//Off: Igen, az jó lenne, Nava, köszönöm. (pm-ben).//
"Az anyagi érdek a kis jellemek nagy próbája, de a nemes jellemek számára még csak a legeslegkisebb. Aki megveti a pénzt, még korántsem talpig tisztességes ember."
//off Kalmár ha gondolod átküldöm neked Lighra kidolgozott karakterét bár ezt már korábban is felajánlottam neked. A hátértörivel kapcsolatban igazán Nava tud infót adni én csak a tőle kapott morzsákat egészítgethetem ki logikusnak tűnő magyarázatokkal részletekkel. Ami Lighra tanítását illeti Kriaknak nem kell oktatnia, de háttértöriből (menedékhelyet akar létrehozni a kiszakadt kháloknak) és khál kultúrából (kháloknál nőuralom van ami a nőstények feltétlen tiszteletén alapul) fakadóan segíteni fogja mindaddig amíg Lighra méltatlannak nem bizonyul erre. Tekintve, hogy a saját mesélésed során néhány romantikus szálat is megpengettél innetől kezdve Kriak segítőkészsége különösen indokolt. Legközelebb holnap leszek gépközelben ha még marad kérdés akkor arra holnap tudok válaszolni illetve holnap este tudom neked kidolgozott kariként is átküldeni. Tekintve hogy ti HM-ek már beszélgetetek a társ csatlós és egyebek kezeléséről esetleg lenne olyan javaslatom, hogy az ilyen njk karakterek legyenek kidolgozott karakterként annál a karinál akihez tartoznak, és akkor nincs olyan gond, hogy ha más HM keze alá kerül a karakter akkor az új HM nem tud semmiről. Az akihez meg ilyen NJK tartozik az igenis vezessen neki naplót a kariéja mellet. Ezt beszéljétek meg egymás között HM-ek szerintem nem lenne hülyeség. Ami viszont a mesélés szempontjából fontos, hogy Kriak nem tud lényegében semmit Lighra múltjáról Lighra nem mesélte el neki.
//Küldtem pm-et, s mint ahogy látszik, Garmacor biztos ügyesen kidolgozta a karit teljesen. Ami képzit még én írtam/javasoltam pm-ben, tedd hozzá nyugodtan, ha ott az övén nem szerepelne. A személyiségével kapcsolatos dolgokat ugye elküldtem, s ha kell, jobban leírom még neked kalmár, hogy mi van, de mivel mostantól te bánsz a karival, lehet, erre nem is lesz szükséges s a saját szájízed szerint alakítod
Ahogy Garmacor is írja, Kriak semmit nem tud Lighra múltjáról...//
Lighra biccent hogy érti, aztán elkezditek a gyakorlást.
//Off: A lovak hogy reagálnak egy khál közelségére? Nem ismerem a khál fegyvereket sem, adj már róla infót hol találok róla képet és leírást...MTK? //
Előszőr lassú egyenletes tempóban kezditek a gyakorlást. Azonban ahogy fokozatosan kezdtek belemelegedni a harc hevébe, Lighárt is elkapja a szenvedély és egyre nagyobb teret enged neki. Nagyon keményen, gyorsan és szinte reflexből kell hárítsál mert Lighra egy re jobban felhergeli magát. Azt rögtön látod, hogy ez a khál nőstény még a te fajtáddal mérve is TÚLZOTTAN heves és féktelen viselkedésre tudja ragadtattni magát. Lighra egyre veszettebb ül és veszélyesebb szögben támad, szinte feledni látszik hogy ez gyakorlat. Kriak abszolút védekező harcba kényszerűl és mostmár fárad.
Csitító szavaidra, mordulásaidra Lighra nem is reagál.
Egyre hangosabban csattognak a khál fegyverek és egyre hangosabb morgások hagyják el mindkettőtök torkát.
A lovak nyihogni kezdenek a "box"-okban és ráéngatni kezdik a kötőféket.
