Shulur - Kikötõnegyed - Horgas Hóhér & a Varjak fogadó

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Farro Luma
Helyszín: menedékben
_______________________________________________________________

*Szavaidra Mirjam kicsit elcsodálkozik.*
- Te még sosem....? - *majd arcán egy kedves, bátorító mosoly jelenik meg, ahogy kezével az arcodat fogja és arra kényszerít nagyon finoman, hogy ránézz.* - Ne félj Farro! Tudni fogod, hogy ... hogy... mit kell tenned. Nem félek attól, hogy nem tudnál boldoggá tenni, mert már most az vagyok...
*Gyengéden megcsókol, majd feláll és a kisszekrényhez lép. Elfújja a gyertyát, hogy sötétségbe burkoljon benneteket az éj. Az ablak felől nagyon halvány fénycsík szűrődik be, szinte csak az alakját látod a lánynak ahogy visszalépked óvatosan hozzád.*
- Gyere kérlek... ne féljünk egymástól, mert nincs miért...
*Ahogy felállsz átölel, csókol, simogat - először a hátad, mellkasod, majd lassan lejjebb vándorol a keze... a nadrágod szélével kezd bíbelődni.*

[Quator ar Zaraquer]

(Farro)

*Teljesen elönti arcomat a pír. Itt már nem kell semmit mondjak, minden eldöntetett. Boldogan fogadom a csókját hisz azt mondta már most is boldog és nem bánja, hogy ennyire tudatlan vagyok ezen a téren. Ahogy a gyertyához lép hálás tekintettel követem, ugyanis így a félhomályban ő sem látja arcom, ahogy eltorzul a megerőltetéstől, mikor talán túlságosan is gyorsan akarok felpattanni a földről. Így végül sikerül szisszenés nélkül megúszni, de összeszorított fogakkal az ágyba görcsösen kapaszkodva tornászom talpra magam. Mire visszatér már elmúlik a fájdalom. Ahogy ismét átölel, bátorít feloldódik a félelem bilincse lelkemről és gyengéden érintem, simogatom testét, ahoogy ő fogalmazott... hagyom, hogy a testem, a szívem vezesse mozdulataim az ész helyett. Azt veszem észre, hogy kezem lassan végigsimít a lány hátán, hasán, majd amíg ő a nadrágommal foglalkozik kicsit én gyengéden a felsőrésze alá tolom kezem. Érzem, hogy ezek a mozdulatok ismét ismerősek, de mégis más érzeteket váltanak ki belőlem, mint mondjuk az ittas nő az ivóban. Mikor ő nyúlt lejjebb a kelleténél szabadultam volna bármi áron. Most viszont alig tudom tűrtőztetni magam ahogy az eddig ismeretlen vágy korbácsolódik lelkemben és testemben egyaránt. Halk ziháló sóhaj tör fel mellkasomból, mely ugyan valami kis fájdalom-emléket megremegtet, de ez is csak jólseő apró kín hisz azt jelzi, hogy Élek és Szeretek.*

[Enriquel]

Rychor Occhys


- Hahahaha... - nevetek fel. - Jól tudom, néha bolondnak tűnök, de azért nem vagyok annyira ostoba, hogy fejjel menjek a falnak. Az itteni famorok meg... - legyintek. Rövid ideig hallgatok, de arcomon most derű látszik.
- A politikát én sem szívlelem, de hála az Éginek, volt szerencsém megismerni bonyolult rendszerét. Így nem tudnak kihasználni, vagy félrevezetni. Amennyire visszataszító tud lenni, ugyanolyan hasznos is, ha forrósodni kezd a lábam alatt a talaj. Nem Ami... az én fejemet nem fogják venni. Tudom, hol vannak azok a bizonyos láthatatlan határok, csupán szeretem feszegetni őket. Tulajdonképpen pengeélen táncolok, de... - megvonom én is a vállam - ...jobban esik az izgalmas élet, mintha minden az ölembe pottyant volna. Egész nap szőlőt falni, tespedni, s utasításokat osztogatni, tudván, hogy bármit megtehetek... van ennek bármi értelme is? - teszem fel a költői kérdést. - Léha, tesze-tosza élet... s ami igazán számít, azt mind elszalasztja a jólét hajszolója. Nincs mitől félnem... de igazán. Ugyan mit tudnának tőlem elvenni? - tárom szét kezeim, kiegyenesedve ültömben. Rövid szünetet tartok ismét, hogy a lány átgondolhassa, amit eddig mondtam.

