Narim Hiarranin
Kor: 28 év
Nem: Férfi
Faj: Ember
Kaszt: Dorani varázsló
Részletek Narim Hiarranin Dorani almáskertek című olvashatatlan, csapongó memoárjából...
-Hogy hogy lettem varázsló? Nem fogod elhinni, de a pálinka miatt. A querz amit előbb megittunk, az csinált belőlem varázslót.- mondta Narim, megtömködte pipáját, majd újra illatos füst öntötte el a kis ivót.
-Kevesen tudják, hogy Doran nem csak a mágiából él. Kiművelt fői között nem csak a mágia géniuszai, de építészek, orvosok is vannak, sőt van aki nem rest kapát vagy metsző kést ragadni, hogy gyógyfüvekkel, vagy épp az almával foglalkozzon.
Apám kereskedő, családja több generációval ezelőtt vetette meg lábát Ereniként Haonwellben. 45 éves koráig idősebb fiúként nagyapám oldalán szervezte a munkát, de amikor egyik útjáról anyámmal tért haza, kénytelen volt kikérni örökségét. A család Haonwellben nem mutatta ki gyűlöletét a hosszúéletűekkel szemben, de maguk között nem tűrték meg félelf anyámat és fiát.
Így én már a mithril-út menti birtokra születtem. Apám újraszervezte életét. Bátyámmal lovakat tartottak, a karavánok bőven biztosították a család megélhetését, így apám ismét kereskedésre adta a fejét, a dorani mágusokban talált partnerre. Gyakori vendégek lettek nálunk Doran küldöttei, a kis birtok gyarapodott és bátyámnak köszönhetően az ártéri legelőkön egyre szaporodtak a dorani nemessel oltott almafák.
Szerettem vidéken gyerek lenni, hatalmas játszóterem volt, a legelők, az erdő, a folyópart. Apámék örültek nekem, taníttattak és én fogékonyságot mutattam mind a betűvetés, mind a vidéki élet iránt. Rengeteg időt töltöttem házi tanítómmal az öreg Argus úrral, de amint lehetett mentem a szabadba a lovak, vagy éppen a vendégek közé sertepertélni.
Életem a 12. tavaszán változott meg. Kocsira pakoltak és Doranba vittek, azt mondták varázsló lesz belőlem. Nagyon izgatott a dolog, de hamar elkeseredtem. Szűknek éreztem a várost és kisebb, vékonyabb voltam mint kortársaim. Nehezen illeszkedtem be, így szabadidőm nagy részét az ismerős almafa ligetekben töltöttem. Így ismerkedtem meg Tier Doruffal aki a belsőváros fiatal kertésze. Sok időt töltöttem a drakkfaerdő szélén álló házban, tanultam tőle a gyógyfüvekről és mindig egy köteg oltóággal indultam az otthoni ritka látogatásokra. Az ifjú varázsló sokat segített, hogy beilleszkedjek.
Egy idő után ez sikerült is. Rengeteg tanultam és mivel közel voltam az üstökhöz barátokra is leltem.
-Persze, hogy ittunk, mit gondolsz, a varázsló is ember. Élveztük a várost. Ha időnk engedte úri ruhát húztunk, pipáztunk és mindent megtettünk, hogy bejussunk egy-egy bálba. Nem volt izgalmasabb dolog annál, hogy a sokfelől jött követek lányainak csapjuk a szelet.
Aztán lassan változtak a dolgok. Mindenki a Beavatottak Tornyába költözött én nem leltem meg botomat. Egy ideig még a füvészkertben dolgoztam, aztán elkeseredésembe hazautaztam.
Többszáz almafát ültettem és azzal foglalkoztam amiben sohasem csalódtam és szerettem. Aztán meghalt apám, eltemettük, anyám teljesen befordult, bátyámmal folytattuk amit elkezdett. Dolgos évek következtek, de lelkem nem akart nyugodni. Akkor még azt hittem, hogy a város hiányzik, így Tier első hívására visszamentem Doranba. Először itt is az almáskertekkel foglalkoztam, aztán kereskedelmi feladatokat bíztak rám, a követségekkel jártam az Északi Szövetséget, sok udvar pincéjében nekem köszönhetően tartanak querzet a mai napig.