Nem látsz más kiutat, egy sikeres ellentámadással kivered Lighra kezéből a fegyvert, aki visszakázből a karmait kieresztve tigrisugrással ledönt és a mellkasodba mar. //Kriak 6 Fp-t veszít.// A válladat leszorítja és a teljes harci láz őrülete ég a szemében. Kezded sejteni miért közösíthetté ki...
Aztán Lighra szemében felismerés villan, amit mély szégyen vált fel:
- Mit tettem! -húzodik a saját tettétől iszonyodva, szemében könnyek csillognak.
Majd sarkon fordul és rohanni kezd, mint aki soha nem tér már vissza, mindegy hogy hova, csak el innen, el a szégyenétől.
"Az anyagi érdek a kis jellemek nagy próbája, de a nemes jellemek számára még csak a legeslegkisebb. Aki megveti a pénzt, még korántsem talpig tisztességes ember."
// off A khál fegyverekről még leírást is csak annyit olvastam ami a harcosok barbárok kiegészítőben van ami nagyjából a nullával egyenlő. A Ghon a khálok kultúrájában párbajfegyver 2 kézzel forgatják és ügyesség alapú inkább a védekezésre van kihegyezve a fegyver a Khrga párban forgatott fegyvertípus szintén ügyességi fegyver az emberi tőrnek feletetem meg magamban. A lovak megvadulnak a khálok ragadozóaurájától ha túl közel mennek.
<hm jól harcol de nem tud uralkodni magán. Jó ég még a végén megpróbál megölni teljesen elvesztette az önkontrolt. Muszály valahogy leállítanom> Amikor Lighra szemében észreveszem a felismerést elengedem a fegyvereim és átölelem. - Nyugodj meg. Nincs semmi baj. Lassan megsimogatom a fejét csitítólag, így megvárom míg egy kicsit megnyugszik. - Jobban vagy? Szóval ez a titkod, nem tudsz uralkodni magadon harc közben. mondom minden vádló él nélkül - Ne aggódj segítünk rajta. Lassan ugyan, de megtanulsz majd uralkodni rajta. Addig viszont csak velem gyakorolj. Még Egrennel se. Rád bízom mikor, de neki is el kell mondani. Este szerettünk volna elvinni magunkal, hogy megcsináljunk egy munkát, de így nem lehet nem csak másokra, de ránk is veszélyes vagy még. - Ellátnád kérlek? Aztán kérek Verintől valami erősebb zsákot és valami fadarabot amivel a fegyverek élét és hegyét tompíthatjuk utána folytathatjuk ha akarod. rámosolygok
//Off: Az átölelési kísérleted nem sikerült. Nem nyugodott meg tőle. Az események abban a mederben folytak le ahogyan leírtam.//
"Az anyagi érdek a kis jellemek nagy próbája, de a nemes jellemek számára még csak a legeslegkisebb. Aki megveti a pénzt, még korántsem talpig tisztességes ember."
Nehéz utolérni a veszett iramban szelelő nőt. Lighrának nem okozott gondott átugrani az épp előtte elhaladó szekér fölött, vagy egy egy utcai árus vagy bódé fölött. A nő úgy rohan, mintha az élete múlna rajta. Ráadásul téged hátrálatat a sebesülésed is. Végül is egy vízelvezető kanálisban tudsz rávetődni és elkapni. Mindketten nagy csobbanással terültök el a térdig érő vízben.
-Hagyj Kriak! Eressz! -Téged is bántottalak szégyenem immár teljes!!!-mondja és mindent elkövet hogy kiszabaduljon a szorításodból. -Engedj kérlek! Én gyilkoltam Kiriak hát nem érted?! Ezért közösítettek ki! Nem akarlak téged is megölni mint Rurk-ot! -mondja sírva és a fejét rángatva. Végül már nem tudja tűrtőztetni magás és nyüszítve -khál módra-sír.
