most jutott el tudatáig, amit a többiek ezalatt mondtak... s ismét a szõke szépség felé fordul...

- És mihez kezdenél egyedül? Mit érezne édesanyád, ha egyszerûen csak ott hagynád? Ezen gondolkodtál már?

[Lianna Pentangelin]

Con Larrodan

Letizia sóhajtott, ahogy a férfi, akit leszólt haraggal a boszorkányvadász, elkotródott visszafelé a nagyhangúval, aki a lovait vezette el no meg a két lányát. Már csak a botos volt ott, aki megvárta, hogy jolanda másszon elõ a cserjésbõl.
-Nem az igazi szüleim. Nevelõim. Épp ezért különösebben nem fájdulna bele a szívük, ha elmennék, csak még egy éhes száj, s én meg nem szeretem õket. Veled mehetek?-*költözött fény a szemeibe s le sem vette tekintetét Domvik szolgájáról.*

[Con Larrodan]

(Con Larrodan)

- Hmmm... -hosszasan tûnõdik... látszik rajta, hogy erõsen tépelõdik... majd egy-két perc múlva megszólal.
- A jó szívem fog egyszer a sírba vinni... ez mostmár biztos - mosolyog.
- Gyere... - kezét nyújtja, hogy felsegítse a földrõl...
Bármennyire sem szeretnéd muszáj vagyok a falutokba menni, mert szükségünk lesz élelemre és friss vízre. A készleteim a végét járják.

Felülteti a lányt a lovára...
- Urunk áldása kísérjen benneteket! - búcsúzik a "Botostól" és lányától.

Majd maga is felül a lóra, a lány mögé és megmarkolja a kantárt és gyorsabb ügetésre készteti a lovát...
- Letizia, kapaszkodj erõsen...
- Gyííí Szélvész.... repülj hû barátom!... - és elvágtatnak a falu felé...

[Lianna Pentangelin]

Con Larrodannak

-Légy áldott!-*kapta el a férfi kezét és megcsókolta, ahogy máskülönben a papoknak szokták. A lány ajka puha volt, ahogy a keze is, mikor nyújtotta, segíytsék fel. Rögtön jobb kedve kerekedett s vígan szállt a lóra, megkapaszkodott ahogy tudott.*
-Jóuram, a falumat elhagyta, hisz onnan jött, s ez az út tovább Roska felé fut, majd elhagyja az egyik önök rendházát, majd fut tova két falun át Berrana-rodába. Én még Roskán túl sosem jártam!
*Aztán jókedvûen folytatta:-
-Eddig úgy tudtam, minden férfi, ki boszorkányok vadászására esküdött fel, merev arcú, sótlan férfiú, kiben eltelik urunk végtelen fénye és ereje, de szíve kõ és haragra nem gerjeszthetõ, vagy ha mégis, akkor törvényi ítélõszék elõtt van a vége s onnan mér csak egy lépés a bitó vagy a máglya.

[Con Larrodan]

(Con Larrodan)

- Legyen hát, akkor irány Roska! Remélem azért még jóval sötétedés elõtt odaérünk. - tartja az ügetõ tempót...

Hallgatva a lány csicsergését...
<Nézd már, hogy megeredt a nyelve, tipikus fehérnép...> - s magában jót vigyorog

- A legtöbbek tényleg ahhoz hasonlóak mint amilyennek Te mondod, de közel sem olyan vészes a helyzet. Vannak érzelmeink, s ez nem bûn... a cél szentesíti az eszközt. S az, mi Urunk ellenségei elpusztításában segítség lehet, el kell fogadni.
Ha megérkeztünk elõször is szereznünk kell neked egy utazó lovat, nem vihetlek mindig az enyémen, és néhány ruha sem ártana.

<Erre a gatyám is rá fog menni... de ha beválik a tervem sokkal könyebb dolgom lesz a vadászat mint gondoltam...>

- Akarsz -e segíteni nekem Szent Küldetésemben, vállalva veszélyt és kockázatot, hogy lehet nem lesz holnap, vagy küldjelek birtokomra, ahol biztonságban élhetsz, s munkád, kenyered lesz?

[Lianna Pentangelin]