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Rychor Occhys
Helyszín: a Horgas Hóhér fogadóban
_______________________________________________________________

*Ami végighallgatott, arcán látszik, hogy teljesen egyetért veled. A végére azonban ráncba szalad a homloka és jobban elkezd méregetni. Sokáig nem szól, csak nézi arcodat, szemedet, alkatodat, ruházatodat, és ismét arcodat... kutat. Láthatólag az sem érdekli, hogy észreveszed a leplezetlen munstrát. Végezetül halkan, de hangjában mérhetetlen kíváncsisággla szólal meg, egészen közel hajolva hozzád.*
- Arnan! Te egy egyszerű sedularnak nézel ki. Most az előbb mégis úgy beszéltél mint egy famor... Sőt... a táncnál iiiisss.... - *nem fejezte be, csak szemedbe fúrta a tekintetét.*

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Farro Luma
Helyszín: menedékben
_______________________________________________________________

*Egyre jobban belefeledkeztek a másik cselekedeteibe...
Mirjam lehúzza rólad a nadrágod, miközben felsőtestedet egyre több csókkal borítja be. Nem gondolsz a fájdalmakra, azok most nem léteznek számodra - megszűnt minden mi valós... valami boldog lebegő létben jársz...
Mikor már te ruhátlanul állsz vele szemben a kezedet fogja meg és finoman irányítja, hogy mit tegyél. Kihámoztatja magát a felsejéből és a falatnyi nadrágjából, ami alatt mást nem visel.
Lassan az ágyra ereszkedik és lehúz magával, de ő kerekedik felébed.*
- Ha azt akarod, hogy még boldogabb legyek csináld ezt - *egy csók után a nyakadat kezdi el cirógatni szájával, füled tövét ingerli, s játékosan megharapja fülcipmádat. Újból a nyakadat veszi célba egyik oldalról a másikra és vissza.* - Meg ezt - *lehelli forrón, s kicsit lejjebb csúszik rajtad, hogy az egész felsőtetedet beborítsa csókjaival - veszélyes közelségbe tévedve intimebb részeidhez ajkával, de ott nem érint meg.
Közben a keze sem tétlen, símogat, becézget ahol csak ér, s kezeivel már nem annyira óvatos és félénk... Egyre jobban érzed, hogy valami robbanáshoz közelít testedben... S pár szegmenssel később mielőtt bármit is tehetnél, szólhatnál akár egy szót is - a gyönyör érzete szétrobban benned egész testedben szétáradva - végtelen boldogság, nyugalom, gyengédség vesz körül....
Pillanatok - percek után Mirjam halk csitító szava érkezik el hozzád.*
- Cscscscsssssss.... Pihenj egy picit...

[Quator ar Zaraquer]

(Farro)

*Lassan feloldódva az érzelmek és érzékek varázsában engedelmesen követem a lány mozdulatait, beiszom suttogó szavait. Nem ellenkezem. A testemben mintha elemi kitörés készülne árad szét a gyönyör és boldogság érzete. Lelkem szinte zuhan a mélybe, ahol nem létezik más csak Ő, a drága, gyönyörű nő... Hirtelen a légezetem is bennakad, de ez nem a kínzó légszomj hatása, hanem valami ősi erő rántja görcsbe izmaimat. Azután csak a nyugalom marad, a boldogság és Mirjam, ahogy csitító szavaival megnyugvást hoz testemnek és háborgó lelkemnek egyaránt. Most nem biztos, hoyg emg tudnék szólalni és amúgy sem tudom mit mondhatnék, hisz szavakkal egyszerűen képtelen lennék megfogalmazni mindazt, amit most érzek. Csak fekszek az ágyon a drága angyal mellett és boldog, hálás mosollyal arcomon cirógatom gyengéden. ... Az idő feloldódik a pillanat varázsában, így nem tudom megmondani mennyi idő telt el vagy, hogy mennyit fekszünk pihegve egymást ölelve. Talán még kissé el is szenderedek, de ez nem az igazi alvás, hanem egy félálomszerű, szürrealisztikus állapot. Lassan kezdem visszanyerni testem felett az irányítást, már nem érzem annyira súlytalannak tagjaim, így közelebb húzódok Mirjamhoz, hogy vissszaadhassam neki, amivel ő ajándékozott meg. Jó diáknak bizonyulva már tudom, hogy merre vezessem testén kezem, hová leheljem csókjaimat. Próbálom figyelni a ruganyos test rezdüléseit, hogy megérezzem mikor kívánja inkább a gyengédséget és mikor a magabiztosságot. Eleinte nem tudom, hogy van-e még bennem annyi erő, hogy képes legyek hasonló gyönyörrel elárasztani Mirjamot, de mostmár nincs bennem félsz. Majd az idő, a testek és lelkek összekapcsolódása megsúgja... megtudok mindent idejében. Az ismételt kiteljesedést, a két test összeforrását, elérve a pihenés és nyugalom percei-órái következnek a szerelem újonnan megismert ritmusában. Újfent csak fekszek és figyelem a lány... nem... a nő reakcióit. Szólni nem szólok, csupán csillogó boldog szemekkel figyelem az enyhe félhomályban Mirjamot.*

