Nagy kő esik le a szívemről, hogy a hirtelen jött káromkodás nem sikerült túl hangosra. Lopva Estára pillantok párszor, de semmit jelét nem látom, hogy észrevett volna bármit. A Tábla teréhez érve, az események felgyorsulnak körülöttem, s derűsen figyelem a kavarodást, ahogy az ügyes trükkel kiszabadítják pancser barátukat. Jó kedvem azonban hamar elpárolog, először a felhő természetellenesen gyorsan szívódik fel, majd a másik őrjárat hangjait is meghallom. Sírhatnékom támad, miközben kellően a közelbe nyomakodok. A felbátorodó őrök láttán és a parancsszavak hallatán azonnal rájövök, hogy ha nem cselekszem, akkor bizony igencsak füstbe ment terv lesz ez. Kétségbeesetten pillantok körbe, de a lábak erdejében nem látok túl sokat. Egy megoldás maradt hátra, de ezt aztán kamatostul behajtom azon a bugyuta fráteren. Sebtiben elővarázsolom az erszéynemet, s a tömeg fedezékében bízva, elkiáltom magam, miután társaim már túlhaladtak rajtam:
- Az Égiek pillantottak rám! Nyertem! Legyen egy jó napotok! - kiáltom színlelt vidámsággal, s az erszény tartalmát magasra hajítom, hogy jól szétterüljön a téren. Bízok benne, hogy a csürhe, magra éhes szárnyasokként veti magát az érmékre, kellően sűrű tömörülést okozva.