A Quiron-tenger, a Keleti-óceán hatalmas melléktengere komoly próba elé állítja a vizein hajózókat: méretei miatt saját belső áramlási és szélrendszerrel rendelkezik, északi és déli partja között 1000-1500 mérföld a távolság – amit csak parti hajózásra alkalmas bárkákkal átszelni lehetetlenséggel határos – hosszában pedig bő 3000 mérföld. Az árapály rajta viszonylag csekély, az egy ynevi lábat sem éri el.
A keleti, nagyobbik medence lényegesen sekélyebb, és mélyéről időnként faragott kövek, érthetetlen rendeltetésű tárgyak maradványai kerülnek elő. Felszínét számos sziget tarkítja, ezek közül a legnagyobbak a Toronhoz tartozó Szindvil-tűzhányólánc tagjai. A szeszélyes vizek zátonyai számos hajó pusztulását okozták már, mivel a kartográfusok erőfeszítései dacára sem sikerült mindet feltérképezni. A keleti medence állatvilága szinte teljesen megegyezik a nyílt óceánéval, noha a legnagyobb felszínközeli ragadozók – a hírhedt vöröscápák vagy a narválok – nem igazán fordulnak elő a langyos beltengerben.