<Istenek! Ez hihetetlen! Mirjam! Szerelmem! Nem gondoltam volna, hogy létezik ekkora öröm, boldogság az életben.>

[Enriquel]

Rychor Occhys


Az utolsó kérdésnél, ahogy Ami közelebb hajol, ajkaim penge vékonnyá keskenyednek, szememben sötét tűz lobban, s arcom derűjét a harag maszkja váltja fel:
- Valóóóóban!? - kérdezem, fogam közt szűrve, ijesztő hangon. Mielőtt még baj lenne, eldobom ezt a szerepet, arcvonásaim hirtelen kisimulnak. Újra a régi Arnan ül a lánnyal szemben, s majdnem elnevetem magam.
- Bocsásd meg... de... ezt nem tudtam kihagyni... - folytok el egy kuncogást, ahogy Ami arcát nézem. Elhallgatok picit, s úgy nézek rá, mint a gyermek, ha kiderül, rossz fát tett a tűzre.
- Jó szemed van... - mondom halkan, s a biztonság kedvéért körbepillantok. - Tudod... nem szeretném, ha híre menne... - magyarázkodok. - Nem véletlenül tűnök annak, aminek először megismertél... - teszem hozzá titokzatosan. Az lány arcát fürkészem én is. Valószínűleg nem erre számított. Az izgalmas idegen álarca, ki nemes urakat szégyenít meg, s nem fél semmitől, most lehullott. Darabokra tört a faparketten...
- Gondolom most csalódott vagy... - emelkedek fel a székről. - Ne aggódj, nem élek vissza a helyzettel, eszem ágában sem volt ilyet tenni. Azért... örülök, hogy megismerhettelek. A tisztelet és búcsúzás formulái következnek, majd visszatérek asztalomhoz otthagyva a lányt. Torkomat száraznak érzem, ezért megmarkolom kupámat, s lezöttyenek székemre. A fűszeres nedűből nagyot kortyolva oltom szomjamat. A zenészeket nézem, s játékukat figyelem. Szándékosan nem pillantok a másik asztal irányába.

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Farro Luma
Helyszín: menedékben
_______________________________________________________________

*Mirjam is szendergett karodban, hozzád bújva, de gyengéd érintésedre, csókjaidra visszatért az álomvilág széléről.
Nem csak hagyta hogy adj, hanem ő is adott számodra boldog mámorító pillanatokat.
Mielőtt testetek eggyé vált volna megfeszült minden izmában, kezével támasztotta meg csípődet lassúságra kényszerítve. Pár szerelmes mozdulat után azonban a merevsége oldódni kezdett, majd kezével átölelt szorosan, egész lényével hozzádsimulva. Szabadjára engedte vágyát, karodban immár nem egy félénk lány feküdt, hanem egy vad szenvedéllyel teli nő.
A beteljesedés újbóli pillanatában számodra megszűnik ismét minden - idő, tér, valóság. Lelkedben végtelen nyugalom, boldogság árad szét, melyet életedben nem éreztél még, nem is sejtetted, hogy létezik ilyen. Bizony a mesterek ezt nem árulták el... - vagy ők sem tudnak róla?...
Kimerülten omlasz Mirjam mellé az ágyra, figyeled az enyhe félhomályban. Szeme csillog és boldogságot sugárzik.
Szemeidre lassan álom kúszik - zavartalan, nyugodt, boldog álom.

