Egy erős sarkítással akár azt is lehetne mondani, hogy egy este alatt eljátszottak a családi háztól, de a valósággal szemben ilyen alávaló gáncsolást nem követnék el. Marthas Vendredin és Xylzor'har Efferathin (ezen nyelvtani összeesküvést a továbbiakban Mesterként fogom rövidíteni, ezzel már ezen egyszerű történet egyik végeredményét sajnos előre deklarálnom kell) nevetve emlékeznek vissza azokra az időkre, amikor apám oly kegyelt helyzetben volt, hogy maga Pyarron varázsos főinek segítségével űzhették vissza egy démoni utat járó vadork törzset. A jelen helyzetben pedig, bár könny a szemeit évtizedek óta nem hagyta el és ezen nem is tervez változtatni, de fájdalmasan kívánja vissza azokat az időket, amikor Pyarron egy olyan szó volt a száján, aminek élvezetesen hallgatta vissza a csengését. Csend ül le a szobában, a sámán kimúlása után nem tudták hova csavarni a szót és az üvegnek is a felén túl járnak. Apám kezdi a kényelmetlen diskurzus felvezetőjét, baráti tisztességből nem hozza a mesterem egyből lehetetlen helyzetbe, viszont megkönnyíteni sincs esze ágában sem a dolgát.
-Ötfürtös predoci óbor, bár csak a 'szomszédig' kell menni érte, de mégis mindig különleges adomány marad. Amikor legutóbb jelentél meg pár üveggel belőle, kétszáz fiatal katona vesztette el az életét, nemes áldozatként az Államközösség védelmében.
Kopogja le fél lábát pótló fadarabbal. A mesterem pedig követi azon diplomáciai érzékét, ami már több évtizede is kisegítette szorult helyzetekből.
-Semmit nem viszek el, ami majd ne találna vissza. És pontosan tudod, hogy tehetsége van. Olyan, ami még a magiszterek között is ritkaságszámba megy. Ez egy áldás.
Atyám csak elhúzza az orrát, megtört arcélére olyan szavak ülnek, melyek ajkait némán elhagyva lengenek a levegőben, majd hangot is ad az egyik árnynak.
-Az áldás az lett volna, ha Tremir mezein látlak utoljára.
Mogorván morogva támad, de a mester nem esik kétségbe, sziklaszilárd arccal tekint vissza, majd ezen döntő ütközetből ő kerül ki győztesen, az alkoholtól megedzett akarat is kénytelen belátni, hogy a gyermek így jár a legjobban. Ezután csak hang nélkül nézik egymást, arcukon váltakozó érzelmek és válaszok feszülnek egymásnak, majd tíz üres némasággal töltött perc után egy metsző sóhajjal jelenti be vereségét apám. Nem egy nemes, órákon átívelő küzdelem, de apámnak is hagyott kettő hetet, felkészülni ezen beszélgetésre.
-A kis Zekerin viszont csak négy éves, azt csak nem akarjátok már elmarni tőlem, ha már a...
A mester gyorsan int, megnyugtatóan veregeti meg régi harcostársa vállát, még ha teljesen tisztában van cselekedete haszontalanságával. Zek nem született olyan mágikus adottságokkal, mint én, neki tényleg nincs mitől aggódnia. Persze ez a különbség szemmel is látható volt a szürke kobakomon és a világoskék íriszeimen, mondhatni csak fakóbb árnya vagyok apámnak vagy a testvéremnek, de sokan szeretik is ezt összekötni a különleges affinitásommal, amivel a mágikus energiákat érzékelni tudom.
-Ti meg... szépen előbújhattok, ha már eddig hallgatóztatok.
Az első hang Zek szájából tör elő, ki a lebukás ijedtségében ki is engedi az első betűket, majd elvágja a beszéd többi részét, de már késő. Én csak egyhelyben állok, még nem tudtam feldolgozni az eseményeket. Régen viccesnek tűnt a gondolat, de ilyen közelségből sokkalta inkább ijesztő kiszakadni a családi fészekből.
-Holnap délután indulunk.
Fordul apám felé leendő mentorom, én, a magam kilenc évével nem leszek megkérdezve a döntésben, szülőanyám bizonyosan a védelmemre fog kelni, ezt viszont már nem lesz alkalmam kihallgatni, mert a szolgálók az ágyhoz tessékelnek, melyre atyám adja ki az utasítást, majd eldobva az eddigi formalitásokat, a borosüveg nyakára tekeri ujjait, megkerülvén a poharat, mint közvetítő eszközt és jó nagy kortyokban vet véget a bor létének.