-Istenem Rurk! Mit tettem!? -és könnyei végig folynak az arcán. -Megöltem a párom Kriak, nem érted? Eressz és hagyj magamra a szégyenemmel, könyörgöm! Én nem akarom ezt mégegyszer! -nyögi elkeseredetten. -Mit akarsz még tőlem Kriak?
"Az anyagi érdek a kis jellemek nagy próbája, de a nemes jellemek számára még csak a legeslegkisebb. Aki megveti a pénzt, még korántsem talpig tisztességes ember."
elkomorodok, de végül finoman átölelem, de nem engedem el ügyelek rá, hogy ha akar se tudjon megint elszaladni < segítségre van szüksége és nem hogy újra magára maradjon, szenvedett már eleget> - Nyugodj meg, nincs semmi baj. Majd ellátod és begyógyul. - Magadra pedig nem hagylak. Ami történt azon nem lehet változtatni, de hogy ne történjen meg mégegszer azon igen. És amennyire rajtam múlik nem fog mégegyszer megtörténni, de ahhoz hogy segíthessek meg kell bíznod bennem és el kell mesélned, hogy mi történt hogy segíthessek. Mindegy hogy most vagy egy év múlva. Addig viszont csak akkor harcolj ha védened kell magadat. - Gyakorolni meg rongyba csavart fegyverekkel fogunk. És ne aggódj ahogy most lefegyvereztelek legközelebb is sikerülni fog. És most már tudom róla időben abbahagyhatjuk, hogy ne legyen gond. Szép lassan majd megtanulsz uralkodni magadon ha te is akarod és elfogadod a segítségemet. - Előbb utóbb Egrennek is meg kell majd magyaráznunk. Te döntöd el, hogy mikor. amikor megnyugszik egy kicsit felsegítem - Gyere menjünk vissza a fogadóba megfogom a mancsát és vissza indulok - A fogadóban majd bekötözöl ami szükséges azt kérünk Verintől. Sajnos nem értek a gyógyításhoz.
Szemtõl szembe így kívánja tisztességünk a becsület mindennél többet ér.
Krodon cwa Clangon Elátkozott part zárt arel pap A balszerencse netovábbja zárt
//No ez volt az a reag akkor most én nem gyakoroltam Lighrával gondolom csak söröztem?HA igen akkor Csak figyeltem a 2 khál bemutatóját aztán meglepetten néztem mikor elrohannak. -Hé velem mi lessz? Kiálltok utánnuk.// (Egren cwa Trimelion)
Amint visszérek a fogadóba felmegyek és lerakom a vértem. Csak ezután megyek le, és megebédelek. - Ha gondolod amint ráérsz mehetünk. A részeleteket majd megbeszéljük odafent de nem lessz egyszerû.Mondom a dalnoknak és megdörzsölöm a nyíl helyét. Ha Kriak megemlíti akkor kimegyek hogy addig bemelegítsek Lighrával. Ha nem akkor iszok egy sört. Persze addig nem állok le vele harcolni míg nem lessz egyértelmû számára hogy miröl is van szó. Láttam már mire képes nem akarok idö elött az Ispotályban kikötni.
//a pajzs a rövid kard és a lándzsa van nálam vért nincs rajtam.//
HM: Kalmárfejedelem (helyettesítõ HM) JK: Kriak és később Egren Esemény: Beszélgetés Lighrával ________________________________________________________________________________
//Off: Tudom, hogy a khálok intelligens lények, de nem emberek. Ha lesz a reagomban olyan momentum ami leginkább egy állatéra emlékeztet, az nem azért van, mert én most valami primitív lénynek állítom be őket, hanem ezzel jelzem az embertől idegenebb voltát. ugyanis ez a faj a Démonikus Ó-Birodalom öröksége.//
Lighra feszültsége elszállt, és a fejét a válladba fúrja könnyei összenedvesítik a bundádat. Nem erre számított.
-Hát nem vetsz meg? Azt akarod hogy maradjak? -szipogja.
A válladra hajtja a fejét.
- Te nagyon jó vagy Kriak. De érdemtelenre pazarolod a bizalmadat.