Élveztem a munkámat, lelkem mégsem nyugodott, ekkortájt kezdtem a botomra rátalálni. Álmaimban egy kerengőn sétáltam és a drakkfa magányosan állt a gondozott kiskert közepén.
Életem 23. tavaszán a Dal havában érkeztünk Haonwellbe. A város ilyenkor mindig nyüzsgő, lélekszáma többszörösére duzzad. Követségünk egy kereskedő családhoz tartott egy ígéretes szerződés bulláját szentesíteni. Mint utóbb kiderült, apám szülőházába mentünk. Ekkor láttam először nagybátyámat, aki szinte levegőnek nézett. Tudtam, hogy ez nem személyemnek szól, hiszen nem is ismert, ám hamuszín hajam, zöld szemeim és nyúlánk testalkatom szinte minden ereniből hasonló reakciót váltott ki.
Egy pillanatra kívülről láttam magamat, arcomon apám búskomor tekintetét láttam. Gyermekkori emlékeim ezrével öntötték el gondolataimat és perceken belül a nyüzsgő tömeg részeként eszméltem. Életem legrövidebb éjszakája következett.
Hajnalban egy külvárosi ivóban tértem magamhoz üres erszénnyel és halvány emlékekkel rengeteg italról és egy megnyerő zenészről, nótákról. Dúdolva vettem nyakamba a várost, hiszen tudtam lelkem egy darabja ott van az ismerős-ismeretlen ház kerengőjének közepén. A gondolattól is megrészegülve vidáman estem neki a fának egy fejszével amit azóta sem tudom honnan szereztem.
-Te büdös szőke korcs! Mit képzelsz!- visszhangoztak fejemben a mondatok. Mindenem fájt, egy kocsiban tértem magamhoz, nyeltem egy kis vért, átöleltem botomat. Legközelebb a dorani ispotályban ébredtem.
A hosszú lábadozást ismét hosszú tanulóévek követték, ekkor már varázslóként...
Narim magát rendszerető embernek tartja, mind külsőségekben, mind a napi rutinjában. Ezt hétköznapjaiban elég jól tartja, de könnyen kizökkenthető.
Dohányzik, hatalmas élvezettel szívja pipáját, megkívánja tőle az ember. Semmi jónak nem az elrontója, könnyen elcsábítható egy pohár italra, egy jó beszélgetésre, mulatozásra.
Szeret énekelni, sűrűn dudorászik, fütyörészik.
Nem veti meg a kétkezi munkát és a velejáró koszt, de alapjában véve egy tiszta ember, hosszútávon nehezen viseli a mocskot. Megjelenésére egyszerű, de igényes.
Egy fokkal szebb mint az ördög(nem csúnya, de semmi extra), megnyerő, jó kedélyű.
Tiszteli a természetet, szeret is a szabadba lenni. Szeret jókat enni- inni, vadászni.
Gyűlöli az erenieket, bár ez általában kölcsönös. Megjelenésén egyértelműen felfedezhető, hogy elf vér is csordogál ereiben.
Vékony, magas könnyed mozgású világos bőrű férfi. Kissé kerek arca jólétet sugároz, halványzöld szemei nyugalmat. Ezüst szőke, már-már szürke haját röviden hordja. Általában sötétebb árnyalatú posztó nadrágot, inget és csizmát visel, fejét sokszor vékony karimájú kalapja díszíti. Hűvös időben egy zöld palást szerű köpönyeget is magára ölt. Állandó útitársa fekete botja, ékszerként a dorani varázslók pecsétgyűrűjét viseli.
Hosszabb távú célok
A karakter a varázsló rendhez hű, elsődleges célja a tanulás, tapasztalat szerzés. Természetesen az alma iránt továbbra is érdeklődik, igyekszik az ezzel kapcsolatos munkákból is kivenni a részét.
Botja megtalálása óta viszont apja családi öröksége is foglalkoztatja, mégis csak ott volt lelkének egy része. bár ez csak tudat alatt\távlati cél.