Egy sűrűn bélelt évtized, amit világlátással töltöttem és a mesterem szekálásával, hogy ha van ideje, márpedig akadt neki bőven, esetleg a tanulmányaimról is lehetne szó.
-Még ehhez a darab vashoz is jobban értek, mint a mágiához, pedig hat esztendeje csak azzal a céllal kerül elő a tokjából, hogy be ne rozsdásodjék.
Csapok a családi fegyverem tokjára, amivel az évek alatt és pár jóhiszemű találkozás apropóján sikerült nem keveset fejlődnöm.
-Annyit már tanítottam a mágiából is, amennyit azzal a fegyverrel ténykednél. Az elméleti alapokat kiválóan ismered, ártalmatlan trükközgetésből pedig kiválóan feltaláltad magad nélkülem is.
Emlékeztet vissza arra az incidensre, amikor lehetséges, hogy egy rosszalkodó tanulója azzal pazarolta azon kevés mágikus hatalmát, hogy mesterének egyik zsebéből a másikba teleportálta azon kis ezüstöt, amiből a szállásukat fedezték volna. Eleinte ez meglepően könnyű volt, mert nem gyanakodott rám, de ahogy sejtettem, a mágikus botját nem lehet ilyen könnyen kijátszani. Persze, ezért erősítettem rá minden mágikus erőmet. De ennek is már vagy négy-öt éve, most a bohó fejem az öregurakról áttért a fiatal hölgyekre, ámbár teljesen más célzattal. De ha megtudja, hogy a varázslók nem nézhetnek rá sem fiatal hölgyekre egy közös megegyezésen alapuló szórakozás reményében, akkor tényleg megreng a hite a pyar elvekben. Vagy nem, de szomorú lesz. És időszakosan szabályszegő. De szerencsére ilyen törvény nincs, csak a céltalan bujálkodás formái ellen szólalnak fel a lélekharangok, azokat pedig ő is hallja.
Újabb hét év kitekintéséből, már lar-dori főként, utolsó vizsgáim végeztével indulok megkeresni először családom, majd mesterem. Az előbbi könnyebb és egyszerűbb, hiszen állandó levelezésben álltunk és eleinte csak évente, utána négyévente látogathattam őket. A mesteremről viszont azóta nem hallottam, amióta beléptem az épületbe. Amióta letettem a különbözeti vizsgákat, csak három évet kellett ezen felül az Északi iskolában töltenem, utána a Belsőszigeti iskola felé terelt a sors. A szorgalmamra nem volt panasz, és bár az új környezetbe beilleszkedni sem volt egyszerű, ezt is egy sikernek könyvelhettem el. Egyes vizsgák aránytalanul nehezebbnek tűntek a többinél, leginkább azok, amikről a mester elfelejtett behatóbban tájékoztatni, persze, kevés köze is volt azon követelésekhez, amiket feléje támasztottam, leginkább a pszionikus energiák és felhasználásukról. A képzési idő végeztével én még úgy éreztem, hogy pár évet szívesen töltenék a mérhetetlen tudást felhalmozó falak között.
Kinézet: https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/8e/f5/b6/8ef5b616552b1b29251d374336ec975e.jpg
Az elsőre bizonyosan nem az embergyermekek közé sorolnál, pedig ez a rideg való. De legalább biztos lehetsz abban, hogy nem egy hétköznapi emberrel hozott össze a sors. Mind a 185 centiméterét, amivel elbírt nőni a föld talajától ő teljesen átlagosnak tekinti, tömege 91-95 kiló között konvergál, attól függően, mennyire látnak szívesen/koplaltatnak egy vándort az elmúlt hónapok, félévek viszonylatában. Persze szereti eltorzítani ezen arányokat azzal a nem kevés rézzel, ami a zsebeiben csörög. Edorlban nem a külsőségek teszik a nemest nemessé, így ehhez tartja is magát, szürke öltözéke anyagának minőségével, strapabíróságával és hozzávetőlegesen elfogadható kényelmével igyekszik viselőjének azon maradék úri igényeit kielégíteni, amiről még nem mondott le a rend javára, nem pedig látványosan ezüstözött/aranyozott varratokkal és pompázó színekkel.
Kaszt: Varázsló
Alkaszt: Lar-Dori varázsló
Faj: Ember
Életkor: 27 év
Jellem: Élet
Vallás: -
Szülőföld: Edorl
Iskola: Lar-dor
TP: 0 TP
Köv. szint: 101 TP
1. szint