Akham-Sad

[Shackallor]

Yllinorral határos vidék. Rendkívül gazdag vadállománnyal büszkékedhet, ezért folyamatos villongások okozója. Jeleneg a Nyolc Sas és a Hat Vihar Népe lakja. A többi törzs szinte folyamatos nyomást gyakorol az itt élőkre, de a természeti kincsek és a bőséges élelem kárpótolja az itt élőket. Yllinor vadászai két törzset is kiírtottak innen, de Akaham - Sad mostani gazdáival már nem bírnak.

[Shackallor]

Játékos: Ogün fia Bultun fia Argün
Helyszín: A Gyepű, Akham-Sad, A Nyolc Sas Népének átmeneti tábora, Sólyom sátorsor
Időpont: Tíz és hetedik őszöd vége
Esemény: Látomás

Indulásod nem sietted el, nem is várta el tőled senki. Szörnyű szelek fújtak mostanában, s az kint a síkon könnyen elnyelheti az utazót.
Már másmilyen szemmel nézed a hétköznapi életet a Táborban. A vadászatot. A rövid beszélgetéseket a tűznél. Az utolsó vacsorát.
Talán izgatott is lehetnél, de nem vagy az. Kiürültél érzelmileg. Furcsa, nem erre számoltál. Villámlik egyet az ég, s páran felállnak a tűz mellől, hol eddig falatoztatok. Párban száll két sólyom alacsonyan a távolban. Erre Terkül, a jelenlegi Sámán biztos azt mondaná, ez valami nagy dolog előjele.
- Ez a halál jele. Négy fióka születik, két harcos meghal. - rezzensz össze Terkül reszelős hangjára.
- Jer' velem Argün.
Sátra felé indul, hol még nem is jártál. Könnyen beéred, nem gyors a járása. Nem mondhatnád, hogy jól ismered Terkült egyébként. Néha beszélt a tűznél. Megfejtett tíznél is több előjelet egyízben, de erről persze az egész törzs tudott.
Önast, az előző Sámánt jobban ismerted, de ő már a Szellemekkel társalog. Eltűnik sátrában, s Te követnéd. Amikor belépnél, kinyúl egy kéz a bejáratból, s mellkason taszít.
- Ide nem jöhetsz be. Mit gondoltál, csak úgy besuhansz? - vigyorog rád foghíjasan. Görbe pengéjű kést tart a kezében, egy széles dobhoz fogva. Nyakában bőrszíj, minek végén jókora butykos lengedez.
Alkonyat, s hosszú séta vár reátok. Célotok messze esik már a Tábortól, mire kiértek a pusztára, már bőven sötét este van. Szerinted céltalan út volt, Terkül szerint tökéletes helyre értetek.
Nem látsz Holdat, nem látsz semmit.
Hallod, ahogy zajol a dobjával. Zörög, csapkod. Köp egyet.
- Ha nevedet kiáltom ,tedd a kezed a torkomra, s tedd, amit tenned kell.
Ülj le.
Hátad mögül szól, pedig jobbra sejtetted. Erre illedelmes, hagyománytisztelő Harcosként nem szólsz semmit, csak letelepszel.
Dobolást hallasz, énekelni kezd. A lassú ütemre hullámzó dobolást először jobbról, aztán balról hallod, aztán mintha körbevenne. Terkül éneke nem túl hangos, lágyan folyik végig füledben, kellemesen elálmosodsz.
Talán már alszol is. A sötétség elnyel, s te kitárt karokkal zuhansz belé. A dob hangja Erősödik. Terkül éneke elhallgat. Motyogásba kezd, de mintha visszafelé ejtené a keményen pattogó nomád szavakat.
Sötét van, mégis látod magad előtt. Halvány derengés veszi most körbe, feláll dobja mellől. Kezében a kés, testét sok sebhely és vér borítja. Az ütemes, hangos ritmust azonban még mindig hallod. Feléd indul, eltorzult arccal üvölt valamit a Szellemek Nyelvén.
Amikor közel ért hozzád, arcodba üvölti a neved. Nyakára teszed a kezeid, s addig szorítod, amíg össze nem roskad.
Mintha nem is te irányítottad volna magad. Egy pillanatra újra elsötétül minden, aztán megint, harmadszorra pedig hosszasan már.