Raddaqnak

A Visszhang fedélzetén folytott izgalom uralkodott. Nem véletlenül. Közeledtek a kikötõhöz. A sasszemû fiú, aki kamaszodó kora ellenére nem volt girhesen nyúlánk, hanem talán még szedett is magára kicsit, pedig nem volt falánk, állította, fél nap, és ott lehetnek Berrana-rodában, ám ha a kedvezõ áramlatról lecsúsznak, akkor is partot érhetnek, csak éppen Sercarappában. Volt, akit az sem érdekelt volna már, hogy a nagy kikötõváros helyett inkább egy kisebben lukadnak ki. Legalább nem tolonganának mólóért a menekültek hajóival. Nem mintha olyan sok lett volna, csak mióta Gorvikból pár család úgy döntött, sutba dobják kissé szarvas istenük imádatát, vagy hagyják lanyhulni hitüket, vagy egész egyszerûen kihasználják a lehetõséget és megtaposnak, megnövekedett az egyházi ügyintézés a kikötõkben. Jól megnézték, kiknek adnak menekültstátust, miért és hogy utána hová telepednének le, milyen feltételek mellett s hogy mibõl kívánják fenntartani magukat.
Még a kereskedõ hajókat is feltartóztatták, hisz olyan idõk jártak, hogy azon mindig volt utas is. Most is volt 3 alak a fedélzeten, akik nem a legénység tagjai közé tartoztak. Egy köhécselõ idegen, aki csoda, hogy nem kapott tengeribetegséget, pedig páran már azt lesték, mikor hányja ki a lelkét, s csavarhatják testét lepedõbe, ám szívósnak találtatott. A másik két idegen nõ volt, épp elég bajt hozva a matrózokra, akik morogva vették tudomásul, hogy balszerencse ide, ómen oda, ezek jönnek, fizettek és jó pofát kell hozzá vágni.
A kapitánynak mind tõlük, mind a betegeskedõ férfiutastól herótja volt. Nem örült nekik, legtöbbször bozontos szemöldöke alól leste õket. Nem volt gyáva ember, de ha valami nem tetszett neki, akkor óvatosság fogta el. A két nõ ráadásul viszonylag szép is votl, ám erkölcsben romlottak. A fiatalabbik, egy világosbarna, jázminillatú némber már a második éjjel rámászott az egyik matrózára. A másik meg csak kaján mosollyal hagyta, hadd történjen meg, s nõ létére pipázott a fedélzeten, vagy a kabinjában. Ezt a szokását is utálta a kapitány. Szövetet szállított, már csak egy nyamvadt szikra kell, vagy hamu és ég az egész. És most közölnie kell a férfival, hogy lehet, nem tud Berrana-rodában kikötni. Nem szeretett a közelében lenni, valamelyi érzéke azt súgta, tartsa meg a 3 lépés távolságot vele, de ha mód van rá, az egy tengeri mérföldet! Most is fenn állt akorlát mellett és nézett bele alátóhatárba. fene tudja, mi játszódik leafejében, de a kapitány nem vot rá kíváncsi.minél hamarabb elmegy a hámor utas a fedélzetrõl, annál hamarább nyeri vissza lelki békéjét.
-Uram, mire a nap lemegy, partot érünk. Hogy mely kikötõ lesz az, az áramlatoktól függ. Tavasz van, változásban a tenger.

[Lianna Pentangelin]

Con Larrodannak

-Lovat?-*kerekedett el a szeme. Az egy pórnak egy vagyon.*-Ne kötelezz így le, nem tudom megfizetni neked egy ló árát. S jön a tavasz, ebben a szoknyában elleszek!
Ez mondjuk kétséges volt, hidegek voltak néha a hajnalok és az éjek, s nem volt nála kendõ, amit az asszonyok, lányok a vállukra terítenek, ha fáznak. S lábbelije sem volt, ami nem meglepõ, hisz kora tavasztól késõ õszig a földeken élõk anélkül járnak.
Mikor egy szebb jövõt csillogtatott meg elõtte, nem láthatta az arcát, de fejét kicsit elõrébb hajtotta, megilletõdve szólalt meg:
-Jóuram, én nem értek szent ügyekhez, kétkezi lány vagyok. Eddig nékem az volt a veszély, ha tojást és tyúkot lopó rókát kellett bottal elvernem, az vot akockázat, ha futnom kellett a szénaboglyáktól, ha jött a gazda. Többet látsz belém, mi t amire képes lennék, úgy hiszem.
Hangja bársonyos volt és szelíd, ahogy tellett tõle, hátrafordult vállból:
-Ám te kedves vagy és jó, fájó lenne társaságod nélkülöznöm.

[Raddaq]

- Raddaq -

[ A Visszhang nevû tengerjáró fedélzetén, valahol a Gályák tengerén … ]

Az elgondolás remek volt … Az emlékek, melyeket a kapitány emlékezetébe kívánt hinteni, akár valóságnak is tetszhettek … Egy nem létezõ, hajdan volt világ képeinek … S mint a hajó tulajdonosa, gondtalan is élvezhetné a másik, baráti társaságát … Halovány mosoly derengett fel fagyos ajkain … S bár látszatra több rejtõzött a férfiban, a varázsló minduntalan kerülte a találkozást, ahogy a matrózokkal is … Raddaq kínosan ügyelt a részletekre állandó jelleggel, folyton csiszolgatva elgondolásait, sötét terveit, remekmûvet alkotott az idõ elteltével … Több mint tízezer mérföldet tettek meg, míg elérték Shadon partjait … S az idõ elérkezettnek látszott … Bár a birodalomról felszínes ismeretekkel rendelkezett csak, kíméletlen bízott benne, elegendõ lesz … Fõleg a mostani állapotokat tekintve, mert ami mostanság a kikötõkben folyik … Nagyon nem volt ínyére … Csak az két léha nõszemély aggasztotta kissé … Nem kedvelte meg õket, ámbár még szüksége lehet rájuk … Vélte … Most is ott volt a fedélzeten, a korlátnak dõlve … Levegõzött, legalábbis ezt válaszolta a kellemetlen kérdések hallatán, mindig … Tekintete már hosszú percek óta, az aszisz zászlót fürkészte … Mikor a kapitány óvatos közeledésére lett figyelmes, bár nem lepte meg ...