Fejét a mellkasodba fúrja és akár a ragadozó nagyvadak, mikor sebesülnek, nyelvével nyalogatni kezdi a sebeidet, hogy így nyújtson elsősegélyt. Kicsit jobb. //2 Fp-t visszagógyulsz.//
A fogadó elé érve Egrent látjátok szembejönni.
//Egren//
A két khál közelít feléd. A fogadó ajtaja előtt találkoztok. Kriak mellkasán véres karomnyomok.
Időközben kihívták a városi őrséget.
Egy szakasz katona menetel felétek és kört vonnak körétek.
Egy tüskés, rövidre nyírt hajú fiatal hosszűkardot és láncsuklyát viselő Hercegi Városőr lép Kriak elé:
- Jó napot az uraknak és a hölgynek! -Bejelentést kaptunk, hogy verekedés tört ki a fogadóban. Ahogy látom ön a sértett. Elmondaná hogyan szerezte a sebesülését kérem?
Lighra ijedten kapkodja a fejét ide-oda. Nem érti a helyzetet.
"Az anyagi érdek a kis jellemek nagy próbája, de a nemes jellemek számára még csak a legeslegkisebb. Aki megveti a pénzt, még korántsem talpig tisztességes ember."
<... hogy tessék? ... ki kivel verekedett össze? ... Lighra és Kriak? ... ezeknek elment az eszük? ...> -Elnézést Uraim kit is keresnek pontossan? Fordulok az elöttem szólóhoz. -Szervusztok. Biccentek mindeközben Kriakék felé. -Most rólatok lenne szó? Ne tévessze meg kapitány a kinézetük Ök nem ostoba vadállatok, meglehetössen civilizált és kultúrált lények, ezért kezeskedem! Mire ez a védögyűrű? Talán ártottunk valakinek, vagy Ön szerint itt valamiféle verekedés folyik? Biztos vagyok benne hogy szó sincs ilyesmiröl és rögtön kapunk ésszerü, és logikus magyarázatot, ugye Kriak? Nézek kérdön a hímre. < ... na most ez hiányzik a legkevésbé ... a végén még kifutunk az idöböl ha most öket bekaszlizzák ... mi a fenét műveltek amíg távol voltam? ...>
// off Castor nem tudom a Khálok könyvét olvastad-e ugyan tudom hogy nem hivatalos kiegészítő, de tekintve, hogy a khálok történelmérő a a hivatalos szabályklönyv csak egy 3 soros utalást ír szerintem érdemes figyelembe venni, de ezt döntsd el te vagy beszéld meg a többi hm-mel és akkor a válasz fügvényében játszom a karit. Bárkinek szívesen átküldöm. Jelentősége csak inkább csak a háttérben van a statisztikai részét nem érinti a dolognak. Az idegenség sőt még az, hogy résben állatok mindkettő szerint áll, de pl a khálok könyve szerint a khálok történelme bőven a démonikus óbirodalom elé nyúlik vissza stb. Egyenlőre nem részletezem. - Egyenlóre nem tudom mi történet tehát nem is ítélhetem meg a dolgokat, de abban biztos vagyok, hogy a történteket nagyon megbántad és hogy változni szeretnél. Igen szeretném, hogy maradj. Nem hinném hogy érdemtelen lennél a bizalmamra ráadásul pont úgy száműzött vagyok mint te milyan alapon is ítélhetnélek el. az elsősegély után - Köszönöm így jobb. - Jó napot uraim. közben látva Lighra ijedelmét átkarolom és egy mondat erejéig khálra váltok majd vissza közösre - Nyugodj meg nincs semmi baj csak egy kis félreértés. Mindjárt megbeszélem velük. - Üdv Egren. Természetesen már mondom is. - Nos hogy pontos legyek, ha csak nem másik ügyről van szó akkor a fogadó mögött az istálónál és szó nem volt verekedésről. Csak gyakoroltuk egy kicsit a hölgyel népünk harművészetét eközben szereztem a sérülést. Bocsásson meg ha időnként az anyanyelvemre váltok, de a hölgy alig beszéli a közöst. Még most tanulja. És mint láthatja egy kicsit értetlenül figyeli az eseményeket. ismét khál nyelvre váltok - Ne aggódj csak valaki jelentette a városőrségnek a mi gyakolásunkat. Komoly harcnak hitte az illető. majd közös nyelven. - Esetleg megszegtük ezzel a törvényt. Bocsásson meg, de nem ismerem a város törvényeit. - Esetleg megsérült valaki, amikor a hölgy ijdetében elszaladt. Bocsássa meg neki még nagyon zaklatott amiatt a karcolás miatt ami a mellkasomon van. Ha netán így történt kérem vezessen hozzá és kártalanítjuk az illetőt.