Sátradban ébredsz, Terkül fekhelyed mellett ül, kikerekedett szemekkel.
- Csak az őrök vannak még ébren, most fogsz indulni. Amit a Sólyomszellem mutatott nékem, az...
Maga elé bámul.
- Neked olyan sorsod van, ami senki másnak nincsen. El fogod hagyni a Sólyomszellemet, s Ő ezt már most megbocsátotta neked. Hihetetlen...
Furcsán hangzik, de ezt láttam. Öltözz és menj. Azt hiszem, többé nem találkozunk. Jobb is lenne így.
Terkül elhagyja a sátrat.
Teljesen frissnek érzed magad, kipattansz a fekhelyről. Magadra öltöd amit kell, nyeregtáskád összekészítve vár a sátor elejében. Lovad a sátor elé kötve, pedig nem itt hagytad. Körbenézel a sátorsoron, valóban mindenki alszik.
Kora hajnal van.
Idő van.
Akham-Sad folyólyát elhagyni jó egy napi novaglás, onnan utad majd a Pusztaságba vezet. Megbecsülni sem tudod, mennyi időt vesz majd igénybe utad. Elindulsz. A hajnal rád mosolyog, s meleget ád. A nem is oly rég még süvítő szélviharoknak nyoma sincs már.
Egy nap és elhagyod a Folyót. Az idő csodás. Nem történik semmi, Kapocs néha igényelt némi pihenőt. Este már te is. Kissé elfáradtál, s az utazás egyhangúsága sem tett jót. Nem voltál ennyit egyedül jó ideje egyébként. Egész nap nem ettél semmit, korog a gyomrod.

[Haome no Munemoto]

Ogün fia Bultun fia Argün

//Off: hogy stílszerű legyek: tyűűha, ez igen... //

Nem túlzás azt állítani, hogy egész nap az előző este történteken rágódom. S bár az egyhangú utat máskor átokként élném meg, ma kivételesen áldásnak fogom fel - hisz' van időm rágódni s rendbe tenni a dolgaim, ha máshol nem, a fejemben legalább... annyira az események hatása alatt állok, hogy most egy nyavalyás goblin hurokcsapdát sem tudnék kikerülni...

<... Mert ugye azt sejtettem, hogy az életem finoman szólva sem lesz már sohasem olyan, mint azelőtt volt... Na de a tegnap este - hát az egyszerűen nem volt semmi... Vajon mit jelenthetnek Terkül szavai? Elhagyom a Sólyomszellemet - ki hallott még ilyet? Nem találkozunk többet? Valaki meghal, vagy mifene?.." - ilyen, és ehhez hasonló kérdések cikáznak keresztül folyamatosan az elmémen - csoda hát, hogy Kapocsra is alig tudok odafigyelni? Kész szerencse, hogy ilyen jámborul tűr szerencsétlen jószág...

Estére aztán a gyomrom korgása jelzi, hogy elég lesz a gondokból mára - s mi tagadás, örömmel térek vissza a jelen gondjaihoz, mert így legalább a homályos jövővel nem kell törődnöm... Mostanra belátom, hogy a kráni követ feltűnésétől számított események olyan vihart kavartak bennem és körülöttem, mely csak sokára ülepszik le - és én nem tehetek mást, mit várok, és megpróbálok életben maradni. Tehát egy "-Legyen meg, amit a szellemek akarnak!.." felkiáltással táborhelyet keresek magunknak éjszakára. Vagyis egy nem túl feltűnő, lehetőleg széltől védett helyet; olyat, hol esetleg tüzet is gyújthatnék, és legelnivaló is van Kapocs számára (hisz megérdemli...). Nincsenek illúzióim: egyedül a pusztában a túlélésre nem sok az esélyem - nem akarom ezt még azzal is rontani, hogy a minimális kényelmet sem biztosítom magam és hű hátasom számára.

szóval ha ez megvan, akkor a gyűjtök némi tűzifát, aztán ások egy tűzgödröt és tüzet rakok; mellette elköltöm szerény vacsorám - és nyugovóra térek. Remélem, hogy Kapocs ébreszt, ahogy tanítottam neki, ha veszélyt érez...

