A Quiron-tengeren

[Airun Al Marem]

JK: Don Kermorwan, Róka, Brognar, Zaida Azadyr
Helyszín: A nyílt tenger
Időpont: délelőtt
___________________________________

A vihar továbbra is kitartóan, csillapodni nem akaróan tombolt tovább, mintha az Istenek kegyetlen haragja csapott volna le a hajóra. Az egybefüggő éjszínű felleget minden fényt eltakartak a horizont előtt, mintha a nap s a csillagok az örök sötétségbe vesztek, és elérkezett volna az idők végezete. A tajtékzó tenger úgy dobálta a kétárbocos hajót, mintha roppant kezében egy apró játékszert tartana, melyről több tengerész is a dühöngő habok feneketlen sírjába hullott.

Róka harmadik szemét a fátyolon túli világra nyitotta. Érzékeire azonnal ránehezedett a kaotikusan, határtalan erővel kavargó manna, milyet még rövid élete folyamán sosem látott. Úgy tűnt számára, mintha földöntúli mágia keltette volna életre a roppant erejű, végtelennek ható kegyetlen vihart.

Don és Brognar minden erejüket latba vetve ragadták meg két oldalról a kormánykereket. A törpe hiába birkózott a ránehezedő irdatlan súllyal, képtelen volt azt megtartani. A kormánykerék kicsúszott kezei közül és egyensúlyát vesztve, nagy csattanással vágódott hanyatt a tenger és a lehulló eső által vizessé és síkossá vált fedélzeten. A robosztus barbár izmai pattanásig feszülve kidagadtak, mikor Togar által biztosított segítő ellenállás hirtelen véget ért. Emberfeletti erejének köszönhetően éppen meg tudta tartani a kormányt, de visszahúzni már nem tudta, a hajó nyikorogva, recsegve kezdett oldalra dőlni, mikor egy hatalmas hullám oldalba kapta. Nem látszódott több remény, mindet elfújta a még nagyobb erővel tombolni kezdő orkán, és a nem túl messzi távolból nagy sebességgel közeledő torony méretű fekete hullám, mely egyenesen a hajó felé tartott...

[Airun Al Marem]

JK: Ayila Shedar
Helyszín: valahol a nyílt tengeren
Időpont: valamikor délelőtt
___________________________________

A férfi arcán egy pillanatra alig láthatóan megfeszültek az izmok, amikor a lány a kyr fattyút megemlítette. Végig a lány fátyolos szemeibe tekintett, majd a végén szomorúan elmosolyodott, mikor Ayila a sírással küszködve befejezte.
- ... és melletted is maradok. - tett pontot a végére Amodeus, majd kinyúlt a lány felé, és egy lágy mozdulattal letörölt egy végiggördülő könnycseppet sima arcáról - Ne aggódj kedves Ayila, minden rendben lesz. Meg fogjuk találni a mestered, ígérem.
A férfi tekintetét a távoli tiszta üres horizont felé fordította, és hunyorogva a vakítóan fénylő nap felé pillantott, majd egy izzadságcseppet letörölve a homlokáról felsóhajtott.
- Már csak egyben kell kérnünk jelenleg az Istenek jóindulatát,... - fordult vissza a lány felé - ... hogy küldjenek segítséget számunkra, mert különben már csak az aszott csontjaink fognak valahol partot érni.

Nem volt a horizonton sem föld, sem hajó, nem volt a csónakban sem evező, sem víz, sem élelem. Teljesen magukra utalva ringatóztak a csendes tenger kék habjain, távol mindentől, és mindenkitől...

[Aya Chamist]

(Róka)

A félelf megbabonázva meredt a közeledő sötét hullámra. Számára (bár látta a mások által érzékelhető valóságot is) a háborgó tenger megvadult manaviharnak látszott; a hatalmas, oszlopszerű víztömeg kék izzással, fenyegetően közeledett. Ilyen nagy erejű varázslat mellett kicsinek és gyengének érezte saját tudását; de nem adhatta fel ennyivel.
Gyorsan kellett cselekednie. Inge teljesen átázott, láthatóvá téve fehérneműjét és törékeny alkatát. Haja csatakosan tapadt a nyakához, kezei elfehéredtek az erős kapaszkodástól.
Vagy a kabinba siet, megvédve ezzel a papírjait, magához véve holmiját - ám szeretett lovához nem juthat el és a kőtáblákat sem mentheti ha borul a hajó. Arról nem is beszélve, hogy alig tud úszni...
Vagy idefenn marad és megpróbál segíteni. Ugyan sokmindent nem tehet ekkora varázslattal szemben, de talán támogathatja valahogy a hajót.