- Óh … Kapitány …

Fordultában a meglepettség álcáját öltve, vékony ujjait a korlátra fonta …

- Csak nem a tengerbe kíván veszejteni, így utam végeztével ?

Kérdezte mosolyogva, de idõt feleletre nem hagyott …

- Semmi baj … Hogy mely kikötõ, mit se számít …

Hangja halk volt, és hûvös akár a tengeri szellõ … És ahogy fejét is felemelte lassan, a kámzsa mélyérõl éjszín szemek villantak, vádlón meredve a másikra … Az alkalmas pillanatra várva csak, hogy elkezdõdjön … Elméje rejtekén már ott sorakoztak mind a szavak, hogy utat törve nyelvére hatalommal teljenek, s varázs foganjon …

[Lianna Pentangelin]

Raddaqnak

-Jól van. Ám ezzel az ábrázattal vigyáznék. Szinte vonzza majd a papokat meg a paplovagokat, de a maga baja lesz, nem az enyém...-*volt kurta a felelet. Látszott, a kapitány nem szeretne soká a férfi társaságában maradni s válla fordulása jelezte, épp ennek az óhajnak kíván eleget tenni...*

[Raddaq]

- Raddaq -

[ A Visszhang nevû tengerjáró fedélzetén, valahol a Gályák tengerén … ]

Ahogy a kapitány hátat fordított, a vértelen ajkak mosolyán át, halk szavak bolygatták meg a háló fonalait … S ahogy Raddaq szemeit lehunyta, tudatának láthatatlan csápjai ostorként csaptak át a másik elméjére … Még ujjai belefehéredtek a kesztyûk alatt ahogy a korlátra szorított, és a varázsló felsóhajtott …

[Lianna Pentangelin]

Raddaqnak

A kapitány ezek után visszavonult a maga dolgára. Ám alkonyatra mérges matrózok-szám szerint kettõé- beszéde ütötte meg a férfi fülét:
-Ez meghibbant! Három csónakot ereszt a part felé, hogy hozzunk friss élelmet meg vizet, s nem hajlandó kikötni, mondván menne tovább!-*forgatta szemeit a magasabb, nagy orrú.*
-Ja, b*ssza meg. Már azt hittem, végre puha nõbe feledkezhetek, és ihatok végre egy kis rumot odakinn a parton, erre kiötli hogy kapjuk be!-*köpött ki egy magvasat a másik, borotválatlan férfi a tenger vizébe.*
-Legutóbb akkor másította így meg a szavát, amikor rosszat álmodott.
-Azt a sz*rt? Nem vagyok ennyire babonás! Mért nem ment papnak, ha így fosik a jelektõl?
-Tõlem kérdezed? Meg ezt a két ribancot is vinnünk kell a hátunkon.
-Mért, a fiatalabb jó bõr. Tudod hogy tud sz*pni? Ahhoz képest egy kikötõi szajha nudli! Én nem bánom. Úgy is már fickós vagyok, majd elkapom valamelyik sarokban.
Undorító, vaskos nevetés kerekedett ebbõl. Szinte végszóra megjelent az, akirõl beszéltek, nyomában társnõjével, aki ahogy szokott, pöfékelt. A kapósabb, akirfõl fojt a nem pont emelkedett diszkurzus, egy világosbarna hajú, somolygós, 25 év körüli nõ volt, szalaggal a hajában és méregzöld ruhában, fekete csipkerávarrással a ruha ujján, nyakán. Társnõje, a pipázós, sötétbarna összefogott frizurájú, sanda nézésû idõsebb -olyan 30-as- lenézõen mérte végig a matrózokat, szeme átsiklott azok mustráján, ahogy a fiatalt méregették s megállpodott Raddaqon. Egy kört eresztett a levegõbe maga elé és már másfelé vezette pillantását. Kreol bõre erõsen sejtette gorviki gyökereit, hacsak nem valami észak-shadoni keverék. Egy szót sem szólt társnõjhez, sötétkék köpenyében sétált a tat felé, míg a világosabb hajú csücsõrítõ ajkakkal a korláthoz ment s lehunyta szemeit, hadd fújjon hajába a szél.