[Shackallor]

Játékos: Ogün fia Bultun fia Argün
Helyszín: A Gyepű, valahol Akham-Sad közelében
Időpont: Tíz és hetedik őszöd vége
Esemény: Az Út kezdete

Csodás hajnalra ébredsz, Kapocs halkan prüszköl. A tűzgödör halkan pattogva parázslik még, lágy szellő simítja arcod. Kicsit kótyagos vagy, az álom most nehezebben megy ki a szemedből, mint tegnap. A táj ismerős egyhangúsággal ásít Rád. Te ismerős egyhangúsággal ásítasz vissza a tájra.

Reccs.

Ösztönösen nézel körbe, de minden változatlannak tűnik.
Az az érzésed, valaki van a hátad mögött.
Most már biztos vagy benne, a hogy OTT van, mert megcsapja az orrod a több hónapos mosdatlanság szaga. Mondhatni erős gyomrod van, de ez a valaki elég durva szagot hordoz. Kapocs hozzá képest tavaszi rétek illatát árasztja.

[Haome no Munemoto]

Ogün fia Bultun fia Argün

//Off: akkor, ha jól értem, láthatatlan a "látogatóm"?..//

Amint kétségtelenül világossá válik számomra, hogy valaki "meglátogatott", azonnal cselekszem: egy pillantás a kardom irányába és már vetődöm is arrafelé.

Ha sikerül megkaparintanom - és merem remélni, hogy így történik - akkor a pengét előhúzva fordulok arra, amerre a másikat sejtem.
<Remélem, hogy egyedül van az átkozott...>

"-Mutasd magad, te átkozott!.."

Nem fűzök hozzá sok reményt, hogy így is tesz - inkább számítok arra, hogy a láthatatlanság leple alatt megpróbál nekem rontani - akármi is vezesse. Én legalábbis biztosan ezt tenném, ha valaki mögé lopakodnék...

//Off: ha van jelentősége, akkor közlöm - ha harcra kerül a sor, akkor védekező harcra készülök...//

[Shackallor]

Játékos: Ogün fia Bultun fia Argün
Helyszín: A Gyepű, valahol Akham-Sad közelében
Időpont: Tíz és hetedik őszöd vége
Esemény: A Bolond

Egyetlen szívverés csupán és kardod nyugtatóan csúszik helyére.
A kezedbe.
- Ehhreeemmmmmm! - Rezzensz össze a kiáltásra a hátad mögött. Rendesen körbenéztél az imént, hogy került ez oda?
Amikor megfordulsz, újra megcsap a szag, csak most erősebb.
Dögszag?
Látogatód szakálla a mellkasáig ér, barna csomókban lengedez arcáról. Közepesen hosszú, barna haja keszekusza labirintusként adja meg magát a szellőnek, szemeit nehezen tudod kivenni a bozontos haj és a hatalmas szakáll között. Szakadt, fehér vászonnadrágot és fekete prémmellényt visel. Jobban megénzve megnézve a mellényt...
Kezdetekben hasonló színe lehetett, mint a nadrágnak, csak a puszta színezte ilyen sötétre.
Lábaira nem húzott semmit, fegyvertelennek tűnik.
- Ehhi annyár?
Beszéde a nomád nyelvre alapozhat, de nem tűnik értelmesnek.
- Ehhhi! Eghharenééém.
Öklendezni kezd, ami mostmár valamit megmozdít a Te gyomrodban is, a látvány a szaggal kombinálva nem valami nyugtató. egyre hangosabban hörög, s valami megjelenik a szájában.
Valami...Szőrös. kis karmokkal a végén.
Egy vadkutya lába.
Egy perces küszködés után diadalittas arccal hányja a porba a lábat, melyet vastagon borít az okádék.
- Ehhhhhi! Abberbagáár, bagár! Tiedéis! Tüheee! Tüheee!
Zavarhatja, hogy pengéddel minden mozdulatát kíséred, mert mocskos-hányásos kezével int egyet kardod felé.

[Haome no Munemoto]

Ogün fia Bultun fia Argün

Kard a kezemben - így azért mindjárt jobb...