***
Halk zörejre ébredsz, lassan bekúszik tudatodba, hogy az ajtón kopogtatnak.
Boldogan nyitod ki a szemed - de Mirjam helyett csak az üres párnát látod magad mellett. Egyedül vagy.
És az ajtón újra felhangzik a kopogás.
Az ablak résnyire becsukott spalettáján keresztül fénysugár tör be a szobába tudatva veled, a reggeli órák már elmúltak.*

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Rychor Occhys
Helyszín: a Horgas Hóhér fogadóban
_______________________________________________________________

*Ami megijedt a változásra. Hirtelen mozdulattal távolodott el tőlled, és ült egyenesen a székén ijedt, fürkésző tekintettel. Amikor kiderül, hogy csak színészkedtél látod megkönnyebbülni és egyben a neheztelés szikrái jelennek meg szemében.*
- Ez nem volt szép tőlled.
*Amikor fojtatod kíváncsivá válik az arca még jobban, mint eddig bármikor az este folyamán, de nem kérdez. Várja hogy folytasd a történetet, de amikor felállsz a székről csalódottan néz rád.
Búcsúzásod viszonzatlan marad - még csak a fejét sem biccenti meg, most dacosan ül a széken és az asztalon lévő poharát bámulja durcásan összeszorított szájjal.

A fogadóban idő közben több vendég is érkezett, talán félig lehet már.
Táncolók is akadnak, kik a most lassú számra bújnak párjukhoz - többnyire matrózok és helyi lányok...
Bár nem nézel a másik asztalhoz, de szemed sarkából észreveszed, ahogy Ami feláll és a pult felé indul - pár lépés után kikerül teljesen látóteredből.
A furcsa, de mégis andalító lassú zenét egy pörgős váltja fel, s néhány akkord után egy éles sikítás üti meg a füled - a hang egyértelműen Amié.*

//Off: nem írom tovább; megvárom, hogy mit reagál a karakter.//

[Enriquel]

Rychor Occhys


A zene hatására, ujjaimmal dobolok combomon apró mozdulatokkal. A beszállingózó vendégeket figyelem, s a táncoló párokat. Figyelem a mozdulataikat, hátha egy-egy ügyesebbet is felfedezhetek. Az összebújó párocskák láttán halványan elmosolyodom. Ami sziluettjét látom eltávolodni az asztaltól, s mikor eltűnik a látómezőmből teljesen, azt hiszem, hogy távozik a fogadóból. A pattogós zene ritmusára dobbanó csizmás talpak, új életet lehelnek az eddig visszafogottan mulató helyiségbe. Szinte az épület is a zene részesévé válik, ahogy felveszi, a lábak keltette rezgéseket. Nincs túl sok időm azonban, hogy jobban elmerüljek a részletekben, mert sikoltás hangja söpör végig a belső téren. Amint felismerem újdonsült ismerősöm hangját, tekintetem a hang irányába kapom. A táncoló párok takarásán próbálok átlátni, s fel is állok pár szívdobbanásnyi idővel később. A hang feltételezett gazdáját keresem, vajon mi történhetett hirtelen. Reménykedem, hogy semmi bolondságra nem vetemedtek, a matrózok, s ivócimboráik. Ha semmit sem látok, ruganyos léptekkel szökkenek közelebb a pult irányába.

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Rychor Occhys (Arnan)
Helyszín: a Horgas Hóhér fogadóban
_______________________________________________________________

*Fel kell állnod ahhoz, hogy lásd miért sikoltott Ami. Két matróz mellett pillantod meg - egymás mögött állnak a matrózok. Az elöl lévő arcán bocsánatkérés látszódik, lesütött szemmel beszél hozzá, míg a háta mögött lévő kaján vigyorral a képén nézi őt - láthatólag alaposan eláztatta magát. Ami egy gőgös lenézéssel és halk válasszal konstatálja a dolgokat, majd felszegett állal elfordul - ekkor megpillantassz egy kést a második matróz jobb kezében megvillanni. Társa ebből semmit nem vesz észre, mert még mindig azzal van elfoglalva, hogy a nőtől kérjen bocsánatot - legalább is ezt lehet leszűrni mozdulataiból, mimikájából.
A fogadó többi vendége is felkapta a fejét a sikoltásra, de amikor nem történt egyéb dolog mindenki visszatért a saját estéjéhez.*

[Enriquel]

Rychor Occhys (Arnan)