Szemtõl szembe így kívánja tisztességünk a becsület mindennél többet ér.
Krodon cwa Clangon Elátkozott part zárt arel pap A balszerencse netovábbja zárt
HM: Kalmárfejedelem (helyettesítõ HM) JK: Kriak és Egren Esemény: Beszélgetés a Városőrrel ________________________________________________________________________________
-Nézzék,- kezdi az Őr. -Engem nem érdekel, hogy a maguk kedvére hogy gyakorlatoznak, de ha emiatt összeszalad a fogadó, a lovak szétrúgják az istállót, és ámokfutásba ketdenek a városban, az már nem az önök magánügye. Rendbontás miatt egy ezüsttallér értékű szabálysértési bírságot rovok ki magára. -mondja Kriaknak- Kifizeti itt a helyszínen, vagy egy nap elzárás a fogdában?
***
A városőrök elvonulta után Verin jön ki a fogadó elé.
-Kérem Kriak legközelebb ne az Istálló előtti téren gyakorlatozzanak. A lovak megvadultak és kirúgták a deszkapalánkot, most végzi a javítást az asztalos, a kis csörtéjük 50 réz munka és anyagköltséget okozott. Kérem erre a jövőben figyeljenek oda. Ha mindenáron gyakorolni akar, van egy raktárunk a Kikötőben. Oda szoktuk várni a hajókról a tengeren túlról hozott élelmiszet, italokat, miegyebet. Jó tágas, és most a háromnegyede üres is. Ha becsületszavát adja, hogy semminek nem kél lába az ottani ládák és bálák közűl, odaadom magának a kulcsát, aztán ott csépelhetik egymást ameddig jólesik. Majd üzenek az őrnek, hogy mennek. De könyörgöm ne itt verjék egymást laposra ha ez megoldható!
"Az anyagi érdek a kis jellemek nagy próbája, de a nemes jellemek számára még csak a legeslegkisebb. Aki megveti a pénzt, még korántsem talpig tisztességes ember."
- Elnézésüket kérem. Igazuk van kifizetem. Parancsoljon. 1 ezüstöt nyújtok a városőrnek
// a városőrök távozása után - Elnézésedet kérem Verin a lovakra nem gondoltunk pedig tudhattam volna hogy így reagálnak. A segítségedért hálás lennék. Természetesen a szavamat adom, hogy semminek nem kél lába. Ez csak természetes. - Ez pedig a javítási költségekre és a raktár használatáért. egy ezüstöt nyomok Verin markába - Pár dolgot kérnék, hogy Lighra elláthassa ezt a karcolást. khál nyelvre váltok - Lighra mire van szükséged hogy ellásd? El tudod mondani az emberek nyelvén vagy fordítsak? // ha szükséges fordítok Verinnek közösre váltok - Talán menjünk be a fogadóba. - Egren veled mi történt? - Menjünk fel a szobánkba ott tudunk beszélni és Lighra is elláthat.
Szemtõl szembe így kívánja tisztességünk a becsület mindennél többet ér.
Krodon cwa Clangon Elátkozott part zárt arel pap A balszerencse netovábbja zárt