A korai "látogató" azonban okoz némi fejtörést.
<Ápolatlan is, nem is beszél rendesen; ráadásul egyben akarja lenyelni egy vadkutya lábát. Megháborodott... De akkor: fegyvertelenül élt túl láthatóan több napot is valószínűleg egyedül... Kapocs vagy nem jelzett a jöttére - vagy nem riadtam fel rá... És hogy tud így mozogni?.. Szóval lehet, hogy csak tetteti?.. De akkor ezt a kutyalábas mutatványt hogy bírta okádás nélkül végigcsinálni?.. Mindegy, nem árt az óvatosság...>

Úgyhogy egyenlőre a kivont penge marad kettőnk között; mindenre készen védekező állásban. Óvatos oldalpillantással ellenőrzöm a lovam és a felszerelésem épségét - már amennyire lehet; csakúgy, mint ahogy azt is: vajon ez a háborodott lélek egyedül jár e, vagy vannak társai is, akik esetleg kihasználják, hogy most rá figyelek...

Csak ha ez megvan, akkor próbálom kihüvelyezni, mit is akar mondani ez az ember nekem. Alaposan megforgatom magamban a szavait, aztán van egy olyan érzésem, hogy kezdem érteni...
<Elejtett volna egy kutyát - valami agarat vagy mit?.. Akar adni nekem is? Nohiszen, kell a fenének... De lehet, hogy csapda...>

Lassan, tagoltan kezdek el beszélni hozzá:
"-Köszönöm, nem eszem kutyát. De most te felelj nekem: ki vagy te, és mi dolgod itt?"

[Shackallor]

Játékos: Ogün fia Bultun fia Argün
Helyszín: A Gyepű, valahol Akham-Sad közelében
Időpont: Tíz és hetedik őszöd vége
Esemény: A Bolond

Őszinte meglepetésedre (leesik az állad) Kapocs közelebb baktat látogatódhoz. Felszerelésed ugyanúgy hever a földön, ahogy hagytad. A horizont csendes, csapda nyilvánvaló jelét (a szakállas eszelősön kívül) nem látod.
Többször is int, hogy tedd le a kardot, de az ösztön a védekező tartást diktálja. Főleg, hogy közlebb is jön egy kicsit és kezd fojtogatni a szag.
//Állóképesség-próbát kérnék//
- Éhhhhervakóóó... Nóváhvarkóóó. Elbetenám. VÉRES A RUHÁD.

(a nagybetűs részt félelmetesen tisztán ejti)

Aztán... Villan egyet a keze.
Elképesztően gyors mozdulattal nyúl pengéd felé.

//Gyorsaság-próbát kérnék//

[Shackallor]

Játékos: Ogün fia Bultun fia Argün
Helyszín: A Gyepű, valahol Akham-Sad közelében
Időpont: Tíz és hetedik őszöd vége
Esemény: A Bolond


Megállod, hogy ne okádd el magad, de így egy apró mozdulattal megelőz az őrült. Teljes erejével rámarkol a pengére és mivel ez fáj neki, artikulálatlan üvöltésbe-sikításba kezd.
- Motttaaaaam motttthhhhaaaaaam!
Hosszan szakad tenyerén a bőr és a hús, jól összefröcsköl vérével. Kicsit ledermedsz, erre nem számítottál.
Kiszúrod a szemeit a bozontban. Csodálatosan, - bár látványosan őrült módjára - csillogó, barnás szemek. Két szívverés, aztán le is nyugszik. Már egy ártatlan, kérlelő kisállat szemeivel néz Rád.

- Temhedemmále! Nmküll.

[Haome no Munemoto]

Ogün fia Bultun fia Argün

Az első meglepetés elmúltával megsemmisítő pillantást vetek az áruló hátasra.
<Hát ezért neveltelek?.. Ezért gondoztalak, ha kellett ápoltalak?.. Hálátlan jószág... Hogy aztán az első holdkórost egy árva prüszkölés nélkül a nyakamhoz engedd?.. Számolunk ezért még...> - hát nagyjából ilyesmit sugall a pillantásom.

A felszerelésem érintetlensége kissé elveszi a lovam "árulása" felett érzett rosszkedvem.
<Na mindegy, ha már itt van, foglalkozzunk vele!..> - jár a fejemben, mikor mellbe vág a SZAG! Hála a szellemeknek nem dobom ki a taccsot - bár az igyekezet, hogy visszaszorítsam háborgó gyomrom tartalmát, egy kicsit összemossa az eszement vartyogásának hangjait (és persze harcias tartásom feszessége is lanyhul kicsit...)