Jegyzeteit, melyeket eddig a háta mögött szorongatott, egy pillanat alatt elengedte. Nem nézte, nem is számított, merre szállnak, mi lesz a sorsuk. Helyette megmarkolta botját, és a hajó oldalához támolygott. Meg-megcsúszott; sátna lába, az erős szél és az arcába hulló permet is nehezítette a dolgát, de végül eljutott a célig. Botját keresztbe fogva, két kézzel kapaszkodott a síró, vizes korlátba. Alatta ijesztően morgott a tenger vize, minduntalan a hajó hasát ostromolva. Róka lassan olyan vizes lett, mintha ruhástul beugrott volna a tengerbe.
Még nem nézett szembe a vészesen közeledő hullámfallal: míg tehette, kötelet keresett a közelben, amivel a korláthoz foghatta magát ideiglenesen. Ha talált, ezt meg is tette, tudásához mérten.
Ezután felemelte a tekintetét, bátran (vagy botor módon) szembenézve a veszéllyel. Remélte, nagyon remélte, hogy segíteni fog, amit eltervezett. Rengeteg tudás várt még rá az életben, és ő meg akarta ismerni.

Lehunyta a szemét, és mormolni kezdett. Hangját még ő maga sem hallotta, elnyomta a vihar és a visító gerendák. Akarata azonban megzabolázta a manahálót a közelében, még ebben a káoszban is rábírva igazát.
Tőle húsz lábnyira őstűz lobbant, alakja négy láb széles falat formázott közte és az érkező fekete hullám között. Remélte, elég erős lesz hozzá, hogy megtörje a veszélyes lendületet, és a tömeg nagy részét talán eltereli a hajó két vége felé...

[Don Kermorwan]

A kormányt markoló korgnak hamarosan segítsége érkezett a mélynövésű lény személyében, aki ugyancsak nekifeszült a fatákolmánynak... aztán fél perccel később ki is dőlt. Kermorwan torkából artikulátlan üvöltés tört fel, bikanyakán és szekérrúdnyi alkarjain kötélként dagadtak az erek és az izmok, a kerék forgása pedig először lelassult, majd megállt. De a hajó oldalára zúduló töménytelen mennyiségű víz tömegével még ő sem vehette fel a versenyt: arra már nem futotta legendákba illő erejéből, hogy visszaforgassa a kormányt.

A vihar vad tombolásában egyszer csak egy pillanatra világ gyúlt, mire a barbár odakapta fejét. Róka, kinek védelmére felesküdött, a korlátnál állt, kezeit a messzeségbe nyújtotta, előtte pedig, mintegy parittyalövésnyire lángfal tombolt a levegőben. Kermorwan kiköpött az elázott hajódeszkákra, a fehér foltot azonnal elsodorta egy átcsapó hullám... Mágia... Förtelem. gondolta, majd elindult a nő segítségére.

Tudta, hogy mivel a kormányt csak kiegyenlíteni tudta, visszaforgatni nem, a hajó előbb vagy utóbb úgyis fel fog borulni egy nagyobb hullám következtében - mondjuk pont az adja majd meg a végső lökést melyet a félvér varázsló a hamis lángokkal remélt távoltartani.

A korg nem vesztegette az időt a lépcső használatával, egyszerűen átdobta magát a korláton, mely a hajóhíd peremét óvta. A magasság alig volt több két lábnál, semmiség. Hatalmas, súlyos macskaként zuhant a fedélzetre. Most, hogy a kormány szabadon forgott ismét, a Tengeri Szél egyre határozottabban oldalra dőlt, a keleti harcos kissé megcsúszott rajtuk. Estében érte el a padlóba döfött kard markolatát, ujjai keményen rákulcsolódtak, támaszt leltek, és segítették megőrizni egyensúlyát. Aztán egy rántás és a kard már szabad is volt.

Kermorwan elindult, hogy ha a hajó borul, még megmenthesse védencét a vízbe fúlástól.

[Togar]

Brognar

A törpe az erőlködéstől vörös arcal áll a kormány mellett és próbálja egyenesben tartani, ám az erősebb nála és mivel csúszós is így elengedi. Ekkor már csak a barbár tartja a kormányt ám ő sem sokáig, mert jóval erősebb a tenger mint ő így feladva a küzdelemet a kormánykerék a saját akaratának megfelelően tekeredik jobbbra és balra. Egy nagyobb hullám miatt a hajó kissé megdől és a törpe elveszti az egyensúlyát, hasraesik és a vizes fedélzeten szánkázva megindul a korlát felé amelyet az utolsó pillanatban elkap.Szétnéz látja a barbár a társnője segítségére siet és egy minden eddiginél nagyobb hullám közeledik a hajó felé. Nem tudva eldönteni káromkodjon vagy imádkozzon így az előbbit teszi, szép anyanyelvén.Megfogadva ha még egyszer valaki a tenger szépségeiről beszél neki a helyszínen veri agyon.A hullám pedig egyre csak közeledik és a pap aa korláton lógva várja sorsa beteljesülését...