Alighogy Kermorwan feltette az őt egyre jobban foglalkoztató kérdést, egy fiatal suhanc jelent meg az ajtóban, terebélyes tálcán egyensúlyozva az utasok reggelijét. A korg alig hagyott neki időt, hogy letegye, máris a tálca fölé hajolt. Az egyik cipó felét, meg egy terebélyes darab sajtot vett el magának, nem törődve azzal, hogy ez nagy valószínűséggel legalább másfél embernyi adag... csak merjenek kötözködni...
Kis gondolkodás után még a halaskupacba is belemarkolt, majd visszazökkent székébe - a fatákolmány felnyögött a barbár súlya alatt - és további előjáték nélkül nekilátott az evésnek, még mielőtt a kapitány ezt a lehetőséget felkínálta volna. Egy szót sem értett a többiek idegennyelvű vartyogásából így semmiféle indíttatása nem volt arra, hogy szóra méltassa őket. A törpe amúgy becsülendő gesztust tett az itóka felkínálásával, de ettől függetlenül ő is és a harcosnő is idegenek voltak Kermorwan számára.
Az étek sós volt, de a barbárt ez nem lepte meg, hiszen a sózás egyszerű, és hatékony módja volt a tartósításnak - ő maga is nem egyszer alkalmazta, mikor hosszabb ideig a vadonban kellett tartózkodnia, így szerencsére az ízéhez is hozzászokott már; óriási falatokban habzsolta az ételt, a halpác és a kenyérmorzsák széles sávban összepiszkolták arcát. Mikor végzett, elmarta az egyik boroskancsót, és jóízűen leöblítette reggelijét, majd az étkezésre öblös böfögéssel tett pontot. Kifejezetten jóllakott, annak ellenére, hogy gyomra nem egész tíz perccel korábban teljesen kiürült.
Rövidesen ismét megjelent a fiú, a behozott gyümölcskosárból a korg - ismét elsőként - elmarta a legérettebbnek tűnő almát. Beleharapni azonban már nem volt ideje.
Dobás 15 Gyorsaságra: 1k10 = 8 [8]