Gyors mozdulatokkal, a táncosokat kikerülve a közelbe siklok, s csak ekkor kiáltom el magam, bízva benne, hogy a hangnem elég kihívó ahhoz, hogy kiérdemeljem a részeg matróz figyelmét:
- HÉ! TENGERI PATKÁNY! - kiáltom a fegyveres felé, s ha a hang irányába fordul, nyilvánvalóvá válik, hogy neki szólt a sértésnek is beillő megszólítás. Mielőtt moroghatna bármit is, teljesen a közelébe szökkenek, s úgy folytatom tovább:
- Mégis mit képzelsz?! Kezet emelnél egy nemesre?! - üvöltöm az arcába elkerekedett szemekkel, mintha bolondot látnék. - Hát elvette a Háromfejű azt a maradék eszedet is?! - kérdezem hangosan, széles mozdulatokkal kísérve mondandómat. - Tedd le azt a kenyérszelőt, mielőtt még végzetes hibát nem követsz el! Ha pusztán az ágyékod tájékán növekvő feszültség nyomaszt, akkor bárhol kaphatsz egy feslett nőt, s szinte biztos lehetsz benne, hogy emiatt nem végzed a szennycsatornában! Hahah... - nézek végig a társain nevetve - ...ugye azt egy percig sem gondolta, hogy egy hozzá hasonlót nőül vesz? - kérdezem tőlük viccesen, a lányra mutatva, majd visszafordulva a matrózok felé, hátha ettől kicsit oldódik a feszültség. Belül aggódok, hogy most vajon mi lesz, mert semmivel sem tudnám megvédeni magam, ha dühödten rám rontanak. Kívül azonban ebből semmi sem látszik, csupán a cinikus mosoly az arcomon, amivel nyomatékot akarok adni, a matróz nevetséges viselkedésének. Mintha csak előadáson lennék... bár most van tétje, hogy alakul a felvonás.

[Quator ar Zaraquer]

(Farro)

*Ahogy megérzem Mirjam kis tiltakozását megfékezem vágyaimat és csak gyengéden ölelem, simogatom, amíg kicsit oldódik a görcsösség. Hova sietnék hisz a világ összes ideje a miénk! A beteljesülés utáni pillanatokban csupán a két boldog tűzben égő zöld drágakő létezik számomra és földöntúli boldogság. Ezzel az érzéssel eltelve szenderedek álomba. Oly hosszú idő óta először félelem és feszültség nélkül.

***

A halk neszre elősször nem is figyelek, de lassan eljut tudatomig a jelentése is. Valaki be akar jönni. Arcomon boldog mosollyal nyitom ki szemeimet, hogy megcsodáljam a résen beszűrődő fényben az én Mirjamomat... Ekkor hidegzuhanyként ér a felismerés, hogy egyedül vagyok a fekhelyen. Szemeim elősször elkerekednek, majd összeszűkülnek az ismét meglóduló gondolatok hatására.*

<Hol van Mirjam? Hová mehetett? Ki áll az ajtó előtt és hogyhogy egy ilyen környéken még kopog is? ... Mirjam elment! Elment úgy, hogy nem szólt! Ami még rosszabb és kétségbeejtőbb.. én nem vettem észre, hogy mellőlem, a karjaim közül távozott! >

*Hirtelen próbálok felülni, felállni az ágyról. Ennek következtében az első félfordulat nyomán fájdalomtól görnyedve zuhanok vissza a párnára. Elfelejtkeztem a tegnap szerzett sebekről, melyek most megbosszulják mind a hirtelenséget, mind az éjjeli pihenés hiányát. Szinte csikorgó fogakkal feltápáskodom a második kopogtatásra és körülnézve felkapom a nadrágom, hogy belebújjak, mielőtt még benyitna a várakozó. Közben szemem megakad az ágy mellett, a padlón heverő acéldarabokra. Az alkar- és lábszárvédőim a kipárnázásukra szolgáló gyolcsszalagokkal együtt levetve hevernek szerte-szét. Nem is emlékszem mikor kerültek le rólam. Azt tudom csupán, hogy mikor az ágyra kerültem, már nem voltak rajtam. Felvéve a nadrágot még vetek egy pillantást a ramiera helyzetére az ágy mellett, de végül inkább ajtót nyitni indulok.*

<Ha meg akartak volna támadni csak bejönnek kopogás nélkül. Ha pedig egy nagyon jólnevelt gyilkosról van szó, akkor a sebeim miatt úgyse lenne esélyem. >