Csak az utolsó szavakra kapom fel a fejem.
<Véres a... Mi? Hol? Mikor? Dehát én nem is...> - de végiggondolni sincs időm; ha az eszelős, vagy akárki fia is ez itt, figyelemelterelésnek szánta a mondatot, akkor fényesen bejött neki a dolog. arra meg aztán végképp nem számítottam, hogy "rányúl" a kezével a csupasz pengére. Dehát végül is az eszement attól eszement, hogy elment az esze... //Off:Kérlelhetetlen, érzelmektől és egyéb sallangoktól mentes vaslogika - még sokra vihetem a Határ túloldalán!!!//

Látván ártatlan pillantását, meg végiggondolva, hogy ha bántani akart volna, már megtette volna, leengedem a pengét.
"-Jól van, rendben, igazad van - ez így tényleg nem fog menni." - egy mozdulattal a földbe szúrom a kardot, hogy kéznél legyen azért, aztán a kezem széttárva jelzem békés szándékom - "-Ne haragudj rám - csak kissé feldúlt, hogy egynémely lovak mennyire hálátlanok... Kezdjük előlről az ismerkedést; én Ogün fia Bultun fia Argün vagyok és te vendég vagy a tüzemnél. Ő a lovam Kapocs" - biccentek fejemmel az állat felé. - "-Most kérlek válaszolj: ki vagy, mi dolgod velem és hol látsz vért rajtam?"

//Egyébként érzem, hogy megsérültem valahol? Esetleg amit lát, az nem is vér -vagy nem az enyém?//

[Shackallor]

Játékos: Ogün fia Bultun fia Argün
Helyszín: A Gyepű, valahol Akham-Sad közelében
Időpont: Tíz és hetedik őszöd vége
Esemény: A Bolond

Hosszan szakad tenyerén a bőr és a hús, jól összefröcsköl vérével. Kicsit ledermedsz, erre nem számítottál.

// Semmi bajod, nem a tiéd. Az övé. Jelenleg tiszta cucc az arcod is, mondhatni úszol az őrült vérében.//

- Nóváhvarkóóó. - mutat magára a szétroncsolt kézzel.
Kacagni kezd, mint egy kamaszgyerek.
Egyre jobban. Már a hasát fogja, annyira örül.
//Őrül //
- Háttittavératté! Há'!
Leborul a földre, mutogat Rád ép kezével. Csudajó kedve támadt, az már biztos.
- Há'! Majééén! Auu. Fájazé'. -nyugszik le megint. megfogja a sérült kezet, ad rá egy puszit. Csoda, hogy egyáltalán mozgatni tud egy-két ujjat, az a puszi nem sokat segíthet a dolgon.
Rádnéz, elmosolyodik. Aztán elvigyorodik. Nevetni kezd. Aztán kacagni, mint az elébb.
- Nemmmállokó ígyfel! Háháháhá! Tittavééér, há'! Auuu. Fááááj. - és lecsillapodik újra.
Ahogy fetreng a földön, valami csillan a gatyája hátuljába tűzve.
Kapocs közelebb lép hozzád. Teljesen nyugodt, nem zavartatja magát a kis előadás miatt. Éhesnek tűnik.

[Haome no Munemoto]

Ogün fia Bultun fia Argün

Mikor végre leesik, hogy kié a vér és hogy került oda, megnyugszom kicsit. Bár a háborodott fergeteges jókedvében azért még nem osztozom.
Mikor megpillantom a csillogós, gatyája hátuljába tűzött dolgot, az felkelti a figyelmem. Ezért amikor megint megnyugszik kissé az eszelős - rákérdezek:
"Mond csak, barátom: mi van az övedbe tűzve?" - eközben ismét kézbe veszem a szablyám, és egy lassú mozdulattal a hüvelyébe helyezem.

Miközben várom a válaszát, megközelítem Kapocsot - a mérgem lassan elpárolog, és helyébe némi aggodalom költözik. Megpaskolom a nyakát, és halkan duruzsolni kezdek neki:
"-No, Kapocs, éhes vagy, mi?"

Akaratlanul is eszembe ötlik a kérdés: hová fog vezetni ez a helyzet?..