Ashabengázló falai
Ashabengázló városa régóta áll már a drow terjeszkedés völgyvidéki frontvonalában. Mióta a Vhareaun istenséget követő drow házak úgy döntöttek hogy visszatérnek a felszíni világba, keménnyé és életveszélyessé váltak itt a mindennapok. Először csak a felderítők jöttek fel a Mélyvilágból, utánuk a nagyobb harci csapatok is megérkeztek, végül számtalan rabszolga kíséretében megjelentek az inváziós csapatok is és mélyen bevették magukat, az egykori elf erdő Chormantor szívébe.
Szerencsétlenségére éppen Ashabengázló az a város amelyik a legközelebb fekszik Chormantorhoz, így az itt élők voltak az elsők akik elkezdték a csatározásokat a portyázókkal. Szerencsére a város igen népes, 27 ezer lelket számlál, állandó hivatásos hadseregében 700 nehézlovas és 2000 talpas található, ez pedig azért hatékonyan tarja vissza őket. Ha pedig a drowk totális ostromra szánnák el magukat (ami eddig még nem volt) bízton számíthatnak a többi Völgy támogatására, ez pedig még Zhentilerőd seregeinek is nagy falat. A drok a jelek szerint megelégszenek a felszíni elfek ősi területeinek belakásával és titkaik kifürkészésével, az embereket viszont állandóan zaklatják tesztelve a védelmi képességeit a városnak.
Történ ugyanis, hogy Ashabengázló vezetése -érezvén valami nagyobb fenyegetés eljövetelét- úgy döntöttek, hogy a régi földsáncokra és cölöpkerítésekre alapuló védműveket fokozatosan felszámolják és helyükre új kőfalakat emelnek. Törp építőmestereket fogadtak, akik két évre vállalták az új védművek teljes rekonstrucióját.
Természetesen a drowknak eszük ágában sincs hagyni hogy az emberek a védelmi rendszer fejlesztését befejezzék, ott szabotálták az építkezéseket ahol csak tudták, sokszor kmoly veszteségeket vállalva, nemcsak a rabszolga segédcsapatok hanem a drow harcosok soraiból is. Aztán rájöttek hogy ezzel csak azt érik el hogy lassan felmorzsolják erőiket az építkezések körüli csatározásokban, így taktikát váltottak, felderítettek, kémkedtek és elkezdték a törp munkavezetőket, kőműveseket fogjul ejteni. Ezzel két legyet ütöttek egy csapásra, egyrészt hátráltatják a fal építését. Másrészt szakképzett kőművesmesterekre nekik is szükségük van a cormanthori birodalmuk építésében.
Természetesen a város nem akarja otthagyni a drowknál a törpéket, kalandozócsapatot indított a túszok kiszabadítására.