*Résnyire nyitom az ajtót és kikukucskálok a résen, hogy ki lehet az és mit akar. Még emlékszem az esti jelre Mirjamtól, hogy ne szólaljak meg az öregasszony előtt. Nem tudom pontosan ez miért volt fontos, de egyenlőre jó alapnak tűnik a szótlanság.*

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Rychor Occhys (Arnan)
Helyszín: a Horgas Hóhér fogadóban
_______________________________________________________________

*Hanghordozásodra már többen felfigyelnek, ahogyan Ami, a matróz akivel "beszélgetett", s az is aki a kést kirántotta. Neked félhátulról míg beszélsz félhangos szavak röppennek fel - "kés, részeg, kést rántott, fegyver". Amikor te kimodod, hogy tegye el a kenyérszelőjét a matróz társa elkerekedett szemekkel néz rád, majd fáziskéséssel a társára, s még épp időben, mert amaz egy artikulátlan horkanással indult volna feléd.
A józan matróz (ami bizony csoda ebben az időszakban ) társa kezét elkapta, megcsavarta, s teljesen felhúzta a hátába - így a kés csörömpölve a padlóra hullott a lábad elé. A birkózás itt nem ért véget, mert a részeg matróz hamarosan a földre került, társa a hátán térdepel és a megcsavart kezét masszívan tartaja. Hamarosan döngő léptek zaja érkezik füledhez - a fogadó fekete ruhás kidobói rohannak le a fél lépcsőn.
Ami meglepetten nézett rád először amikor közbeavatkoztál, majd hálás mosollyal az arcán lép hozzád.*
- Maga nagyon lovagias Uram! - *és egy elegáns pukkedlit ejt meg előtted, ami most nem hat műnek, kényszeredettnek.
Ekkor érnek hozzátok a kidobólegények.*
- Mi történt itt?! - *kérdi az egyik szúrós szemmel nézve rád először, majd a két matrózra, de végül Ami adja meg számára gyorsan a választ.*
- Az a matróz le akart teperni az egyik asztalra. Tette nem csak tiszteletlenség volt felém, de személyes támadásnak is veszem! - *tekintete megkeményedett.* - Társa visszafogta, és biztosított róla, hogy már mennek is, mert nem akarnak balhét, bocsánatot kért a nevében és már épp fordultam el, mentem volna a szobámba, amikor is ez az Úr - *és itt rád mutat Arnan* - közbelépett, mert valami csoda folytán meglátta a részeg matróz kezében a kést. Uraim - *lett a hangja lekezelő a pietorok felé* - ha ez az Úr nincs itt, nem veszi észre, hogy mi készül, itt ma vér folyt volna! És mindezek alatt maguk nem ... voltak... sehol! - *tagolta el a végét fagyosan.*
- Sajnálom asszonyom a kellemetlenséget, személye elleni támadást, de egyszerre két helyen nem tudunk lenni. Az emeleten is zavargások voltak... - *folytatta volna a kidobó alázatosan, de Ami fagyos hangja beléfolytotta a szót.*
- Hagyjuk! Részletkérdés - a munkájukat nem végezték el és ezen semmi sem enyhít!
Örülök, hogy ez az Úriember itt volt és látott mindent, a segítségemre sietett.
Arnan! Megkérhetem arra, hogy a szobámig felkísérjen? Már nem merek egyedül közlekedni ebben a fogadóban. - *kérdezi végezetül tőlled, feléd fordulva és őszinte tekintettel.*

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Farro Luma
Helyszín: menedékben
_______________________________________________________________

*Mirjam hiányára egyáltalán nincs magyarázat. Zavaró, aggasztó és bántó...

Az első mozdulatod fájdalmas volt, de ahogy legközelebb ügyelsz arra, hogy hogyan mozdulj alig érzed meg őket. Már nem először sebesültél meg, de arra emlékszel, hogy ilyen sebek ennyi idő alatt sosem gyógyultak ennyire be. //7 Fp-d tért vissza//

Az ajtón túl csend honol, de mire odaérsz ismét felhangzik a nyugodt kopogás.

Résnyire nyitod az ajtót. Ugyanazt az öregaszonyt látod nyugodt arccal várakozni, mint aki tegnap ellátta a sebeidet. Most pár piszkosfehér színű hajtogatott, ágynemű van a kezében.
Ahogy kinyílik az ajtó a résen át rádmered fáradt hamuszín szemeivel, de nem szólal meg, és nem is furakszik beljebb. Mögötte senki nincs, a homályba burkolózó folyosó csöndes.*